Megmutatták az új VW-t, bár kicsit még nyersen

2016.05.05. 12:32

Éveken át húzódott a bemutatása, de lassan elkészül az új Volkswagen SUV, amellyel elsősorban Észak-Amerikában szeretnék sikeresebbé tenni a márkát.

Már az amerikai óriás-Passat bemutatásakor egyértelmű volt, hogy egyetlen modell kedvéért nem éri meg vadiúj gyárat felhúzni – márpedig a VW épp ezt tette Chattanoogában – de sokkal korábbra vártuk a második Észak-Amerikára szabott Volkswagen modellt. A Passat ugyanis épp öt éve van piacon, viszony a legújabb fotó tanúsága szerint az SUV gyártásának az előkészületei épp csak elkezdődtek. Ez itt az első próbakarosszéria, és a csapat, amely összeállította. Ez pedig azt jelenti, hogy még vagy fél év, mire az üzemben minden készen lesz a gyártásra. Azaz az év vége előttnemigen kezdik meg a gyártást, a forgalmazás beindítása pedig áthúzódhat 2017-re.

Kapcsolódó
A VW a Passatot rejtegette

A VW a Passatot rejtegette

A németek leleplezték az új, közepes méretű szedánjukat: papíron mindent tudni fog, ami a győzelemhez kell.

Az új, nagyjából Touareg méretű, de annál jóval barátságosabb árú modellt állítólag már az MQB platform alkatrészei köré építik az amerikai Passattal ellentétben, amely még az előző európai Passat rokona. A képen nem látszik belőle sok, legfeljebb annyi, hogy a motorház környéke és a tető is meglepően sarkos a márka aktuális stílusához képest, de nem várnánk nagy meglepetést. Valószínű, hogy a típus a Passatból már ismert kétliteres turbómotorral, illetve 3,6 literes V6-os szívómotorral lesz elérhető, a dízelváltozat pedig nyilvánvalóan kimarad, hisz az a TDI botrány amerikai fejleményeinek tükrében szinte biztosan eladhatatlan lenne arrafelé.

A típus bemutatója egyébként nem véletlen húzódott el ennyire. Úgy tudjuk, tavaly ilyenkor a VW vezetőségében kialakult állóháború az elnök és a vezérigazgató közt épp a gyenge amerikai eredmények miatt alakult ki – az amerikai Passat ugyanis messze nem megy olyan jól, mint szerették volna, évi 100 ezernél nemigen fogy több – és egy újabb amerikai modell bevezetését túl kockázatosnak ítélte a VW vezetésének egy része. Ám úgy néz ki, akkor azok nyertek, akik támogatták az olcsó SUV bemutatását, így talán még az idén megjelenhet az autó, amely komoly szereplővé teheti a Volkswagent az Egyesült Államokban és Kanadában.

Az oldalról ajánljuk

Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
  • Hírek

Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz

Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.

április 10., 13:10
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
  • Hírek

Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá

Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.

április 10., 11:19
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
  • Hírek

Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?

Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.

április 10., 12:09
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
  • Hírek

Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban

Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.

április 10., 14:46
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
  • Hírek

Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son

Az esetről videó is készült.

április 10., 10:11
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
  • Hírek

A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban

Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.

április 10., 08:00
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
  • Hírek

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén

Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.

április 10., 09:10
Vámcsapás a villanyautókra: csak a villanyszámlán lehet spórolni
  • Hírek

Vámcsapás a villanyautókra: csak a villanyszámlán lehet spórolni

Megakaszthatja az elektromos autók térnyerését a vámcunami.

2 perce
Ezeket vennénk 1 millióért
  • Égéstér

Ezeket vennénk 1 millióért

A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.

április 10., 17:42
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
  • Hírek

Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán

Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.

április 9., 05:59
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
  • Hírek

Új átkelőhely nyílt a magyar határon

A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.

április 10., 06:06
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Hírek

Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései

Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.

április 10., 16:38
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
  • Hírek

Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét

Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.

április 10., 06:05
Volkswagen: itt a feltámadás?
  • Hírek

Volkswagen: itt a feltámadás?

Viszik a cég villanyautóit, mint a cukrot.

április 9., 08:06
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
  • Közélet

Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál

2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.

április 10., 06:03
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
  • Hírek

Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben

A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.

április 10., 15:46
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
  • Hírek

Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist

A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.

április 9., 06:00
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
  • Hírek

Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle

Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.

április 9., 13:48
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
  • Hírek

Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia

Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.

április 9., 14:47
A hibridek vs villanyautók: 65:51
  • Hírek

A hibridek vs villanyautók: 65:51

Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.

április 9., 11:19
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
  • Hírek

Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges

Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.

április 9., 12:21
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
  • Hírek

Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában

A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.

április 9., 16:54
Áldozattá válhat a Tesla
  • Hírek

Áldozattá válhat a Tesla

Az egyik teslás elemző tart a kínai válaszcsapástól.

április 9., 09:40
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
  • Hírek

Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?

Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.

április 9., 12:27
Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás
  • Hírek

Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás

Az érvelés egyértelmű.

április 9., 08:36
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
  • Közélet

Ennyit költünk a TC flottára egy évben

Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.

április 9., 15:39
Új álcázott Hyundai
  • Hírek

Új álcázott Hyundai

április 10., 14:43
Mazda EZ-60
  • Hírek

Mazda EZ-60

április 10., 10:21
Nagyhódos határátkelő
  • Hírek

Nagyhódos határátkelő

április 9., 16:35