Barmok a zebrán

Nekem szerencsém volt, egy életre megtanultam a leckét, anélkül hogy bárkinek is sérülést okoztam volna. Sose felejtem el, a forgalmi vizsgán történt, 17 éves koromban. Egy farmotoros, Skoda 120L tanulóautó kormánya mögött kellett számot adni a megszerzett "tudásról"; az indulás előtt idegesebb voltam, mint életem első randiján. Előttem a nagy lehetőség, ha ez a vizsga sikerül, pár nap múlva már alanyi jogon, bárhol, bármikor, bármit vezethetek. A kánaán kapujában álltam, már csak ki kellett nyitni.

Persze idegesen indult a vizsga, de féltávnál a kilométer hosszú helyre flottul ment a parkolás, nem fulladtam le, és más, eget verő galibát sem okoztam. Az útvonalat nem bonyolította túl a vizsgáztató, és szerencsém is volt: a nagyon korai időpont miatt alig volt forgalom az utakon. Már visszafelé tartottunk a bázisra, amikor majdnem megtörtént a baj.

A kihalt kétsávos úton szigorúan 50-re tapasztottam az öreg Skoda sebességmérőjét – nem volt könnyű feladat, mert nagyon ugrált a műszer mutatója. Előttem, nem túl messze, egy autó állt a sávomban, index és féklámpa nélkül. A vizsga korábbi részsikerei magabiztossá tettek, indexeltem balra, ki akartam kerülni a várakozó kocsit. Már majdnem mellé értem, amikor a jobb szemem sarkában, az autó üvegein keresztül mozgolódást vettem észre, és mintha az oktatóm lába is a kiegészítő fékpedál felé mozdult volna… Gyalogosok, a fenébe is!

Akkor vettem észre, hogy a kihalt utcán nem ok nélkül álldogált a másik kocsi – gyalogosokat akart átengedni a zebrán. Igen, a zebrát is későn vettem észre. Beletapostam a fékbe – nagyjából egy időben az oktatóval, amit a hátul ülő vizsgáztató szerencsére nem vett észre, majd határozott, de azért nem pánikszerűen nagy lassulással még épp megálltunk a felfestés előtt. Megúsztuk – én is, meg a gyalogosok is.

Megkaptam a jogsit, mégsem tudtam igazán örülni neki. Kis híján hatalmas rumlit csináltam a zebrán, ráadásul a vizsgámon. Majdnem elütöttem két embert, ami nagyon megrázó élmény, szörnyű érzés volt. Elég nagy sokk ahhoz, hogy a jövőben fokozottan figyeljek a gyalogosokra, a zebrákra meg különösen. És szerintem mindenkinek van egy ilyen "nagyon közel volt, de megúsztuk" története. Amikor rá kéne ébrednie, hogy a gyalogos kontra autós mennyire egyenlőtlen küzdelem, és milyen könnyen lehet belőle hatalmas baj.

Miért? Mert az autó kb. egy tonna, és az eleje többnyire kőkemény fém, az ember alig egy mázsa és puha csontú, sérülékeny testű. Nem egyenlőek az esélyek.

Ráadásul autóval a zebránál soha nem lehet igazunk, mert a KRESZ elég egyértelműen fogalmaz: "Azt a helyet, ahol az (1) bekezdés értelmében a gyalogosnak elsőbbsége van, járművel csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel szabad megközelíteni úgy, hogy a vezető elsőbbségadási kötelezettségének – a szükséghez képest megállással is – eleget tudjon tenni, és e kötelezettségének teljesítése tekintetében a gyalogosokat a jármű sebességével ne tévessze meg."

Ehhez képest csodás publicisztikai alapanyagot jelent, ha valaki kiáll egy reggel az iskola előtti zebrára, hogy segítse a gyerekek átkelését. Az már önmagában is véleményes, hogy ilyesmire miért van szükség, a kolléga tapasztalatait pedig a legelvakultabb autós érdekvédő sem tudja megmagyarázni vagy megvédeni. Az arra kocsizók többsége ugyanis a zebra felé közeledve akkor sem lassított, ha egy csoport gyerek és egy rikító láthatósági mellénybe öltözött felnőtt várt az átkelésre. Sőt, sokan inkább gyorsítottak.

Megállni végképp kevesen voltak hajlandók, néhányan még akkor sem vették el a gázt, ha épp emberek haladtak át az gyalogátkelőn. A legelvetemültebb telefonálva, dudálva csörtetett a zebrán haladó gyerekek közé, amiért én a statáriális bíróság általi halálbüntetést sem tartanám túlzásnak. Mindezt egy fagyos, jeges, téli reggelen.

Nem csoda, hogy sokaknak a bögyükben van a zebra intézménye és az autósok hozzá való viszonya. Olyannyira, hogy akcióterv, KRESZ-módosítási javaslat is készült az ámokfutás féken tartására. A javaslat értelmében minden zebra előtt húsz méterrel 30 km/órás sebességre kellett volna lassítania az autósoknak. Az ötlet a rendőrségtől származott, és aki azt gyanítja, hogy az új szabály elfogadása után gyakori vendégek lettek volna a traffipaxos kocsik a zebrák környékén, az nyilván nem téved.

Persze az is megérne egy mesét, hogy a rendőrök miért csak úgy lennének hajlandók nagy tömegben megszállni és ellenőrizni a zebrák környékét, ha lehetőséget kapnak a traffipaxos pénzbehajtás újabb formájának gyakorlására. Ez a hozzáállás is zavar, de sokkal jobban fel tudom magam idegesíteni azon, ha ilyen tervek bejelentése után is sorra jönnek a hírek a zebrákon elgázolt gyalogosokról. Meg aztán a sofőrről, aki a két halálos áldozatot követelő gázolás után nem érzi magát vétkesnek . Anyád.

Ugyanez volt a traffipaxokkal, de főleg a lakó-pihenő övezetek fekvőrendőreivel. Én is utálom őket, mint ahogy gyűlölnék minden üres utcán lévő zebra előtt harmincra lassítani, de ha magunktól nincs annyi eszünk, hogy ezekre a dolgokra hangsúlyozottan odafigyeljünk, akkor tényleg megérdemeljük a sorsunkat. Amikor kávézás közben hallgatom a Csikóst, hogy Zugló egyik forgalmas bevezető útjával párhuzamos kis utcájukban a dugót kikerülni igyekvők milyen sebességgel zúznak el az óvodába igyekvő felesége és a gyerekei mellett, akkor meg tudom érteni, hogy igazi karterszaggató, magas és meredek, lehetőleg láthatatlan fekvőrendőrt szeretne a háza elé.

Azon sem háboroghatunk túl hangosan, hogy a rendőrség számolatlanul telepíti az autópályákra sebességmérő kameráit. A gyakran 200-zal a másik lökhárítójára ráeső autópálya-huszárok után van morális alapja, ráadásul miután kikerültek a dobozok, csökkent a balesetek száma. Mint ahogy a zebrát is megtanulnánk tisztelni, ha harminccal kéne közelíteni hozzá, és minden másodiknál traffipax és rendőr állna. Különösen, ha százezres büntetés és a jogsi azonnali bevonása járna azért a manapság mindennapos akcióért, hogy hatvannal még épp átslisszolunk a zebrához érkező gyalogosok előtt. Hamar kialakulna a csend, rend, fegyelem a gyalogátkelőhelyek környékén.

Csak azt nem értem, hogy miért nem tudjuk ezt autósként belátni, és a hozzáálláson a szigorítás előtt változtatni. Miért kell mindent tűzzel-vassal és iszonyú pénzbüntetésekkel kiverni belőlünk? Sokkal jobban járnánk az önkéntes odafigyeléssel – kevesebb lenne a halálos baleset, nem lenne ok a KRESZ módosítására, és nem adnánk okot egy újabb rendőrségi behajtóhadjáratra. És akkor még arról nem is szóltam, hogy az autót leparkolva mi is gyalogosokká válunk.