Az autó kulccsal indul, nem gombbal, mint az STi, és nincs bokszerbugyorgás sem, mint a benzines változatban. Hiába bokszer a dízel, a hangja sokkal jobban hasonlít a dízelmotorokéra, mint a bokszerekére. Már amikor éppen halljuk. Mert általában nem halljuk. Szinte semmit sem hallunk. A Subaru dízelmotorja még hidegen sem hangos, ha pedig bemelegszik, kifejezetten halk, hittem sokáig. Aztán lehúztam az ablakot.
Nincsenek csodák, a dízel az dízel, ha soros, ha vé, ha bokszer, mindegy. Tagadhatatlanul van nyersebb és finomabb járású közöttük, a kutya mégsem itt van elásva. Az utastér hangszigetelését kell nagyon jól megoldani, akkor szűnik meg a probléma. Az Imprezával is ez a helyzet. A dízel bokszer végtelenül kulturáltan jár, mindenképpen kategóriája egyik, ha nem a legjobb képviselője, de azért ennek sincs éppen szép hangja. Ha lehúzott ablakkal közlekedünk, a szűk utcákban parkoló autók oldaláról visszapattan az emberi fül számára élvezhetetlen kerregés, ha azonban az ablakot felhúzzuk, teljes lesz a csend.
Szinte irreális vezetési élményben részesülhetünk az RS-ben, hiszen a dízel Impreza 8,6 másodperc alatt százon van, vagyis elég dinamikus, de miközben nézzük, hogyan kúszik a kilométeróra mutatója egyre feljebb, alig halljuk a motor zaját. Ilyenkor hiányzik egy kicsit a benzines bugyogása, de ez a motor legnagyobb baja. Ez a dízel egyszerűen remek. Egyszer sem fulladtam le vele, 1800-as fordulattól nagyon szépen húz, még a fokozatok áttételei sem idegesítően rövidek, mint a hasonló motorral szerelt kocsikban általában.
Pedig hat fokozat van, de valahogy jól osztották ki. Egyes, kettes rövid, utána azonban van terünk autózni. A váltó precíz, öröm kapcsolgatni, a kormány nagyon pontos, a futómű pedig a legjobb a kategóriában. Míg az STi-t vezetve azon siránkoztam, hogy egy brutális sportkocsi miért ennyire visszafogott, itt pont az ellenkezője történt. Nem is értem, városi családi autó alá minek ilyen csodálatos futómű. Nem bántani akarom, épp ellenkezőleg, csak tényleg nem értem a dolgot.
Az Impreza futóműve tökéletes, én legalábbis nem találtam rajta fogást. A kátyúkat alig érezni, finoman siklik át a legborzalmasabb huplik felett is, mégis tart keményen, nincs bólogatás, nincs dülöngélés, van viszont elképesztő kanyarsebesség. Ha túl gyorsan megyünk be a kanyarba, némileg alulkormányzottá válik az autó, mégis képes rá, hogy megfelelő sebességnél gázadásra szépen mozgassa a farát. És a fékek is brutálisak.
Bevallom, nekem még ilyen kétliteres vagy a körüli dízellel soha nem volt jó. Hangosak, kelletlenek, lassú a gázreakció, és mindig akkor fogynak el a fokozatok, amikor a leginkább szükség lenne az erőre. A dízel bokszermotorral szerelt Impreza azonban nélkülözi ezeket a rossz tulajdonságokat. Na jó, a gázreakció talán lehetne közvetlenebb, ezt azonban csak akkor rónám fel hibának, ha az RS igazi sportkocsi lenne. De nem az, csak egy sportosan kinéző családi autó, amivel nem mellesleg döngetni is lehet, sőt, érdemes is.
Ezzel azonban még nincs vége. A gyártó 6,8 literes városi fogyasztást ad meg, és a vicc az, hogy ez tartható is. Nekem ugyan valamivel – nem sokkal – többet fogyasztott, de beszéltem több emberrel, akiknek simán megvan a hét alatti átlagfogyasztás városban. 150 lóerő, 350 Nm, 8,6-os gyorsulás, 205 km/h-s végsebesség, hat liter körüli átlagfogyasztás. Ugye önök is érzik, milyen súlyuk van ezeknek a számoknak?
Bár először fanyalogtam a 7,5 millió forintos vételár miatt, utólag rájöttem, papíron sem sok egy ilyen autóért, miután pedig kipróbáltam, végképp elszállt minden kétségem. Az Impreza RS egy dögös, sportos, sokoldalú családi dízel. Ha kell, kényelmes és alig fogyaszt, de megy is, mint a rakéta, ha arra van szükség. Csak a benzines bugyborékoló hangja, az hiányzik belőle nagyon.
A tesztautót a PIRO Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.
