Ne legyen már szőrös szívű a biztos úr!

Csurogtunk haza a munkából a csajokkal. A zene is szólt, ment a pletyi, és egyébként is, egy napsütéses péntek délutánon az ember szereti ledobni végre a láncait; nem a vezetésre figyeltem, bevallom. Jobban kellett volna koncentrálni, tudom, nagy baj is történhetett volna, mikor a Blahánál átmentem a piroson.

Szerencsére oldalról nem jött autó a kereszteződésben, jött viszont egy fehér Skoda Octavia kék villogóval a tetején. Mikor jelezte, hogy félre kéne állnom, még nem tudtam, mi a baj, csak amikor mondták, hogy piroson mentem át, akkor esett le a húszfilléres. – Nem figyeltem – vallottam be kertelés nélkül a rendőrnek –, túl jól elvoltunk odabent.

A rendőrök látták, hogy tényleg nem vagyok az az ámokfutó típus, kicsit talán még mosolyogtak is, mikor a kocsiba bepillantva észrevették a csajokat, de ettől még ugyanúgy elkezdték felvenni az adataimat és kezdett beállni az a feszült csend, aminek általában nincs jó vége.

Úgy döntöttem, kezdeményező leszek és rákérdeztem kerek perec, mi lesz a büntetésem. – Van már pontja a kisasszonynak? – kérdezte a fiatalabbik rendőr. – Nincs – válaszoltam. Több mint tíz éve vezetek már, de pontot eddig tényleg nem gyűjtöttem még. – Az mindenképpen pozitív – folytatta a kéksapkás. Most mindenesetre kap majd négy pontot, a büntetés mértékét pedig az előadó dönti majd el, húszezerről indul a bírság.

Azt hiszem, elsápadhattam egy kicsit. Nem mondom, hogy nem tudok előteremteni húszezer forintot, vagy hogy kenyérre kell, de azért megérzem. Valószínűleg a rendőrök is észrevették rajtam, hogy gond van, ezúttal az idősebbik szólalt meg, valamivel kedvesebben: nagyon sok pénz ez magának? – Autót tartok fenn, tankolom, fizetem a biztosítást, szervizelem, szóval nem mondom, hogy tönkremegyek bele, de fizetésből élek én is, mint önök, szóval nagyon nem jön jól nekem egy ilyen büntetés.

Az idősebbik megszánt, ránézett a kollégájára és csöndesen megkérdezte: van nálunk csekk? – Van – válaszolta a másik, majd elmondták, hogy a pontokat akkor is megkapom, ha csekket írnak, viszont akkor a húszezer nem mehet feljebb. Ez a verzió már jobban tetszett, de nem nyugodtam meg teljesen. A pontok miatt nem aggódtam, két év alatt elévülnek, szóval abból nem hiszem, hogy bajom lehet, de a húszast továbbra is sokalltam.

Megkérdeztem, nincs-e olyan lehetőség, hogy ők balra, én jobbra, nagyon örülünk, hogy megismerkedtünk, de amilyen gyorsan egymásra találtunk, ugyanolyan sebtében el is felejtjük az egészet. Ekkor már mindketten mosolyogtak, azt hiszem, szimpatikusak voltunk egymásnak. Megint a fiatal rendőr szólalt meg: – Írunk egy csekket tízezerről, rendben? Jó lesz – mondtam azonnal, ez a tízes már sokkal barátságosabban hangzott.

Meg is írták a csekket, visszaszállt mindenki a kocsijába és folytatódott a szép, napos péntek délután, engem azonban nem hagyott nyugodni az eset. Ha meg lehet oldani tízből, miért kezdik úgy, hogy minimum húsz? Ha elég a csekk, miért fenyegetőznek feljelentéssel? Miért kell nekem sötétben tapogatóznom? Annak persze örülök, hogy végül a feléből megúsztam a dolgot, de meggyőződésem, nem jól van ez így.

Hogy az Ecserin alkudozunk az árusokkal, az rendben van. Hogy egy butikban kapunk egy kis engedményt, ha a kosztüm és az blúz mellé egy harisnyát is vásárolunk, az oké, de hogy a bírság is alku tárgya legyen, az balkáni állapot, de finoman szólva is nagyon messze van attól, amit 2011-ben európainak nevezünk.

Jól jártam tehát, hiszen végül is nyertem tízezer forintot a dolgon, mégsem éreztem jól magam. Jobb lenne egy egyszerűbb, egyenesebb világban élni. Jó, jó, tudom, talán majd az unokáinknak adatik meg ez a kiváltság, de azért álmodozni lehet...