Az előző csúcs-Mini az egyik legizgalmasabb elsőkerék-hajtású sportkocsi. Az aktuális modellnek minden alkatrésze más, és több benne az elektronika. Nem is lett olyan jó.
Az ember azt hinné, odaát, Miniéknél megállt az idő. Egyik Mini olyan, mint a másik, pedig volt modellfrissítés, gyártanak kombit is, de a jól bevált formaterven sehogy sem akaródzik változtatni. Az újításokat ennél a márkánál különösen nehéz észrevenni, a dizájnért felelős részleggel nyilván mord hangon közölték a marketingesek: jók az eladási statisztikák, szóval úgy nyúlhattok hozzá, hogy nem nyúlhattok hozzá.
A hat év után, 2007-ben megjelent új Mininek ugyan minden alkatrésze más, még sincs a földön ember, aki meg tudná különböztetni elődjétől, és ezzel tulajdonképpen nincs is semmi probléma. Ha hat éve sikerrel árulnám ugyanazt a vattacukrot, én sem nagyon változtatnék a receptjén. No de ha lenne egy olyan hiper-szuper vattacukrom, ami szebb, jobb és finomabb, mint az összes többi együttvéve – ezért természetesen sokkal drágább is –, ahhoz már kitalálnék valami újat: csokidarabkákat szórnék a tetejére, leönteném szörppel, szép, színes celofánba csomagolnám, és zsiráf meg krokodil alakú pálcikára futtatnám fel.
Nem úgy a BMW. Az elősző JCW is olyan volt, mint a sima Cooper S, és ezt a mostanit sem cicomázták ki. Csendben meghúzódik egy-egy szolid John Cooper Works-logó az autó elején és hátulján, a küszöbökre is jutott a feliratból, és van egy apró jelvény a kesztyűtartó felett. Vége. A Cooper S és a JCW között kevesebb a különbség, mint a 2001-es és a 2007-es Mini modellek között.
Képzeljünk el egy potenciális JCW-vásárlót. Nyilván egy fokkal exhibicionistább, mint a többiek, akik Clio RS-t vagy Civic Type-R-t vesznek, de legalábbis jobban szereti a szépet. Kiválasztja a legdrágább modellt, kifizet érte plusz másfél milliót – a Cooper S 6,3, a JCW 7,75 millióba kerül –, és látszólag ugyanazt kapja; nem hinném, hogy örül neki. Minden autógyártó agyonspoilerezi a sportos modelleket, és ezt a vevők annyira szeretik, hogy sokszor csak az optikai csomagot veszik meg, elég nekik a gyenge motor, csak a kocsi mutasson jól. Miniéket ez szemmel láthatóan kicsit sem érdekli.
Sokat gondolkodtam, mi lehet a háttérben. Két megfejtésem van. Az első: a kocsi eleve jól néz ki, izgalmas, szembetűnő, fölösleges lenne tovább feszíteni a húrt, nehogy túl csicsássá váljon. A második: a gyáriak bíznak a JCW-tuningban, úgy gondolják, a modell lényege a vezetési élmény, bőven elég a plusz belső tartalom, hogy eladható legyen.
Szerintem kevesen bánták volna, ha a John Cooper Worksöt még ördögibb külsővel ruházzák fel, de tény, hogy az embernek már akkor összefut a nyál a szájában, amikor a műszaki adatokat nézegeti, az autót még nem is látta. A Miniket jó vezetni. Mindegy, milyen erősek, zártak vagy nyitottak, mindegyiknek első osztályú az útfekvése, és mindegyikben nagyon jó a vezetési pozíció. Ebben ráadásul még elektromos differenciálzár is van (EDLC, Electronic Differential Lock Control), ami ugyanazt a feladatot látja el, mint a hagyományos sperrek, sőt, akár teljesen össze tudja zárni a két oldalt, csak nem mechanikusan, hanem elektronikus úton.
A motorról bővebben annak, aki érti
A csúcsmodell esetében a motorok különleges eljárással köszörült és megerősített dugattyúkat, illetve fokozott szilárdságú, megnövelt sűrítési arányú hengerfejet kaptak. A szívószelepek és a szelepülékek szintén nagy igénybevételre szánt anyagból készülnek. A sűrítési arányt enyhén mérsékelték a Mini Cooper S konstrukciójához képest.
A Mini Cooper S motorjához képest elért teljesítménynövekedés elsősorban a levegő optimalizált be- illetve elvezetésének, valamint az átdolgozott turbófeltöltőnek köszönhető. A szívó- és a kipufogóoldali teljesítményfokozó fojtáscsökkentés érdekében a levegőszűrőt, a légtömegmérőt, a kipufogórendszert és a katalizátort szintén módosították.
A turbótöltő szívóoldali levegőbevezetésének áramlási keresztmetszetét szintén megnövelték. A kettős turbófeltöltő (Twin-Scroll Turbocharger) felépítése különösen közvetlen teljesítményleadást tesz lehetővé. A kipufogóleömlő öntvény, illetve maga a feltöltő csatornái két-két henger szerinti tagolásban futnak. A feltöltő turbinakerekei optimális módon már viszonylag alacsony fordulatszám-tartományokon forgásba lendülnek. A maximális töltőnyomást mindemellett 0,9-ről 1,3 barra növelték.
Kompresszor már rég nincs, az új generációs Miniket turbófeltöltővel lélegeztetik. A JCW-ben kifinomultabb technika van, mint a Cooper S-ben, kettős befúvású turbója külön pumpálja a levegőt a hengereknek kettesével, de lélegezni és kipufogni is hatékonyabban tud a motor, emiatt 260 – sőt, overboosttal 280 – Nm a nyomatéka, és ezért produkál 211 lóerős teljesítményt 175 helyett. A nagyobb motorerő miatt hatékonyabb fékeket szereltek a kocsira, a hatalmas, piros féknyergeken csinos John Cooper Works felirat. Megtaláltuk hát, dizájn helyett mire ment a sok pénz, de vajon megérte-e?
