Moszkva, a vég

Novgorodi szállodánk, melynek pikantériája, hogy ha akarjuk, Lenin épp ezt ajánlja, bár a wifiért ő is hiába kezeskedett. Az igazi pikantéria persze, hogy ha akarjuk, Vlagyimir Iljics nem is a szállodára mutat, hanem az aljában található szupermarketre, melynek neve mi más lehetne, mint Auróra.

 

A  tahóbb vendégek megfelelő transzportot is választhatnak - volt Cayenne sztreccslimó is, de reggelre eltűnt.

Volga-gyorsszerviz - még mindig Nyizsnij Novgorodban. A rettenetes időcsúszás és a wifi-problémák miatt nem csinálhattam a városból külön posztot, pedig történelme ennek is van. Itt halt meg például Rákosi Mátyás, gyakorlatilag száműzetésben, mert bár Gerőék engedélyezték volna neki a hazatérést, de csak azzal a feltétellel, hogy nem politizál. És itt tartották a 80-as években házi őrizetben Andrej Szaharov béke Nobel-díjas szovjet atomfizikust. Akkoriban a várost még Gorkijnak hívták, az író után, aki itt született, de a Gorkij csak írói álneve volt. Gorkij zárt város volt, ami annyit jelentett, hogy külföldi egyáltalán nem léphetett be, és a 80-as évekig még szovjet állampolgárok sem kaphattak várostérképet. Út közben vagy esik, vagy kicsit alábbhagy, de szépek a fények, úgyhogy egymást, meg az egyéb érdekes autókat fotózgatjuk. 

Moszkva még messze van, főleg egy lerohadt Lada Okával. További érdekesség, hogy a táblán látható Dzserzsinszk várost Felix Dzsenzsinszkijről a KGB és az NKVD jogelődje, a Cseka alapítójáról nevezték el, és még mindig a tömeggyilkos nevét viseli. Vlagyimir pedig ugye a traktorgyár-város.

Látnak valami érdekeset a kamionon? 

Csúszott egy kicsit az oldalán, se szélvédő, se ablak, se tükör, de azért lábon megy. Az Englishrussia szerkesztőinek van a legkönnyebb munkájuk, a téma tömegesen gurul az utakon.

Vész-ebéd egy MacDrive-ban (oroszul Makavto), és kófe de ljuksz.

Liza, orosz kísérőnk végigtolmácsolja a konvoj rendeléseit.

Nyár, nap, meleg, FRES! Csiken makfres, és a többiek.

Megérkezünk Moszkvába, folyamatos a hideg monszun. Ez (valószínűleg) nem a Lomonoszov egyetem, van vagy nyolc tökegyforma ilyen monstrum. Nálunk tévesen hívják sztálinbarokknak az 50-es évek nagyobb épületeit, de azok valójában többnyire a kortárs skandináv építészet stílusjegyeit viselik. A sztálinbarokk az pontosan ilyen.

Burán, a szovjet űrsilkló a Moszkva-folyó túlpartján. Jó lett volna közelről megnézni, de sietnünk kellett az orosz Goodwood-aspiráns fesztiválra, a Speedfestre a Luzsnyiki stadionba, melynek a Mazda3-expedíció bevonulása lesz a nagy attrakciója. Úgy zuhog, hogy nem tudom elképzelni, ki az az elszánt néző, aki egy ilyenre ilyenkor kimegy.

Hát ő, az egyetlen, aki nem a fedett színpadon próbál szárazon maradni: Lenin, a forradalmár, ő is csak azért, mert bronzból van. Láttak már fesztivált nulla nézővel? Nem képletesen, hanem szó szerint nulla. Tízezer embert vártak, ennyi Moszkvában akkor is összejön, ha öt percet késik a metró, de ez most nem jött be.

A katonazenekar halált megvető bátorsággal masírozva végignyomja a műsort a 45 fokban szakadó esőben, így még a hatalmas tányérsapkák sem tudják megvédeni őket.

A Mazda jócsajai is ki voltak fizetve, vitézül pózoltak az esőben, bár ezt a szájfeltöltést én nagyon erős túlzásnak érzem.

Kisfiam, edd meg szépen a spenótot, mert...

A vacsoránál szokás szerint elszórnak az újságírók asztalainál néhány japán mazdást. Ő Tomojuki Kazama a feleségével, pénzügyes. Már épp fojtogatni kezdem, hogy aha, szóval te vagy a felelős azért, hogy nem automaták a villanyablakok, és hogy a hátsó világítást nem lehet a hátsó ülésről kapcsolni, de aztán elmondja, amit cirill betűs névjegyéből már gondolhattam is volna: nem Hiroshimában pénzügyes, hanem Moszkvában, tehát semmi köze az autógyártáshoz. Viszont a szemében egy apró, de igen észrevehető csillanással azt mondja, a desszerthez hoz nekünk valakit, aki sokkal kompetensebb a témában. Őt:

Neki már több köze van a felelősséghez, de Masahiro Moro is csak PR-es. Igaz, a Mazda globális sales és marketing elnöke. Az ablakemelőt megpróbálta kidumálni azzal a nevetséges marhasággal, hogy a Mazda filozófiája a biztonságot helyezi előtérbe, és ha minden ablak automata, az elvonja a vezető figyelmét. Nem rossz, mondtuk, majd Lázár Péter elmesélte neki, hogy egy új Mazda6-ossal jár, melyben minden ablak gyárilag automata. Akkor őt  most meg akarja ölni a Mazda?! Moro szan bullshitgenerátora ettől már tényleg hengerfejes lett, de megköszönte az értékes észrevételt, és hogy egyébként nagyon dicsértük az autót.

Villámvárosnézés Moszkvában: azt hittem, ez a Bolsoj színház, de elnéztem: az állítólag mögötte van.

 

Kreml a Moszkva-folyó felől.

Az egyik Mazda3-ast kihozták fotózni a Kreml és a Vaszilij Blazsennij székesegyház mellé.

Azt hittem, strandröplabda-versenyt rendeznek a Vörös téren, de ez is csak arra utal, mennyire nem ismerem az oroszokat: természetesen katonai lovasbemutató lesz a homokban.

A Gum áruház, ahol a kommunizmusban természetesen semmit sem lehetett kapni, de ma már a világ egyik legdrágább luxusáruháza.

Most valahogy kicsinek tűnt a Lenin mauzóleum - érdekes, hogy másodszor vagyok a Vörös téren, és mindkétszer rohanni kellett.

A Vaszilij Blazsennij (Boldog Vazul) székesegyház, amit ugyanaz a Posztnyik Jakovlev tervezett, mint a kazanyi kremlt. A Vaszilij Blazsennij dizájnjába mintha még Steve Jobs is beleszólt volna, hiszen az ő mániája volt, hogy az alkalmazások ikonjai nézzenek ki olyan gusztusosan, hogy a vásárló szinte akarja megnyalni a képernyőt. Ezek a kupolák pedig tökéletes eyecandy-k; fagyi és nyalóka a pravoszláv cukrászdából.

A Gum áruház belseje.

Utunk véget ért - ezúton is köszönöm a pazar szervezést és kísérőink önfeláldozó helytállását. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag az autókban éltünk, ráadásul tolni kellett nekik, mint az állat, többször csak Pringles-t, és egyéb borzalmat ebédeltünk, és nem mindig sikerült akárcsak hat órát is aludni, nagyon jól éreztük magunkat. Moszkvától Frankfurtig már a következő turnus viszi az autókat. Nem mindenki újságíró, a Mazda hívott meg bloggereket, de az útra bárki jelentkezhetett. Utólag ki is derült, hogy az igazán közveszélyesen vezető illetők szinte mindig az ilyen nyertesek közül kerültek ki.  Viszont lapzártakor még mindenki él.

Sascha, az expedíció vezetője még Tyumenyben azt mondta, beszélt német újságíróval, aki részt vett az előző két nagy Mazda-úton, és mindkettő után megfogadta: soha többet. Nekünk talán a legjobb szakasz jutott, mert megtapasztalhattuk a rettenetes szibériai útviszonyokat, de azért később haladni is tudtunk, és a legszebb város, Kazany is nekünk jutott. De azt hiszem, ettől függetlenül is az lenne, hogy ha megkérdeznék tőlem, újrakezdeném-e az utat Szibériában, már akár jövő héten is indulnék.

 

Az út további posztjait csokorba gyűjtve megtalálod ezen a linken.