Ingázni csak dízellel?

2011.12.24. 07:57

Nem vagyok orákulum, nem ismerek minden autót, a véleményem szubjektív, személyes tapasztalataim, érzelmeim alapján alakul ki. Rossznak mondott autóból is van jó, jónak tartottból is akad elhanyagolt vacak. Csak egy nepper vagyok, nem próféta, én is tévedhetek.

Kedves szakértő Urak!

Nagyon nagy dilemmával küzdök. Feleségem állapotos, és hamarosan megszületik a trónörökös. Viszont ez rengeteg változást hoz eddigi életünkbe. Leírom az alapfelállást. Piliscsabán élünk, és Budapesten dolgozunk. Vagyis nagyjából napi 70 km volt az eddigi etap, amit közösen autóval teljesítettünk nap mint nap. Igen ám, de vidéken, gyerekkel, autó nélkül az maga a pokol. Vagyis ennek megfelelően két autóval rendelkezünk. Az egyik az imádott Ford Focusunk (98, 5 ajtó), amit feleségem fog használni, ha már nem jár be velem a nagyvárosba. A másik pedig egy 2004-es 1.8-as Mondeo. De egyedül egy ilyen fogyasztású autóval ingázni, na azt nem engedhetem meg magamnak. Viszont ha már csere, akkor legyen kombi, hogy bringatartó nélkül is tudjam a kerékpáromat szállítani, hogy beférjen egy családi nyaraláskor a gyerek és a kutyák is az autóba, és még sorolhatnám.

Ford-Mondeo Titanium V6 2004 800x600 wallpaper 03

El is érkeztünk a kérdéshez. Ti mit ajánlanátok nekem, ha a Mondeo árában keresgélek, lehetőleg nagyobbacska kombit, és mivel a fogyasztás elég sokat számít, én dízelre gondoltam. Nagy kedvencem a 320-as BMW, de abból 2000 és 2003 közöttiekre van csak esélyem. Szabad? Érdemes? Vagy szálljak vissza a földre és nézegessek Focus kombikat 2005 környékéről? Vagy nektek teljesen más javaslatotok lenne? A másik fontos, hogy a szervizre se költsem el a gatyámat persze :)
Előre is köszönöm a választ, és a segítséget, mert nagyon nagy dilemmában vagyok, amin remélem a segítségetekkel túljutok.

Kedves ingázó!

Először is hadd gratuláljak a családalapításhoz. De hogy a spórolás témájára is rátérjünk: ültessen be maga mellé egy sorstársat, akkor máris felezte a költségeket. Vagy hárman-négyen is összeállhatnak, akkor sokkal elviselhetőbb az ingázás terhe és maradhat a Mondeo. Gondolom, ezzel nem mondok újat, nyilván vagy a változó munkaidő, vagy egyéb okok miatt nem jön össze ez a mindenki számára legüdvösebb, környezetóvó, dugóapasztó, hatékony és nem utolsó sorban spórolós stratégia.

De nem bírtam visszatartani, hátha adok egy kis lendületet, és legalább hetente egyszer felvesz egy stoppost, hiszen rengetegen járnak be Budapestre arról a környékről. Meggyőződésem, hogy csak egy kis ügyes szervezés és némi bizalom kellene, hogy az elővárosi ingázók ne egyesével araszoljanak befelé nap mint nap - minden technikai feltétel adott lenne az alkalmi társulásokhoz. Amíg viszont nem alakul ki a jó szokás, nézzük a földhözragadtabb megoldásokat.

Az első, ami eszembe jut, egy 125-ös robogó. Talán hallott róla, hogy jövő évtől egy délután alatt megszerezheti az ehhez szükséges jogosítványt, ha már megvan a B kategóriája. Innen már csak egy motorka és a szükséges felszerelések kellenek; az egész nagyjából egy év alatt megtérül, ha azt feltételezzük, hogy 3-4 liternél nem fogyaszt többet a robi. Nem beszélve az időmegtakarításról és az idegkímélésről. Persze időjárástól függően van körülbelül négy hónap az évben, amikor csak elvetemültek robogóznak, de a fennmaradó időben ez tűnik a legokosabb választásnak.

Ha valamiért nem szeretné élvezni a kétkerekű közlekedés előnyeit, még mindig ott van a gázosítás lehetősége. Papp Tibi tudományosan kiszámolta, a jelenlegi adóterhek mellett csak a CNG (sűrített földgáz) olcsóbb az LPG-nél (cseppfolyós propán-bután), de mivel az előbbihez szükséges rendszert nehéz utólag beépíteni, illetve a kúthálózat is foghíjas, a második a nyerő. Olyannyira, hogy az átalakítás kétszázezer forint körüli költségét egy átlagos autónál húszezer kilométer alatt visszahozza az olcsóbb üzemanyagnak köszönhető megtakarítás.

Matek

Vegyünk egy nyolc literes átlagfogyasztású autót. Húszezer kilométer alatt, a kerek számok kedvvért négyszáz forintos literenkénti árral számolva 640 ezer forintnyi benzint éget el. Ugye, elég ijesztő szám, hogy sokan ennyit tankolnak el egy év alatt, de ha elképzeljük az 1600 liter üzemanyagot, azzal is megtelne néhány fürdőkád.

Fogyasszon ugyanez az autó gázból kilenc litert száz kilométerre. Tankoljuk drágán a gázt, 225 forintért. Még így is 405 ezer forintból ússzuk meg ugyanazt a húszezer kilométert - a különbség nagyságrendileg fedezi a gáz-szett beépítésének az árát, vagyis ezután kezdődik a valódi spórolás.

Az igazán feszítő kérdés igazából az, amit csak halkan merek feltenni: mikor nyúlnak hozzá az autógáz jövedéki adójához? Ahogy az E85 példáján láttuk, nem kell hozzá sok, hogy egy bizonyos ideig vonzónak tűnő alternatívát érdektelenné tegyen az adóteher. Nem mintha sajnálnám a kukoricabenzint, csak ha a következő hónapokban, években szemet szúr valakinek a viszonylag olcsó LPG-s autózás, és kivetik rá a sarcot, nettó ráfizetéssé válhat az átalakítás. Hogy mekkora ez a kockázat, nehéz megbecsülni.

Az LPG-készlet beépítését itthon több cég is szakszerűen meg tudja oldani. Manapság leginkább a pótkeréktartály terjedt el, amivel nem kell feláldozni a csomagtartó nagy részét egy óriáskapszulának. Megfelelően felprogramozott vezérlőegységgel, hengerenkénti gázbefecskendezéssel ritkán esik baja a motornak - a problémás típusokat pedig ismerik az átalakító műhelyek. Már nem kötelező kitiltani a parkolóházakból sem a gázos autókat, vagyis mindössze a pótkerék kérdésére kell kitalálnia mindenkinek a számára elfogadható megoldást.

Vagyis ha egyébként elégedett a Mondeóval, esetleg ismeri a történetét, és nem szeretné okvetlenül lecserélni, lehet, hogy a gázosítás a legokosabb lépés. Egy másik autó vásárlásánál a csupán a közterhekre el lehet költeni az átalakítás árának felét, és akkor még nem beszéltünk arról, mekkora zsákbamacska egy másik használtautó vásárlása.

Egy nyolc-tíz éves dízel autót megvenni - hogy is fogalmazzak finoman - bődületes lutri. Az említett 3-as BMW ugyan a tartósabbak közé tartozik, de messze nem problémamentes. Ennyi idősen jellemzően 200 ezer fölött járnak a valós futásteljesítmények, ami ha nem is tuti bukó, de jelentős kockázattal jár. Lehet persze találni félmillió kilométeres bontatlan dízel blokkot is, de az a kivétel. Évente egy-kétszázezer forintnyi nem tervezett javítás pedig azonnal megsemmisíti a tankolásnál megspóroltakat.

Hasonló a helyzet a dízel Focusnál is. Igaz, abból fiatalabbat kap, de Ricsi megunt kombiját kivéve kevés megkímélt példányt fog találni. Ha csillapíthatatlan a vágya egy másik autó után, mégis inkább ezek között keresgéljen kitartóan - még mindig nagyobb az esély, hogy kifogjon egy őszinte családi kombit, mintha a BMW-k között turkálna. Nem utolsó sorban alkatrészre is várhatóan kevesebbet kell költenie, mint a prémium márkák esetében.

Üdv:

Stump András

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.