Mérges a mi autónk

Próba: Suzuki Swift Sport rallycross versenyautó

2009.05.08. 02:36
Majerszky Gábor rallycross-pilóta. Tavaly nyert a géposztályban, ahol indult, és eddig idén is nagyon jól teljesít egy szinttel feljebb, van azonban valamije, amit még a bajnoki címénél és a vezetési tudásánál is jobban irigyelhetünk: egy becsövezett, kikönnyített, elképesztően mérges Swift versenyautója.

Egyáltalán nem rossz autó a Swift Sport, sőt, az árához képest kifejezetten kellemes darab. Egész jól megy és fordul, de persze a nagyok dolgába nem szólhat bele, már a 200 lóerő körüli alsó-középkategóriás kocsikkal sem – melyeket sok autóbuzi még mindig nem szívesen nevezne sportkocsinak – lehet egy lapon említeni. A Swift Sport egy jó játék, az első lépés egy olyan úton, aminek a végén egy 911-es Porsche vagy valami Ferrari vár ránk.

Ha azonban egy kicsit foglalkoznak vele, csodákra lehet képes még egy ilyen aprócska gyösz is, de ahhoz, hogy tényleg jól menjen, először is javítani kell a lóerő/tömeg arányon. Mint minden versenyautónak, ennek a rallycross Swiftnek sincsen semmi az utasterében. Bekerült a bukócső meg a poroltó, minden mást kiráncigáltak belőle – a második ülést is csak a közös autózás miatt rakták bele, a rallycrossban nincs navigátor, ott egyedül mennek a pilóták.

Eltűnt minden kárpit, eltűnt még a középkonzol is, bekerült azonban egy-két izgalmas és hasznos holmi. A legszebb mind közül a hidraulikus kézifék eloxált narancssárga fogantyús karja. A műszerfalon nincs kilométeróra, csak a motor fordulatszámát, az olajnyomást és az olaj meg a víz hőmérsékletét tudjuk leolvasni a műszerekről. A műszeregység mellett csúnya indexlámpák fityegnek, megkérdeztem, miért. Gábor elmondta, ezek az egyszerű lámpácskák segítenek megóvni a technikát. Hiába a sok mutató, amikor az ember versenyhelyzetben van, nem tud figyelni rájuk, ezért kötötték be a lámpákat, amik azonnal kigyulladnak, ha baj van a hűtővízzel vagy az olajjal, és azt bizony még a vörös ködön keresztül is észreveszi a pilóta.

A motortérbe is bekukkantottam, itt a direktszűrőn és az új leömlőn kívül nem nagyon láttam semmit, de Gábor elmondta, hogy a teljes kipufogórendszert lecserélték, 60-as központi fojtószelep és Vems gyártmányú programozható versenyelektronika került az autóba. Egyedi áttételezésű, kapcsolókörmös, egyenes fogazású aszinkron váltón és Torsen sperrdiffin keresztül jut el az erő – pontosan 172 lóerő és 189 Nm – az első kerekekhez. A végeredmény egészen elképesztő lett, az autó mindössze 905 kilót nyom, vagyis majdnem megvan a tonnánkénti 200 lóerő – pontosan 190 –, így 5,8 másodperc alatt eléri a 100 km/h-t.

Még mielőtt elkezdenek azon gondolkodni, milyen jó lenne egy hasonló átalakítás a saját utcai autójukba, várjanak egy percet. A rövid váltó nagyon hasznos, amikor az ember versenypályán dönget, de utcára nem javasolnám, a verseny Swift végsebessége ugyanis mindössze 154 km/h, ráadásul közben maximális fordulaton üvölt a motor, szóval nem mondhatnánk, hogy tökéletes utazóautó.

Mielőtt elindultunk, gyorsan benéztem még a kocsi alá. A versenyfutóműből semmit sem láttam, láttam viszont egy olyan masszív kartervédőt, amit dinamittal sem lehetne lerobbantani. Miután ezzel is megvoltunk, felvettük a sisakot, Gábor beugrott a volán mögé, én a jobb egybe, és megkezdődött az őrület.