Harmincezres bírság autóban éneklésért

2017.10.24. 07:21 Módosítva: 2017.10.24. 07:21

Jó reggelt kívánunk október 24-én, kedden, a Salamonok névnapján. Ma van továbbá a Magyar Operett Napja is - ez Kálmán Imre születésének és Lehár Ferenc halálának évfordulójához köthető. Mikronézia és Zambia pedig a függetlenséget ünnepli ma. A tegnapihoz képest kicsit javul az időjárás, csökkenő felhőzetre és kevesebb csapadékra számíthatunk. A csonka hét kezdéséhez a Hidegindító ad egy kis segítséget!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Félreteszi az amerikai álmot a Škoda. A cseh márka már jó ideje tervezgeti a visszatérést az Egyesült Államokba, és azt ígérték, év végéig végleges döntést is hoznak az ügyben. Most azonban kicsit elhalasztották a dolgot, és inkább arra koncentrálnak, hogy kifejezetten olcsó autót fejlesszenek az indiai piacra. Az USA kapcsán annyit mondtak: nem kell elkapkodniuk a döntést. (leftlanenews)
  • Egészen furcsa büntetést kapott egy kanadai autós. A 38 éves Taoufik Moalia gyanútlanul autózott, énekelgetett, amikor négy montreali rendőr leintette. Nekiszegezték a kérdést, hogy mégis mit csinál, erre persze azt felelte: semmit. De az egyenruhások nem hagyták annyiban: "Maga hangosan ordítozott?" Moalia elmondta, hogy csak kedvenc számát énekelte, azonban vélhetően akkor hibázott, amikor ismét előkapta énekhangját: "Everybody dance now!" Produkcióját végül 117 kanadai dolláros, azaz harmincezer forintos csekkel díjazták. (autoblog)
  • Kéne már a Porschédhoz egy rendes okostelefon? Ne is keresgélj tovább, itt van! A német autógyártó dizájnerei egy Huawei Mate 10-et vettek kezelésbe. Üvegborítás, gyémántfekete fényezés, foltmentes kijelző és elég komoly hardver jellemzi a Porsche Design Huawei Mate 10-et. Persze nem lesz olcsó, sőt: az iPhone X-nél is többet, 1395 eurót kérnek érte, ami átszámolva 430 ezer forint. Egy sima Mate 10-es amúgy 290 ezer körül kapható. (motor1)

Napi KRESZ - a parkolási szabályokról

 

Egy héttel ezelőtt adtuk közre Pető Attila Kreszprofesszor legújabb tesztjét. Ezúttal a leggyakrabban elvétett parkolási szabályokról volt szó. Eddig 25 ezren töltötték ki, a húsz kérdésből átlagosan hetet rontottak el. Ha neked még nem volt meg, erre tessék. A megoldásokat a Hidegindítóban hozzuk le, folytatásokban. Íme, az első rész.

1. A képen látható egyirányú utcában szabályosan parkolnak ezek a járművek?

a.) Mivel a várakozni tilos táblát csak a menetirány szerinti jobb oldalon helyezték el, ezért igen.

b.) Mivel a járművek mellett az úttest jobb széléig mérve nincs legalább 5,5 méter szélességű hely, ezért nem.

Helyes válasz: b

Magyarázat:

Valóban a KRESZ-ben szerepel az a meghatározás, hogy a Várakozni tilos jelzőtáblák hatálya az úttestnek csak arra az oldalára terjed ki, amelyik mellett azokat elhelyezték. Ennek a meghatározásnak egyébként csak egyirányú úton van jelentősége, hiszen kétirányú úton kizárólag a menetirány szerinti jobb szélen szabad megállni és várakozni.

Ugyanakkor a szabály azt is rögzíti, hogy egyirányú forgalmi úton az úttest bal szélén kizárólag akkor szabad megállni, illetve várakozni, ha a jármű mellett az úttest jobb széléig mérve legalább 5,5 méter szélességű hely marad.

Azzal sem lehet érvelni, hogy itt a jobb oldalon tilos a várakozás, azaz úgysem tartózkodhat senki a jobb oldalon, hiszen a várakozási tilalom alatt a megállás megengedett. Azaz többek között egy utas kiszállásának ideje alatt a jobb szélen történő megállás megengedett.

Anno – október 24 .

  • 2003-ban e napon repült utoljára a Concorde utasszállítóként.
  • 1990-ben a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága alkotmányellenesnek nyilvánította a halálbüntetést.
  • 1956-ban a szovjet csapatok bevonultak Budapestre.
  • 1929-ben fekete csütörtök volt a New York-i tőzsdén, ekkor robbant ki az 1929 és 1933 között tartó nagy gazdasági világválság.
  • 1861-ben helyezték üzembe az első transzkontinentális telefonkábelt.
  • 1648-ban a vesztfáliai békével lezárult a harmincéves háború.
  • Hat Forma-1-es nagydíj esett erre a napra. 1954-ben Spanyolországban Mike Hawthorn, 1965-ben Mexikóban Graham Hill, Japánban 1976-ban Mario Andretti, 1993-ban Ayrton Senna, 2004-ben Brazíliában Juan Pablo Montoya, míg 2010-ben Dél-Koreában Fernando Alonso tudott győzni.

Totalcar retró

  • Az első mindig emlékezetes - ez volt a címe Karotta első Ferrari-tesztjének tizenöt évvel ezelőtt. Ha kíváncsi vagy, milyen volt, ide kattints.
  • Tíz esztendeje igazán hiánypótló összehasonlítóval jelentkeztünk: egymás mellé állítottuk a Lada Nivát és a Suzuki Jimny-t.
  • Ha pedig már Napi KRESZ sorozatunkban úgyis a parkolási szabályokról van szó, íme, egy ötéves cikk a bírságolásról.

Tegnap a Totalcaron

"Hányszor is írtam meg eddig, hogy a Mazda MX-5 tökéletes autó? Legalább kétjegyű. Legutóbb a jelenleg futó generációról áradoztam 2016-ban, és tartom is, a Mazda MX-5 tökéletes. Csak ebben a Fiatban még annál is jobban éreztem magam. Ki érti ezt?" - úgy tűnik, Winklernek bejött a Fiat 125 Spider Abarth.

Mai műsor

"Amerikában harminc éve sikeresek, Európában viszont kilenc éve hiába próbálkoznak, még nem jött össze az áttörés. Pedig az Infiniti néhány modellje, például a Q60S kupé is, igazán megérdemelné, hogy ne csupán statiszta szerep jusson neki a piacon" - Tocinál járt egy elég bitang Infiniti.

Kapcsolódó
GT-R báli ruhában

GT-R báli ruhában

Nem az Infiniti Q60S töri majd meg a 911-es Porsche királyságát a sportkocsik világában, de a sportos és exkluzív kupék németek által uralt játszóterén okozhat némi felfordulást.

Csikós Zsolt pedig kipróbált egy olyan übermotort, ami örökre übermotor is marad: íme, a Totalbike-on a Honda CBX1100 tesztje.

Cukor

  • A Nissan Skyline-t aligha kell bemutatni: hatvan éve a japán autógyártás egyik szimbóluma. 1957-ben még a Prince Motor Company vitte gyártásba. A Donut Media friss videója két percbe tömörítve mutatja be hat évtized változásait. (motor1)

Közlekedési koffein

  • A 83-as főúton Farkasgyepű és Bakonyjákó között két személygépjármű ütközött össze. A 9-es km-nél megállították a forgalmat.
  • Az M1-es autópályán, Hegyeshalomnál a határátkelőnél a ki- és a belépő forgalom zavartalan.
  • Az M43-as autópályán, Románia felé a határátkelőhely előtt 10 km-es a kilépésre váró kamionsor hossza. A személyautók forgalma zavartalan. (Útinform)

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

A nap száma

Hallgassuk csak, milyen szám ér harmincezres bírságot Kanadában? A C+C Music Factory 1990-ben készítette el a Gonna Make You Sweat (Everybody Dance Now) című nótát, amit azóta többen is feldolgoztak.

Az oldalról ajánljuk

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
  • Hírek

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén

Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.

április 10., 09:10
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
  • Hírek

Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban

Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.

április 10., 14:46
Második legnépszerűbb autó a Tesla
  • Hírek

Második legnépszerűbb autó a Tesla

Megelőzte a Focust. Az élen pedig a Golf áll.

47 perce
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
  • Hírek

Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz

Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.

április 10., 13:10
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
  • Hírek

Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá

Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.

április 10., 11:19
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
  • Hírek

A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban

Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.

április 10., 08:00
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
  • Hírek

Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?

Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.

április 10., 12:09
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
  • Hírek

Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son

Az esetről videó is készült.

április 10., 10:11
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Hírek

Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései

Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.

április 10., 16:38
Volkswagen: itt a feltámadás?
  • Hírek

Volkswagen: itt a feltámadás?

Viszik a cég villanyautóit, mint a cukrot.

április 9., 08:06
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
  • Hírek

Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét

Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.

április 10., 06:05
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
  • Hírek

Új átkelőhely nyílt a magyar határon

A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.

április 10., 06:06
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
  • Hírek

Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán

Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.

április 9., 05:59
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
  • Hírek

Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben

A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.

április 10., 15:46
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
  • Közélet

Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál

2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.

április 10., 06:03
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
  • Hírek

Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist

A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.

április 9., 06:00
Ezeket vennénk 1 millióért
  • Égéstér

Ezeket vennénk 1 millióért

A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.

április 10., 17:42
Áldozattá válhat a Tesla
  • Hírek

Áldozattá válhat a Tesla

Az egyik teslás elemző tart a kínai válaszcsapástól.

április 9., 09:40
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
  • Hírek

Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában

A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.

április 9., 16:54
Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás
  • Hírek

Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás

Az érvelés egyértelmű.

április 9., 08:36
A hibridek vs villanyautók: 65:51
  • Hírek

A hibridek vs villanyautók: 65:51

Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.

április 9., 11:19
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
  • Hírek

Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle

Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.

április 9., 13:48
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
  • Közélet

Ennyit költünk a TC flottára egy évben

Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.

április 9., 15:39
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
  • Hírek

Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?

Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.

április 9., 12:27
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
  • Hírek

Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia

Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.

április 9., 14:47
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
  • Hírek

Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges

Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.

április 9., 12:21
Új álcázott Hyundai
  • Hírek

Új álcázott Hyundai

április 10., 14:43
Mazda EZ-60
  • Hírek

Mazda EZ-60

április 10., 10:21
Nagyhódos határátkelő
  • Hírek

Nagyhódos határátkelő

április 9., 16:35
Neked ajánlott