A legkisebb hathengeres BMW

Totalcar Erőmérő: BMW 320i E30

2020.07.03. 16:12

A Totalcar Erőmérő sorozatában hetente mérőpadra állítjuk az olvasók által korábban benevezett autókat az Autokorbelnél. Ezúttal egy mára klasszikussá érett BMW-t, az E30 320i-t láthatjátok.

A hetvenes évek közepén a BMW úgy érezte, hogy az E12-es modellkódú 5-ös sorozat motorjai mellett szükség volna egy kisebb lökettérfogatú hathengeresre, hogy az M10 alapjaira épülő négyhengeres, kétliterest nyugdíjazni tudják.

1976-ban meg is jelent az új, M20 kódú hathengeres, kétliteres motor, amely azonnal bekerült az E12-be, majd az E21 kódú kis cápa hármas sorozatba is, 1982-ben pedig az új szériába, az E30 modellkódúba is, ahol a legnagyobb gyártási és eladási darabszámot érte el ez a konstrukció. Később nagyobb lökettérfogatú variánsai is készültek, amelyeket rendre úgy jelölték, hogy M20B23 volt a 2,3-as majd M20B25 lett a 2,5-ös. Egészen 2,7 literig vitték fel az M20-as alapblokk lökettérfogatát.

A cél egyértelmű volt: egy korszerű, kulturált járású motor megalkotása, amely akár az 5-ös sorozat magasabb teljesítmény- és járásigényeit is kielégíti.

Az első kétliteres karburátorral 122 lóerős volt. 1976-ban igen jónak számított, ám sajnos a hengerfejjel voltak termikus problémák, ezért a hűtést és az anyagszerkezetet többször módosították. Sok probléma abból adódott, hogy a kétliteres lökettérfogat geometriája, a furat/löket arány és a hengerek alap méretezése inkább a négyhengeres motoroknak kedvez, a hat henger és két liter lökettérfogat arányai messze nem ideálisak. Mindezek ellenére az évek folyamán szépen kiforrott és problémamentes, nagyon finom járású, hengerenként kétszelepes SOHC-blokk lett az eredmény. A rezonanciamentesség a hat hengernek, valamint a kicsi és könnyű dugattyúknak volt köszönhető.

Az Erőmérőben ezúttal szereplő autóban csak alig több, mint 200 ezer km volt, tehát joggal várhattuk el, hogy a gyárihoz közeli teljesítményt adjon le. A maximális teljesítménynél is érdekesebb a nyomatékkarakterisztikája, mert a bébi-hathengeres vezetés közben, alacsony fordulatszámon nyomatékszegénynek érződik, leginkább csak 4000/perc felett lódul meg. Ha előtte 2,5-öst vezetünk, főleg érezzük: a kisebb motort forgatni kell, hogy jól meginduljon.  A többi kiderül a Totalcar Erőmérő mai epizódjából. 

Ha érdekesnek találjátok hetente jelentkező műsorunkat, iratkozzatok fel a Totalcar Youtube-csatornájára, mert további érdekes autók jönnek még!

Korábbi epizódok:

Mérőpadon az új BMW M5: nem kicsit tért el a gyári értéktől
Nem ez az első eset, hogy a BMW-nél más számot adtak meg a teljesítményre, mint a valóság.
Nem várt FORDulat
Mit nem adtunk volna ennyi erőért 20 éve? Egy villanyautóval zárjuk sorozatunkat.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.

Az oldalról ajánljuk

Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle
  • Hírek

Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle

Új ipari forradalomra van szükségük a németeknek.

március 20., 12:54
Halálos baleset Tiszaeszlárnál, vonat és pick-up ütközött
  • Hírek

Halálos baleset Tiszaeszlárnál, vonat és pick-up ütközött

A vonat kisiklott.

március 20., 10:52
F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét
  • Hírek

F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét

Az ausztrál esőkáosz után egy valamivel unalmasabb futammal folytatódott a 2025-ös F1-es világbajnokság Kínában, de így is bőven van miről beszélni.

55 perce
Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást
  • Hírek

Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást

Csődcunamit hozhatnak Trump lépései.

március 20., 10:27
500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek
  • Hírek

500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek

A Mazda az elektrifikáció hajnalának nevezte a 2030-ig tartó időszakot.

március 20., 08:26
Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja
  • Hírek

Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja

A szakember, volt csapattulajdonos 76 évet élt.

március 20., 11:49
Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt
  • Hírek

Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt

Egyelőre nem tudni, mikor lesz vége. Rossz esetben a pénz visszafizetésére kötelezhetik Magyarországot.

március 20., 09:25
Egy férfi azt hitte, hogy ellopták az autóját, pedig nem
  • Hírek

Egy férfi azt hitte, hogy ellopták az autóját, pedig nem

A rendőrök segítségét kérte, akik hamar rájöttek, hogy mi a gond.

március 19., 07:55
Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Sport

Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései

Meg marad a McLaren tempóelőnye? Összeszedik magukat az újoncok? Magára talál a Ferrari?

március 20., 15:28
A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand
  • Hírek

A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand

A Kenshiki Fórumon bemutattak két új GR modellt és azt is elárulták, hogy éppen mi áll fejlesztés alatt.

március 20., 14:25
Hiába passzol a név, V8 nélkül nem fogy a Charger
  • Hírek

Hiába passzol a név, V8 nélkül nem fogy a Charger

Nagyot nyesett az elektromos változat árán a Dodge.

március 19., 06:08
F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?
  • Hírek

F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?

Állítólag a Forma-1 vezetőségében jelenleg is mérlegelnek több olyan forgatókönyvet, amik visszahoznák a sokak által hiányolt V10-es motorokat.

március 20., 05:59
Hivatalos: utód nélkül szűnik meg a Mercedes egyik közismert típusa
  • Hírek

Hivatalos: utód nélkül szűnik meg a Mercedes egyik közismert típusa

A döntést Markus Schäfer, a Mercedes technológiai vezetője jelentette be.

március 19., 06:08
Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása
  • Hírek

Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása

A hiba állítólag egy visszahívés miatti javítás után jelen meg.

március 20., 06:54
Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki
  • Közélet

Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki

Körmönfontnak kell lennie annak, aki jó nevet akar adni egy autótípusnak

március 20., 16:36
A helyszíni bírságot aláírni nem kell félnetek jó lesz
  • Közélet

A helyszíni bírságot aláírni nem kell félnetek jó lesz

A bírságolás egyszerre legyen gyors, olcsó és jó. Kár, hogy ezekből csak kettőt választhatnak az autósok, amikor rájuk kerül a sor.

március 20., 05:59
Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek
  • Hírek

Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek

Nagy vendéglő épült az áramra éhes elektromos autóknak, buszoknak és teherautóknak

március 20., 13:53
Nagyot drágulhat a Teslák biztosítása, ha az emberek nem hagyják abba a rongálást Amerikában
  • Hírek

Nagyot drágulhat a Teslák biztosítása, ha az emberek nem hagyják abba a rongálást Amerikában

Több társaság megtagadhatja a biztosítást, akkor a maradék pedig emelni fog.

március 19., 09:48
Több milliárd forintnyi bírságot kerülnek ki az autósok New Yorkban olvashatatlan rendszámokkal
  • Hírek

Több milliárd forintnyi bírságot kerülnek ki az autósok New Yorkban olvashatatlan rendszámokkal

Van akinek csak szimplán koszos az autója, de a legtöbben szándékosan trükköznek a rendszámtáblákkal.

március 19., 12:32
Ha eddig szeretted ezt a Mazdát, ezután még jobban fogod
  • Tesztek

Ha eddig szeretted ezt a Mazdát, ezután még jobban fogodMenetpróba: Mazda CX-60 – 2025.

Láthatóan alig, a lemezek alatt viszont rengeteg apróságban változott a CX-60, és ettől csak még jobban kéne.

március 19., 17:44
Eladó az amerikai AMG alapítójának egykori autója
  • Hírek

Eladó az amerikai AMG alapítójának egykori autója

A különleges modell alapjait egy amúgy sem szerény 500 SEL adta.

március 19., 11:43
Bezuhantak a Bentley eladásai, a COVID óta nem volt ilyen rossz a helyzet
  • Hírek

Bezuhantak a Bentley eladásai, a COVID óta nem volt ilyen rossz a helyzet

Mindez annak tükrében különösen vészjósló, hogy Frank-Steffen Walliser CEO szerint az egy autóra jutó bevételük sosem volt még ilyen magas.

március 19., 16:22
Rengeteg amerikai Tesla tulajdonos személyes adatait szivárogtatta ki egy weboldal
  • Hírek

Rengeteg amerikai Tesla tulajdonos személyes adatait szivárogtatta ki egy weboldal

Bár az oldal egyfajta közösségépítő platformnak álcázza magát, valószínűleg az Elon Musk és a Tesla elleni fellépés egyik újabb eszközének szánják.

március 19., 14:31
Annyit estek a Tesla részvényei, hogy már a SpaceX Elon Musk legértékesebb tulajdona
  • Hírek

Annyit estek a Tesla részvényei, hogy már a SpaceX Elon Musk legértékesebb tulajdona

Kedden egyetlen nap alatt 5,4 százalékot esett a részvények árfolyama.

március 19., 18:18
A Cybertruck elbújhat: eladó egy örült, kockás, kabrió buggy, dübörgő V8-cal
  • Hírek

A Cybertruck elbújhat: eladó egy örült, kockás, kabrió buggy, dübörgő V8-cal

Nem hogy ilyen, de még csak hasonló jármű sincs másik.

március 19., 17:09
új MG4
  • Hírek

új MG4

március 20., 10:05
Kenshiki Fórum GR stand
  • Hírek

Kenshiki Fórum GR stand

március 20., 11:45
Reboot Buggy
  • Hírek

Reboot Buggy

március 19., 14:15
Mercedes 500 SEL AMG Blueberry
  • Hírek

Mercedes 500 SEL AMG Blueberry

március 19., 10:15