Jó és szép új kos, csak ki kéne belezni

2006.08.14. 07:39

Adatlap Dodge Caliber 2.0 Crd Sxt - 2006

  • 1968 cm3-es,soros 4 hengeres dízel
  • 140 LE @ 4000 rpm
  • 310 Nm @ 1750 rpm
  • 6 seb. kézi
  • Gyorsulás 0-100 km/h-ra:
    9.3 másodperc
  • Végsebesség:
    196 km/h
  • Kombinált fogyasztás:
    6.1 l/100km
  • Városi fogyasztás:
    7.9 l/100km
  • Országúti fogyasztás:
    5.1 l/100km
  • 6 295 000 Ft
A márkát eddig leginkább csak a Rém rendes családból (Al Bundy '72-es Dartja) és a Hazárd megye lordjaiból (Lee tábornok egy '69-es Charger) ismerhettük; most pedig itt van a maga valójában, meg lehet venni, tessék parancsolni, milyen színű legyen?

Mostanában egyre több oldalról kavarnak látványos hullámot a merészebb autógyártók az alsó-középkategóriás autók formatervezési állóvizén. A biztonságot, a szürkébe olvadást megelégelte a Renault és a Citroen, elkészítették a kacsaseggű Mégane-t , a fix kormányagyas C4-et . Aztán jött a Honda az új űr-Civic-kel, most meg itt ez a Dodge, vagy mi.

A Dodge Company

A céget egy A. J. Dodge nevű úr alapította 1893-ban, a Massachusetts állambéli Bostonban. A vállalat balzsamozószerek gyártására specializálódott, ugyanis a polgárháború után nagyon jó piaca volt a halott-tartósításnak Észak-Amerikában. A. J. járt-kelt az országban és balzsamozó tanfolyamokat tartott, miközben felesége, Clara vezette a boltot.

1907-ben állandó balzsamozóiskolát alapítottak házuk alsó szintjén, New-Englandi Anatómiai, Egészségügyi és Balzsamozási Intézet néven. 1910-ben az oktatást bárki számára ingyenessé tették. 1920-ban a Dodge Company magazint adott ki temetkezési vállalkozók számára, Climbing the Ladder (Felmászni a Létrán) címmel.

A cég 1927-ben állandó kereskedelmi lerakatot létesített Los Angelesben, később pedig Fort Worthben (Texas) és Chicagóban. 1934-ben megalakult a kanadai leányvállalat, Torontóban. 1957-ben a Dodge mindmáig tartó hagyományt teremt: minden évben továbbképző programokat indít a világ temetkezési vállalkozói részére.

1983-ban a cég a balzsamozószerek előállítása mellett urnák gyártásába kezd. (A krematóriumi urnák persze nem újak a palettán: viszonteladóként a Dodge katalógusában 1926 óta kínálja ezt a tetméket.) 1984-ben megalakul a brit leányvállalat, a Dodge Company Ltd.

A Dodge jelenleg a világ legnagyobb, legelismertebb balzsamozási szakértője. Az amerikai anyacég 117 főnek ad munkát, a Dodge család hat tagja vesz részt aktívan az üzletben.

Forrás: The Dodge Company

Azannya! Deállat! Húbazzeg! A külsejéről elsőnek szinte mindenkinek ez jut eszébe. Az impulzusért javarészt a hatalmas krómfelnik felelősek, de ha ezeket leképzeljük a Caliberről, akkor is marad álmélkodnivaló bőven. A Daimler-Chrysler errefelé kevéssé ismert márkájának tervezői jó munkát végeztek, a kis személy-Dodge sikeresen idézi fel az európai köztudatba talán inkább belopódzott RAM pickup agresszív, vaskos formavilágát: a Caliberből süt, hogy nem európai.

A púpos motorháztető, a vaskos, szándékosan nem színezett vagy krómozott kilincsek, a mingyá'bemosokegyet-szelídségű nagy szemek, a keskeny ablakok, a határozott sárhányó-domborítások az oka. Olyan, mint egy felszteroidozott, megvadított... valami. Valami Amerika.

Kintről nagynak, nagyon nagynak tűnik, gondolom főként a 18-as, 215 mm széles (feláras, 180 ezer forint) kerekek miatt - bent viszont csupán Golfnyi, nem nagyobb, mint a kategóriája. Előre beülve hiába kurblizom le az ülést, a hajam szinte éri a plafont. Magam mögé beülve ujjnyi hely marad a térdem előtt. Hátul három felnőttnek a Caliber nem kényelmetlen: horror. És a csomagtartó is pici, a padló nagyon magasan húzódik, így csupán 352 liternyi cucc fér bele. Mondjuk ez még mindig két literrel több, mint amennyi a Golfba vagy a H-Astrába férne, csak többre számít az ember. A Caliber jóval nagyobbnak mutatja magát, mint amekkora, mikor küzdöttem a gyereküléssel, a babakocsival, mindig emlékeztetnem kellett magamat: nem egy Touran, ez egy Golf!

És a méret még nem minden. A Dodge Caliber belsejét szerintem nem emberek terveztek. Gusztustalan, igénytelen anyagok, formák amerre nézünk, ahova nyúlunk. Összességében jól néz ki, a fotók sem tudják visszaadni a részleteket, de higgyék el, rémes.

A külső kilinccsel kezdődik: reszelős, érdes plasztik, kellemetlen a kéznek. Aztán ilyen gusztustalan szellőzőrostélyok nincsenek más autóban. A klímakonzol szánalmas, egy városi kisautóban elmenne, de egy ilyen (majd a végén megmondom, milyen) drága autóban szörnyű. Csak a vezető ablaka automata (ezt büszkén rá is írták a gombra), de az is csak lefelé. Az ülések bőrkárpitja (bár még ebben sem vagyok biztos, lehet, hogy mű) csak addig tart, amíg kell. Hátulra műanyaglap, az ülőlap oldalára már csak textil jutott. A fejtámla műbőrborítású, felidézte, amit néhai luxusautóink, az új Wartburg, vagy a Skoda 120 GLS fejtámláját tapintva éreztem. A váltókar szoknyája borzongató, nyálkás gumi.

Az ajtókárpitok, a műszerfal, középkonzol, a kesztyűtartó: brrr! Ekkora teli tábla műanyagok tán még az OBI-ban sincsenek. És a bajuszkapcsolók. A bal is érdekes, a végét elforgatva kapcsoljuk a világítást, kihúzzuk: első ködlámpa, még egyet fordítunk: hátsó ködlámpa. A belső gyűrűt tekergetve először a műszerfal-világítás fényereje változik, aztán egyszer csak bekapcsol a belső világítás. A jobb meg aztán... Ha meghúzzuk, spricc és töröl, ez OK, ha fellökjük, egy törlés, ez ok. Viszont bekapcsolni a törlőt gyűrűvel kell, először különböző intervallumokban töröl, csak aztán jön a lassú és gyors üzem, sosem sikerül épp odaállítani, ahová szeretné az ember.