Új luxus-Lexus kicsiben

Statikus bemutató: Lexus CT 200h

2010.10.18. 06:40
Galériák (1)

A legkisebb Lexus a megszólalásig hasonlít a Mazda3-ra, ami végül is nem baj, a Toyota luxusautóit elsősorban úgysem a szédületes dizájn miatt kedveljük.

Ez a történet a Toyota Priusszal kezdődött, ha tényleg vissza akarunk menni a gyökerekhez, a branden belül azonban nem kell ilyen messzire visszanyúlnunk az időben. 2009 őszén, Frankfurtban mutatkozott be a Lexus LF-Ch tanulmány. A dögös kompakt ötajtósról akkor csak annyit árultak el, hogy hibrid hajtással, Hybrid Synergie Drive-val szerelik fel. Többet nem is kellett mondani, azt mindenki láthatta, hogy az autó kicsike, kisebb, mint az IS, vagyis – ha sorozatgyártásba kerül – az 1-es BMW meg az A3-as Audi ellenfele lesz.

És milyen jól nézett ki az LF-Ch! Keskeny szemek, éles tekintet, rendhagyó hűtőrács és már-már pályaautósan sportos kötény, hátul zseniális formájú lámpák és az elsővel harmonizáló, versenyautós lökhárító! Kár, hogy a tanulmány lendületéből szinte semmi nem maradt. A CT 200h igazi tizenkettő-egy-tucat autó lett, kellemes semmilyenségében talán az előző Mazda3-ra hasonlít leginkább.

Nem arról van szó, hogy a kocsi csúnya lenne, ellenkezőleg, a CT egészen kellemes látvány, de a koncepcióval ellentétben sajnos tökéletesen híján van az extravaganciának. Elvették tőle a kihívó tekintetet, a sportos kötényeket egyszerű, hétköznapi viselet váltotta fel, és a hátsó lámpák is megszelídültek. Persze, ahogy a japánokat ismerjük, nyilván nyomós okuk volt minderre, a célközönségük vélhetően jobban értékeli a konzervatív formatervet, nem mindenki szereti, ha kilométerekről ordít róla, milyen gazdag.

És ha már a pénznél tartunk: a CT 200h nem lesz olcsó. A forgalmazását tavasszal kezdik, pontos árat egyelőre nem tudunk, de mivel kompakt méretű prémiumautóról beszélünk 1,8 literes benzinmotorral, az ára a riválisok árfekvéséhez idomul majd, vagyis forint árfolyamtól meg még ki tudja, mi mindentől függően legalább kilencmillióba kerül majd a legkisebb lekszi.

Az oldalról ajánljuk

A Mercedes már dolgozik az AMG ONE utódján
  • Hírek

A Mercedes már dolgozik az AMG ONE utódján

Erre utal egy sejtelmes kép, valamint iparági források is.

március 5., 07:42
Ősztől nemcsak a gyomrodat, hanem a villanyautódat is töltheted a KFC-nél
  • Hírek

Ősztől nemcsak a gyomrodat, hanem a villanyautódat is töltheted a KFC-nél

Az áramot nem kosárban adják.

március 5., 10:19
Baleset történt a Flórián téri felújításon, fél Budapest elesett
  • Hírek

Baleset történt a Flórián téri felújításon, fél Budapest elesett

Az sem járt jobban, aki az M3-as autópálya környékén szeretné megközelíteni a fővárost.

március 5., 09:04
Külföldi nyaralásra kötöttem biztosítást, de itthon égett ki az autóm
  • Közélet

Külföldi nyaralásra kötöttem biztosítást, de itthon égett ki az autóm

A biztosító nem akar fizetni, érdemes perelni?

március 5., 06:11
Most tied lehet az egyik legritkább Mazda MX-5
  • Hírek

Most tied lehet az egyik legritkább Mazda MX-5

Csak az Egyesült Királyságig kell érte menned.

március 5., 06:12
Hóban is jó lesz a négyévszakos gumi az ezres Swiftre?
  • Gumidoktor

Hóban is jó lesz a négyévszakos gumi az ezres Swiftre?

Két szett helyett egy kéne az öreg Suzukira.

5 órája
Egyre nagyobb vihart kavar a Tesla tőzsdei válsága
  • Hírek

Egyre nagyobb vihart kavar a Tesla tőzsdei válsága

Fokozódik az idegesség.

március 5., 06:12
Külön sávot kapnak a telekocsik és buszok a párizsi körgyűrűn
  • Hírek

Külön sávot kapnak a telekocsik és buszok a párizsi körgyűrűn

Csak a hétköznapi csúcsidőkben.

március 5., 11:36
Íme az uniós terv a feltápászkodásra, Magyarországnak is jó lehet
  • Hírek

Íme az uniós terv a feltápászkodásra, Magyarországnak is jó lehet

Uniós hátszelet kaphat az akkumulátorgyártás.

március 4., 18:03
Nem lehet leszoktatni az embereket az autózásról, ezt már a környezetvédők is látják
  • Hírek

Nem lehet leszoktatni az embereket az autózásról, ezt már a környezetvédők is látják

Meglepő mondás a fő környezetvédőtől. Kérjük vissza a szedánokat!

március 4., 06:02
Új elektromos modelljéről tett közzé fotókat a Mercedes
  • Hírek

Új elektromos modelljéről tett közzé fotókat a Mercedes

Az elektromos SUV még álcázva futja a tesztköröket, de a lényeg már látszik.

március 5., 12:33
Ennél menőbben nem lehet megünnepelni a Porsche 912 hatvanadik születésnapját
  • Hírek

Ennél menőbben nem lehet megünnepelni a Porsche 912 hatvanadik születésnapját

A magyar KAMManufaktur kitett magáért.

március 4., 17:35
A gatyáját is kifizette olvasónk, pedig ha OT rendszám, akkor kedvezményes biztosítás!
  • Közélet

A gatyáját is kifizette olvasónk, pedig ha OT rendszám, akkor kedvezményes biztosítás!

Az OT plakett kiváltásával automatikusan jár a kedvezményes KGFB is. Csak az időzítés nem mindegy.

március 4., 06:02
Javítják a burkolatot, sávzárásra kell számítani az M0-son
  • Hírek

Javítják a burkolatot, sávzárásra kell számítani az M0-son

A halásztelki csomópont térségében, az M1-es autópálya irányába.

március 4., 06:02
Joggal lehetett volna az Év Autója
  • Tesztek

Joggal lehetett volna az Év AutójaTeszt: KIA EV3 Long Range Earth Plus

Tisztességes valós hatótávjával máris felfelé lóg ki a sorból, és ez nem minden.

március 4., 16:38
Extra pénzért árulna utólag aktiválható hatótávot a Rivian
  • Hírek

Extra pénzért árulna utólag aktiválható hatótávot a Rivian

Ez úgy lehetséges, hogy a Large+ akkumulátor teljesen megegyezik a Max változattal, ám előbbi kapacitását szoftveresen korlátozták.

március 4., 12:05
A Polestar nagyot kaszált a Tesla iránti közutálatból
  • Hírek

A Polestar nagyot kaszált a Tesla iránti közutálatból

Kaptak az alkalmon.

március 4., 15:53
Másfél milliárd eurós hátbaszúrást kapott a Maserati
  • Hírek

Másfél milliárd eurós hátbaszúrást kapott a Maserati

Et tu, mi fili, Stellantis?

március 4., 09:06
Trump vámjai miatt akár 4,5 millió forintos áremelkedés jöhet az amerikai autópiacon
  • Hírek

Trump vámjai miatt akár 4,5 millió forintos áremelkedés jöhet az amerikai autópiacon

A vámok emelése kéz a kézben jár az árak emelkedésével, amely az autóiparban járhat a legsúlyosabb következményekkel.

március 4., 10:17
Magyarországra érkezik a Chery második modellje, pedig még az elsőt sem láttuk
  • Hírek

Magyarországra érkezik a Chery második modellje, pedig még az elsőt sem láttuk

A Tiggo 7 és a Tiggo 8 az idei év második feltől lesz kapható.

március 4., 13:05
Minden negyedik ellopott autó Toyota Land Cruiser volt Japánban
  • Hírek

Minden negyedik ellopott autó Toyota Land Cruiser volt Japánban

A tízes toplistán csak Toyoták és Lexusok vannak.

március 4., 14:30
Az egyik Yaris széttép, a másik meg ritkább, mint egy Bugatti
  • Tesztek

Az egyik Yaris széttép, a másik meg ritkább, mint egy Bugatti

Bő 20 évvel ezelőtt is volt turbós Toyota Yaris, de az nem volt annyira brutális, mint napjainkban.

március 4., 13:33
Mercedes GLC EQ álcázva
  • Hírek

Mercedes GLC EQ álcázva

március 5., 11:14
Tatabányai ingyen tnakolás
  • Hírek

Tatabányai ingyen tnakolás

március 5., 07:10
Farizon V6E és SV
  • Tesztek

Farizon V6E és SV

március 5., 10:55
Jeep Compass részletek
  • Hírek

Jeep Compass részletek

március 5., 13:12
Audi A6 Avant (C9) - 2025.
  • Hírek

Audi A6 Avant (C9) - 2025.

március 5., 11:39
KAMM 912c 60th Edition
  • Hírek

KAMM 912c 60th Edition

március 4., 14:01
Chery Tiggo 8
  • Hírek

Chery Tiggo 8

március 4., 10:31