Legyen használt, ne legyen Otto, ne legyen dízel

Széndioxiddal terhelt melegedő világunkban nap mint nap gyötör a lelkiismeretfurdalás: miért ingázom én belső égéssel napi kétszer hatvan kilométert valami környezetbarátabb megoldás helyett? Tömegközlekedni egyelőre drága, lassú, kényelmetlen, gyakorta büdös; nincs pénzem egy új Tesla Roadsterre, de még egy Twike-ra sem. Nézzük, kínál-e megoldást a használtpiac a problémámra. Mondjuk úgy egy milláig bezárólag.

A magyar piac nem bővelkedik öreg alternatív energiaforrású autókban, az Expresszen a többmilliós Priusok, Lexusok képviselte hibrid mezőnyt leszámítva alig-alig bukkan fel bármi, ami nem belsőégésű. Egy nyilvánvalóan hibásan rögzített, bontásra szánt 626-os Mazda mellett mindössze egy Puli árválkodik a nyilvántartásban:

A kissé kétségbeesett és szűkszavú magyar hirdetés nem nekem szól: a Puli még újkorában sem tudott hatvan kilométert egy feltöltéssel. Inkább a Mobiléhez fordultam, hátha tőlünk a térképen balra jobb a helyzet olcsó villanyautó-fronton. Keresési feltételek:legyen olcsóbb négyezer eurónál, legyen elektromos.

Gyorsan leszkrollozok a találati listában, a rokkantkocsikat, lepukkant golfkocsikat, de még a Balkancar targoncát is figyelmen kívül hagyom; az első érdekes találat ez:

Együléses, négy kilowatt teljesítményű villanymotor - ez se nekem való, alkalmatlan százhúsz kilométeres napi ingázásra, de legalább jól néz ki. City EL-nek hívják, Dániában fejlesztették a '80-as évek derekán. Az első években - ekkor készült az eladó jármű is - még ólom-sav akkuval szerelték, a 280 kilós jármű négy lóerős teljesítményével így 40-50 km-t tud egy feltöltéssel, 55 km/h végsebességre képes.

A háromkerekű izét ma már németek készítik, Németországban. A későbbi változatokat már nikkel-kadmium vagy lítium-ion akku és modernebb motor hajtja, a legfejlettebb City EL 63 km/h-t tud, és óvatosan hajtva akár 90 kilométert is kibír. Na! Ez már érdekesebben hangzik! Kár, hogy a keretösszegbe nem fér bele egy ilyen korszerű kisvacak sem.

1999-es City EL, 2899 euróért

Jó tudni, hogy a City EL a korszerűbb akkuval sokkal könnyebb is lett: a gyártó erős oldalszélben nem ajánl 50 km/h-nál magasabb sebességet - még tán felborulna a gép. Brrr. Inkább nézzünk valami erősebbet, négykerekűt.

Ez a kis kékség egy Kewet El-Jet 2. 1992-ben készült, tíz lóerős, 3400 euróért árulják. Üssük csak fel a Wikipédiát! Nahát, a Kewet is dán-német vállalkozás! Knud Erik Westergaard alapította '71-ben, a cég '95-ben áttelepült Németországab, '98-ban pedig szépen csődbe ment. A Kewet autócskák glicenszjogait most egy norvég vállalat birtokolja.

A képek alapján kifejezetten megkedveltem a 16 éves csöppséget, , de a szöveges leírást átfutva jön a hideg zuhany: az El-Jet 2 húsz kilométert tud egy tank árammal. A boltba el tudnék szaladgálni vele tejért, kenyérért, sörért, de a szerkesztőségig kétszer kéne feltöltenem, majd munkaidő után hazafelé is még kétszer (ha meló közben bedugom a konnektorba), ez pedig csak akkor jönne össze, ha egy nap vagy negyven órából állna. Tovább.

Hopp, nincs tovább, a következő értékelhető jármű már majdnem 11 ezer euró. Pedig ezzel tudnék mit kezdeni.

Renault Clio Electrique, ’96-os, igazi autó! Semmi kísérleti jelleg, igazi gyári modell. (A PSA is gyártott elektromos Saxókat, 106-osokat, francia közművek vásárolták őket előszeretettel.)

22 lóerős villanymotorja már csaknem a szokványos országúti sebességig gyorsíthatja, egy feltöltéssel akár nyolcvan kilométert is elmegy (persze nem végsebességgel, sajnos). Elektromos ablak, centrálzár, szervokormány - mi kell még? Ja, a pénz.

Hát ennyi, egyelőre nem tudom gyors, hatékony, emissziómentes járművel kiváltani a Burgmant meg a BMW-t. Kivéve, ha közelebb költözöm a szerkesztőséghez. Vagy spórolok még pár tízezer eurót, és megvárom az Európába – állítólag – két év múlva beköszöntő Chevy Voltot.