Lényeg a lényeg, az 1.9 CDTI erős, csendes, és ahhoz képest, hogy ekkora ládát hurcol, és eltart egy egész konyhányi, sűrű bablevest kavaró konyhásnénit a váltóban, egész takarékos. Elég sokat mentem a Zafirával városban, pár száz kilométernyi autópályázás is beugrott, akadt némi országutazás is, és a fogyasztás így is 6,4-6,8 táján alakult. Nem rossz. Mint a bölcsészkar: csak bejutni nehéz (azaz itt inkább hozzájutni drága), de minden, ami utána jön, fájdalommentes.
Foglalkozzunk kicsit a belső térrel, hiszen az is más, mint az eddigi tesztkocsikban volt. Kétszínű, tehát elegáns. Majdnem az. Mert ez a bézs kicsit túl sárgás, a fekete pedig hiába puha és rücsis, mégis kissé túl csillogós ahhoz, hogy mondjuk egy Lexusba elmenjen. De tény, hogy a tipikus Opel-feketénél, pláne meg a szürkénél ezerszer igényesebb, így a Cosmo-Zafírban kellemes a légkör. Ami nekem különösen tetszett, az a zebracsíkos fadekor. Talán azért, mert ilyen volt a hetvenes évek Mercedeseiben, ami pedig nekem azonnal otthonos. De még ha kicsit távolabb lépek, és megpróbálom félretenni a saját fura hangoltságomat, akkor sem rossz ez a dekor, mert nem látszik rajta annyira, hogy kőolajszármazék, mint mondjuk a nemrég még oly divatos rózsafán.
A fekete ülések drapp betétje, a zongoralakk középkonzol (értsd csillogó, fekete műanyag) szintén kellemes; együttélhető jószág. Amit még nagyon szerettem benne, hogy a második sorában nem a padlóból alig kiemelkedő, szivacsozott dudor van hármas ülés gyanánt, mint általában az ilyen autókban, hanem rendes, láblógatós, magas kanapé, akár az igazi kocsikban.
Itt jó ülni. Ez a középső sor egyébként egy kar megemelése után előre-hátra tologatható, az óriási lábtértől egészen a nulla helyig. Szükség is van erre, hiszen a leghátsó sorban lévő két ülésre csak teljesen előretolt második sori pad mellett lehet beszállni. Tehát ha valakit a harmadik sorba bezavartunk, és ki akarjuk dobni a pirosnál állva, rossz esetben három másik utasnak is el kell hagynia a kabint.
Olvasóink írták
Minden gyerekes családba kell egy ilyen, de inkább legyen azé akit nem a vezetés élménye hoz lázba. A másik meg vegyen egy kétüléses, benzines sportkocsit.
Írjon ön is ítéletet !
Egyébként a Zafira minden híresztelés ellenére is csak 5+2 üléses. Beszenvedtem magam a padlóból egy mozdulattal (de csak a második sor teljes előretolása után) kirántható leghátsó sorba. Ez szűk, de baromira. Előre kellett billentenem egy fokozatnyit az előttem lévő támlát, hogy a fenekemet le tudjam huppantani az ülésre, mert a térdem beszorult. Kicsit játszogattam a második sor tologatásával, támladöntögetésével, és arra az eredményre jutottam, hogy három darab Csikós Zsolt csak úgy fér el egymás mögött a Zafirában (a vezető CsZs békén hagyása mellett), ha a második sorban ülő térde kicsit benyomódik a vezető támlájába, és majdnem függőlegesbe állítja a saját támláját. Így leghátulra még épp elfér a harmadik CsZs, aki egyébként 187 centit rabol hosszában a térből. Kisebb egyedekkel nyilván sikeresebb lenne az elhelyezkedési akció, próbálkozzanak önök is az Opel-szalonokban.
Hét, bocsánat, 5+2 üléssel csomagtartó persze nem túl sok marad, leginkább egy iszonyú rövid, elég széles és elég magas, lapos óriászsebről beszélhetünk. De öt üléssel elképesztő a raktér, és van benne egy rakás aranyos praktikum. Elvégeztem a házi feladatot, kibontottam azt a kis zacskós sátrat, amit alig érezhető felárért az autóhoz mellékel az importőr, és a tartalmát felszereltem. Nem mondanám, hogy e rendszer láttán a japán Karakuri-zsanért fejlesztő mérnök nem követne el azonnal harakirit, de némi megszokással ügyes elválasztóhálót lehet felvadkempingezni a Zafira csomagterében. Meg egy kis cekkert is, amiben az igazán apró cuccok utaznak.
Egyébként a rövid ülőlapú, opelesen ergonómiátlan háttámlájú üléssel nem békéltem meg a teszt végéig sem, de tény, hogy pár száz kilométeres túra után sem fájdult meg benne a hátam. Eszerint az ülések csak szubjektíve rosszak, objektíve jók, ez még mindig a jobbik kombináció. És hiába a zongoralakk, meg a bézs betét, meg a zebracsíkos dekor, a műszeregységet, a középkonzolt nagyon fantáziátlannak látom: az idősebb olvasók talán emlékeznek, milyen volt egy hordozható Grundig magnó egy szupermodern, hálós hangszórórácsos, LCD-s rádiókijelzős Sony ghettoblasterhez képest 1981-ben. Nos, a Zafira a Grundig-hagyomány, parányi 21. századi spékeléssel.
És végképp zavart az ezeréves fenyők törzséhez hasonlóan vastag első tetőoszlop. Egy alkalommal csak azért nem mentem neki egy szűk kanyarban szembejövő autónak, mert feltűnt, hogy valami nagy fehér folt mozog az úton a tetőoszlop két oldalán. Fényszórók – villant a tudatalattimba. Gondoltam, lehet a folt mögött autó is, ezért jobbra húzódtam, és az oldalablakból már láttam is a fényforrás gazdáját egy Citroën Berlingót, vagy Peugeot Partnert. De addig semmit belőle.
A kemény rugózású és lágy lengéscsillapítású futóművel nem volt nagy bajom. A Zafira ha nem is puhán, de tűrhetően rugózik, kanyarba belemegy, ki is jön onnan, még akár nagy sebességnél is, bár az élmény nem nagyobb egy Penny Market-es macskatáp-bevásárlásnál. A kormány kialakításánál pedig annyira félt az Opel attól, hogy a tesztelők rásütik az "amerikai" jelzőt, hogy alig adott neki rásegítést. Így viszont kis sebességnél egyszerűen szorul a volán, csak nagyobb tempónál talál magára.
Nagyon szerettem még az autó kanyarfényszóróját, ami nem a ma elterjedt, amerre-megyek-arra-ködlámpát-gyújtok kivitelű, olcsó szerkezet, hanem rendesen fordítja is a lámpákat, és ezáltal tényleg bevilágítja a fordulót. Zseniálisan működik, talán jobban is, mint bármilyen kanyarfényszóró, amit eddig autón teszteltem.
Akadnak hibái, de úgy átfogóan nézve ügyes kocsi ez a Zafira, Cosmo-kivitelben még jól is néz ki, kívül is, belül is. Nem árt bele az a 150 takarékos lóerő sem. Én mondjuk az automatájának azonnal búcsút intenék, ezt azonban vegyék csak személyes, rosszindulatú intrikának. De hogy 7,7-8,1 millió forint? Hiába hasonlóan drága a konkurencia, ezen a ponton kell még nekem egy kis masszázs a meggyőzéshez.
