Bemutatót: Ikamper Skycamp Mini 3.0 tetősátor

Bár a Volvo XC70 Cross Country avagy Camper Gustafsson részben úgy lett kiválasztva, hogy benne is egész kényelmesen lehet aludni, de ez egyelőre inkább csak elméleti lehetőség, hiszen szerencsére a tetőn ott a tetősátor.

A sátor az Ikamper Skycamp Mini 3.0, az előző verziója volt Bolla Gyurinál a Dacián , illetve a Vadmusso is sokat járt vele mindenfele. Aztán érkezett a nagyobb testvér Skycamp következő modellje és most itt van a kompakt megoldás. Ez méretéből (összecsukva 146 cm hosszú és 140 cm széles) és tömegéből (57 kg) adódóan tényleg bármilyen személyautóra felrakható. Ha gyakran járunk mélygarázsba, azért arra nem árt figyelni, hogy a sátorral 33 cm-re lesz magasabb az autónk, amire még rá kell számolni a csomagtartó miatt plusz centiket is. Így a Volvó a 156 centiről 2 méteresre nőtt.

Itt előzném meg a klasszikus kérdést, vagyis, ha a tetősín terhelhetőségére mondjuk 70 kg-ot írnak, hogyan lehet mégis tetősátrazni? Hát úgy, hogy a megadott érték a dinamikus, vagyis a menet közbeni tömeg. Ezt úgy adják meg, hogy elvileg bármekkora erőhatás, pl izmosabb kanyar, vészfékezés esetén se szakadjon le és előzze meg a kocsit (persze, ha nem megfelelő a tetősín, érhetnek meglepetések). Viszont álló helyzetben a tető teherbírása ennek többszöröse, hiszen borulás esetén is védenie kell a kaszninak. Jellemzően nem szokták megadni az értéket, de eddig még egy sima tetősátor két-három személlyel nem okozott gondot, olyan 400 kg-ig jók leszünk.

A Minit kinyitva a hosszúság hirtelen szélesség lesz és a belső méretei egy kisebb franciaágyéval vetekednek, 130x210 cm, amin két ember egész jól elfér. A leglátványosabb változás a színvilág, a korábbi barna-piros a szürke számtalan árnyalatára változott.  A nyitás ugyanúgy történik, mint eddig, és felmászva még a Volvo adta magasságban is elég jó a kilátás. Az ablakok fedőlapjait kétféle módon tudjuk kinyitni, egyfelől a korábban megszokott árnyékolóként, másfelől rólószerűen fel is húzhatjuk. Utóbbi megoldás mondjuk szeles időben lehet praktikusabb, bár korábbi tapasztalatok alapján az Ikamper sátrak elég jól bírják a szelet, én nagy szélben inkább becipzározom az összes nyílást, jobb a békesség  .

A legizgalmasabb részek, amik mindenkinek nagyon szoktak tetszeni, a kemény héjon lévő belső burkolatra felfestett világtérkép és a tetőablak, megmaradtak változatlanul. Az ablakok és a bejárat is természetesen szúnyoghálóval védhető, illetve szükség esetén mindegyik teljesen zárható sötétítő vásznat is kapott, de a korábbi modellek átlátszó műanyag ablaka sajnos elmúlt, pedig hűvös idő esetén egész praktikus tudott lenni, bár persze párásodott piszkosul.

Apropó, pára. A korábbi modelleknél jellemző volt hogy hűvös időben a matrac alatt jócskán be tudott párásodni, így a hűvösebb reggelek gyakran penészmegelőző szellőztetéssel és törölgetéssel kezdődtek. Na ez itt elmúlt, még olyan 8 fok körüli éjszakákon se jelentkezett a nedvesség. Persze azért csodák nincsennek, főleg nyitott tetőablaknál a kilélegzett pára a vízálló külső burkolaton kicsapódik, illetve ha tó vagy tenger partján vagyunk, akkor az onnan bőséggel érkező és a sátor előtetején kicsapódó nedvesség is vidáman csepeg a nyakunkba a reggeli kimászás közben. Emiatt, ha megtehetjük és napos az idő, érdemes kicsit várni az összecsukással vagy később mindenképp nyissuk ki száradni a penészedés elkerülése végett. A ponyva tisztán tartását hosszú távon megkönnyíti, hogy minden eleme lecipzározható az alapról, így akár a lakásba is könnyedén bevihetjük egy kis karbantartásra.

Elkezdtem összekészíteni a kempinges cuccokat, amikor kiderült, hogy valamelyik korábbi rendezvényen valószínűleg kaptak a hűtőládáim egy kis extra delejt (230 helyett 400 volt) , amitől elszállt belőlük a működtető füst. Szerencsére kisegítettek némi Ecoflow eszközökkel, így ez a probléma gyorsan megoldódott.

Mivel minden, a kocsit is beleértve, (nekem) új volt és ismeretlen, az első úton biztonsági játékosként a már jól ismert révfülöpi Napfény kempingbe gurultam. A helyszínre érve az árnyas fák alatt kipattintottam a tetősátrat, mire megkezdődött a kemping férfilakosságának rejtélyes keringése a parcelánk környékén. Bár egyre népszerűbb a tetősátor, de azért egy kempingben még mindig látványosságnak számít, de nem csak itthon, a horvát tengerparton is előfordult, hogy a sátorból kinézve hümmögve bámészkodó emberekkel néztem farkasszemet.

Az első kontaktus mégis az első balatonparti reggeli kávézás közben történt, amikor egy arra járó hölgy a jó reggelt mellé megdicsérte a kompozíciót. Kiderült, hogy végtelenül kedves pár, Helga és a férje, Eddy érkezett a pár parcellával odébb álló lakófelépítményes pickuppal, amit viszont mi néztünk eléggé nyáladzva, mint a bakancslista egyik tagját. Elég szép múltjuk van, jó pár évtizede kalandoznak, jóval kevésbé kényelmes módon is, mint például az afrikai túrájukon, amikor szimplán a a kombi kocsijukban aludtak. Most épp átutazóban voltak, Románia volt a cél. Megegyeztünk, hogy ez a minimál kempingezés mindannyiunknak jobban bejön, mint a hatalmas, 7-8 méter hosszú guruló lakosztályok. 

Az alapozás megvolt a kempingben, minden jól vizsgázott, így a következő cél Zadar mellett a tengerpart volt. Itt sikerült kifogni egy parti parcellát, amivel kapcsolatban vegyesek voltak az érzéseim. Eddigi tapasztalataim alapján a parti parcella az első nap nagyon jó, tök jó a felkelő nap látványa, cserébe semmi árnyék és mindenki rajtad megy keresztül plusz vihar esetén te kapod az első csapásokat. Ez idén sajnos igencsak érvényes volt errefele. Szóval nem teljesen olyan, mint az insta képeken, de azért megvan a varázsa ennek is.

A privlakai partszakasznak, a megszokott horvát tengerparthoz képest az a nagy vonzereje, hogy nem sziklás, hanem homokos. Na itt ne olyasmit képzeljünk el, mint pl a Balatonnál a kamu beacheknél, hanem viszonylag aprószemű sódert. Ez ugye azért is jó, mert ha nem mossuk le a lábunkat, pont két perc alatt dörzsöli szét a papucs a lábunkat. Azért nagyon szép tud lenni, főleg a fehér homokos partszakasz Levrnaka szigetén, ami már tényleg olyan, mintha a trópusokon lennénk. Cserébe ide azért nem olyan könnyű az eljutás, lévén az egész környék (millió kisebb-nagyobb sziget) természetvédelmi terület, ahol még kikötni se nagyon szabad. Mindenesetre a túrát a szigetek között mindenkinek ajánlom és a Lojena-i öbölhöz kívülről is oda lehet hajózni, lehorgonyozva megcsodálni és csobbanni egyet. 

A homokos tengerparttal csak annyi bajom volt, hogy bemenni egész kellemes (a szikláshoz képest, bár vizicipő itt is ajánlott), de pár nap után már mindenhol és mindenben is homokot találsz, szóval alaposan oda kell figyelni, ha nem akarsz dűnéket még a sátorban is.

Mindezekkel együtt elég jó móka volt, és végre volt kellő nyomás (tűző napfény, no árnyék), hogy kinyicsomagoljam az sátor napvédő előtetejét. Mindig kicsit féltem tőle, hogy órákig fogok szenvedni a környező közönség nagy örömére, de meglepően flottul sikerült. Vannak olyan előtetők, amiken átmegy a létra, itt a tető kocsi felőli oldala magához a sátor tetejéhez rögzül, elég masszívan odacipzározva. Itt látszik, hogy számítottak arra, hogy a feszítő erő (szél, alaposan meghúzott feszítőkábelek) kinyitja a cipzárt, így a végét egy biztosító füllel lehet lezárni.  A ponyva hat ringlit (rögzítő karikát) tartalmaz, alapból négy lábat kapunk hozzá, a maradék kettőt a végén tudjuk feszítő kötéllel rögzíteni. A lábak több szintben állíthatók, ami most jól is jött, mert a kocsi magassága miatt különben elég alacsony lett volna tető. Lehet még rendelni hozzá lábakat a maradék két helyre, én a mostani konfiggal tuti kérnék a magasság miatt. Ezen felül lehet még lezáróponyvát is kérni a szélekre, hogy jobban védve legyen a tábor a naptól, esőtől. Ez utóbbi esetén persze nem árt minél jobban kifeszíteni és ügyesebben beállítani a magasságot (nem úgy mint ahogy én tettem), hogy ne gyűljön fel a tetőn a víz.

Szóval az előtető kiválóan bevált, meglepően gyorsan fel lehetett állítani, és ami a legjobb, az elcsomagolás is simán ment, befért a csomagjába, amit azért nem minden sátorról lehet elmondani. Hoztam magammal egy kvázi öltőzösátorként szereplő (munkanéven budisátorként emlegetett) “két másodperces” álló sátrat, ami nagyon praktikusnak bizonyult, de az összecsukás viszontagságait szerintem senkinek nem kell bemutatni, aki találkozott ilyennel, lehet, hogy tovább tartott, mint az összes Ikamper cucc elcsomagolása. Mert a tetősátor előnye, hogy nem csak ki, de összecsomagolni is pillanatok műve.

A túrából sikeresen hazatérve összeírtam, miket kéne majd variálni. Az elsődleges a sípoló tetőcsomagtartó megoldása. Érdekes, hogy a pikcupokon nem sípolt ugyanez a szett, itt meg pontosan jelzi, mikor érem el az 50 km/h-t és onnan kb 100 km/h-ig hallható, onnan jönnek már más zajok is. Annyit sikerült kikisérletezni, hogy a keresztléc lehet a hunyó, nem a sátor. Kísérleti jelleggel vettem, egy pár, a keresztléc alsó nútjába behúzható kédert. Na ez pont semmit se ért nálam, de legalább nem is volt drága, szóval ezzel még futok pár kört.

Bár most a nagyon kényelmes és dönthető fullos székek jöttek, de a továbbiakban a random kirándulásokra inkább a Dechatlonos megoldásokat viszem, annyival egyszerűbb elpakolni, kirakni plusz nem kell félteni különösebben (és van pohártartó!). A túrázós készletbe be kell üzemeltetni egy rendesebb kalapácsot, mert a parti homok megdöbbentően keménynek bizonyult, a fent említett áruházas kalapáccsal egyszerűen nem tudtam elég erőt kifejteni a gyári cövekekre. Ja és ami nagyon hiányzott, a lenyitható platóajtó, gyakorlatilag alig kellett korábban asztalt nyitni, annyira praktikus tud lenni. De mivel amúgy is tervezem a Volvo rakterének berendezését, majd valami hasonló megoldás ide is kerül. Plusz valami árnyékolás (hővédő és belátásgátló fólia vagy direkt oda gyártatott takaró elem) kell a hátsó szektorra, mert irtózatosan át tudott melegedni a csomagtér, plusz az se baj, ha nem látnak be.

A kocsi jól viselte a viszontagságokat, a szintszabályzós futómű is kiválóan dolgozott, a pályán a tempomat tette a dolgát. Szóval elégedett vagyok.  Most egy kis karbantartásra kerül sor, mert van némi futómű probléma (hamarosan megtekinthető a MűhelyPRN-ban is) plusz aktuális az olajcsere is, a hűtőládákat is meg kell gyógyítani, a BT adapter is elkezdett valami zajt összeszedni, de aztán újult erővel tolom tovább, minimálban, tetősátorral!

A sátrat az  iKamper sátrak hazai forgalmazójának köszönhetjük.