A diffit egy Zaporozsecből vettük

2015.05.11. 17:50

A Műszakik csapat bokszában ücsörgök, és a szememet megüti egy garnitúra használt BMX-gumi. A szett itt hármat jelent, talán a háromkerekűekből is fut a legtöbb. Nem hiába, kisebb a súly, kisebb hajtási veszteség a diffi hiányából adódóan, és egyszerűbb megvalósítani is. A BME-csapatának sikerült olyan tempót mennie, hogy az alig hetvenkilós gép ledarált egy készlet gumit.

Idén nyolcadik alkalommal lepik el pneumobilok az egri Érsekkert járdáit. A kihívás egyszerűen hangzik: építs egy autót, amely egy 200 barra fújt sűrített levegős palackból nyert nyomással a lehető legmesszebbre, és a leggyorsabban jut el. Az egyetemistáknak kiírt versenyt az Aventics Hungary Kft. szponzorálja, így a cég által gyártott pneumatikus munkahengereket, szelepeket, és egyéb alkatrészeket kell felhasználni.

A legtöbb csapat arra törekszik, hogy egy-egy versenyszámban érjen el sikert, így ki a gyorsulás, ki az ügyességi, ki pedig a hosszú távú futamra hegyezi ki a gépet. Az Nagyváradi Egyetem egyik csapatának zöld autója üti meg a szemünket, hiszen egy igazán masszív csővázra építkeztek, elsőre talán túlzásnak is tűnik.

Hamar leesik, hogy miért, hiszen négy munkahengert használnak, – ez a legtöbb, amit megenged a szabályzat – oldalanként kettőt helyeztek el a hátsó kerekek felett, V-elrendezésben. A főtengely középen adja át a hajtást a diffinek, ezt egy Zaporozsecből szerelték ki. Csak maga a váz hetven kilót nyom - van itt alig nehezebb komplett autó -, pedig könnyűfém ötvözet. Nem is a takarékosság a cél, hanem a gyorsasági futamokon akarnak aratni.

Eddig egy műszaki hiba miatt ez nem sikerült, ugyanis a szelepvezérlő elektronika megrázkódott egy fa rámpán, és elment a vezérlés. Elsőre nem értettem, hogy miért elektronikusan vezérlik a szelepeket az egyszerűbb mechanikus megoldás helyett, de így sokkal jobb hatásfok érhető el, olyannyira, hogy minden csapat ezt a megoldást választotta.

A szomszéd autó is a Nagyváradi Egyetemről jött, ez olyan, mint egy együléses versenyautó és egy toronydaru szerelemgyereke. Hasonló szabadonfutós mechanikát használnak, mint a két hete bemutatott kocsik, de ők függőlegesen, egy oszlopba építették be a két kisebb munkahengert, ezek egy láncos mechanikán keresztül hajtják a két hátsó kereket, egy Matiz diffijének közbeiktatásával.

Miközben gépelek, a Kecskeméti Főiskola csapata tolja vissza háromkerekűjét a murván át, pedig nagyon nem ott kéne. Nóri, a pilóta igazán keményen ment, az ügyességi futamon többször driftelt, de a kivetítőn olyat is lehetett látni, hogy egy kerék sem ért a földre. A Jok-Air idén először indul, a baleset előtt a második legjobb időt futották, de most megadta magát a kormánymű, mintha a csonkállvány tört volna el.

Az ő gépük azért is érdekes, mert a pilóta nem az autóban ül, hanem egy sportmotorhoz hasonlóan hasal rajta, persze nem ők az egyetlen csapat, amelyik hasonlót épített. Összességében az látszik, hogy a három kerék a nyerő, persze megvannak a konstrukció határai, a nap folyamán borulást is láttunk.

Az Aventics Pneumobil Verseny szépen kinőtte magát a nyolcadik alkalomra, 48 csapat kapta meg a rajtengedélyt, és hét ország diákjai küzdenek. A rajtsorrend a péntek esti kvalifikáció alapján állt fel, itt az átlagsebesség és a nyomásesés hányadosa alapján állítják fel a sorrendet. Aki a legjobb eredményt éri el, vagyis a legkisebb a számot kapja, az indul először, mert vélhetően ő megy majd a legtöbbet a hosszú távú futamon. Idén Műszakik csapatának sikerült megdönteni a távolsági rekordot: a tavalyi 7776 métert 12990-ra javították. Csak hogy érezzék: ez olyan, mintha a Holdra indulnának, aztán a Marsig jutottak volna.

És a versenyben az a jó, hogy nem csak versenyzőknek, de a nézőknek is érdekes. Tizedszerre végigsétálva is találni egy újabb látványos műszaki megoldást. A miskolci csapat például egy háromhengeres motort használ, de hagyományos, H-váltó is akad, igaz a háza nélkül. A romániai True-Air csapat háromkerekűje például a kanyar belső íve felé dőlve fordul, mint egy Piaggio MP3, a zsűri meg is szavazta nekik a leginnovatívabb futómű díját. A biztonsági szabályokon túl pedig csak annyi a megkötés, hogy a mérethatárokba kell beférni.

Ritkán mennek a dolgok a tervek szerint, előfordult, hogy egy futóművet két futam között hegesztettek meg, de olyan is akadt, aki éjszaka még flexelte a vázat. A gépeket, amiket hónapokig reszelgettek, ilyenkor ütik-vágják, és az sem érdekli őket, ha amatőrök kezébe kell adni. Amikor utoljára vezettem pneumobilt, csak alacsony nyomással mentem, viszont most, a VIP-futamon a nagynyomású tartályt is bekapcsolták a rendszerbe. Koncz úrral, a Totalcar világutazó szerzőjével mérkőztünk egy epikusat, ő a Műszakik senior csapatának autójával, én pedig a kecskeméti Tandofer gépével. Mind a két kocsi különleges, hiszen előbbi a verseny nem hivatalos legnagyobb sebességét érte el – 51 km/h – utóbbi pedig az ügyességi futam leggyorsabbja volt. János a saját bevallása szerint hagyott nyerni.

És itt azért megtudtuk, hogy egyáltalán nem könnyű egy ilyen kocsit irányítani. Szervo egyáltalán nincs, a kormánykerék átmérője pedig elég kicsi, ráadásul, féktávon durván beszitál. A második körben majdnem elvittem a korlátot a pálya szélén, szóval rendesen oda kell figyelni. Gyorsnak érezni, hiszen közel ülünk a földhöz, és nagyobb sebességnél reszketeg benyomást kelt a váz, közben pedig a két kisebb munkahenger hangosan lefúj, de olyan ütemben, mint egy bespeedezett gőzmozdony. A pneumobilok persze az építőik kezében tudnak igazán szédületeset menni, volt olyan befutó, ahol két ezred másodpercen múlt a győzelem. Például a Műszakik senior csapatának, és a Kakukktojás meccsén:

Idén még egy rekord megdőlt a már emlegetett távolsági futamon túl is, a gyorsulási versenyen például 23,871 másodpercre javult 220 méteren, ez a Műszakik nevéhez fűződik, végül a fődíjat is ők vitték haza. Az ügyességi futam idén először kieséses alapon működött, és a kecskeméti Tandofer csapata szerezte meg az első helyet. Érdekes, hogy a Műszakik úgy futották a gyorsulási verseny legnagyobb tempóját, hogy a főtartályt elfelejtették bekapcsolni a rendszerbe, és a 42 kilométeres sebességet puffernyomásból hozták össze. A Műszakik Senior csapata viszont már odafigyelt, így versenyen kívül 51 km/h-s eredményt értek el. Tekintve, hogy három biciklikeréken, hátsó futómű nélkül hajtanak, ez több mint bátor. Én biztos nem mentem ennyivel, de higgyék el, már a lassabb autó is elég intenzív élmény volt.

Nem csak a teljesítményt, de a tervezést is jutalmazták, például a Kris Kringles kutyaszán-szerű gépe nyerte a legötletesebb konstrukciónak járó díjat. A litván csapat vázának hegesztései egy komolyabb bringát juttattak eszembe, és a csőhajlító gép is eleget dolgozhatott, nézzék:

A fejlődés pedig elgondolkodtató, 2009-ben még 30,8 km/h volt a legnagyobb sebesség, és a 8,4 kilométeres távolságot is két géppel érték el. Ma, hat évvel később 13 kilométert mennek egy autóval, és az ötvenes tempót is sikerült túllépni. A lelkesedést, és az elhivatottságot látva nem kétlem, hogy jövőre ennél is messzebbre jutnak, és ennél is gyorsabban. Igaz, hogy pneumatikus hajtás nem lehet alternatíva egy hibrid rendszerben – bár a Peugeot lát benne fantáziát - , hiszen a hatásfoka gyenge, de az építés során szerzett valós tapasztalatok mindennél többet érnek. Aztán látványnak sem utolsó, főleg, ha ilyen ütemben gyorsulnak a gépek. 

Az oldalról ajánljuk

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
  • Hírek

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén

Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.

április 10., 09:10
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
  • Hírek

Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik

Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.

tegnap, 18:58
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
  • Hírek

A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban

Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.

április 10., 08:00
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
  • Hírek

Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?

Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.

április 10., 12:09
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
  • Hírek

Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban

Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.

április 10., 14:46
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
  • Hírek

Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá

Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.

április 10., 11:19
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
  • Hírek

Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz

Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.

április 10., 13:10
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
  • Hírek

Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son

Az esetről videó is készült.

április 10., 10:11
Ezeket vennénk 1 millióért
  • Égéstér

Ezeket vennénk 1 millióért

A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.

április 10., 17:42
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
  • Hírek

Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist

A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.

április 9., 06:00
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
  • Hírek

Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét

Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.

április 10., 06:05
Volkswagen: itt a feltámadás?
  • Hírek

Volkswagen: itt a feltámadás?

Viszik a cég villanyautóit, mint a cukrot.

április 9., 08:06
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
  • Hírek

Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben

A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.

április 10., 15:46
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
  • Hírek

Új átkelőhely nyílt a magyar határon

A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.

április 10., 06:06
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
  • Közélet

Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál

2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.

április 10., 06:03
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Hírek

Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései

Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.

április 10., 16:38
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
  • Hírek

Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán

Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.

április 9., 05:59
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
  • Közélet

Ennyit költünk a TC flottára egy évben

Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.

április 9., 15:39
Áldozattá válhat a Tesla
  • Hírek

Áldozattá válhat a Tesla

Az egyik teslás elemző tart a kínai válaszcsapástól.

április 9., 09:40
Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás
  • Hírek

Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás

Az érvelés egyértelmű.

április 9., 08:36
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
  • Hírek

Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges

Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.

április 9., 12:21
A hibridek vs villanyautók: 65:51
  • Hírek

A hibridek vs villanyautók: 65:51

Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.

április 9., 11:19
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
  • Hírek

Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia

Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.

április 9., 14:47
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
  • Hírek

Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában

A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.

április 9., 16:54
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
  • Hírek

Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?

Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.

április 9., 12:27
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
  • Hírek

Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle

Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.

április 9., 13:48
Új álcázott Hyundai
  • Hírek

Új álcázott Hyundai

április 10., 14:43
Mazda EZ-60
  • Hírek

Mazda EZ-60

április 10., 10:21
Nagyhódos határátkelő
  • Hírek

Nagyhódos határátkelő

április 9., 16:35