Páros? Páratlan? Egy hülyeség!

2009.01.16. 03:25

A légszűrő betétjét általában az olajcserével együtt váltják, hiszen a pórusai eldugultak, mégpedig mivel? Bizony, a szálló porral! Amit honnan máshonnan szűrtek volna ki, mint a levegőből.

A szálló por munkanéven futó PM 10 (particulate matter 10, 10 mikronnál kisebb átmérőjű, levegőben lebegő anyag) fő veszélye, hogy a hagyományos, rendes porszemet az ember hagyományos, rendes légzőrendszere ki tudja választani és el tudja távolítani. Egy 10 mikrométeres porszemet kitüsszentünk, kiköhögünk, vagy kikaparjuk az orrunkból. Ugyanekkora, porszemnyi tömeg 100 nanométeres átmérőjű részecskékből egymilliót jelent, kiköhöghetetlenül. A nagyobb részecskék természetesen hamarabb leülepednek, mint a kisebbek. Az 1 mikrométernél kisebbek akár hetekig is lebegésben maradhatnak, a 10-nél nagyobbak néhány óra alatt elhelyezkedhetnek a földön, már amennyiben nem húz el felettük egy autó.

A PM10-es részecskéket az orrnyálkahártya sem szűri ki, ez a méret könnyedén eljut a tüdő kis léghólyagjaiba is. A 100 nanométernél kisebb részecskékbe, melyek a hörgőkön keresztül az érrendszerbe kerülhetnek és érszűkületet okozhatnak, most ne is menjünk bele. Na jó, menjünk: már az is kiderült, hogy a 100 nanométernél kisebb részecskék a sejthártyákon keresztül egészen az agyig vándorolnak, és szerepük lehet az Alzheimer-kór kialakulásában.

A részecske önmagában még nem is feltétlenül veszélyes, de mivel hordozófelületnek tökéletesen alkalmas, nagyvárosi környezetben rengeteg káros anyag tapadhat meg rajta, ami a légzőrendszerben gyulladásokat vagy akár rosszindulatú daganatot is okozhat, nem beszélve az asztmás rohamokról. Egy amerikai vizsgálat során a Seattle-ben vett szállópor-mintákon 80-féle különböző molekulát találtak. Még a szálló porban töltött rövidebb idő is jelentősen növeli a szívbetegségek kockázatát.

A dízelek által kibocsátott részecskék (Diesel Particulate Matter – DPM) a 100 nanométeres tartomány jellegzetes képviselői. Túl azon, hogy milyen könnyen belélegezhetők, azért se jó vicc részecskeszűrő nélküli dízelt venni, mert a dízel koromszemcséi a felületükön egy rakás rákkeltő anyagot hordoznak.

Mennyivel drágább a szűrt dízel?

Az Audinál a mai kínálatban egyedül az A3-as modell , ahol az 1.9-es PD TDI dízelhez nem széria a DPF. A modellpaletta összes többi dízelautójánál már alapból jár a szűrő, hiszen azokat már csak a CR TDI motorral forgalmazzák. Az 1.9-es PD TDI-hez tehát extrafelszereltség a DPF, aminek felára 168.000 Ft, de még így is több autó fogyott szűrővel, mint nélküle. DPF-el 149, nélküle 73 1.9-es PD TDI Audi A3-ast szállítottak ki a 2008-as év során.

A Volkswagen modellpalettáján már csak három modell kapható DPF nélkül PD TDI motorral ( Polo, Touran, Sharan). Ezek közül a Touranhoz lehet rendelni DPF szűrőt (DSG váltóval együtt), ám tavaly mindössze egy ilyen autót adtak el. Az új dízel modellek ezeken kívül már mind CR TDI motorral és szűrővel szereltek.

A Skodánál jellemzően még PD TDI motorral szereltek az autók, ám mindegyikhez rendelhető extraként a DPF szűrő. 1.9-es dízelmotorhoz max. 162.000 Ft, a 2.0 literes PD TDI-hez pedig max. 250.000 Ft értékben. Ennél a márkánál elenyésző azoknak az autóknak a száma, amelyeket DPF szűrővel rendelnek. Természetesen a Skodánál is érkeznek a CR TDI motoros autók, ahol már értelemszerűen a szűrő is széria.

A Seat Leon, az Altea és az Altea XL autók 1.9-es PD TDI motorral szerelt modelljéhez rendelhető DPF, azonban csak DSG váltóval együtt. A DPF felára ebben az esetben kb. 132.000 Ft, de itt a DSG váltó miatt pluszköltséggel is kell számolni. Az új modellek és a nagyobb motorú autók a Seatnál is már CR TDI motorral szereltek, tehát itt is egyre több autó lesz kapható már szériában DPF-fel.

(forrás: Porsche Hungaria)

A Peugeot-nál nincs valódi felára a részecskeszűrőnek, mivel nem választható opcionálisan. Bizonyos motorok részecskeszűrősek, más motorok nem. Vannak olyan motorok amelyek mindig részecskeszűrővel szereltek (1.6 HDi 110 LE, 2.0 HDi 136-140 LE, 2.2 HDI 170 LE, 2.7 V6 HDI) illetve olyanok, amelyek egyelőre abszolút nem léteznek szűrős változatban (1.4 HDi, 1.6 HDi 75 LE). Bizonyos motorokat gyártanak szűrős illetve szűrő nélküli kivitelben is (pl. 1.6 HDi 90), ezeknél a szűrős kivitelt olyan országokban forgalmazzák, ahol ehhez valamilyen adózási előny vagy kötelező érvényű környezetvédelmi előírás tartozik. Amennyiben pl. a 90 LE-s 1.6 HDi esetén át kellene térni a részecskeszűrős verziókra, az nagyjából 100 000 Ft-tal növelné az árat. (Ebből következik, hogy ahol nem kötelező, mindenki a szűrő nélküli változatot igyekszik forgalmazni.)

Az értékesített dízel személyautókon belül a részecskeszűrővel felszerelt dízelek aránya:
206: 0%, nincs részecskeszűrős motor
207: 10%
308: 70%
407, 607, 807: 100% (csak részecskeszűrős motor van)
Partner szgk.: 5%
Bipper szgk. : 0%, nincs részecskeszűrős motor

Mocsai Zoltán, a Peugeot Hungária termékfelelőse azt is elmondta, hogy két éve egy kerekasztalbeszélgetésen több importőrrel közösen javasolták a Környezetvédelmi Minisztériumnak, hogy alakítsa át az adózási rendszert. Ösztönzi szerették volna a kedvezőbb paraméterekkel rendelkező (pl. részecskeszűrős) változatok forgalmazását, mondjuk a regisztrációs adón keresztül. de azóta sem történt semmi az ügyben. Jelen pillanatban a piac egyetlen szereplője sem érdekelt abban, hogy a környezetbarátabb változatok kerüljenek forgalomba, hiszen az ügyfelek nem hajlandók megfizetni a technológia felárát, főképp a kisebb kategóriákban. Így az importőrnek (gyártónak) sem érdeke, hogy ezeket forgalmazza.

Egy dízel nagyjából nyolcszor annyi PM10-et juttat a levegőbe, mint egy hasonló kategóriájú benzines. A nálunk leggyakoribb korszerűtlen buszok és teherautók pedig körülbelül negyvenszer többet, mint egy benzines személyautó. Ha tehát azt mondják, szálljunk buszra, mert úgy csökkentjük a szálló por mennyiségét, nézzünk körül a buszon. Elvégre ha azon negyvennél kevesebben tartózkodnak, nekünk pedig benzines autónk van, máris megdőlt az elmélet, nem beszélve arról az esetről, hogy az általunk megszámolt első negyven autó valamelyikében utas is ül.

Egy másik kellemes elmélet, hogy a motoroknak árt a levegőből beléjük kerülő por, ami ellen általában légszűrő védi őket. A légszűrő betétjét általában az olajcserével együtt váltják, hiszen a pórusai eldugultak, mégpedig mivel? Bizony, a szálló porral! Amit honnan máshonnan szűrtek volna ki, mint a levegőből. Így tehát egy alacsony PM10-kibocsátású benzines vagy egy részecskeszűrős dízel akár közhasznú porszívóként is felfogható.

Nézzük a nagyságrendet. Vegyünk egy kétliteres benzines motorral rendelkező autót. A kétezer köbcentis égéstér a városban normális, 2000-es fordulatszámon percenként 1000 munkaütemet végez, papíron tehát ezerszer két liter, az annyi mint két köbméter beszívott levegő. A valóságban a töltési fok miatt ezt inkább 0,9-cel kell szorozni, tehát percenként 1800 liter, azaz 1,8 köbméter. Egy óra alatt (x60) az 108 köbméter – naponta ennyi levegőt tisztít tehát meg a szálló portól, aki kétliteres Toyota Avensisével fél óra alatt ér be a munkahelyére és vissza.

Az oldalról ajánljuk

Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!
  • Közélet

Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!

Elkerülnéd a bíróságra járkálást, de az igazadat érvényesítnéd hibás teljesítés esetén? Van megoldás!

március 25., 05:59
F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét
  • Hírek

F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét

Az ausztrál esőkáosz után egy valamivel unalmasabb futammal folytatódott a 2025-ös F1-es világbajnokság Kínában, de így is bőven van miről beszélni.

március 24., 17:26
Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást
  • Hírek

Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást

Érthetetlen eseménysorozatot rögzített egy autós fedélzeti kamerája Ausztráliában.

március 24., 16:03
Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek
  • Hírek

Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek

Megtekintettem a legolcsóbb elektromos Cuprát, vagyis a Ravalt, megnéztem a Seat és a Cupra gyárát és meghallgattam a két cég hangzatos ígéreteit.

március 24., 13:36
Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén
  • Hírek

Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén

A pilóta sértetlenül megúszta.

március 24., 10:41
Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér
  • Hírek

Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér

Összehaverkodna Kína az EU-val?

március 24., 15:19
Rajzolt magának rendszámtáblát, mert így mégiscsak „szabályosabb”
  • Hírek

Rajzolt magának rendszámtáblát, mert így mégiscsak „szabályosabb”

Támadhatatlan logikát támadtak meg a rendőrök Tapolcán.

45 perce
Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből
  • Hírek

Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből

Egy svájci férfi szerette volna átélni a Ferrari élményt, de nem akarta az olasz autókkal járó nyűgöket a nyakába venni.

március 24., 12:25
Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3
  • Hírek

Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3

Sokat számít, hogy mennyire agilis egy autó.

március 24., 09:09
Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t
  • Hírek

Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t

Valaki nagyon vágyott egy SUV GT-R-re.

március 25., 07:10
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
  • Hírek

Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe

Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.

március 24., 07:48
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
  • Hírek

A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat

A harmadik hely a Mercedesé lett.

március 23., 10:07
BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában
  • Hírek

BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában

Európa sem marad ki a Xiaomi autóiból.

március 25., 09:27
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
  • Hírek

Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele

Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.

március 25., 06:00
Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen
  • Hírek

Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen

Valószínűleg elfelejtette indulás előtt letakarítani.

március 25., 07:58
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
  • Hírek

Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját

Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.

március 23., 08:49
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
  • Hírek

A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?

Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.

március 23., 06:27
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
  • Hírek

Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes

Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.

március 24., 06:05
A legtoyotább Toyota
  • Tesztek

A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.

A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.

március 24., 06:05
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
  • Hírek

Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban

Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.

március 23., 16:00
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?
  • Belsőség

Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!

Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.

március 23., 17:01
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
  • Hírek

Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját

Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.

március 23., 12:03
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
  • Nepperűző

Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?

Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.

március 23., 11:03
Vágó úr, én itt beszállnék!
  • Szerelem

Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.

Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.

március 23., 13:47
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
  • Hírek

Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról

A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.

március 23., 12:51
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
  • Hírek

A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél

A piaci helyzetük ezt követeli.

március 24., 06:05
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
  • Hírek

Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort

A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.

március 23., 15:00
Nissan Murano GT-R
  • Hírek

Nissan Murano GT-R

március 24., 13:16
F1 kibeszélő Kínai Nagydíj 2025
  • Hírek

F1 kibeszélő Kínai Nagydíj 2025

március 24., 14:06
Honda NSX (Ferrari 360 Replika)
  • Hírek

Honda NSX (Ferrari 360 Replika)

március 24., 09:04