Nem rajongok a terepjárókért. Nem csak a kisfókákra, delfinekre és a bőrrákra célzok, ennyi erővel az alkoholtartalmú dezodorokat is utálhatom. Nem kezdek alapból majrézni, ha feltűnik egy szemmagasságban világító fényszóró a tükörben, hangulattól függően elhúzok vagy arrébb megyek, amíg eltülköl a batár. Ettől függetlenül a nagy test és a kis test közötti mozgási energia különbsége elborzaszt, ha arra gondolok, ilyen autót akár figyelmetlen barmok is vásárolhatnak.
Terepjárósok, buszosok, trolivezetők, fuvarosok és Fekete László nyilván nem értik, miről van szó, de egyik csoportot sem képviselem. Legtöbben riadtan ugranak félre, ha meglátnak egy ekkora dögöt közeledni, aki nem, annak úgy is kell. Legalábbis könnyen támadhatnak ilyen kényszerképzetek a két tonnát irányító gyarló sofőrben, pedig egy Cherokeeval is lehet mások terrorizálása nélkül, előzékenyen közlekedni. Csak ne lenne az a fránya egó.
A köré épülő legendák ellenére az emberek szemmel láthatóan szeretik a Grand Cherokeet. A vezetőt nem nagyon mustrálják, de egy-két lopott pillantást mindenki végigfuttat az új hűtőrácson, az előző téglalapnál barátságosabb, két kör sziámisításával létrehozott fényszórókon, a meredek szélvédőn vagy a határozottabb élekkel játszó körvonalakon. Sokkal kompaktabb lett 2005-re, a szó tömörséget jelző értelmében.
Az amerikai tervezők a belső burkolatok kiválasztásánál és a tárolórekeszek kialakításánál maradtak alul európai kollégáikkal szemben. A bőrök még rendben vannak, de a műanyagok már nagyon kopognak, a középkonzol fabetétjéről meg a gyengén látók is azonnal kiszúrják, hogy plasztik. Közepes méretű rekesz a középső könyöklő alatt, kicsike kesztyűtartó, apró ajtózsebek és még két fedetlen lyuk várja tárgyainkat, ezen a téren is van még mit fejleszteni.
A gyár egyik képviselőjével folytatott korábbi beszélgetésemből már tudom, hogy az anyagok javítását előirányzó kérések már eljutottak Auburn Hillsbe, csak a folyamat meglehetősen lassú. Ráadásul az amerikaiak tényleg nem értik, mi a gond, ott még senki se jött be, hogy bocs, de ez a műanyag a műszerfalon tök ronda.
A Csirkét különböző köves, poros, sáros helyzetekben már többször volt alkalmam szóra bírni, és mindig jól mulattunk együtt. A belvárosban azonban más lehet a helyzet, kilenc négyzetmétert nehéz leparkolni, elég gyors lesz-e a háromliteres dízel az automatával, ha ugrani kell, és hasonlók jártak a fejemben.
Hamar meg lehet szokni az egy méterrel magasabb ülést, a sávok attól még a helyükön maradnak, és a komótosan ébredő, de utána igazi gázolajos vontatásba fogó 218 lóerős V6-ost, amely igazából a Mercedes terméke, és milyen jól van így. Etetni sajnos folyamatosan kell, száz kíméletes kilométer alatt sem megy 13-14 liter alá a fogyasztás, gyors haladással és városi tököléssel inkább 18-20 literre lehet számítani.
Ha viszont bírjuk lével, a világ végére is elvisz, és észre se vettük, hogy milyen hosszú volt az út. Ülést nagyon tudnak az amerikaiak csinálni, a Cherokeeé is klasszis: hatalmas, keményre tömött fotel, elektromos állítással, csúszkáló bőrburkolattal. A pedálok magassága a középkonzolról állítható egy gombbal, a kormány négy irányban mozog, gyorsan testre szabható a vezérlő. Váltónk ötfokozatú automata, amit fickós kedvünkben akár pöcögtethetünk is jobbra-balra: meggyőződésem, hogy a tulajdonosok csak addig emlékeznek a funkcióra, míg el nem dicsekedtek vele a szomszédnak. Amúgy terepen, laza talajon jól jöhet, akárcsak a Quadra-Drive II-es nyomatékelosztó, pörgőkerék-megállító, tapadókerék-elindító rendszer, amely álló helyzetben, N állásban két másodperc alatt egy ujjhúzással aktiválható.
A Grand Cherokee nagyon egyben van. Menet közben szinte semmit sem érzékelünk a motortérben vagy a nyomatékváltóban végbemenő küzdelemről, tökéletesen választották le egymásról a gépházat és a lakteret. Az első lábterek az autóhoz mérten nem túl nagyok, mégis hibátlan a helykínálat elöl-hátul. Szellős, világos, kényelmes, aki beleül, általában maradni akar.
Van egy hat cd-t tároló Boston Acoustics hifirendszer mp3-lejátszó képességgel, hat hangszóróval, tökéletesen alkalmas arra, hogy akár detroiti elektrotechnóval, akár Mozart Requiemjével csírájában elfojtsuk az utastérben kialakuló beszélgetéskezdeményt. Kár, hogy a kijelzője napfény hatására azonnal láthatatlanná válik, így egy kézzel árnyékolni kell, a másikkal pedig csavargathatjuk a rádió gombjait. Még szerencse, hogy a kormányra is raktak billentyűket, így közvetlen életveszélyt nem, csupán enyhén emelkedő rizikófaktort okoz a nyári nap sugára.
A kapcsolók, forgattyúk nagyok, általában jól elérhetőek, a műszerfal formája meg olyan, amilyen. Az autó fogása alapvetően jó, a lényeges elemek a helyükön vannak, a lényegteleneket meg majd legyártja a VW meg a Citroën. Szépnek talán csak az órák tipográfiáját tudnám nevezni, de az is inkább csak egyszerűségében szép, semmiképp se hú vazze. A fordulatszámmérőbe még egy kis számítógép is belekerült, ilyen fogyasztás, olyan fogyasztás, átlagsebesség, megtett utak, semmi különleges, még pont feldolgozható mennyiségű adat érkezik belőle, és szerencsére semminek az irányításához sem kell használni.
A csomagtartó, ki nem találták volna, hatalmas: 978 l, ledöntött hátsó ülésekkel kicsit több mint 1,9 m 3. A kárpit az alján ráadásul egy másik, kisebb rekeszt is rejt, ezt remekül lehet tartóstej-csempészetre használni, a padlón levő rögzítőgyűrűkkel meg lefogathatjuk az álcaként szolgáló gyümölcsös rekeszeket. 607 kilogramm bármit tömhetünk bele, a végére pedig akár 3,5 tonnás vontatmányt is kötözhetünk, az 518 Nm megbirkózik vele, plusz a 2142 kg-os önsúllyal.
Elöl kettős keresztlengőkaros felfüggesztés vezeti a kerekeket, csavarrugóval, stabilizátorrúddal és gázos lengéscsillapítókkal támogatva, hátul öt lengőkarral megtartott merev tengely ugyanezekkel a kiegészítőkkel. A napellenzőn az Avoid abrupt maneuvers and excessive speed felirat (Kerüljük a hirtelen manővereket és a túlzott speedezést) emlékeztet az autó magasságára és ebből eredő borulékonyságára, de azért a tempósabb kanyarokban sem kell félteni a Grand Cherokeet. Amíg az ember nem rángatja, meglepően simán lehet vele elegáns, lendületes íveket autózni, ha meg elmérnénk, van négy nagy tárcsafék ABS-szel, ESP, borulást előrejelző-megakadályozó rendszer, légzsákok.
Mindennek a teteje az elektromos napfénytető. Pokolba a kétzónás klímával, süssön föntről a nap, ha meg eső miatt be kell csukni, az automata elindítja helyettünk az ablaktörlő lapátokat. A Cherokee úgy próbál kedves lenni, hogy nem próbál kedves lenni. Ezzel a motorral és Limited felszereltséggel kicsit több mint tizenhárom és fél millió forintért hozza a tőle elvárható varacskosságot, a tengerentúl magától értetődő kényelmet, és egy lehetőséget arra, hogy a következő generációját már tényleg össze lehessen mérni a legmenőbb német, japán, svéd konkurensekkel. Már ha egyáltalán ez a Jeep célja. Mert, hogy a Grand Cherokee úgy jó, ahogy van, kisfókástul, tárolórekeszestül, műanyagostul.
A szerző értékelése
