Milyen jó lesz, gondoltam, ha megcsinálják az új Clióból a következő Thaliát. Aztán, amikor az első képeket láttam róla, azt gondoltam, hogy végre megjött az eszük a Renault-nál, ezzel tarolni fognak újra. Ám amikor beleültem a tesztautóba, elfogott egy furcsa érzés. Gyanakodva méregettem a régi Thaliákat, míg aztán egy szupermarket parkolójában elkaptam egy thaliást, hogy összenézzem a két kocsit. Éreztem én, hogy valami nem stimmel. Mert ez egy régi Thalia, új orral és új farral.
De nem kicsit. Ha valaki megnézi az 1.4-es (a koordináták magyarázata: első generáció, negyedik fázis) Thaliát bemutató cikkünket , kiderül, hogy az utastérben még az összes ajtópanel, a műszerfal alja, a kormány is változatlan. Ha még tömörebben akarnám összefoglalni a differenciát: a műszerfal felső burkolata más. És slussz. Igaz, a korábbi (1.3 és régebbi) Thaliák már kevésbé kompatibilisek, de lényegében minden ugyanott van azokban is, csak a héj eltérő.
Akkor vált gyanússá a dolog, amikor nem sikerült a kormányt rendes szögbe állítanom. Ha eléggé hátratoltam a vezetőülést ( épp most ismételtem át, hogy kell ), beállítottam a támla dőlését jóra, majd a kormány következett volna. Itt ugye az a szabály, hogy kinyújtott karral a csuklómat a kormánykerék tetejére kellene tennem. De nem érem el, mert a kormány a legalsó helyzetében is viszonylag az ég felé néz, sőt, hogy a tető ne zavarja őt a kilátásban, kicsit az oldalablak felé is kifordul. Némileg javítható a helyzet a vezetőülés megemelésével, de igazán jó soha nem lesz.
A másik gyanús dolog: a csomagtartó. Ami tagadhatatlanul hatalmas (506 liter), akkora, mint bármelyik középkategóriás limuziné. Viszont első dolgom volt megnézni, hogy lehet-e végre rendesen bővíteni. Hát nem. Mindössze arasznyi magas a bővítőalagút, aljánál a csomagok betörését megakadályozni hivatott műanyag peremmel. Pont, mint régen. Kis tételben, több darab csomaggal jól kihasználható, de egy rotakapa nem férne be, mint egy Wartburgba.
Megszakítjuk adásunkat. A rotakapa befér!
Időközben új körülmények merültek fel, az Autós Újságírás Ámokfutói topicban. Mint tcaoe írja: "Mielőtt leírjuk, hogy nem férne be egy rotációs kapa, mint régen a Wartburgba, azelőtt próbáljuk meg beletenni. Meglepve fogjuk tapasztalni, hogy éppen úgy fér bele, mint régen a Wartburgba, azaz leszerelt szarvval." Azóta parázs vita folyik a témában, mert mintha úgy emlékeznék, hogy elég volt visszahajtani a Robi szarvát, bár lehet, hogy akkor nem csukódott le a fedél teljesen, hanem gumipókozni kellett. Egyelőre azon törjük a fejünket, hogy beszerzünk egy standard szerkesztőségi rotakapát, csakis limuzintesztelési célzattal (úgyis hamarosan érkezik az új Merci E-osztály...) Mindenesetre le a kalappal a Thalia előtt, ha ez igaz.
Aztán elkezdtem nézegetni az ajtókat. Rájöttem, hogy ezeknek maximum a külső lemeze lehet új, megjelent rajtuk egy él, és kissé eltúlzott méretű kilincset is kaptak. Az ablaküvegek között pedig sötétszürke matrica van, hogy az üvegfelület összefüggő(bb)nek tűnjön. Szóval az egész egy optikai csalódás.
Viszont jól sikerült optikai csalódás. Ha az ember nem nézegeti a gyanúsan álló, új kisablakot a C-oszlopon, kapásból elhiszi, hogy ez egy új Clio, csomagtartóval. Pedig ez egy régi Clio csomagtartóval, annyira, hogy a hivatalos gyári médiaoldalon (pedig vérprofik dolgoznak rajta, állítom) mindössze egyoldalnyi rizsát tudtak összekalapálni róla, amelyben az egyik legfontosabb újdonsága a Thaliának, hogy elragadó a vonzereje, magán- és céges felhasználásra is. A tesztautónk vonzerejét egy kiegészítő szárny tovább srófolta, egy pótféklámpával súlyosbítva. Ezért aztán a Thalián két harmadik féklámpa volt. Nyilvánvalóan azért, mert a szélvédő aljában lévő féklámpa kihagyása bonyodalmakat okozott volna az áramvonalasnak tűnő gyártásszervezésben.
Ezek után a parkolóban elkapott Thaliához képest semmi lényeges differenciát nem bírtam felfedezni, ha csak azt nem, hogy annak még műanyagból voltak az első sárvédői, ennek már acélból. A tér mérete adott, keskeny, de magas, hátul kis lábtérrel. A tapasztalat az, hogy a mázsa feletti emberek – akik már nem számítanak karácsonyfadísznek – nehézkesen férnek el. Ha magasak és izmosak, akkor azért, ha pedig kövérek és szélesek, azért. A gyerekülésünket meg sem próbáltam hátra menetiránynak háttal bekötni (igaz, e célból az első légzsák kikapcsolható), menetirányban is csak épp hogy befért. Hiába, a daciások többet kapnak.
A karácsonyfadíszekre berendezett utastér viszont ettől függetlenül nem visszataszító, így, Privilege kivitelben. No igen, ez a csúcs, amit egy Thalia tudhat, bőrkormánnyal és bársonyos üléskárpittal, viszont az utóbbi eléggé vonzza a szöszöket. Puha műanyagokat ne tessék várni, de így látványra nem rossz az összkép, kár, hogy a kardánbokszocska kicsit pilinckának tűnik. A klíma 75 ezerért automatikus, de nincs benne napsütés-érzékelő, emiatt állandóan állítgatni kell, attól függően, hogy épp süt-e minket a nap, szóval nem nagy könnyebbség egy manuálishoz képest.
Őszintén szólva, a Thalia részegységei egyébként sem nagyon haladják meg a múlt század kilencvenes éveinek a szintjét, de ez talán fel sem tűnne egy átlagvevőnek. Mert ugye remek aeroblade-ablaktörlők vannak, csak épp elfelejtették, hogy ilyen tetű lassú törléshez, amire a Thalia csúcsra járatva képes, jó lenne egy sima ablaktörlő is. Ezért inkább ne tessék autópályán égszakadásba keveredni. Vicces az index klittyegése is, de a kapcsolók működése, a halovány utastér-világítás, a központi zár hatalmas csattanása is jelzi: itt bizony a régi alkatrészkészletek értékesítése folyik, autó formájában. Tekintve, hogy a motortér is lényegében változatlanul vészelte át a modellváltást. Esetünkben a 85 lóerős 1.5 dCi.
Hogyan lettem nyugodt, daliás thaliás? Lapozzon!
