Teszt: Subaru Forester S Turbo

Elegánsabbak, agresszívebbek a fényszórók, a motorháztető vonalai. Markánsan szögletes az új oldalsó domborítás is, amit a gyár a szélesebb nyomtávval indokol. Valójában az előző Foresteren is volt oldaldomborítás, de ez tényleg szebb. A legtöbbet a farán alakítottak - a hátsó lámpák olyan szépen sikerültek, hogy az már tényleg túlzás, ennyi, köszönjük, tovább ne szépítsék, ha egy mód van rá.

A 190 mm-es szabad magasság már meglepően sok terepmanőverhez elegendő, még úgy is, hogy több felesleges alkatrész került az S Turbóra. Ilyen az első kerekek előtti(!!!) kis sárfogón bigyó, ami tényleg csak arra jó, hogy az első mélyebb árokba ereszkedve fájdalmas roppanással törjön le, hogy később az igényes tulajdonos aranyáron rendelhesse meg a japán műanyagdarabkát.

A másik a küszöbdíszléc, ami legalább két centit elvesz a szabad magasságból. Meg azt is lehet félteni, hogy megreccsen, ha fennakadunk egy bakháton, és a lejövetelért küzdünk. Meg is lepődtem, hogy egy kis árokjárásos, földúton csapatós, buckamászós terepgyakorlaton semmi nem tört le az autóról. Jó, nem úgy mentünk, mintha a tizedmásodpercekért küzdenénk, hanem mint aki biztosan oda akar érni valahová.

A Forester gyári adatai között hiába kerestem az első-hátsó terepszögeket, és a nagy túlnyúlások, meg a már említett felesleges, kiálló műanyag tartozékok miatt nem vártam tőle sokat, úgyhogy nagy, kellemes meglepetést jelentett. A videofelvételek elemzése során azért látható volt, hogy néha felült a hátulja egy-egy buckára, de a Subaru központi differenciálja olyan finoman osztja a nyomatékot, hogy menet közben csak akkor vesszük észre, hogy kipörög egyik-másik kerék, ha kifejezetten ezt figyeljük.

Hú, de megy!- bukik ki minden utasból az első gyorsítás alkalmával, és tény, hogy utasaink tömören, de hibátlanul világítottak a lényegre. Tényleg nagyon megy. A gyári adatlap szerint 8.2 másodperc alatt éri el a százat, ezt pedig teljesíti is. A 8.2 már a gyomorban is érződik, főleg ha egy ekkora bakancsformában ér minket a gyorsulási verseny. A Subarut akkor a legkönnyebb szeretni, ha egy összevissza négy nyomorult lóerővel gyengébb Focus ST 170-ből ültünk át. A Focust egy kihegyezett kétliteres szívómotor hajtja, ami négyezres fordulatig pihenget, ötezernél összerezzen, és megkérdi, neki szóltak-e, vagy alhat tovább, hatezernél pedig általános megkönnyebbülésre megindul.

A Forester hengerűrtartalma szintén két liter, de ezt nem hegyezték, hanem turbósították, méghozzá nem is túl radikálisan. Így aztán turbólyukat, hirtelen rántást nem érzünk, csak brutális erőt, végig, merre a fordulatszámmérő mutatója ellát. Empirikus vizsgálataink szerint 160-ig együtt gyorsul Focus ST 170 és Forester S Turbo, de a folyamat összehasonlíthatatlanul élvezetesebb, és persze meglepőbb a Subaruban.

A Subaru kétliteres boxermotorja tökéletes, de azért mindig tökéletesítenek rajta egy kicsit. Egy ennyire simán járó és könnyedén felpörgő négyhengeres esetében legfeljebb a fogyasztási meg az emissziós adatokon lehet polírozni egy kicsit, hát így is cselekedtek. Az S Turbo tehát újabban 13.3-at fogyaszt városban, 9.8-at vegyes használatban, mindkét adatot lenyugtatózott vezetővel mérhették, mert olyasvalaki, aki magánál van, nem hagyhatja parlagon ezt a wagneri motorhangot, meg a húdemegy-gyorsulásokat. Akkor aztán lesz nemulass, 16 liter, de minden cseppje megérte. Szegény amerikaiak, náluk nincs S Turbo, viszont szegény mi, akik nem vehetünk az Amerikában forgalmazott 2.5-ös négyhengeresből, ami turbó nélkül is tud 165 lóerőt, egyszer azt is kipróbálnám.

< >