Négy karikát pörgetni propellerrel jó csillagzat alatt

Jó autós tudja, mi a kötelessége, ha a visszapillantóban feltűnik a szaporalábú fekete csótánykonvoj. Húzódik jobbra-balra, rámászik az előtte lévőre és legszívesebben összehúzná magát, eltűnne, csak útjukba ne kerüljön, abból csak baj lehet. Szinte mindenki találkozott már velük, sőt, valószínűleg mindenki elmorzsolt már egy halk anyád-at is közben, vagy titkon sóvárogva nézett a fénysebességgel tovatűnő puccos német hintók után.

Bizony, németek. A Nagy Germán Triumvirátus (Audi, BMW, Mercedes) kormányautó-hegemóniáját csak itt-ott töri meg egy-két hazai márka, az is inkább csak patriotizmusból, lássa a nép, tudnak a nagyságos urak pórautóban is utazni. Mielőtt azonban egységesen (joggal) felhördülnének, hogy persze, a mi pénzünkből urizálnak, gondoljanak arra, hogy a máskor Csekonics bárót megszégyenítően költekező minisztériumok autóvásárláskor igenis vigyáznak az adófizető polgárok pénzére!

Hiszen kitűnő üzleti érzékről téve tanúbizonyságot szinte gombokért jutnak olyan autókhoz, melyek láttán Bivalytöreken félrevert haranggal oszlatnák az utca népét. Majd annyiért ügyesen el is adják őket.

És nehogy azt higgyék, hogy csak Magyarországon bűzlik fejétől a hal . Fiatal demokráciák a szomszédban is vannak, és ott is sok még az éhes száj, és új a tápláló csecs. A presztízslimuzinok gyártói pedig boldogan ölelik keblükre a zsírosszájú megrendelőket, míg orrcimpáik kitűnő reklámot szagolva izgatottan remegnek.

Szlovákiában a helyzetet leginkább egy jól szervezett lábasfejű-orgiához lehetne hasonlítani, annyi és olyan erős az összefonódás. Mindenki mindenkivel minden szinten, legfelül a helyi felvevőkör vitathatatlanul legsikeresebbje a Volkswagen Gruppe. A közjogi méltóságok védelméért felelős hivatal a Csehországgal való szakítás után jóformán jármű nélkül maradt. A levedlett Volgák és Tatrák mellé íziben be is szereztek tíz új, ropogós BMW 730i-t (E32), amik akkor még saját kerekükön érkeztek Münchenből.

Tíz év vagy 350 ezer kilométer, ennyi jár egy állami limuzinnak, de ritka az olyan, amelyik aktív szolgálatban éli meg ezt a kort. Érdekes módon karrierjük végén elnyeli őket a föld. Árverezve sehol sincsenek, hirdetésekben sem látni őket. Nem kell sokat variálni, hogy rájöjjünk, mi lett a sorsuk. (Legendák szólnak visszatekert órájú kormánylimuzinokról a márkakereskedések kínálatában.)

Tavaly a szociális értékrendet és szigorú megszorításokat zászlajára tűző kormánynak azért sikerült összehoznia egy 90 millió koronás (692 millió forintos) tendert, amit, minő véletlen, újra csak az Audi, BMW, Mercedes triónak sikerült megnyernie. A8 4,2 quattro tiptronic, A6 4,2 quattro tiptronic, A6 3,0 TDI quattro tiptronic, MB S 450, E 350, E 320 CDI, BMW 750iL, 530i és 530d volt a kosárban. Nem egyszer 35-40 százalékkal alacsonyabb alkalmi áron.

A Vorsprung jegyében

Ez azonban még nem mondható helyi specialitásnak. Ami igazán vonzóvá teszi az ország autópályáit a külföldi ghost- és getaway riderek számára, az a hat darab Audi S4, amit tényleg jutányos áron vehetett át a belügyminisztérium. Az Octavia RS-ek után a tényleges Vorsprungot megtestesítő 344 lóerős V8-as sebességlimiter nélküli négykarikásoknak is sima útjuk volt a belügyi tárcához.

Az eredeti tender alapján benzinmotoros, középkategóriás, négykerék-meghajtású, több mint 200 km/h sebességet elérni képes limuzinokat kerestek. Aztán egy héttel később megvilágosodtak és módosítottak 3000 köbcentiméter feletti benzinmotorra. Így a Passat 2,8 V6 4Motion és az Impreza is kiestek (pedig szép lett volna a lefújószelepen prüszkölő, netán becsövezett rendőrségi WRX STi).

Az öregecske C Klasse kicsinek bizonyult, az E90 pedig nem tudott labdába rúgni árban az S4-ek mellett, melyek baráti 1,6 millió szlovák koronába kerültek (12,2 millió forint) de a sebességmérő radar és a fényhíd, valamint az egyéb tartozékok miatt több mint a dupláját, 3,5 milliót fizettek értük. Drága dolgok ezek, na. Három közülük hivatalos rendőregyenruhát kapott, a másik három maradt a Brilliantschwarz egyenjoggingnál.

A csúnya, pletykás népség persze azonnal el is nevezte őket Kaliňák-kölyköknek, utalva ezzel Robert Kaliňák belügyminiszter közismert vonzalmához az Audik iránt. Pedig minden bizonnyal teljességgel csak a véletlen műve, hogy a belügyminiszter úr – tapasztalt medvéket megszégyenítő módon – valahogy mindig a jófajta málnákat majszolta le az ingolstadti bokorról.

Anno egy RS2 Avanttal kezdte (akkor még nem politikai) pályafutását, majd átnyergelt egy sárga RS4-re, de az ínséges időkben kisegítette Robert Fico leendő miniszterelnököt egy szürke TT-vel, majd, micsoda véletlen, a rendőri S4-ek szolgálatba állítása után pár nappal már egy új, szolgálati RS4-ből mosolygott a népre a kis lompos-loncsos-bozontos.

„A miniszter úr autója ingyenesen kölcsönzött” – nyilatkozta ekkor a belügyminisztérium szóvivője. Ritka szerencsés ember az ilyen, természetesen azóta is boldogan használja a kölcsönautót. Csakúgy, mint főnöke, Robert Fico, aki nem is olyan régen egy szinte észrevétlen fekete Audi Q7-ben látogatott el egy jótékonysági futballmérkőzésre. Természetesen ez is kölcsönkapott jármű, mivel a közjogi méltóságokat védő hivatal „vizsgálja és alkalmassági teszteknek veti alá, megfelel-e az általa támasztott követelményeknek.”

És valóban! Milyen csodálatos ötlet! Mennyivel szebb is lenne a világ, ha a szlovák miniszterek egy-egy kormányülés alkalmából nem az unalomig ismert hosszú limuzinokból, hanem 28 colos krómfelniken gördülő bling-bling SUV-okból kígyóznának ki félrecsapott baseballsapkával fejükön a „Mo’ money, mo’ problem” ritmusára és igazi tesókhoz méltóan pacsiznának egyet a kormányhivatal előtt.

Addig sem kell azonban nélkülözniük, hiszen Robert Fico SUV-parkjából bőségesen szemezgethetnek. VW Touareg és Volvo XC90 is akad a garázsban, utóbbiból kettő is, mivel a svéd tankból új és régebbi egyaránt megdobogtatta szívét. De ha épp nem sarat dagasztani van kedve, még mindig kéznél van a ezüst S Mercedes, az A8 és a szolgálati BMW. Vonzalmát az autózás iránt mi sem bizonyítja jobban, mint 2002-ben, még mezei képviselőként kiadott könyve, melynek címe Jó napot, közúti ellenőrzés….

A felsorolásból semmiképp nem illik kihagyni a lánglelkű nemzeti vezért, Ján Slotát sem, hiszen nem akármilyen autóparkkal büszkélkedhet. Amellett kétségkívül okkultizmussal is foglalkozik, hiszen rejtély, hogy a hivatalosan bevallott, alig több mint 200 ezer forintnak megfelelő havi jövedelméből hogyan tudott ilyen szép gyűjteményt és tengerparti villát egy szerény, 20 méteres jachtocskával összehozni az Adrián.

Minden bizonnyal kitűnő barátai lehetnek, hiszen „kölcsönkapott” már Murciélagót, Ferrarit és vízisiklóvá alakította jutányos áron szerzett viperáját is. Ami azonban ennél is meggyőzőbb, az üzleti érzéke és igazmondása. Hiszen mikor az álnok, nemzetellenes újságírók rákérdeztek, ugyan mesélje már el, melyik jótét lélek szánta meg egy Bentley Continental GT-vel, ő töredelmesen bevallotta:

„Az autó az enyém. Emlékeim szerint 2,6 millió koronát fizettem érte. Kitűnő darab, 560 lóerős – majd a tőle oly megszokott hangnemben folytatta. – Látom azonban, hogy kérdését tisztán a szlovákokra oly jellemző irigység vezérli. Én kívánom magának, de ahhoz egy kicsit szorgalmasabbnak kell lennie, hogy ne csak egy egyszerű újságíró legyen.”

Arról elfeledkezett azonban a népvezér, hogy itt nem holmi presztízslimuzinról beszél, hiszen az általa említett nem egész 20 millió forintos ár köszönőviszonyban sincs a Continental GT akkori 183 629 eurós árával. De vannak még csodák, és minden bizonnyal sok embernek okozna örömet, ha inkább a használtautó-kereskedelemben kamatoztatná tudását.

De a furcsa és misztikus kör itt még nem zárul le, hiszen mint szlovák címert a kettős kereszt, úgy díszíti emlékezetes történeteit a „Hogy lett nekem Turbo S-em” című krimi. A sokat szellőztetett Bentley-vásárlás után – megunva a bulvárfotósok támadásait – valami civilizáltabbra, nem túl feltűnőre vágyott. Erre a célra egy tökéletesen alkalmas Porsche Cayenne Turbo S-t választott. Illetve dehogy választott, szó szerint hozzávágták.

Elmondása szerint az autó nem az övé és csak egy barátjától kapta kölcsön, aki használtan jutott hozzá Németországból. És bizony, ezúttal is igazat mondott, hiszen mint a rendszám alapján kiderült, az autó egy Zsolna melletti kis falu pékségének könyvelőjéé, aki tényleg baráti áron jutott hozzá, és még barátibb szeretettel adta kölcsön vezérének. Hogy igazát bizonyítsa, pár hét elteltével be is mutatta a vételi szerződést, mely szerint a használt Cayenne Turbo S-t jutányos áron, két héttel a németországi hivatalos bemutató előtt vásárolta.

Eddig azt hitték, hogy a gyári tesztautókat ízekre szedik vagy összepréselik? Pedig ezek szerint nem. Elég pusztán ügyesnek lenni. Azóta már azonban a félelmetes Cayenne is a múlté, mára csak egy snassz, kispolgári aranyszínű S8-ban látni az önjelölt népvezért, akinek a „Tankokkal Budapestre” című zenés kabaréja a tények tükrében új értelmet nyert. Hiszen ki tudja? Lehet, hogy valakinek lesz raktáron T72 ócsóé'?