Készülök a versenyre: Bianchit vizsgáztatok
Amikor Bandi elkészítette azt a (nekünk) publikus Google-táblázatot, amibe be kellett írnunk, milyen járművet viszünk majd Tökölre, milyen a kg/LE aránya, és mit tud százon gyorsulásban, én az esélytelenek nyugalmával rakosgattam be az adatokat. A szerkesztőségben közel nincs olyan gyenge autó, mint a Bianchi, a tömeg-teljesítmény aránya pedig kétszer rosszabb, mint bármilyen más kocsié - Koncz urunk Trabant Trampját beleértve.
585 kilóra 17,5 lóerő jut szériában. Legyünk azért reálisak - én beülök a 88 kilómmal, a motor erejét viszont 600-as hengerek növelik olyan magasságokba, hogy csak a Hubble-teleszkóppal lehet látni valamelyik szupernova közelében pásztázva, tehát megvan talán a 20 lóerő is (hiszen a karbit nem cseréltem nagyobbra, a vezérlés is a régi, egy kispók body builder hozzá képest), így már közelítjük a 34 kg/LE-t. Csak a Winkler Yamaha Vinója mérhető hozzá, Rob asszem valami 25 kg/LE-t számolt, úgy, hogy rajta ül.
Egyetlen esélyem, hogy a Vinója kifullad valahol 70-nél, a Bianchi viszont képes egy erősen elméleti 95-re, tehát ha ő el is húz az elején, én módszeresen, szívósan le tudom dolgozni a hátrányt. Hogy ez megy-e majd negyed mérföldön, nem tudom, szerintem azért kellene neki egy egész... De majd meglátjuk, ez a poén.
Viszont a Bianchi az új kinyomócsapággyal is csikorog elinduláskor, hiába vettem bele űrfantasztikus görgőset az eredeti szenes helyett, hiába hegesztett Bandi oly gyönyörű távtartót a szerkezet nyomólapjára. Megint csinálja. Ezért amikor június elején lejárt róla a vizsga, hagytam büntiben, nem újítottam meg. Lehetett motorozni, a motorozás pedig az én fejemből mindig kifújja az autókat, meg aztán dühös is voltam rá.
De a gyerekek sokat nyaggatnak miatta, a szerkesztőségi gyorsulás pedig épp elég jó indok volt rá, hogy megint vizsgát szerezzen. Mivel keveset fut, viszont szinte mindent felújítottam rajta, ezért általában elég neki egy szerény felkészítés ilyenkor. Kedd este lemostam, felfújtam a gumijait, fékeztem vele néhány keményet a háztömb körül, megnéztem, hogy minden lámpa működik-e (a kontakthiba közel sem idegen a kis drágától), kicsit megtörölgettem az olajpermetes részeket (de úgyis összefossa magát megint, ezt nem lehet szárazra megcsinálni), azt csá'.
Át is ment simán, a CO-érték magasabb volt az engedélyezettnél, ezért egy csavarhúzóval letekertem a szabványszint alá, ott helyben, újabb mérés, 0,33, kiváló. Szóltak, hogy a hátsó lengéscsillapítókat is cserélni kell előbb-utóbb, mert most még határon belül vannak, de már nem az igazik. Mire én annyit megyek vele, hogy tényleg rosszak legyenek... Sokára lesz.
Bosszúság persze akadt: a vázszám 551-re végződik, és ezt, amióta nálam van az autó, mindig SS1-nek nézték. Hogy milyen autóban van olyan vázszám, ami nem számsorral ér véget, nem tudom, igazán szemet szúrhatott volna valami szakértőnek. Most emiatt adatlapos lett a vizsgám, mehetek az önkormányzatra. Ugyanakkor igazán kijavíthatnák a forgalmiba tévesen bejegyzett NSU Prinz 1000-es típusleírást NSU-Fiat Panoramára (mert az enyém egy német gyártású, NSU-nál készült Bianchi, tehát ez a hivatalos neve, ez is volt anno a szürke forgalmijában) is. Az lehetetlen, mint megtudtam. Tehát fizethetek 12 ezer forintot a szerveknek azért, mert ugyanezen szervek hivatalos elődszerve elcseszte a vázszámot, viszont a legkellemetlenebb hibát (amit szintén ők szúrtak el), nem javíttathatom ki. Ez azért így együtt rohadt nagy bosszúság, ezeket a helyzeteket gyűlölöm, ilyenkor legszívesebben lángszóróval mennék az okmányirodára intézkedni. De tudom: ott nem tehet senki semmiről, ez a szabály. Azért hadd mérgelődjek már, szabad ember szabad országban azt tesz, amit szabad.
Viszont mindig hihetetlen öröm visszaülni a kisautóba, és minél nagyobb a kihagyás, annál szélesebb a vigyor. Egész nap nagyjából mindenki odajött, hogy mi ez, de szép, mikori, satöbbi - az utcáról, amikor takarítottam, a vizsgasoron, a benzinkútnál, meg az ezer helyen, ahová ma elmentem. Mert ki se tudtam szállni belőle, bevallom, iszonyúan élveztem. Mivel nem exhibicionizmusból tartom ezt az autót, kicsit cikinek is érzem, amikor ennyire középpontban van, de most nagyon jólesett, csökkentette a bosszúságomat.
Még a kuplungkinyomó csikorgását is megbocsátottam neki, mert annyi örömet ad ez a kis dög, amennyit pénzen nem lehet megvenni. Épp az imént jöttek haza a kölkeim (itthon írok), mondtam nekik, megint van a Bianchin vizsga, hát volt nagy sikoltozás. Lassan tényleg meg kéne csinálnom a kinyomócsapágyat, csak már nem tudom, mihez nyúljak, eddig voltak ötleteim, most semmi. De mennünk kell vele, érzem a nyomást.
Hogy hogyan készítem fel a versenyre? Hát - az első gumikba 1,3 helyett 1,5, a hátsókba 1,8 helyett 2,0 bart nyomtam... De lehet, hogy még teszek kicsit többet pénteken, meglátom.
Motort nem viszek, a Kawasakit nem akarom szétszakítani, hiszen az írások tanúsága szerint azt szét lehet, a Yamaha meg péppé verne mindenkit a 2,5 kg/LE-jével, csak a Bandi FZR-jét nem, mert ott 1,5 kg/LE az arány. Vele felesleges lenne küzdenem, a többiekkel másért lenne az. Elég lesz két járművet kivinni, az is szép matekolás lesz péntek délelőtt.
Hogy mi a másik? Hiszen tudják: az Era. 1585 kilóját 88 mozdonyszőke ló repíti. Rézmányi Balázsnak is 123-as Mercije van, mi ketten mérjük össze erőinket, de sok reményt nem fűzök a dologhoz: neki ugyanolyan 88 lóerős, sorötös háromliterese van, de a kaszni szedán, ami kétszáz kilóval könnyebb. És ha valaki azt mondaná - az enyémben Kareszmotor van, hát le kell szállítanom a földre. Balázs is Kareszhoz jár, és míg az én motoromba utoljára tavaly tavasszal piszkált a Károly, az övé most jött frissen Viszről, a múlt héten. Olyan a hangja, mint ahogy a méz folyik a kanálból.
A pótkereket mindenesetre otthon hagyom - de pszt...
(Az egyes futamok eredményeiről és a párosításokról Facebook-oldalunkon kap infót.)
