Mit tud a fapados Octavia?

Teszt: Škoda Octavia 1,2 TSI - 2014.

2014.04.07. 06:21

Ez a mániánk: a fapad. Sir Lancelotnak a Szent Grál, Mytylnek a boldogság kék madara, Torrentének egy közös matyizás az autóban. Én meg, ha egy autó nagyon tetszik, mániákusan kajtatom a fapados változatát.

Ami persze szakasztott olyan, mint a kehely az utolsó vacsoráról, vagy a kimaxolt közérzet szárnyas allegóriája: gyakorlatilag elérhetetlen. Jártam már így Mazda2-vel is: könyörögtem a Mazdának, adjanak belőle egy alapmotoros fapadosat, hogy na, vajon az milyen lesz, de végül csak egy közepesen felszerelt alapmotoros jött össze. Ugyanígy jártam a Škodával is, ugyanabból az okból kifolyólag: a vásárlók nem érdeklődnek az alap-alap kivitel iránt. A marketing működik, a plakátmodell az alapárával behozza a szalonba a vevőt, aki imádja a 300 című filmet, és lélekben mindig Leonidas-szal együtt ordítja, hogy This is Sparta!, de a hősiességet általában akkor szeretjük igazán, ha mások csinálják.

A Škoda tesztautónak az Octavia RS-t adja ki, metál-Subaru-kékben, és teljesen igazuk van. Lehet érte lelkesedni. Nézik, mit nézik, bámulják az emberek, de cégautó-fehérben sem néz ki rosszul, csak nem lesz benne lélegzetelállítás. Az árkülönbség egy plakátmodell és egy már létező, 105 lovas TSI között 700 ezer forint. A Škoda az EU-átkúró kedvezményt pillanatnyilag bevezetési árkedvezménynek hívja, ami annyit jelent, hogy reklámozni nem lehet, de az ár igazából 4,7 millió forint, a már fizikailag is létező második felszereltségi szinten (Ambition) pedig 4,9 millió forint. Ennyiért pedig már kellemes, polgári berendezést kapunk – nem ez a business class, de ki repül business classon, ha maga fizeti a jegyét? Na, hát az újautó-piac is így működik.

Az 1,2 TSI első kellemes meglepetése, hogy az ülése ugyanolyan jó. Igen, ezt az autót szövetüléssel is meg lehet venni. Mmmm! Kemény, jó a forma, üldögélek nézelődök: ez semmivel sem alább való belvilág, mint az RS-é. Keresem a puritánságot, de nincs, vagy legalábbis nem találom. Ebben is sok a fekete és kevés a króm, de annyira tiszták a geometrikus formák, az egyenesek, trapézok és körívek, meg annyira jó minőségűek az anyagok, hogy még nézegetem egy kicsit, mielőtt indulnék. A motor nagyon simán jár, és később zavarba is hoz, mert azt hiszem, a start/stop miatt olyan sima, elvégre áll, aztán rájövök, hogy mégis jár. Aztán észreveszem, hogy mégiscsak áll a sunyi dög, tehát igazából elég észrevétlenül állítgatja le és indítgatja magát, ami majdnem ugyanolyan jó.

Hogy kerül ide a 105-ös?

Igen, tudom: az emblémán kívül semmi köze ezekhez. Vagy legalábbis lehet rajta vitatkozni, azon túl, hogy már 1981-ben is fapados volt, hogy kerül ide egy 105-ös. Úgy, hogy ismerjük Istvánt, a tulajdonosát, aki valós 28 ezer kilométerrel vette két éve egy valós óvónőtől. Hihetetlenül jó állapotban van, esztétikailag és gépészetileg egyaránt. Nem csoda, hogy lazán átszambázott az OT-vizsgán, pedig ott hagyományosan szigorúak a keleti típusokkal, melyekhez legalább konyítanak valamelyest.

Elhívtuk tehát Istvánt, hogy egy kicsit érdekesebbek legyenek a képek, és hátha megrohan minket valami általános érvényű felismerés a Škoda génjeivel kapcsolatban. 

A váltó sem tűnik rosszabbnak, mint az RS-é, csak azt kell megszokni, hogy ha csak rálehelek a talpammal a kuplungra, mintha bezuhanna a lábam a tűzfalba. 115 ló mínusz ennyivel könnyedebb szerkezettel jár. De vajon lehet-e vele előzni? Lehet hát. A 2-es vége valahol 90 körül van, a 3-as 130 km/h táján forog le, a 4-es 180-ig pörög. Na most képzeljék el, hogy úgy 4000-es fordulat körül 4-esben úgy 150-160 között még milyen jól megindul. Mert amíg le nem dadog (@6500), addig szépen megy. És ez nem a legendák világából előlépett preparált tesztautó, hanem egy škodás dolgozó alól a kedvünkért kiszedett munkaautó, a szélvédőn német és osztrák autópályamatricákkal.

Az alacsonyabb fordulatok pedig nagyjából egyformán működnek, mindegy, hogy 1200-at, vagy 2300-at mutat-e a műszer: ha a gázra lépünk, kell fél-egy másodperc a turbónyomás felépülésére, aztán úgyis elindul, bármennyit pörgött. Ha azonnalra kell az előzés, hát időben visszakapcsolunk, nagy kaland. A 0-100 10,3 másodperc – ha lett volna annyi eszem, hogy előre megnézem a műszaki adatokat, nyilván nem lepődök meg, de jobb is így. 2750-et forog 6-ban 130-nál – igazából utazóautónak is teljesen jó, mi mást mondhatnék? Oké, oké, egyedül ültem benne, teljes terheléssel biztos lomhább, de mi nem (175Nm@1400-4000, 105 LE@4500-5500)? Magyarországon autózni (már a kissé sportos értelemben) már amúgy sem nagyon lehet, úgyhogy akár nevezhetjük is ezt az optimális Octavia-motornak. Nem erős, de az elfogadható feliratú halmaznak nem is közvetlenül a szélén helyezkedik el.

A fogyasztásmérő az utolsó 70 kilométerre 6,5 literes átlagfogyasztást ír – hirtelenjében nem tudok rájönni, hogyan is kéne nullázni, de egy így menő és ekkora autótól a 6,5 liter bármilyen fogyasztásnak jó. Az 1,2 TFSI élettartama lehet a gyenge láncszem, de ha valaki újonnan veszi, és nem nyírja ki agyatlanul, hanem hagyja melegedni és hűlni, mielőtt és miután gyilkolja, és mondjuk 60 ezer kilométerenként kitisztíttatja a szívócsövet, bírhatja akármeddig. A saját tömeg 1230 kg, az egyliteres Ecoboost Ford Focus csak 50 kilóval könnyebb, és az egy lényegesen kisebb autó.

Ha formáról van szó, az első generációs Octavia csak a kora miatt tűnik bumfordibbnak, negyven év múlva szerintem egyértelműen is ezt tartják majd szebb autónak. A VW-konszern kitalálta ezt a nagyon szögletes formanyelvet, de valahogy egyre mechanikusabban alkalmazzák. És míg az Octavia I-nek minden részlete harmonikus és szépen kidolgozott, az új Octavia hátulnézete kifejezetten fájdalmas. A lámpák, meg azok a semmire sem jó origami-hajlítások – a régi kevésbé agresszív, de egyszerűen nincs gyenge pontja.

A 2001-es 102 lovas 1,6-osnak sincs semmi baja. Olyan, mint egy használtautó, amit még eladásra sem takarítottak ki, de azok kívül, hogy valaki kinyírta a kuplungját, teljesen oké. A váltója, mit is mondjak, elmegy, nem egy 14 éves japán váltó, de távolról sem egy 14 éves francia. Félmillió forint körül vannak ilyenek, klímával, az emberhez méltó élet ígéretével.

Lehet, hogy rosszul emlékeztem, de ez egyáltalán nem megy rosszul. A szívó 1,6-os benzines 102 lóereje meg talán kellemesebb is, mint az 1,2 TSI viszonylagos vadsága – én már tíz éve sem értettem, mit rínak a népek, hogy gyenge az 1,6-os Octavia. A lábamba épített fékpad szerint egyértelműen megvan mind a 102 ló. 80-ig 2-esben valósággal vágtat, és itt ki is tart a második fokozat 100-ig, persze ez a motor a rugalmas vezethetőségről szól. Így aztán 80 fölött már jön egy kis kókadozás, és végül csak 11,8 másodperc alatt érjük el a 100-at. Viszont ha már 80-nál ráváltjuk a 3-ast, illetve bocsánat, ez nem életszerű, 80-nál éppen hogy visszakapcsolunk 3-asba, és ott is hagyjuk, míg el nem éri a 6 ezres fordulatot. Ekkor megyünk 120-szal; nem mondja nekem senki, hogy ne lehetne egy régi Octaviával országúton haladni. Igazából még 4-esben is egész jól gyorsul 80 és 120 között, 130-nál 5 ezret forog 4-esben, aztán ráváltom az 5-öst, és... és kidobja, na még egyszer; 130-nál 4 ezret forog, ez sok autópályázásra már fárasztó. És hát ez a szélzaj, ez nagyon nem a 2014-es értelemben vett szélzaj.

Az ülése jó kemény, ekkoriban tanulhattak a Škodánál nyugati értelemben vett ülést csinálni. Bár hozzá kell tennem, ha rendesen, a seggünket koppanásig hátratolva ülünk be, már a 105-ös ülései is egész jók. A műszerek tipográfiája nagyon hasonlít az új Octaviáéra, érdekes is, milyen gyorsan telik az idő, hogy már az újkori Škodának is van tradíciója, hagyományos stíluselemei. Akkor a háttérvilágítás narancssárga volt, és a műanyagokkal nagyon határozottan jelezte a konszern, hogy ez a budget brand, de nincs szétesés, csak tartós hitványság, a Renault Thalia-i értelemben. Bár a kapcsolók kapcsolási érzete egész jó, ezek már a VW konszern cuccai, és ennél rosszabbat nem tudtak adni a cseheknek sem.

Hátul meg... hát igen, már emlékszem, miért gyaláztuk ezt annyit. Tényleg nincs hely, se fej, se láb: az első támlák hátulján rengeteg kis gyereklábnyom jelzi, hogy már a legkisebbek sincsenek bővében a helynek. Ez volt az első újkori Octavia igazi gyengesége, mert csomagtartóban már akkor is kimagaslót, 528 litert hozott. Lehet ilyen Octaviát használtan venni, nincsenek trükkök, csak olyat kell találni, ami autószerűen viselkedik. Ha nem, akkor ne higgyük el a neppernek, hogy ez ilyen, mert nem ilyen. Ez sose volt szar autó.

Régen minden jobb volt, nyilván, de az Octaviáról elmondható, hogy megfelel a fejlődéssel szemben támasztott követelményeknek. Nagyobb, kényelmesebb, jobb minőségű, tágasabb, de nem nehezebb, nagyobb a csomagtartója, jobb vezetni, kevesebbet fogyaszt, és nehéz összehasonlítani az árakat 14 év után, de ugyanabban a kategóriában maradt. Tudom, hogy az év autója-választásnak nagyjából annyi a relevanciája, mint az Eurovíziós Dalfesztiválnak, egyet ide, egyet oda, nyilván most már a Peugeot-nak is kellett valamit kapni, de hogy az Octavia nem végzett legalább az élmezőnyben, legyen a zsűri szégyene.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.