Kitalicskázzák tőlünk a pénzt az autógyárak?

Hatalmas szerencsénk van, hogy az utóbbi huszonöt évben felfigyelt ránk néhány fontos autóipari cég. Még a kiszámíthatatlan gazdaság-politikai forgolódás ellenére sem szedték a sátorfájukat, sőt, az újabb beruházások (köztük az idén tavasszal elkészült Hankook gumiabroncsgyár-bővítés) nyomán tavaly már összesen 132 ezren dolgoztak a magyar autóiparban, és a teljes bruttó hazai termék (GDP) negyedét állították elő.

A nagy cégek legfeljebb a profitot utalták át a részvényeseknek, mint legutóbb a Mercedes. Amikor Magyarországon egy újság azonos cikkben szerepelteti a multicég és a profit kifejezéseket, sokan arra riadnak a félálomból, ahol életük nagy részét töltik, hogy

Önök ne álljanak be ebbe a sorba.

A Világgazdaság cikke szerint a Suzuki 2014-ben és egy évvel korábban nem is fizetett osztalékot a részvényeseinek, az Audi pedig mindössze 10 millió eurót, miközben ezek a cégek sok százmillió eurós beruházásokat hoztak és hoznak ide az elmúlt évtizedekben, tehát minden furcsa szokásaink ellenére bíznak bennünk valamicskét. Akár fizettek osztalékot, akár nem, az adózás utáni nyereség a cégeké, azt csinálnak vele, amit akarnak, kár azon nyammogni, hová teszik. Az autógyártókat egyébként fentről nem szokták azért ekézni, ha elviszik a pénzt, amit megtermeltek, sokkal inkább a telekom cégeket és a bankokat. Érdemes volna elgondolkodni, miért ez a kettős megítélés.

A betelepülők sorát az Opel kezdte Szentgotthárdon, majd 1993-ban indult a termelés az esztergomi Suzuki-üzemben, és egy évvel később kezdett motorokat, majd 1998-ban TT sportkocsikat készíteni a győri Audi. Hosszú szünet, némi válság, míg 2012-ben bedörrentette a gyárát Kecskeméten a Mercedes, és épített hozzá utakat, óvodát, ilyesmit, valamint elküldte tanulni az anyaországba a munkatársak egy részét. Magyarországra most már az egész európai autóipar fontos tényezőjeként gondolkodnak, ideje lenne nekünk is büszkének lennünk erre.

sok új típussal mi, szakújságírók is csak a külföldi teszteken találkozunk, mert itthon nincs rájuk vevő és az itt gyártott autók túlnyomó többségét sem itt adják el. Nem valószínű, hogy ez belátható időn belül megváltozna. Ha mégis beáll a nagy fordulat, és a nagy jó dolgunkban mi leszünk a második Ausztria, az talán éppen az autós cégeknek lesz köszönhető. Miért?

Hát mert a magyar járműgyártás mindenestől a teljes magyar export harmadát adja, vagyis minden harmadik itthon készült, és kint eladott termék innen származik. Ennél is durvább tény, hogy a maga 6180 milliárd forintjával kétszeresen előzi meg a második helyezett számítógép, elektronikai és optikai termékek ágazatát. Erről is sejthető, hogy termékei egy részét szintén az autóiparnak készíti.

vagyis a szélvédős, az ajtótömítéses, a légzsákos, kapcsolós, és mindenféle műanyag biszbaszos cégek. Ezek nélkül nem lennének burkolatok, csak a csupasz karosszéria, nem lennének csövek, nem lenne autó. Ezeket a cégeket, például a Boscht, a Takatát vagy a Densót kevesebben ismerik, pedig több mint kilencszáz vállalkozás él közvetetten a hazai autógyártásból. A legnagyobb autóipari beszállítócégek közt kevés a magyar tulajdonú, de itt is mindenhol magyarok dolgoznak és ez a lényeg.

A több mint százezer szalagmunkás, műszakvezető, öltönyös irodista, mérnök és HR-es este hazamegy a családjához. Ilyenkor fáradt, talán néha elege is van, néha okkal, mert nem mindenkit fizetnek meg jól ezek az autós cégek, még régiós szinten sem. A német autógyári alkalmazottak fizetése az ittenieké többszöröse, de az autószektorban dolgozók havi netto 196 ezer forintos átlag bére még így is a magyar átlag feletti.

A változó fizetések mellett, melyekről legutóbb egy gyártásindítón a Mercedes illetékese csak annyit árult el, hogy a konkurens helyi gyártó bérszínvonalának megfelelő, költenek a munkatársak továbbképzésére, hogy kevesebb legyen a selejt és hatékonyabb a termelés. Az autóipari dolgozók gondoskodnak a családtagjaikról, minden hónapban elköltik a fizetésüket az egyre inkább állami közműszolgáltatóknál, az üzletekben, ahol további százezrek dolgoznak és keresnek pénzt, hogy aztán este, kicsit fáradtan hazamenjenek a családjukhoz, és másnap a boltba. 

A Suzuki és társai húsz éve egy akkor a szocializmusból éppen kikászálódó középországnak szavaztak bizalmat. Hiába nem teljesült szinte semmi az esztergomi úthálózat-fejlesztésekből, azóta is itt vannak, sőt, konkrétan a Suzuki átlagosan évi 150 ezer új autót gyárt, és több mint háromezer alkalmazottja van. A felsorolt többi márkával együtt évi több mint 400 ezer új autó gördül ki a magyar autógyárakból, a 2,5 millió motor mellett. Ez pörgeti a gazdaságunkat, sőt, ha valami fontosat akarunk mondani egy külföldinek a mai magyar gazdaságról, mondjuk egyszerűen azt, hogy van autóiparunk.

Nem ezért döntött Magyarország mellett hat éve a Mercedes sem. Nem kizárólag azért, mert a rendszerváltás utáni kormányok extra adókedvezményekkel és jelentős képzési támogatással csábítják a nyugati tőkét, bár ez már közel jár, de ezt minden más versenytársunk felkínálja a reménybeli beruházóknak.

Számít még a már képzett munkaerő és kiszámítható gazdasági környezet. Most éppen a fantom-BMW-gyár, máskor a Tata bukkan fel a térképen, és jó, ha észrevesz minket, bár az utóbbi két szempont miatt rosszak az esélyeink. Európában a németek vásárolják a legtöbb új autót, mert stabil a gazdaság, jók a kilátások, sok a dolgos ember.  Egyelőre nem az a kérdés, miért viszik ki a megtermelt nyereségüket az ide települt autós cégek, hanem hogy Magyarország és a régió többi országa meddig lesz vonzó számukra, mikor nem lesz többé elég az adókedvezmény, és mikor döntenek majd végképp a gyárköltöztetés mellett, ahogy megtette ezt néhány elektronikai cég az utóbbi években.

Ha Magyarországon tovább dagad a fel-felcsapó multiellenes hangulat, ha közben továbbra sem kezdünk valamit a legatyásodott oktatási rendszerünkkel, és marad a már közmondásosan súlyos szakemberhiány, ezzel együtt a képzett munkaerő tömeges elvándorlása, néhány éven belül seggre ülhetünk, és tényleg nem az lesz a legnagyobb gondunk, hogy a cégek viszik a profiktjukat. Hanem hogy már nem is nálunk akarják megtermelni.