Ezért fogja sűrűbben nézni a forgalmiját
Január elseje óta semmilyen matricát nem ragasztanak az autók hátsó rendszámára a műszaki vizsgán. A tanulóvezetők is jelentős újdonságokra készülhetnek, de van jó hír is, néhány autós dokumentum pótlása mostantól ingyenes.
A változások zöme a kormány bürokráciacsökkentő intézkedéseinek része, így néhány felesleges ügyintézéstől, díjfizetéstől szabadulunk meg.
Nincs többé matrica a rendszámokon
Bár még csak pár nap telt el a 2016-os évből, de talán már néhányan az olvasók közül is vitték vizsgáztatni autójukat. Akik így tettek, furcsa változásnak lehettek tanúi. A vizsga végeztével ugyanis nem kapunk a hátsó rendszámra se a műszaki vizsga lejártát, se a jármű környezetvédelmi besorolását jelző matricát, sőt, lekaparják a rendszámon lévő régi matricákat. Ezzel együtt mostantól jobban észben kell tartanunk a műszaki lejártát, hiszen a rendszámra hiába nézünk. Marad a forgalmi, ha nem szeretnénk pórul járni, illetve figyelni kell a postát, mert ott is értesítenek, ha közeleg a műszaki vizsga érvényességi idejének vége, illetve magunk is kérhetünk külön értesítést, ha regisztrálunk a Magyarország.hu ügyfélkapuján.

Gondolhatnánk, hogy ezentúl a rendőrök sem fogják szabad szemmel felismerni, ha a forgalomban lejárt műszakis, vagy szmogriadó idején a városközpontból kitiltott, környezetszennyező autóval közlekedünk. A rendőröknek segít az új kamerarendszer, amelynek felvételei alapján akár utólag is megbüntethetik az autóst, akinél itt-ott kilóg a lóláb, és a mobil traffipaxok is össze vannak kötve az elektronikus járműnyilvántartással.
Környezetvédelmi besorolás? Hol nézzem?
Aki időben szeretné megtudni, hogy az autója melyik környezetvédelmi osztályba tartozik, vagyis milyen színű lenne az erre vonatkozó matricája, ha még nem szűntették volna meg, az nézze meg a forgalmi engedély V.9. jelzésű rovatát. Az ott szereplő szám árulkodik a besorolásról, amelynek részelteit a 6/1990. évi KöHÉM rendelet tartalmazza, melyet ide kattintva olvashatnak el.
Megkérdeztünk egy műszaki vizsgáztatással foglalkozó céget is, mik a tapasztalataik az új törvénnyel kapcsolatban. Szerintük a rendszámmatricák eltűnése egyfajta bürokráciacsökkentés, ráadásul az autósok dolga is könnyebb, ha éppen betelik a forgalmi engedély. Ilyen esetekben eddig a hátsó rendszámtáblával kellett bemenni az okmányirodába, ahol a forgalmi cseréje után ragasztották rá a matricát. Mostantól elég a műszaki vizsgalapot és a betelt forgalmit bevinni.
A budapesti vizsgáztatócég szerint az autósok zöme tud a rendszámmatricák eltűnésével járó változásról, csak sokan nem értik, miért volt erre szükség. A matrica díja eddig pár száz forint volt, de egyben fizették a vizsgadíjjal, így sokaknak nem tűnt fel.
Friss információ: a cikk megjelenése után érdekes történetről számolt be nekünk egy neve elhallgatását kérő műszaki vizsgaállomás tulajdonosa. A nap során egy autós és vele együtt az őt igazoltató rendőrök látogatták meg a műhelyében. A rendőrök arra voltak kíváncsiak, hogy az állomáson alig pár napja vizsgáztatott autó hátsó rendszámán miért nem szerepel a vizsga érvényességét igazoló matrica. Kiderült, hogy a rendőrség semmilyen tájékoztatást nem kapott az új rendelet érvénybe lépéséről.
Bye-bye állami műszaki vizsga?
Akinek eddig lejárt az autóján a műszaki, két választása volt. Elvihette az autót egy állami műszaki vizsgaállomásra, vagy kereshetett magánkézben lévő vizsgabázist, ahol a hatósági alapdíjnál drágábban vizsgáztatták a kocsikat. Ha időszaki műszaki vizsgára készülünk (lejárt az autónk műszakija) mostantól csak magánvállalkozásokhoz fordulhatunk, igaz, itt egy úgynevezett előminősítő vizsgát is kötelesek elvégezni, és az éles vizsgálatra csak akkor kerül sor, ha ezen megfelelt az autónk. Így megspórolhatunk egy bukást, ha valamilyen problémát találnak.
A fővárosi vizsgáztató cég szerint a személygépkocsiknál központilag megállapított 16 290 forintos árat egyik magánvállalkozás sem fogja tudni tartani, mert a valós költségek ennél magasabbak, náluk nagyjából 24 ezer forintba kerül a kétszintű műszaki vizsga.
További érdekesség, hogy az alternatív hajtású autókra vonatkozóan ez a cég – sok más magánvizsgaállomáshoz hasonlóan – nem kapta meg a vizsgálati szabályokat, így például az elektromos, vagy földgázos (CNG) autók tulajdonosainak érdemes alaposan tájékozódniuk, mielőtt vizsgahelyet választanak az új szabályozás szerint. Az előbbieknél az elektromos rendszert is át kell vizsgáltatni egy erre jogosult szakműhelyben, vagy márkaszervizben, és az itt kapott igazolással mehetnek az érintett autók tulajdonosai a hagyományos műszaki vizsgára. A helyzet hasonló a CNG-s autókkal is, amelyeknél gázbiztonsági vizsgálatot végeznek a műszaki előtt.
Videós kérdésekkel frissült a KRESZ vizsga
Nem csak a jogosítvánnyal már rendelkezők számíthatnak újdonságokra. A tanulóvezetők életét érintő változásról már beszámoltunk, akkor viszont nem derült ki, mihez kezdjen egy majdani vizsgázó, ha nemcsak látni szeretné az új kérdéseket, de a lehetséges válaszokra is kíváncsi, hiszen így a legkönnyebb tanulni. Mondhatni teljesen egyértelmű kérdés, hiszen eduKRESZ néven létezik egy internetes vizsgaszimuláció, azonban a válaszlehetőségeket – ki tudja miért – sehogyan sem lehet előcsalni.
Technológiai ugrás a KRESZ-vizsgán - csak éld túl
Mostantól mozgóképes kérdések is bekerülnek az autóvezető-oktatás tananyagába.

A megoldás továbbra is a Szakoktatók Országos Érdekképviseleti Egyesületének weboldala lenne, ahol ingyenes regisztráció után kitölthetünk ugyan egy tesztet, ezen az oldalon láthatjuk a válaszokat is, azonban a próbavizsgában nem szerepelnek a 2016-os újdonságok, így jó néhány kérdés, és a videós feladatok sem. A Nemzeti Közlekedési Hatóság tájékoztatása szerint hamarosan tovább ritkítják majd az itt szereplő kérdéseket.
Ingyenes az első jogosítvány kiváltása, és a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványának pótlása
Ha szegény tanuló átverekedte magát a soha nem látott várakozási időn, és az elméleti vizsgán, autóba ülve letudta az abszurd szabályok miatt szinte kötelező pótórákat, és sikeres vizsgát tett, fellélegezhet. Idén már nem kell 4000 forintot fizetni az okmányirodában az első jogosítvány kiváltásáért, viszont a hosszabbításért már igen. A mozgáskorlátozottak parkolási igazolványának pótlása eddig 3100 forintba került. Ezt most szintén eltörölte a kormány.
Ezért lesz 200 ezer a jogsid
Feláras pótórák, bunkó oktatók és a gyakorlati vizsgán minden második szerencsétlen megbukik.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen
Valószínűleg elfelejtette indulás előtt letakarítani.
- Hírek
Végre egy rendes hibrid rendszeren dolgozik a Volkswagen
A Volkswagen eddig csak plug-in hibrid és lágy hibrid rendszereket kínált.
- Hírek
Feketelista készül a szabálytalankodó autósokról
A sebességtúllépők mellett az ittas vezetők és a mobilozók is felkerülnek a visszaesők listájára.
- Hírek
F1: az Audi nagyon nem örülne a V10-es motorok visszatérésének
Bár a gyártó közleménye diplomatikusan fogalmaz, egyértelmű üzenetet hordoz.
- Hírek
BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában
Európa sem marad ki a Xiaomi autóiból.
- Hírek
H-alakú váltót szabadalmaztatott elektromos autóiba a Ford
Jó vagy felesleges ötlet?
- Hírek
Újabb kínai autómárka érkezik Európába, 1000 kereskedés megnyitása a cél
A márka 2025 végéig 10 országban nyitna kereskedéseket. Elsőként Németország, Norvégia, Dánia és Hollandia kerülhet sorra.
- Hírek
Már az FBI foglalkozik a Tesla-vandálokkal
Trump belső terrorizmusnak nevezte, úgyhogy ennek megfelelően kezelik a helyzetet.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
- Hírek
Cukorkával csalogatják a villanyautósokat, hogy éjszaka töltsék autóikat
Havi háromezer forintot lehet spórolni az autók sz éjszakai töltéssel Floridában.
- Hírek
Valaki épített egy RC autót, 44 köbcentis, V8-as motorral
Az apró motornak elképesztően jó hangja van és egész hevesen mozgatja az autót, amibe beszerelték.
- Hírek
Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t
Valaki nagyon vágyott egy SUV GT-R-re.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Hírek
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.
- Hírek
A Xiaomi egyetlen autója kelendőbb, mint a Ford vagy a GM villanyautói egyben
A kínai telefongyártó az autópiacon is nagyon sikeres hazájában.
- Közélet
Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!
Elkerülnéd a bíróságra járkálást, de az igazadat érvényesítnéd hibás teljesítés esetén? Van megoldás!
- Technika
A Ford anno csinált egy hátsókerekes Focust, 420 lóerős V8-as motorral
Azt akarták demonstrálni, hogy az új külön is megvásárolható motorjuk milyen könnyen elfér a kisebb motorterekben is.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Hírek
Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3
Sokat számít, hogy mennyire agilis egy autó.
- Hírek
Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén
A pilóta sértetlenül megúszta.
- Hírek
F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét
Az ausztrál esőkáosz után egy valamivel unalmasabb futammal folytatódott a 2025-ös F1-es világbajnokság Kínában, de így is bőven van miről beszélni.
- Hírek
Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást
Érthetetlen eseménysorozatot rögzített egy autós fedélzeti kamerája Ausztráliában.
- Hírek
Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek
Megtekintettem a legolcsóbb elektromos Cuprát, vagyis a Ravalt, megnéztem a Seat és a Cupra gyárát és meghallgattam a két cég hangzatos ígéreteit.
- Hírek
Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér
Összehaverkodna Kína az EU-val?
- Hírek
Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből
Egy svájci férfi szerette volna átélni a Ferrari élményt, de nem akarta az olasz autókkal járó nyűgöket a nyakába venni.
