A hétüléses Qashqai+2 nem a tudatos vásárlók autója. Az ilyen csávók mindenféle papírokkal mennek be a kereskedésekbe, literekből és milliméterekből álló mátrixokat lobogtatva rontanak oda egy autóhoz. Szemükben zavarodott fény, de hangjuk határozott. „Egy ilyet kérek szürkében” – mondják előzetes kérdezősködés nélkül. Biztos nem a Qashqai+2-re mutatnak.
Hogy miért nem valószínű, hogy a Qashqai+2-t bárkinek kidobná az Excel, ha hétüléses autót keres tudományos alapon? Mert senki sem úgy indul neki a kérdésnek, hogy szeretnék egy crossovert hatmillió környékén, amibe beférnek heten. Egyrészt az emberek nem gondolkodnak kategóriákban (amúgy is, mi a fene az a crossover?!), másrészt a Qashqai+2-be tulajdonképpen nem fér be hét ember, csakis akkor, ha a leghátulra kerülők egészen picik. És szívósak. Lényegesen szívósabbak, mind egy Grand Scénic vagy egy Zafira leghátsó utasai. Bár egy gyerek nagyon sokat kibír.
A hatodik és a hetedik szék alig hosszabb harminc centinél, és kétujjnyi párnázaton kell jól éreznie magát az utasnak, nagyjából derékszögben álló háttámlával. Éppenséggel elmentük vele egyszer-kétszer ebédelni heten a szerkesztőségből, pár kilométeres távolságot ki lehet bírni ott is. Kis segítség, hogy a középső pad előrébb húzható, tehát leghátul legalább elfér az ember lába, úgy-ahogy.
A póthelyek leginkább arra jók ebben az autóban, hogy az eredetileg ötüléses Qashqai ért indulókat rávegyék, hogy mélyebbre nyúljanak a pénztárcájukba. A pluszkettes félmillióval drágább, viszont nemcsak két potyautasülés jár hozzá, széria a panoráma-üvegtető is, a középső pad pedig tologatható. Mivel a +2 hosszabb 21 centivel, a csomagtartó is nagyobb, ha a pótüléseket behajtogatják a padlóba, mérete meghaladja a fél köbmétert. Vagyis jóval nagyobb, mint az ötülésesé.
Ráadásul előrelátóan oldották meg a pótülések kezelését. Először is: pöpec kis helye van a csomagtakaró rolónak a padló alatt, ahová be kell tépőzárazni, hogy ne zörögjön. Ezután csak fel kell nyitni a pótüléseket a hátukon lévő leffentyűkkel, és ennyi.
Ha viszont csak úgy ránéz az ember kívülről, nehéz meglátni azt az arasznyi különbéget a normál Qashqaihoz képest. Picit nagyobb a pótablak a hátsó tetőoszlopon, az arányai pedig nem rosszabbak, sőt. Azonban a tesztautó egészen perverz kivitelű volt; egyrészt mert a kétliteres benzinmotor volt benne, másrészt mert nem volt összkerékhajtásos, holott a Qashqai egyik vonzereje az SUV-szerűség. Az Acenta szint alulról a második, amit kiegészítettek az úgynevezett Biztonság-csomaggal (= tolatóradar és tempomat), összesen 6,3 millióért. Vagyis ez a kocsi egy rétegmodell alváltozatának oldalági leszármazottja, viszonylag jó kivitelben, luxus nélkül.
A Qashqai belül már kevésbé izgalmas, teljesen szokványosak a megoldásai, semmi csicsa, és így fekete belsővel nem is túl vidám. A kárpitok és a szőnyegek kisautós nívójúak, a kongó kilincshanggal nyíló, súlytalan hátsó ajtó is gáz hatmillióért. Viszont kétoldalas digitklíma van, meg Bluetooth kihangosító, amihez egyébként bonyodalmak nélkül lehet csatlakozni. Akármilyen hihetetlen, ez nincs minden kocsinál így.
Na de kétliteres benzinessel? Lapozzon!
