A sportos túrázáshoz a többi kellék remek. A GT nagyon tapad, hatalmas, széles kerekekkel csimpaszkodik az útba. A helyi viszonyokat ismerve időnként bőven az útmenti kivégzést kockáztatva robogtunk vele, és sose jártunk a határai közelében. A széria sperrdiffi jól működik, szűk kanyarban szépen összezár, nem engedi a belső kereket elpörögni. A GT ilyenkor kitolja a fenekét, aztán az elektronika megfogja. Nagyszerű dolog, hogy utóbbit lehet félig és teljesen is kikapcsolni, de nem tudom, hogy mennyire szörnyű huligánná tudna változni az Opel, mert ehhez kicsit túl mogorvák az amerikai rendőrök. Mindenesetre nagyon jókat autóztunk, az kétségtelen.
És miközben ilyen ádázul kanyarodik, még csak nem is ráz. Az amerikai utak néhol egészen rémesek, de akkor is kellemes marad a kabriózás. Feszes, mert sportautó, de nem dobál bután. Nem pengeélesen sportos, kicsit mesterkélten emberbarát, ettől a vevők nagyobbik fele külön boldog lesz. 55 mérföldre állított tempomattal cirkálni is pompásan megfelelt. És kiváló a fék, manapság ritka az ilyen határozott érzetű, nem agyonszervózott és mégis masszívan lassító szerkezet. Összességében jó roadster a GT, én hiányolok egy kis ápolatlan ádázságot a jelleméből, de egy rendes felhasználó értékelni fogja a kulturált visszafogottságot a potens mechanika felett.
Ami béna, az a tető. Feleslegesen komplikált a nyitás-csukás, és felhúzott állapotában határozottan van egy kis cúg. Nem mondom, hogy a légvonatok Grand Central pályaudvara, de manapság ennél ügyesebben szoktak zárni a kabriótetők. Érzésre egy 15 éves MX-5 színvonalán áll, a mainál rosszabb, pláne egy TT Roadsternél. De legalább rendes üveg az ablaka, ha pici is.
Az egész GT-ben mégis az a legjobb, hogy szép. Lapos, széles, komoly autónak mutatja magát, drágának, sportosnak. Az irdatlan kerekei fölött izmos sárvédőpúpjai vannak, a csípője ikerszülésre termett, az első kötényén átlátszó intercooler és a két szögletes kipufogó ádáz erőt sugall. Az ádázság ugyan hiányzik, de erő azért van bőven.
És ami a legjobb: elég olcsó. 8,4 millió forint lesz tavasszal, amikor először meg lehet majd venni. Ez durván annyi, mint a sokkal-sokkal gyengébb Mazda MX-5, és sokkal-sokkal olcsóbb, mint a hasonló teljesítményű Porsche Boxster vagy Nissan 350Z. Kemény sportolásra nem való, a praktikumát pedig lenullázza a csomagtartó ostoba kifelejtése a tervezési folyamatból, kicsit amerikai, de jó autó. Aki nem versenyző, és soha nem visz semmit sehova, szeretni fogja.
A régi Opel GT
Az Opelnek már volt GT nevű autója. 1968-tól árulták, az akkori Kadett alapjain készült, 1,1-es 60 lóerős és 1,9-es, 90 lóerős motorokkal. Vicceset változott a világ: a mai GT ugyanolyan hosszú, de 23 centivel szélesebb, 450 kilóval nehezebb és háromszor erősebb. Feleannyi idő alatt van százon.
A régi GT-ből nagyjából 100 000 darab készült, 70 százaléka Amerikába ment, ahol bébikorvettnek becézték, mert a hullámzó kólásüvegformája és a négy hátsó lámpája nagyon emlékeztet az akkori Stingrayre.
Az új GT bemutatójára összeszedtek egy rakás régit, azokkal is lehetett menni pár sarkot. Csodás élmény volt, lassú, esendő és antik a mai autók mellett, de semmivel se kevésbé intenzív. És a világ legkedvesebb autófelszerelése a GT bukólámpája: a hossztengelye mentén elfordulva nyílik, és nem motor mozgatja, hanem a középkonzolon lévő kar tologatásával, bowdeneken át, kézi erővel lehet nyitni csukni. Kéne.
