Tartósteszt: Chrysler Stratus 2.5 LX

Váltója (és motorja) japán-amerikai vegyes házasság eredményeképp került Chrysler padlólemezre, de Mitsubishi létére az amerikai iskola stílusjegyeit mutatta. A többletszolgáltatás: a P, R, N, D állás után még elhelyeztek egy A/S (Autostick, másutt: Tiptronic, Geartronic, Steptronic, stb.) funkciót, ami lehetővé teszi a kézi beavatkozást. A kézi vezérléssel felvértezett automataváltó felhasználók körében végzett közvéleménykutatásom eredménye nem fogja hájjal kenegetni a gyártók marketingeseinek lelkét, ugyanis tíz stick, vagy tronic felhasználóból egy sem akadt, aki napi gyakorlatként venné igénybe ezt az elmés emelt szintű szolgáltatást. Sebaj, a konstruktőrök, a fejlesztések többségét csak azért rakják egy-egy új modellbe, hogy később megfigyeljék, a felkínált szolgáltatások közül melyiket és milyen gyakran vették igénybe a T. Vásárlók.

Bár hathengeres, kettő és fél literes motor mozgatja a majd' két tonnás kocsiszekrényt, az autó ennek dacára megfelelő dinamizmusra képes, de a fogyasztása (mért átlag: 10.8) is kellemes meglepetést okozott. Volt már 2,5-ös, hat hengeres autóm, ráadásul takarékos német gyártmány, de az 14,7 alatt akkor sem fogyasztott volna, ha minden lejtőn leveszem a gyújtást.

A Stratus-t már úgy tervezték, hogy az európai piac igényei is a konstruktőrök szemei előtt lebegtek, ennek jóvoltából az útegyenetlenségek túlnyomó többségét a futómű kiszűri, viszont a rugózás még sincs annyira ellágyítva, hogy az, az útfekvés rovására menne. Tényleg nagyon barátságosak az autó kanyarvételi tulajdonságai.

Az LX típusjel a legmagasabb felszereltségi szintet jelöli, így az autó nincs híján a kényelmi felszereléseknek: motoros vezetőülés, 6 fokozatú ülésfűtés az első ülésekben, bőr (jellegű) kárpitozás, jól működő klímaberendezés, fűtött, motoros tükrök, villanyablakok és egy Infinity audio egység, amire még külön is kitérek. Természetesen van ABS és az ínyenceknek megvilágított piperetükrök is rendelkezésére állnak.

Autóhifi ügyben van mire gyúrni az európai gyártóknak, mert a Chrysler már '98-ban olyan zenét tett szériaként a tengerentúlon középkategóriásként definiált járműbe, amilyet még napjainkban is szarvasgomba árban mérnek az európai gyártók. Már amelyik tud ilyet. Telt mélyek, tiszta közepek és nagyon szépen csengő magasak. Többet sosem vártam el egy autohifitől.

A klasszikus, az elektronikus és a metal egyaránt szépen szól, ráadásul a hatlemezes CD-tárat az európai szokásoktól eltérően nem a csomagtérbe, hanem a fejegység és a szellőző alá rejtették. Ez egyrészt lehetővé teszi, hogy akár útközben is felfrissíthessük a kínálatot, másrészt komolyabb kontingens göngyöleg beszerzésekor sem tesszük kockára CD-tárunk és a benne rejlő kincsek biztonságát.

Egy év leforgása alatt két komolyabb kiadást eredményezett a futásteljesítményből adódó szervizelés: a 84 ezer kilométeres szerviz alkalmával folyadékok, gyertyák, fékbetétek és féktárcsák szorultak cserére, ami kis híján 200 ezer forinttal terhelte a költségvetésemet, majd a 96 ezer kilométeres szerviz alkalmával bordásszíj (szerelőm emlékezetében emléke örökké él), kormányösszekötő, folyadékok, gyertyák szorultak cserére, ami 180 ezer forinttól szabadított meg.

Amerikaiautó-viszonylatban a Chrysler közismerten a magasabb árfekvésű alkatrészek híve, de ezek a költségek még mindig köszönő viszonyban vannak bármelyik európai gyártó árképzésével (a GM modelljeihez képest viszont kevesebb, mint a feleannyiba kerülnek az alkatrészek). Egy alkalommal az akkumulátor is megadta magát, de ez a legjobb családban is előfordul.

Egy bekezdést a hiányosságok felsorolására is áldoznom illik. Számomra érthetetlen, hogy a tudomány mai fejlettségi szintjén miért kap még mindig ilyen kiemelt szerepet egy fűtést és hűtést szabályozó kezelő egység, de ez a problémakör akkor már túlmegy a puszta esztétikai kérdésfelvetésen, ha a három tekerentyű közül az egyik csupán arra szolgál, hogy a belső levegő keringetést aktivizálja.

Bizonnyal a tankolás aktusa lehet a Stratus tulajdonosok életében az a dramaturgiai pillanat, amikor az embernek mind a találékonyságára, mind a lélekjelenlétére szüksége van, ugyanis még egy ennyire embert próbáló technikai megoldással eddigi pályafutásom alkalmával nem találkoztam.

Ha a "fuel" feliratú kulcsot sikerül rövid idő alatt a kulcslyukba passzírozni, ott is kell tartsuk, amíg kitekerjük a tanksapkát. A manőver még Kacskakezű Gagyi Bálint szemöldökét is összeráncolná, nemhogy egy átlagjúzerét. És tényleg csak a teljesség igénye kedvéért, de akad még valami, mégpedig a hátsó traktusban. Ez pedig a lökhárító. Szutykos időben épp annyira koszolódik be, hogy amikor bevásárláskor az igen mély csomagtartóból ki-be pakolunk, ágyékmagasságban pont úgy festünk, mint aki az ölébe ejtette a kávéját.

Mindent összevetve: ez nem az, az autó, amitől a piros lámpánál elalélnak a járdán ácsingózó plázacicák, viszont lehetővé teszi, hogy kiegyensúlyozott közlekedés közepette, kellemes hangzású zenétől feltöltődött aggyal szálljunk ki a vezetőülésből, akár egy Budapest - Bécs - Budapest etap megtételét követően is. Ennél többet, kicsivel több, mint 3 millióért pedig jó érzésű polgár nem kívánhat.