TC Drag: vígan, esélytelenül

Mint a TC belső gárdájának leggyengébb és legöregebb kocsijait birtokoló tagja, előre tudtam, hogy esélyem se lesz bármilyen autónak nevezhető tárgy ellenében ezen a gyorsulási versenyen. Különféle kretén ellenfeleket kellett találnom: robogót, teherautót, rollert.
 

Amikor Rézmányi Balázs benyögte, hogy Doxát, a 300 D 123-as Mercijét hozza ki a versenyre, és őt esélyem lesz megverni, őt is fel kellett világosítanom. Nem öregem, kár magyaráznod, a te autódat ugyanaz a 88 lóerős, sorötös dízel hajtja, a te autódat is a Karesz szervizeli (méghozzá alig egy hete jöttél tőle), viszont a 123-as limó karosszéria vagy százötven kilóval könnyebb és némileg áramvonalasabb is a kombinál. Ráadásul az én Erámban az eredeti, hosszú diffi van, Balázs Doxája viszont 280 E-ként kezdte az életét, és a rövidebb diffi megmaradt onnan. Esélyem sincs hát.

Egyenesen a YMCA-ből

Én tehát tisztán élvezkedni mentem a szép öreg autókkal, lemostam mindkettőt, baromi jó volt velük kimenni Tökölre, minden percét élveztem az útnak. Persze – hogy ne látsszak puhapöcsnek – indulnom is kellett. Amikor épp nem állt senki a rajtrácson, még jó előre mentem egyet-egyet az Erával és a Bianchival egyedül, csak az íze kedvéért. Tét nem volt, de legalább megtapasztaltam, milyen érzés lehet, amikor nem egy másik autó fenekét nézem a pálya túlsó végén, amikor átlépem a fotocellát.

Aztán Rézmányi Balázzsal bemutattuk a kötelező kűrt. Lényegében ugyanazzal a reakcióidővel startoltunk, bár én nem bőgettem fel annyira a motort, mert sajnáltam a kuplungot. Háromszor szedtem ki a váltót, a kuplungszerkezetet a saját kezemmel, háromszor tettem vissza, nem akartam most negyedszer is, Era épp most túl jó ahhoz, hogy széttapossam.

Azért ez szoros

Érdekes, a különbség nem lett olyan drámai, mint gondoltam. Persze, Doxa két tizeddel jobbat ment, de az én sebességem nagyobb volt átlépéskor. Értsd: Balázs nem ütötte meg a százat, én 103 km/h fölött értem át, tehát rövidebb diffivel lehet, hogy pariban lettünk volna. De én csaltam is: otthon hagytam a hátsó ülőlapot, a pótkereket és a pótkerék-fedelet. Ez az én autóm esetében több tíz kilót jelent, hiszen, mint tudják, a régi Mercedesekben MÉG VOLT ANYAG.

De mivel minden fokozatot a kis sárga jelzésen túl forgattam (bocsi Era, hálából kapsz majd egy kis 2T-t a gázolajba...), egy második világháborús német sivatagi hadosztály precizitásával váltottam, és a tetőt, az ablakokat becsuktam, a fogyasztókat lekapcsoltam, ezért tudtam, hogy nem bírok többet kihozni. Legalább az én esetemben fel sem merült a kerékkipörgés veszélye, ez is valami.

Legalább színes a TC-flotta

Égből jött a segítség, nem készültem, hogy Koncz Jani Mitsubishi pickupja ennyire hasonló időket fut. Kihívtam őt is, csak az izgalom kedvéért, és láss csodát – az előző 21,015 után egy 21,019-es időt futottam ellene. Mondom, ez a maximum, amit tud az öreg Era. Viszont ezzel is megvertem a turbós, sokkal modernebb japán vasat, nem volt rossz érzés.

Sőt, a kellemes bizsergés az eufóriáig fokozódott, amikor rájöttem, hogy mivel én majdnem pont 100-zal mentem át a negyed mérföld végénél a kapun, ezért a kapott eredmény nagyjából a 0-100-as gyorsulásom is. A gyári érték 21,0 másodperc, a nettó 21,015 tehát azt mutatja, hogy a kocsim tudja, amit 1985-ben tudnia kellett. Sőt, még kicsi jobb is, hiszen 103-mal mentem, a valós 0-100 valahol 20,3 körül lehet. Büszke vagyok az öregre, büszke vagyok a jól karbantartott, 536 ezret futott mechanikára, és ezúton is: köszi Karesz, isten vagy.

Minden csukva, csusszanok a szélben

Az Autobianchi pont azért volt itt, ami amúgy is: játéknak. A 600-as hengerekkel talán megvan benne a 20 lóerő (gyárilag, 500-asként 17,5-öt tud), autós ellenfele nem volt, hozzá képest Ferrari egy eredeti, kétütemű Trabant, Porsche egy 24 lóerős kispók. De ott volt Winkler Yamaha Vinója.

Nyilván jobban ellő a startnál, mert iszonyatosan könnyű, ráadásul Robinak még a váltással sem kell bajlódnia, megoldja helyette a CVT. Ez eddig rossz hír. Viszont sejtem, hogy az a 70 km/h, amit végsebességnek ismer az óráról, a valóságban olyan 60 körül lehet. A Bianchi meg megfutja a 95-öt, kis nyúzással a 100-at is. Ha mondjuk, háromszáz méter alatt elérem a 60-as tempót, onnantól lassan, de biztosan le tudom dolgozni a hátrányomat, még esélyem is lehet nyerni.

Feltéptem kicsit az aszfaltot?

Így lett. Winklerből csak egy kis zúgást és némi pöffenetet éreztem, amikor kigyulladt a zöld lámpa, aztán jó messziről figyeltem, ahogy a kormányra ráfolyva (légellenállás-csökkentő üzemmódban) húz elfele. De most először az életben vonástól vonásig húzattam a Bianchi motorját (a sebességmérőn ilyen kis jelek vannak az engedélyezett maximális fordulatszámoknál, mint a fordulatszámmérő nélküli régi autókban általában), fél távon már közeledtem, és valahol a háromszáz méteren túl már egyértelműen gyorsabb voltam. Üvöltöttem az izgalomtól, legalább úgy ráhajoltam a kormányra, mint Robi, két hülye az egyszámjegyű lóerők fogságában, azok voltunk mi. De jó volt.

Nem sokkal nyertem, másfél másodperccel. Ami a legfontosabb: az autó nem esett szét, bár még mindig csikorog az a valami a kuplung csúsztatásakor, bár tudnám, mi a baja, most a harmadik kinyomócsapágy van bent. All-in-all nem hittem volna, de a csigák világában is lehet fej-fej melletti küzdelem a salátalevél ízesebb széléig, már csak az a kérdés, hogy a csiga vérnyomása felmegy-e ilyenkor. Mert a miénk felment.

Aztán egyet még mentünk egymás ellen pályacserével is, mert Winkli kitalált egy jobb elstartolási technikát, én ezt a próbálkozását a tető és a hátsó oldalablakok behúzásával kompenzáltam. Egyikünknek sem jött be a trükk – rosszabbat mentük, az arányok maradtak.

Teljes terheléssel is vágtat

És hogy a brutális teljesítménnyel rendesen fel is vághassak valakinek, Koncz Jani elektromos rollerje ellen is indultam. Hogy ne legyen teljesen egyenlőtlen a küzdelem, megtömtem a Bianchit utasokkal – jobb egyemen Stump Bandi barátnője képviselte a kilókat, hátul Karotta és Rézmányi a mázsákat. Ablakokat, tetőt kinyitottunk, hadd dolgozzon a lég és az ő ellenállása is. A nap legrosszabb reakcióidejét mutattam be a rajtnál, Koncz uram pedig felfedezte, hogy az elektronok igenis tudnak mézszerű lassúsággal áramlani akkutól a gázmarkolaton át a motor felé, mert ő is csaknem ugyanolyan bénán startolt. Persze nem volt kérdéses a menet eredménye, én szűk 30 másodpercet nyomtam így is, 68-as végsebességgel, Janinál meg örülni kellett, hogy még aznap végigért a pályán. A szokatlanul lassú tempó miatt az időmérő át is fordult, ezért az ő 03,815-ös nettó idejéhez hozzá kell adni egy percet…

Hehe, jó buli volt.

És jövőre? Jövőre kihozom a Yamahát. Ha más nem hoz motort, az elpicsáz mindenkit… Persze csalás, de ki mondta, hogy nem lehet csalni?

Legjobb futamaim (ezekkel az időkkel lettem tizennyolcadik ill. huszadik):

Elért eredményeim:

Így szavaztak önök a Totalcar Facebook-oldalán: