Legyen olcsóbb

2004.03.18. 10:47

A Magentis futóműve nem szokványos. Elöl a manapság oly gyakori McPherson helyett kettős lengőkarokat és tekercsrugót, hátul független rudazatos felfüggesztést találunk. A hátsó futómű tudja a dinamikus kerékösszetartást (DTC) is, vagyis a kerekek mindig optimális szögben állnak az úttesthez képest. Az amerikás futómű hangoláson is tetten érhető, hogy a Magentis milyen piacokra kíván betörni. Túlságosan szélsőséges körülmények között ugyan nem próbáltuk, de számomra határozottan kellemes benyomást tett. Viszont mindig rácsodálkoztam, milyen fordulékony a Magentis. Elsőre beparkoltunk vele olyan helyre, ahova úgy gondoltam, csak hosszas manőverezés után sikerül.

 
  Amit még érdemes tudni
 
  Magentis bal hátsó lámpa: 37.884 Ft nettó
jobb első tükör: 47.900 Ft nettó
első fékbetét garn.: 19.864 Ft nettó

15000 km-enként olajcsere és levegőszűrő csere
30000 km-enként szerviz
Garancia: 3 év, vagy 100 000 km teljeskörű, 5 év átrozsdásodás elleni garancia.

A biztonsági alapfelszerelés része az utasoldali légzsák, ami sajnos nem kikapcsolható, így véletlenül se tegyük a gyerekülést az első ülésbe. Cserébe hátul ízlésesen elhelyezett Isofix rögzítő füleket találunk. A biztonsági öv-emlékeztető éppen csak jelzés értékű. A gyújtás ráadásánál felvillan egy lámpácska, ami a motor indulása után el is alszik, ránk bízva a döntést. Jobban kedvelem az erőszakosabb megoldást, és ha az utast is szíjazásra kényszeríti. A biztonsághoz tartozik, hogy a Magentisnek hátul is tárcsaféke van, valamint széria az ABS, az elektronikus fékerőelosztó (EBD) és a nyomatékszabályzó (TCS) rendszer.

Kia Magentis 2,0

Egy hétig nyúztuk a Magentist hóban, sárban, jóban-rosszban, és közben a szívemhez nőtt. Sok tesztautóval ellentétben kialakult valami érzelmi kötődés. Ahol megfordult, kutató tekintetek fürkészték a csomagtartót, hogy be tudják azonosítani, mit látnak. A dugóban lemaradtak az autók, hogy megtudják, milyen gonosz tekintetű vadállat követi őket.

 
  Konkurencia:
 
  Ford Mondeo
Skoda Superb
Toyota Avensis
Mazda6
Opel Vectra
Citroën C5
Peugeot 406
 

A Magentisnek erős konkurensekkel kell megküzdenie, akikkel szemben egyébként esélyei is lennének, ha nem volna olyan borzasztóan drága. Ahol egy vadonatúj fejlesztésű, hibátlan dízel Accordot hétmillióért kapni, sajnos nincs létjogosultsága a 6,2 milliós Magentisnek (a fapados változat is öt és fél millió forint). Szerkesztőségünk - minden jóindulata ellenére - egyöntetűen csupán a négymilliós vételárat tartaná reálisnak. Annyiért kéne is.

 
  Műszaki adatok
 
  Motor:
2,0
2,5 V6
Hengerszám/elrendezés:
4/soros
6/V
Lökettérfogat:
1997 cm3
2493 cm3
Névleges teljesítmény:
100 kW /136 LE 6000 1/min
124 kW/169LE 6000 1/min
Maximális nyomaték:
180 Nm 4500 1/min
230 Nm 4000 1/min Sebességváltó:
5 seb mechanikus
4 seb automata
Legnagyobb sebesség:
207 km/h
209 km/h
Fogyasztás (vegyes):
9,1 l/100 km
10,3 l/100 km
Elsőkerék-felfüggesztés: független-felfüggesztés, háromszög-kereszthimba, felül és alul gáztöltésű lengéscsillapító, stabilizátor
Hátsókerék-felfüggesztés: független-felfüggesztés, rugóstagok gáztöltésű lengéscsillapítóval
Fék: kétkörös fékberendezés szervorásegítéssel, elöl hűtött tárcsafékek, hátul tárcsafékek
ABS: négycsatornás, négyszenzoros EBD-vel
Hosszúság x szélesség x magasság: 4720 x 1815 x 1410 mm
Csomagtartó térfogata: 470-810 liter
Gumiabroncs méret: 205/60 R15 91H
Menetkész tömeg:
1478-1558 kg
1500-1577 kg
Megengedett össztömeg:
1985 kg
2000 kg
 
  Árak
 
  Magentis LX 2.0, 136 LE - 5 599 900 Ft
Négyajtós, manuális légkondi, duplalégzsák, oldallégzsák, ABS, Szervokormány, állítható kormánymagasság, elektromos ablakemelők, immobiliser, 4 hangszóró, ISO Fix biztonsági gyermekülés rögzítés, elektromos fűtött tükör, akkumulátor őr

Magentis SE 2.0, 136 LE - 6 299 900 Ft
Négyajtós, automata légkondi, duplalégzsák, oldallégzsák, ABS, Szervokormány, állítható kormánymagasság, elektromos ablakemelők, immobiliser, 6 hangszóró, ISO Fix biztonsági gyermekülés rögzítés, elektromos fűtött tükör, akkumulátor őr, fabetétes műszerfal, kulcsnélküli ajtónyitás, riasztó, menet-stabilizátor, hővédő üvegezés, bőr bevonatú kormány és váltógomb, ködlámpa, automatikusan sötétedő belső tükör

Magentis SE Automatic 2.5 V6, 168 LE - 7 699 900 Ft
Négyajtós, automata légkondi, duplalégzsák, oldallégzsák, ABS, Szervokormány, állítható kormánymagasság, elektromos ablakemelők, immobiliser, 6 hangszóró, ISO Fix biztonsági gyermekülés rögzítés, elektromos fűtött tükör, akkumulátor őr, fabetétes műszerfal, kulcsnélküli ajtónyitás, riasztó, menet-stabilizátor, könnyűfém kerekek, bőr belső, elektromos ülésállitás, ülésfűtés, tempomat, Tiptronic típusú automataváltó, hővédő üvegezés, ködlámpa, automatikusan sötétedő belső tükör, fényszórómosó. Metálfényezés bruttó felára: 90 000 Ft

A törzsfejlődés: Mitsubishi Sigma >> Hyundai Sonata >> Kia Magentis
A Sonata-ban még a motor-kódok is Mitsubishi "style" módon voltak megadva (a miénk például G6AT volt, a 2000-es pedig G4CP). Smakkolnak a fútóműadatok is, valamint az alkatrészek túlnyomó többsége. Pont olyan rokoni fokozatban vannak egymással, mint a Rover 400-Honda Civic és a Rover 600-Honda Accord masinák_
Üdvözlettel
ML

Kicsit szigorúak vagytok az árral, szerintem, ha Nálatok járt autót egy picikét 5 millió alatt adnák, már kelendő lehetne. Nézzetek körül mit lehet kapni 4 millióért, azok nem összemérhetők a Magentis-el (szerintem).
GL