Hatmilliárdot érhet a szuperritka Ferrari
Jó reggelt kívánunk április 26-án kedden. Az év 117. napja a mai, nem mellesleg pedig az Ervinek és Aidák névnapja. Ma van egyébként a szellemi tulajdon világnapja is, amelyet először 2001-ben ünnepeltek meg. Hűvös, borongós reggelünk van, nem is könnyű kitörölni az álmot a szemünkből. De sebaj, szorítsuk magunkhoz a kávéscsészét, kortyoljunk bele egy jó nagyot, hiszen itt a friss Hidegindító!
Hírsaláta a reggeli mellé
- Szteroidot kap a Subaru magashegyi trollja. Na jó, a Levorgnak valójában igen kevés köze van a skandináv mitológiához, annyi viszont biztos, hogy a japán gyártó családi kombijából STi-változat készül. Természetesen felszereltségben és teljesítményben is ez lesz a csúcs a Levorgok között, viszont Európába nem hozzák: kizárólag Japánban forgalmazzák majd. (leftlanenews)
53Galéria: Subaru Levorg 1.6 GT-S - 2015 - Ötven százalékkal csökkentik a balesetek valószínűségét a félautonóm szolgáltatások. Ezt a Tesla-vezér Elon Musk mondt egy interjúban. Hozzátette, erre a Tesla Autopilot rendszere már a jelenlegi stádiumában, afféle első verziójában is képes. A jövőben pedig csak javulnak majd ezek a statisztikák. Sokan persze még ódzkodnak attól, hogy az autó vezessen helyettük, de voltak már olyan esetek, amikor az önvezérlő jármű mentette meg a helyzetet. (autoblog)
- Új rekordot állított fel a Toyota. Ezúttal azonban nem sebességről, gyorsulásról, vagy éppen megbízhatóságról van szó. Egy kaliforniai találkozón 332 hibrid Prius parkolt egyszerre egy helyen, ezzel bekerülve a Guinness-rekordok könyvébe. Azért éppen Kaliforniát választották, mert az Egyesült Államokban értékesített Priusok negyven százaléka ott kelt el. (worldcarfans)
Anno – április 26.
- Éppen húsz esztendeje, 1996-ban csatlakozott a Mir űrállomáshoz az utolsó modul, a Priroda.
- Harminc éve, 1986. április 26-án történt a csernobili atomkatasztrófa.
- 1903-ban alapították meg az Atlético Madrid futballklubot. Azóta többek közt tíz bajnoki címet és tíz Király Kupát nyertek. Idén a Bajnokok Ligája elődöntőjében szerepelnek, a Bayern Münchennel éppen holnap játszanak.
- Két Forma-1-es futam is esett április 26-ra az évek során. 1998-ban San Marinóban David Coulthard nyert, míg 2009-ben Bahreinben Jenson Button diadalmaskodott.
Totalcar retró
- Húsz évvel ezelőtt az Esseni Autókiállításon jártunk, ahol csodát láttunk. Lamborghini Miurától a veterán Mercedesekig volt itt minden. Még elfogó-Wartburg is, bizony!
- Öt esztendeje megpróbáltuk 5,7 liter fölé vinni a dízel Avensis fogyasztását. Hogy sikerült-e? Innen kiderül.
- A Ford Focusok hősiesen viselték a rendőrség váltott műszakainak megpróbáltatásait. Három éve kipróbálhattuk az egyik legjobban taposott példányt.
Tegnap a Totalcaron
- Hova lett a célkereszt? Erre a kérdésre kerestük a választ a tegnapi tesztben. De hogy milyen hiányossága van a Mercedes-Benz új E osztályának? Kattintson, és megtudja.
- Emellett kipróbáltuk az állami vezetéstechnikai képzést, összefoglaltuk a hétvége motorsportos történéseit, és bemutatkozott a Lumendoki is.
Ma
- Nem hülyének való vidék! A Fendt 828-ast és a Horsch Maestro 8.75-ös vetőgépet mutatjuk be Nagyvas rovatunkban. Csikós Zsolt pedig az autó történetének korszakalkotó megoldásait gyűjtötte össze.
Nem hülyének való vidék
Ha egy traktor két centi pontosan veti el a magot a robotkormányzással, miért nem tudhatja ugyanezt egy autó?
Cukor
- Akár hatmilliárd forintot is érhet az ultraritka Ferrari. Az RM Sotheby's aukciós ház egy 275 GTS/4 NART modellt bocsát árverésre. A limitált szériás kabriót Enzo Ferrari és az amerikai importőr Luigi Chinetti azért álmodta meg a hatvanas évek végén, hogy új lendületet adjanak a 275 eladásainak. A NART rövidítés a North American Racing Teamből származik. Ilyen autót vezetett a legendás Steve McQueen is A Thomas Crown-ügy című 1968-as filmben. Mindössze tíz példány készült, amelyek közül ez az utolsó darab. További képek a galériában. (carscoops)
Közlekedési koffein
- Jelenleg az Útinform és a rendőrség honlapja sem számol be számottevő fennakadásokról, forgalomkorlátozásokról. Egyedül az M5-ös autópályán, Budapest felé kell terelésre számítani. Korábban ott égett ki egy kamion, a megolvadt aszfaltot javítják.
Kerüld el a dugót!
Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!
A nap száma
Durva belegondolni, de idén már harmincéves a Green Day amerikai punkegyüttes. Ez azt jelenti, hogy az alapításkor Billie Joe Armstrong és Mike Dirnt csupán 13-14 évesek voltak. Legismertebb számaik közé tartozik a Boulevard of Broken Dreams, amely körül megjelenésekor volt némi vita is. Nevezetesen Noel Gallagher az Oasisből azzal vádolta őket, hogy a Wonderwallt nyúlták le nemes egyszerűséggel.
A nap videója
Mindig kíváncsi volt, hogyan gyorsul egy szupersportkocsi 340 km/h-ra? Ez a videó pontosan erről szól: egy LaFerrarit láthatunk belülről, amint álló helyzetből eléri ezt a tempót – illetve egészen precízen a 344 km/h-t. Figyeljék csak a sofőr nyakát: ott látszik igazán, hogyan küzd a G-kkel!

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Rossz nézni, ahogy egy fa szétlapít egy Ford Kugát
A baleset durván néz ki, de akad jó hír is.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
