A ridegtartás öröme

Teszt: Opel Speedster

2003.01.14. 09:19

 
   
   Hopp... egy kicsit mellé szaladt a fúró

Két rajzlapnyi szőnyegen kívül nincs kárpit. Nincsenek puha műanyagok, nincs szervokormány, elektromos akármi, légkondi, pótkerék, csomagtartó, irgalom. Nem állítható a támladőlés, az utas pedig még csak nem is tologathatja az ülést. Harcolhat helyette a kikönnyített alumínium lábtámasszal, értékes plusz milliméterek reményében. A kényelmi extra a vezetőülés fix támlájának vérnyomásmérőből kiberhelt marokpumpával puffasztható deréktámasza.

 
   
 

A motor és a váltó a tengelyek közt - azaz a hátunk mögött - van, szupersportautósan. Esetleg Toyota MR2 módra, de az rosszabbul hangzik. A motorhang kifelé az Euro akárhány norma értelmében szép, de halk. Belül az abnorma értelmében monoton és hangos.

 
   
   

Mire az M5-ösön leér az ember Szegedre, úgy száll ki, mintha a megelőző másfél órában nyelv lett volna az esztergomi bazilika harangjában. Azaz annál kicsit viccesebben, mert a Speedster ülése akár a Mariana-árok, küszöbe akár Nazca-fennsík, teteje pedig az ismert deréktájon. Autórajongók otthon is átélhetik: toljanak egy utazóládát az ágy elé, feküdjenek be az ágyneműtartóba, állítsanak egy értelmező kéziszótárt a peremére, csukják rá az ágyat, és most próbáljanak kimászni. Ha már megy egy levegőre, végig mosolyogva, akkor az ultra-realizmus kedvéért kenjék be az átmászandó láda tetejét kátránnyal, az összekoszolódott autót imitálva.

 
   
 

Mindjárt más a helyzet lehengergetett tetővel (nem ám holmi súlyos kabrió-mechanizmus, hanem egy sima vászondarab, két fémpálcikával merevítve, két fém áthidalóra feszítve), mert akkor is koszosak leszünk vergődés közben, de legalább a rekeszizom nem nyomódik annyira össze, így lélegezhetünk. Az időjárás szempontjából tökmindegy, a Lotus brit hagyományainak szellemében csukott tetővel is remekül megázhatunk.

 
   
   Ismerős kapcsoló

A megázás nem ront számottevően az alapvetően nyomorúságos helyzetünkön. Jelesül ugye azon, hogy ott ülünk az autósportból ismert, legendás Stack műszerfal mögött, előttünk a Lamborghinitől származtatott légzsákos kormányka, jobb kézre az indítógomb, de ez itt egy közlekedési szabályokkal nyomorított ország, és egy véges tesztút a ma létező legnagyszerűbb kíméletlen élményautók egyikével.

A Speedsterben utasként utazni büntetés a javából. Zörög, ráz mint az istennyila, állandó halálfélelmünk van a fölénk tornyosuló, fenyegető Suzuki Sedanok láttán, megszakad a szívünk a bámulásunk közben oszlopnak ütköző, gödörbe lépő gyalogosokért, ráadásul a sofőr végig idegesítően visongat. Mert neki azért elég jó.

 
   
 

Tekergeti a mulatságosan aprócska kormányt, és nem fér a fejébe, hogy hogyan fordulhat szériaautó még az MX-5-nél is ennyivel kezesebben, jobban. A Speedsternek ebben aligha van idehaza vetélytársa, elvégre erre van a középmotor: nem kell a súlyos blokk tehetetlenségével küzdeni, mert az nem kileng a távolban, mint egy orrmotorosnál, hanem a körül fordulunk.

A kormány jó könnyen jár, mert egyrészt az első kerekek felett nincs semmi, csak egy hűtő, egy defektspré, egy fékszervó meg egy ABS modul, másrészt mert direkt az erre az autóra gyártott 175/55-ös, 17 colos gumik vannak rajtuk. A hátsókon meg 225/45-ösök, mert mégiscsak kell az a tapadás.

 
   
   

Az ABS egyébként nem az igazi. Szárazon remek, de vizes, vagy durván poros úton kíméletlenül megöli a fékhatást. Jómagam egy porlepte úton Y-forduló közben majdnem beestem az árokba, pedig 10-ről lassultam, és volt 3 méterem megállni. Juj. Az eredeti Elise-ben nincs is, sőt, még fékszervó sincs.

Az Opelnek viszont használhatóbb, bolondbiztosabb autónak kellett lenni, ezért a kevéske elektronika és a barátságosabb (értsd: alulkormányzottabb) futómű. Mindez nem hígít az élményen, a Speedster képességei minden öntudatánál lévő utasnál túl vannak a sikoltási határon. Kátyúba hajtás esetén a sofőrnél is, a csapást ugyanis sem a rugók, sem a gátlók, sem a kasztni, sem az ülés nem enyhíti, így az iszonyatos csattanással egy időben a porckorongok is fájdalmasan megroppannak.

 
   
 

Száraz reptéri betonon ökörködve a Speedster stabilitása brutális. Az embernek már rég fáj mindene, és még mindig nem csúszott egy normálisat. Ha végre sikerül túlfeszíteni a húrt, akkor a soványka első gumiknak és a Lotusnál megbocsátóbbra hangolt futóműnek hála az orrával indul el kifelé. Rendes keresztbeveréshez majdnem túl jól fogja az utat, kicsit túl gyenge és nagyon hiányzik belőle az önzáró differenciál. Hanem aztán a rendes közúton, normális aszfalton, pláne kicsit nedvesen mindjárt más, de rendes közúton nem csinálunk ilyesmit, mert felelőtlenség. A Hungaroringen vannak nyílt napok, azokra termett. Azért van a félig rejtett bukókeret is a fejünk felett.

De a Speedsternél nem is okvetlen a keresztül-kasul mászkálás a lényeg. A lényeg az esszenciálisan sűrű, nyers vezetési élmény, a csupasz fém csillogása, az ideális ívek beteges hajkurászása, a gázpedál állandó kéjes tiprása. A Speedster a ma Magyarországon kapható legsportabb sportautó, amennyiben a sportosság a kényelmi kompromisszumok totális mellőzését jelenti. 11,5 milliós árával viccesen drága, de nincs mihez viszonyítani, ilyen autó itthon nincs több. Az 5,9-et gyorsulók közt meg szinte ingyen van, csak az Imprezák szorongatják . Tökéletes játékszer és igazi ikon, pont amilyennek az Opel akarta. És állítólag a nyakunkon a turbós változat, már előre is félek. Nyam-nyam.

 
 

< >

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.