Ufából Tatárföldre érve sok minden megváltozott, és a változások többsége elég meglepő volt. Az első látható dolog, hogy a tatárok tényleg nem tévesztendők össze a mongolokkal - ha egy magyar városban látnánk ugyanezeket az arcokat, nem is tűnne fel a különbség. Jó, a képen látható kislány kivétel, de ő is jelzi, milyen az ország: ezer éve az iszlám az uralkodó vallás, de azt leszámítva, hogy amikor Rettegett Iván kézhez vette a vidéket, az erőszakos hittérítés jegyében borzalmas dolgokat művelt a néppel, itt kedélyes vallási tolerancia van.
A gyerekek között sok a szőke - Batu kán egy teljesen más etnikumhoz tartozott.
Ígértem legutóbb egy tematikus könyvajánlót, ezt most pótolnám. Pugacsovról, akit csak az Emberevő néven emlegetett sokáig az orosz arisztokrácia, de áldották a parasztok, a nemzetiségek, meg a kozákság. Pugacsov kozák volt, az orosz-török háború veteránja. A kozákok a székelyekhez hasonló feladatú és jogállású nép voltak; ha az uralkodó hadba szólítja őket, menni kell. Ezért cserébe békén hagyják őket, művelhetik a földjeiket, élhetnek egyfajta korlátozott, de alapjában vége autonóm rendszerben. A székelyekhez hasonlóan határvidékekre telepítették őket, főleg a Don torkolatvidékére az oroszok hagyományos ellensége, a törökök elleni harcra, és az Urálhoz – Pugacsov uráli kozák volt.
Kezd visszajönni húsz éve elveszettnek hitt orosztudásom. Ezzel a bácsival megbeszéltük, hogy mi magyarok vagyunk, a csapat nagy része német, Magyarország teljes jogú tag az EU-ban, mi dolgozhatnánk az EU-ban, mi tudunk angolul, tehát jó nekünk, és a város, ahol itt most beszélgethettünk, mert megálltunk ebédelni, valahogy kibulizta, hogy többen is elmehettek dolgozni az EU-ba. A bácsi még azt is mondta, hogy akkor most adjak pénzt, mert biztos profi fotós vagyok, aztán amikor látta, hogy csodálkozok, elnézést kért, mert csak viccelt. Nem számítottam rá, hogy képes leszek ennyire komoly, változatos kommunikációra.
Felbátorodtam, és mivel az osztrák kollégák már azt is felírták a hátsó szélvédőjük koszrétegére, hogy TIROL, gondoltam, rájuk licitálok, és megpróbálkozok egy cirill betűs Magyarországgal. Lektoráltattam egy orosz nénivel az egyik kisérőautóból, azt mondta, így harasó, de azért nem tenném érte tűzbe a kezem, lehet, hogy csak udvarias volt.
Thaiföldön gyakoriak az SI-rendszertől elrugaszkodott űrmértékek, de ez a 0,237 literes kóla még így is meg tudott lepni.
Ezért a képért be kéne perelnem a Nikont: kizárt dolog, hogy a Lőveire állítottam volna az élességet.
A bicikliző kislánynak sincs köze Dzsingisz kánhoz.
A kozákság, bár nem az uráli, hanem a doni kozákság életét brutálisan őszinte és szórakoztató módon írja le Mihail Solohov Csendes Don című regénye. Tudom, nem igazán bulváros cím, ma már valószínűleg Solohov is valami kattintékonyabbat adna, mondjuk Brutális gyilkosok szerelmi élete. A csendes Don úgy kezdődik, hogy a kozák falu lakói éjszakai kecsegehalászatra indulnak a Donra. Menet közben mindenfélét megtudunk a szerelni szociometriáról, a higiéniai szokásokról (tetvészkednek a lányok), és a fájdalomküszöbükről – nem érdekli őket, hogy derékig bele kell gázolni a jeges vízbe. Aztán sokan meghívják a behívót, és attól kezdve megtudhatjuk, milyen volt a hangulat világosnál a Petőfi Sándorral ellentétes oldalon. Szépen lassan meghal a fél falu, és a polgárháború még csak akkor indul.
A Kamaz ralisainak érdemeit mutatja, hogy azért azzal sem adja ki minden.
A másik könyv Goncsarovtól A Pallasz fregatt. Ez egy 19. századi Földkerülő út krónikája, mert a szerző részt vett abban a cári expedícióban, ami arra volt hivatott, hogy felvegye a diplomáciai kapcsolatot egy sor új országgal, mint a Fülöp-szigetek, vagy éppen Japán. Utóbbi az igazán vicces, hiszen még évtizedekre vagyunk a Meidzsi-reformoktól, Japán be van zárkózva, mint egy félnótás apokalipszisváró, az orosz hajókat pedig vagy egy évig szivatják egy kikőtőben, partra sem léphetnek.
A váratlan fejlemények közé tartozik, hogy Mazdánk megerősödött. Valahogy sokkal nagyobbat tol, amikor előzéskor visszarakjuk kettesbe-hármasba, érzésre legalább tíz ló a különbség. Péter azt mondja, az ő dízel 6-osa 50 ezer kilométer körül kezdett el bő fél literrel kevesebbet fogyasztani, és további tízezer után jött meg a dízelhangja, mert addig kifejezetten csendes volt. A mi 3-asunk Skyactive motorjában 11500 km körül van, mindhármunknak feltűnt, hogy lényegesen jobban megy.
Viszont még mindig miénk a beteg ló: egyszerre csak átállt Fahrenheitre, de vissza tudtuk állítani.
Goncsarov ráadásul nagyon jól ír, hiszen az ő nevéhez fűződik a belassult, de vicces orosz prózára fogékonyak kedvence, az Oblomov is. Nem volt mai értelemben vett feddhetetlen ember, hiszen cári cenzorként dolgozott, és többek között Dosztojevszkij indexre tételéért is ő volt a felelős. Úgy kerül ide, hogy a Pallasz fregatt útja Vlagyivosztokban végződik, onnan szárazföldön kell visszatérniük Szentpétervárra. Már nem emlékeztem pontosan, meddig tart a leírás, úgyhogy a tyumenyi indulás előtt megkerestem A Pallasz fregattot, vajon mit ír Goncsarov, látszik-e még valami Tyumenben abból, amit ő látott. Sose fog kiderülni, a könyvben ugyanis Irkutszknál véget ér az útleírás, és Goncsarov áttér arra, mi lett húsz év elteltével mi történt a tengernaggyal, meg az expedíció többi tagjával. Viszont a szibériai útleírás őrület, sci-fi, mint egy másik bolygó.
A Káma folyó víztározója - boldogok a tatár szörfösök!
Mi közben Baskíriából átértünk Tatárföldre, és visszaállítottuk az órát kettővel – az oroszok nem pöcsölnek egyórás időzónákkal. Mazda3-asunkban továbbra is a hátsó a legnépszerűbb ülés. Valahogy jó az ülőlap és a támla, és annyi a hely, hogy én elférek Lővei Gergő mögött, ő pedig énmögöttem – tetrisezünk eleget az úton. A kijelzőnk továbbra sem működik, tényleg a mi autónk a beteg ló – egy gyorsan menő és keveset fogyasztó beteg ló. A többi ló jól van, leszámítva a szélvédőket, mert azok annyi követ kaptak és kapnak, hogy jól fognak mutatni a frankfurti standon. A legszebb persze a redvás autó lesz az előző posztból.
Dobozos UAZ mentó, ha valaki lábát törné a szántásban.
Eleinte úgy kellett restartolni az autónkat, hogy egy percre magunkra zárjuk, most viszont már Sascha lehúzott pár másodpercre egy biztosítékot, amitől visszajött a kijelző, hogy megint elmenjen. A jelenség eléggé új, Kungurban még nem volt, Ufában már igen. Út közben volt idő a fordulatszámok, sebességfokozatok és sebesség összefüggéseinek tanulmányozására. 145-nél 3-asban 5500 a fordulatszám. Ez egy elég kényelmes szám, hiszen itt még mindig hátra van egy ezres, bár érzésre a kétliteres Skyactive a legjobban 4 és 6 ezer között megy. Az MX-5-ösöm 150 körül lépte át a 6 ezret, 5. fokozatban. Persze, pörgős motor, rövid váltó, rossz példa, de viszonyításnak elmegy. Az első tempó 3-asban, aminél érdemes megfontolni az előzést, az a 110 (4500 RPM), országúton 80 táján nyugodtan kínálják meg egy kettessel, meleg motornak nem árt, ha pörgetik. És a 3-as 160-ig tök kényelmes – óra szerint 165-nél dadog le 3-asban. Ha nem itt zötykölődnél össze is vetném a váltó áttételezését egy kétliteres dízelével. És akkor nézzünk egy tényleges utazósebességet utazófokozattal: 150 km/h, 6. fokozat, 3000 RPM. 130 nál kb. 2750.
Kazany még Ufánál is nagyobb város, igaz csak kicsivel: 1,1 millió lelket számláltak a legutóbb. Tatárföldön persze Batu kánt ne keressék, ez a mongol tatárreláció nekünk mindig egy Budapest-Bukarest marad, hiába, ha egyszer Batuéknak voltak tatár segédcsapatai is, hiszen ősi pusztai nomád szokás szerint terelték maguk előtt a legyőzött népek hadseregeit. Kazany fő nevezetessége az UNESCO világörökségi listáján is rajta van, ez pedig a kazanyi kreml. Két év múlva itt is lesz vizes világbajnokság, 2018-ban meg focivébé, bár egyes brazil helyszíne, mint pl. Manaus után, ahol csak a krokodilokm és a majmok érdeklődnek a labdarúgás után, Kazanyban van komoly csapat, stadion és nézők is.
Ha az ember keletről nyugatra utazik, egyre régebbi településeket talál, Kazany még a Rettegett Iván által alapított Ufánál is régibb. Bár azt nem tudni, az Arany Horda mongoljai alapították-e, vagy a volgai bolgárok. Kazany is magyar nevű város, hiszen amikor megnéztem az angol Wikin, vajon mit jelent, azt írták, „boiler”, egy pillanatra vissza is hőköltem, mi van?!, aztán beugrott, mit ért az angol boiler alatt: kazán! Kazany talán az első igazán európai város, már abban az értelemben, hogy nem a Szibériát Moszkvával összekötő kereskedelmi útvonalra épült, hanem a skandinávia-Bagdad vonalra, ami legalább olyan régi Mindenesetre régebbi, mint Oroszország, hiszen a tudomány mai állása szerint Oroszország ősét, a Kijevi ruszt varég, vagyis svéd kereskedők alapították. Emiatt kicsit homályos az orosz történelemszemlélet, hiszen ezt valahogy azóta megpróbálják kidumálni.
Szintén tatár
Szineusz, Truvor és Rurik volt a három legendabeli svéd alapító, Posarszkij herceg az utóbbi leszármazottjának vallotta magát. A viking idők emléke sok mai orosz név eredete, mint Oleg (Helgi), és persze Olga (Helga), Vlagyimir (Valdemar), és egy csomó más, ami az istennek se jut eszembe, Kazany legnagyobb sztárjának neve azonban remélem, sok olvasónak beugrik: Kuzma Minyin.
Na?
Nyizsnij Novgorode sztarosztája!
Még mindig semmi? Akkor Kuzma Minyinre visszatérünk Nyizsnij Novgorodban, Kazanyt viszont az ő segítségével védte meg Pozsarszkij herceg, Kazany rurikida leszármazott helytartója. El is felejtettem, kitől: a lengyel támadástól. Mondom, ugye, az orosz autóatlaszt nézegetve Moszkvára azt hittem, Párizs, olyan messze vagyunk még tőle, de ha lengyel seregek az 1600-as években idáig eljutottak, akkor ez már tényleg Európa. Az út észrevétlenül megjavult, nincsenek már kátyúk, Kazany pedig döbbenetesen, európai értelemben szép.
Már az autópálya - na jó, kétszer kétsávosra bővült országút - bevezető szakaszának elválasztó sávja is tele van fákkal és virágokkal, a faházak rendesebbek, a városban pedig minden rendezett. Nincs szemét, és nagyon kevés a rendőr. A külváros nekem kicsit skandinávosnak tűnt, a belváros viszont inkább Bécs. Komolyan, mint a Ringen autózni. Szépek a régi házak, az új épületek sem úgy néznek ki, mint egy bulgár kamionos kupleráj, ami azért Oroszországban gyakori jelenség, és az óvárosban a házfelújítások úgy mennek, hogy nem reklámfóliával takarják el a homlokzatot, hanem a homlokzatot ábrázoló képpel. Száz méterről már alig látni, hogy az nem az igazi homlokzat.
Mint Bécsben, csak itt topmodell a kocsis.
Az UNESCO-világörökség minősítő tanúsítványa a kazanyi Kremlen.
Itt egy templomot felrobbantottak a bolsevikok.
A kazanyi Kremlt ugyanaz építette, mint a moszkvai Vaszilij Blazsennij székesegyházat.
Nem csillagok, az egyik reflektor rovarpopulációja.
A Kreml közvetlen közelében a Rubin Kazany épp meccset játszik. Mától hivatalosan is irigylem a Rubin-drukkereket, most pedig száguldunk tovább, Nyizsnij Novgorod felé.
Az út további posztjait csokorba gyűjtve megtalálod ezen a linken.
