Elment az eszünk: kasznit cseréltünk a Bogáron

Épp Göbivel ültünk az irodámban, amikor Marci hívott, aki a Velvetnél dolgozik. Autót akart venni, mert a biztosító kifizette a korábban elpusztult Zastava (Yugo) árát. Elmeséltem, hogy nem olyan rég vettem egy Bogarat, és hogy volt egy példány, amit megnéztem ugyan, de hosszas tanakodás után nem azt vettem meg. Ismertettem a hibákat, azt is, hogy én miért nem vettem meg, és a kikiáltási árat. Ez sok volt. Na nem az autóhoz képest, hanem a pénztárcájához képest. Hogyan lehetne lejjebb menni? Neki maximum 140-150 ezre van a vásárlásra, ennyiért biztosan nem fogják odaadni a gyári színű, egy év vizsgás autót. Azonnal megszületett fejemben a TERV. És mivel velem szemben ült a bogarazás helyi istene, megkérdeztem, mit szól hozzá.

Tibby felesége Rita:
Férjem sokadik posztjához most írok először, mint a hobbijának szenvedő alanya. Úgy gondoltam, a hülyeséget nem lehet tovább fokozni, mígnem egy csodálatos tavaszi napon Tibor új ötlettel állt elő: kasznicsere a Lila Bogáron, a legújabb szerzeményén.

Biztos csak viccel! Hát nem.

Ismerem a szemében ezt a fajta csillogást, nagyon is komolyan gondolja. Percek alatt rengeteg információt zúdított rám a tervéről. A levezénylésére sorolja az adatokat, az interneten videókat nézetett velem. Végighallgattam, megnéztük, lementünk, elmutogatta mi minden kell a Terv megvalósításához. Ahogy dőltek felém az infók, csak egy kapaszkodóm maradt, mert amúgy minden részletében viszonylag jól átgondolt volt: nem talál ennyi hülyét, aki ennyi napot, időt, energiát belefeccöl. Hát talált, engem is beleértve. Hülye vagy? - kérdezte. Egy nap alatt simán végzünk.

Tibby:

A terv az volt, hogy Marci megveszi a sárga bogarat, amibe én is beszállok pénzzel. Annyival, hogy az ő kerete, és az alku utáni ár találkozzanak. A pénzért cserébe kérem a narancssárga kasznit, tudván, hogy annak az elektromos rendszere ingatag lábakon áll a lilához képest, és adom a szemmel láthatóan rozsdásabb, és nem is gyári színű lilát, riasztóval, ablaktörlővel, tolatólámpával és világítással. Valamint kap két Hankook, gyári méretű gumis felnit előre, cserébe a két szélesebb hátsó felniért, így mindenkinek lesz elöl keskeny, hátul, szélesebb kereke, ahogy illik.

Göbi kicsit hümmögött, majd mérnöki pontossággal összefoglalta a lényeget.

Marcinak lesz egy kicsit rozsdás, nem gyári színű, de jó villanyú bogara, ki tudja milyen motorral, annyiért, amennyiért a papír nélküli, bontásra várókat szokták adni. Nekem meg a megbízhatóbb műszaki alapra kerül egy rozsdamentesnek tűnő, de legalábbis tíz éven belül lakatolt bódé. Igen ám, de az átépítés nagy meló, többen kellünk, olyan hely kell, ahol elfér a két autó két emelőn, és ha valami nem adja ki, hát ott is lehet hagyni őket éjszakára, vagy pár napra is akár. Valamint a tömítések és ilyenkor szokásos dolgok cseréje se két fillér. És mivel a Bogár alvázszáma az alvázában van, jogilag a műtét egy átszínezésnek felel meg. Tehát a forgalmiban át kell írni a színt.

Marcinak is tetszett a terv, másnap megvette a sárga bogarat. De amikor odafelé mentünk, elmesélte, hogy amivel meg lehet szívni, azzal ő általában meg is szokta. Kicsit összeugrott a gyomrom ettől. Persze már a hazaúton lerobbantunk vele, többször is, de végül a sokat állt aksi, az eresztő membránú benzinszivattyú és némi user error együttes hibája okozott galibát. Aztán csöpögött a benzin. Aztán kiment pár biztosíték. De tudtuk, hamarosan eljön a nap, amikor mindenhez hozzáférünk majd rendesen, és életet lehelünk az autóba. Nem is nagyon használta addig.

A bogaras közösség csillagos ötösre vizsgázott: váltókart, ablakmosó tartályt, fűtéscsövet, kilincset, kormánykapcsolót, légszűrőházat, ablaktörlő motort, kapcsolókat szerezni ingyen, vagy fillérekért tudtunk. Egy-két este alatt meglett minden, még Esztergomban is jártunk. Olyan itt a szociális háló, ami más klubban elképzelhetetlen - a legösszetartóbb brigád. Olyan helyeken jártunk, amit előtte el sem tudtunk volna képzelni.
 
Elszántuk magunkat a cselekvésre. Először is a bevállalósabb cimbikkel kezdtük el megismertetni a Tervet. Mindenféle reakció érkezett, leginkább arról, hogy megbolondultunk mindketten, ez egy reménytelen ökörség. Még Csikós is csak a szemöldökét felvonva figyelt, pedig vele a sarkkörről hoztunk haza Mercedest, és évtizedekig szerelt a budai lankákon egyedül, oldalra borított Fiatokat a szabad ég alatt. Ez meg csak egy kasznicsere. Meg sem kísérlem felsorolni, hogy hányféle idő és helyszín esett ki alólunk, de végre meglett a dátum: május 2., a négynapos hétvége második napja. És a hely is: Novoth Tibi műhelye, aki akkor még eléggé toleránsan állt a másságunkhoz. Közben lett saját levelezőlistánk is, amiben gyűjtöttük a terveket, a tennivalókat, a megveendő és cserélendő alkatrészek listáját.

Pokoli mázlink egyik alapköve volt, hogy a kölcsönkapott műhellyel szemben, a Gyömrői út túloldalán van az ország talán legnagyobb választékú bogaras boltja, a Bugparts. Felajánlották, ha esetleg elakadunk, a négynapos ünnepen bejönnek, kinyitnak, és ideadják ami miatt állunk. Ilyen sincs ám mindenhol. Ezzel a biztos háttérrel még a nap is nekünk sütött, a szél is nekünk lengedezett. Aztán egyre többen jelezték, hogy jönnek szívesen segíteni, szerencsére olyanok is voltak köztük, akik láttak már szerelőműhelyt, autót és szerszámokat. Volt, aki csak röhögni jött. Elkezdtük elhinni, hogy tényleg eljön a nap, amikor reccsen a racsni, pattan a fogó, csattan a kalapács, és nekilátunk.

Pupp Balázs:
Engem is felvettek a sárgalilabogaras listájukra, ahol felnőtt, dolgozó embereket kapacitáltak, hogy a május elsejei hosszú hétvégén, szabadidejükben ők dolgozni akarnak, mert jók a programok. Valamelyikük kitalálta, hogy csereberéljenek egymás közt kasznit, és akkor az mindenkinek jó, mert a javítandó Bogár javul, a drága Bogár meg olcsóbb lesz. Az a baj az egésszel, hogy az agyviharzás kitalálói nem értenek a műszaki dolgokhoz, könnyen belelkesülnek, egyre csak hajtogatják, mint Fletó, "csináljuk meg".

Összetrombitálnak az ismeretségi körből pár embert, némelyik látott már Bogarat egész közelről, némelyik látott már szerszámot egész közelről, némelyik meg látta már a haverját egész közelről, szóval megvan a stáb, kéne hely. Novoth Tibi eléggé könnyedén kezelte a problémát: fiúk, csináljátok, én csütörtökön bezárok, ha hétfő reggel találok valamit is a műhelyemben, leadom haszonvasba, itt a kulcs, szevasztok.

Tibby:
Mindent gondosan előkészítettünk, beszereztünk úgy nagyjából egy köbméternyi cuccot. Ebben a bovdentől a tömítésig, a kaszniszigetelő gumin át a kupakig, a gyertyától az olajig, a fűtéscsőtől a Korantig minden volt, ami kellhet. Göbivel többször, tüzetesen átnéztük a listát, a két autót. Egy dolgot felejtettünk (igazából én) el: fixre egyeztetni a lakatost, aki előző nap mégis vidékre ment. Ebből még lett baj később. Sejtik ugye?

Hát így indult a kálváriánk, amiben elképesztő helyzetek voltak, reménytelen mélypontok, és amiben mindig felbukkant egy segítő, aki megoldotta a megoldhatatlant.

Marci:
Egyértelműen Bende Tibby rángatott bele ebbe az őrültségbe, de előre leszögezném, hogy egyrészt egyelőre nem bánom, másrészt nem kellett nagyon rángatnia, végül is én voltam a hülye, hogy autóvásárlási tanácsot kértem a szaklaptól. Tavaly totálkárosra tört a szeretett Yugóm (Zastavám), és azt hittem, elleszek egy darabig autó nélkül, de kiderült, hogy nem. Kellett nyárra valami mászkálós autó, olyan, ami olcsó, szórakoztató és pont ráunok két szezon alatt. Egyáltalán nem gondolkoztam bogárhátúban. Aztán jött ez a kihagyhatatlannak tűnő hülyeség, hogy vegyek egy ki tudja, milyen állapotban lévő Bogarat olcsón, tegyük kicsit tönkre, legalábbis kísértsük a sorsot egy bódécserével, aztán kezdődhet is újra a kocsikázás. Amikor megtudtam, hogy a csapat gerincét még nálam is hibbantabb, viszont az autószereléshez értő emberek adják, akkor megnyugodtam, hogy olyan nagy baj nem lehet már. Nem is lett. Talán belevágnék újra, nem most, majd egyszer. Ez most elég volt egy időre.

Pupp Balázs:
És akkor eljött május másodika, amikor a két Bogár megérkezett Novoth Tibi műhelyébe. Beigazítottuk őket az emelőre, mondjuk ez se ment zökkenőmentesen, mert sikerült nekigurulni  Marcinak a háromméteres kapu oldalának, de nem érdekes, bemegy az, csak erősen kell akarni.

Maga a Bogár ilyen szempontból egész vicces konstrukció, a küszöb vonalában, elöl a tank alatt, hátul az ülés alatt keresztben és a hátsó futóműnél szétcsavarozható. Minimális elektromosságot kell bontani, kormányt szétkötni, kilométerspirál, a tank amúgy is útban van, négy ülést kivenni, mert nem fér át rajta a bódé, hátul a motornál matatni egy keveset, de nem vészes egyáltalán. A tetejét elég hamar szétdobáltuk, mindkét autóra jutott négy-öt ember.

Emeljük meg. Itt már némi vita alakult ki, hogy hol érdemes emelni, aztán arra jutottunk, hogy igazából mindegy, mert szétcsavarozzuk, aztán úgyis letesszük, szóval emeljük ott, ahol erős, a gyári pontjain. Mondjuk én figyeltem arra, hogy az emelő ne takarjon rá egy csavarra se, a miénket nem is kellett még egyszer megemelni.

Aztán kezdődnek a problémák. Tudni kell, hogy kicsit bennszülött megoldással tervezték a Bogarat: a csavarok alulról fogják össze a küszöbnél a bódét és a padlót, az anyák a küszöbben vannak, fixek, belehegesztve. A küszöb egyébként zárt. Ugye ezeknek az autóknak már a személyije is bőven nagykorú, hát belerohad a csavar a küszöbbe hegesztett anyába, a nagy magyar erőművész meg tekeri a csavart aztán a csavarok többsége kijön ugyan, de három-négy darab eléggé makacsan áll a helyén, egyszer csak enged valami. Enged, ja, a muter hegesztése, innentől a csavar és az anya együtt forog, de kivenni nem igazán lehet, sőt, igazán nem.

A Prokee ekkor pendítette meg először, hogy tud egy faszajó állapotú négyütemű Trabantot.

Rita, Tibbybné:
Először dél körül érdeklődtem. Feszült volt a hangja, mert ugye mindennel készültek, csak hát kéne most egy lakatos, így a hosszú hétvége közepén, aki hegeszt, aki tudja, mit csinál. Éreztem, ennek a napnak ez lesz a sarkalatos pontja, így inkább hamar letettük a telefont. Este nyolcig nem beszéltünk, én a legnagyobb megnyugvással fejeztem be tennivalóimat, bíztam abban, hogy mivel nem hívott, a problémák sokasága megoldódott. Amint kényelmesen hátradőltem, és bekapcsoltam a kedvenc sorozatomat, megcsörrent a telefonom.

Tibby:

A bódék szétbontásánál kiderült, itt bizony hegeszteni kell, mert tenyérnyi darabok hiányoznak. Lakatosunk persze nem volt. Gyötrelmes másfél óra következett, mindenki végiglapozta a telefonját, és a valaha volt hegesztési kapcsolatait próbálta meg feleleveníteni a célért. Persze harmincfokos, négynapos hétvégén ezt nem sikerült, végül Csikós visszahívott, és bedobta a Karesz nevét, hogy ha valaki, hát ő biztosan eljön, a buli kedvéért is. Tudják mit? Igaza lett. Felhívtam. Délben.
- Szia Karesz, épp ebédelsz?
- Igen, mondjad Tibike, mi van? Beszart a Bogár?
- Ó, hát olvastad? Hát igazából az van, hogy iszonyatosan megszívtuk. Épp kasznit cserélünk a két Bogáron (ekkor a vonal végén csilingelt a kanál az edényben, egy hang nélküli, Karesz-féle sóhaj), és volna itt egy kis hegeszteni való. És, hát nélküled ez biztosan nem fog menni, mert minden száz kilométeren belüli, ismert lakatost felhívtunk már, de ugye épp hétvége van.
- Jól értem, ti most éppen kasznit cseréltek két közel ötvenéves autón?
- Igen.
- És mégis miért?
- Jó ötletnek tűnt elsőre.
- Kik vannak ott?
- Göbi, Pupp Balázs, Prokee, Marci, Lilla, és Marci két barátja, Dávid, meg Balázs.
- Mekkora a baj?
- Akad.
- Mondd a címet! Mennyi lemezt vigyek? Bő óra és ott leszek.

Pupp Balázs:

Na, de ne legyünk már teljesen hülyék. Miért akarunk beszarni az erőlködéstől? Ne kézzel vegyük le a bódét, meg hova is tesszük utána, szóval végül is az lett a dologból, hogy nem a bódéval sétálunk el, hanem az alját gurítjuk ki. Előbbre toljuk az autókat, a csápos emelő két szárát jobbról-balról behajtogatjuk a hátsó lökhárító alá, mert az bírja az emelést, sőt, még szereti is, így emberi erővel csak az elejét kell felemelni. ...Olyan egytíz-egyhúsz magasra.

Felemeljük az elsőt, négy ember tartja az elejét, közben valaki kitolja az alját a bódé alól. Lejjebb lehet engedni az egészet, tegyük le valamire hozzámávalamitf_szkivanminnyáledobom. Épp egy kuka van kéznél, így vezérlőnk a bátorság, kísérőnk a szerencse alapon alátesszük az első lökhárítónak, mert az is szereti, ha terhelik. A kuka meg csak-csak kibírja. Kibírta. Nézegetjük a bódé alól kinyert padlót, hát... nem pont erről szóltak az előzetes híradások.

A Prokee itt már azt is megemlítette, hogy a Trabanton sok műszaki van.

A padlón meg egy pár lyuk, megállunk, ezt így nem érdemes összerakni. Köldöknézegetés. Vakarózás. Telefonálgatás.

A Prokop közli, hogy a Trabant hivatalosan is gázüzemű.

Közben megjön Károly és gyermeke, mindenkivel lekezelnek majd azzal a lendülettel, ahogy az utolsó embernek elengedi a kezét, már fordul is rá a flex a padlólemezre, nem sokat pöcsölnek a formaságokkal. Vágnak, kalapálnak, mérnek, hegesztenek, tömítenek, alapoznak, az egyik kész. Viharos gyorsasággal nekiállnak a másiknak is, annál is inkább, mert kezd eleredni az eső. Ez még a kisebbik baj, a nagyobbik az, hogy kezd ritkulni a társaság, ezzel együtt a munkamorál is érezhetően csökken.

Karesz:

Emlékszel mint mondtam, amikor megérkeztünk? "Miért kellett ezt a két budit megvenni?!? " - ezt most is így gondolom. Bár tudom, az emberek nagy része - főleg a TC dolgozók - ki akar tűnni a tömegből, és nem szeretik, ha jönnek szembe magukkal. Valószínűleg a tervező sem gondolta annak idején, hogy ekkora siker lesz ebből a rakás fosból (ezekért a sorokért valószínűleg sokan megköveznének), bár amire tervezték valóban bejött: Népautó lett, így 22 millió legyártott darabbal. Tényleg egyedi.

Sokat eszik, télen hideg, nyáron meleg, hangos, és nem látni ki belőle. Ja, és ha szépen meg akarod csinálni, pont annyiba kerül, mintha egy normális autót akarnál restaurálni. De hát mindenki másképp üti be a fejét, ha ilyen dologra vetemedik. Ez a magánvéleményem, persze tök jó buli volt, részt vehettünk a gyerekkel egy újabb őrületben, amit köszönök. (Ne viccelj már Karesz, mi köszönjük, meg a vasárnapi segítséget is, az isteni sült hússal és krumplisalátával.)

Pupp Balázs:

A Prokop egy órája alszik, mert otthon napok óta nem tudott: a gyermeknek jön a foga, nyűgös.

Ez nem is baj, mert legalább nem marketingel mindenféle Trabantokat.

Öt-hat körül kész mindkét padló, Kareszék elmennek. Ráigazítjuk a lila padlóra a tömítéseket, toljuk alá a sárga karosszériának, szóval négyen-öten, ahogy épp hozzáférünk megmarkoljuk az elejét. Kuka ki, bódé fel, padló be, bódé le. Megállapítjuk, hogy egész ügyesek vagyunk, a Prokop meg süsse meg a Trabantját. Gázon.

Felemeljük a padlónál fogva az autót, csavarozzuk össze, izé... csavaroznánk össze, de megint van némi probléma. Nem mindegyik padlólyuk találkozik a küszöb megfelelő lyukával. Kicsit szar lesz így összecsavarozni, pláne, hogy a gumitömítést is át kellene tudni lukasztani a csavarral. Hát, elhangzott néhány szereléssegítő szakkifejezés, hogy finoman fogalmazzak.

Prokop reaktiválja magát, közli, hogy a jelentős érdeklődésre való tekintettel licitre bocsátja a Trabantot, a kikiáltási ár megegyezik az eddigi irányárral, ötezres lépcsőben lehet érdeklődni. Pótalkatrész is van sok.

Nagy nehezen azért összecsavarozzuk az egészet, bár furcsa, hogy egészen hátul, a futóműnél a bódé és a futómű össze kellene érjen, közben meg van három centi hatásszünet. Megoldjuk, akkor nem tulajdonítunk neki nagy jelentőséget. Jöhet a másik padló. Tanulva az előző szívásból, a padlóra ragasztott új gumitömítést jó előre kifurkáljuk a csavarok helyén, legalább azzal ne szívjunk. A Gyömrői úti artistacsoport újabb erőember-világszáma, bódé fel, szerszámoskocsi ki, padló be, bódé le. Valami gond van, nem fekszik össze a lila kaszni meg a sárga padló, hátul hülyén eláll az egész. Vegyük vissza.

Prokop felajánl egy eléggé átfogó jellegű műszaki dokumentációt is a Trabant típusú személygépkocsik javításáról és karbantartásáról a Trabija mellé.

Azt a három centit, amivel a sárga bódé nem ért össze a hátsó futóműnél két ponton, azt a lilánál megtaláltuk.
Ugye ez volt az a sárga karosszéria, aminek az emelőbakját félrehegesztették. Na, nem csak ott csúszott el a mester szemmértéke, hanem ezen a területen is dolgozott, itt csak három centit tévedett, viszont legalább mindkét oldalon.

Lilla, a nő:
Bende Tibby célozgatott néhány nappal előtte, hogy pénteken lesz valami. Valami szokatlan. Megpróbáltam tudomást sem venni róla, mert tudtam, ha kiderül mi az, és autó van benne – márpedig mi más lenne –, akkor úgysem bírom ki, hogy ne menjek. De mikor felhívott és elmesélte mi lesz, azonnal elcsábultam, hiába keltem másnap hajnalban fél háromkor.

A szerelés szó az én szótáramban valahol nagyon elöl, a csoki mellett szerepel: bármikor, bárhol, bármennyi, bármilyen jöhet. Csak az a baj vele, hogy olyan, mint régebben a foci – a társaságban egyedüli lányként mindig a kapuba osztottak be, így mindig mi nyertünk, mivel senki sem mert nekünk gólt lőni. Számítottam rá, hogy ez most sem lesz másképp, de azért reméltem hogy mégis lesz valami kézzelfogható eredménye annak, hogy ott voltam. Végül is lett, fel tudok mutatni egy üzemanyagszűrő-cserét, illetve -beépítést. Néhány csavart is eltávolítottam a lila Bogár padlólemezéről, ekkor már úgy nézhettem ki, mint aki valóban szerelt.

Mondjuk az viccesebb lett volna, ha tényleg leesik a kaszniról, mint ahogy azt többen jóindulatúan megjósolták, amikor itt-ott recsegve elvált az évtizedek óta összegyógyult vas, de nem vagyok telhetetlen. Viszont a küszöböt lekenni rozsdaátalakítóval valódi kihívás volt, mert precíz kutatómunkát igényelt a küszöb maradványaira bukkanni. Ilyennek képzelem a régészetet. A legjobban az tetszett, hogy a padlólemezek elbúcsúztak a bódéktól, mert addig csak képen láttam hogyan kapcsolódnak a kerekek, a váltó, a féltengelyek, de élőben sokkal érdekesebb. Három óra alatt – amíg lakatos nélkül lyukra futva tötymörögtünk – bőven volt időm tanulmányozni. Ja, és üzenem, hogy én ittam meg a hűtőből a sört. Ha keresitek.

Göbi:

Amikor először felmerült a kasznicsere ötlete, nem tartottam teljesen hülyeségnek. Normál esetben a Bogár kaszni valóban könnyen leszedhető a fenéklemezről, és ha gyári lett volna minden, és csak kicsit korrodált, akkor külső segítség nélkül is ment volna. Már az ötlet kipattanásakor felhívtam Schlosser Zoli barátomat, aki már egyedül is csinált ilyet, hogy az esetleges buktatókat megtudjam, de semmi újdonságot nem mondott.
Bátran álltunk neki, csak nem számoltunk azzal, hogy a két fenéklemez már nem gyári, és a rögzítő furatok máshová esnek. Tudtuk, hogy lesz korrózió, csak azt nem, hogy az egyik fontos rögzítési pont hiányozni fog, illetve teljesen vasoxiddá alakult. Persze ez csak akkor derült ki, amikor leszedtük a kasznikat, ahonnan már nincs visszaút.

Ellentétben Karesszal, én imádom a Bogarat, mert racionális, és jól megtervezett, ráadásul egyszerű autó. Minden Bogárral kapcsolatos dologban benne vagyok, szívesen álltam neki, főleg, hogy rámlőcsölték a szakmai vezető szerepét. Tudtam, hogy jön Prokee és Pupp Balázs, tudtam, hogy ők aktív és gyakorlott szerelők, simán megcsináljuk. A többiek meg majd ellábatlankodnak. Ehhez képest Balázs és én lehajtottuk a menetet magunkról, Prokee meg a kiszerelt ülésen aludt. Mentségére legyen mondva, hogy előre megmondta, hogy csak röhögni jön. A többiek is segítettek, de durván elcsúsztunk, ami azért volt, mert a be nem tervezett várakozás a lakatosra (Karesz, az ég áldjon meg, amiért az ünnepi ebéd mellől felállva, mindent eldobva, azonnal a bajbajutottak segítségére siettél) elvett három órát. Ez délután nem vészes, de hogy este kilenc, vagy éjfél már nagyon nem mindegy.

Összességében nekem nagyon tetszett az egész akció, pláne így, hogy a feleségem sem ölt meg, amikor olajosan, koszosan és büdösen hazatántorogtam éjfél felé. Nagyon jó volt Karesszal együtt szerelni, mert ő az a fajta ember, aki nem ismer lehetetlent. Ha kell, kifaragja agyagból, kirágja kenyérből, de megcsinálja, soha nem adja fel. Én megint nekiállnék, és csak két dolgot csinálnék máshogy: két teljes napot hagynék a munkára és eleve hívnék egy lakatost.

Garfield szerepében Prokee:

Én csak el akartam adni az autómat.

Tibbyvel ellentétben én az elejétől tudtam, hogy szopni fogunk. Tudtam, hogy nem lesz kész pár óra alatt, még úgy sem, ha nem jön közbe semmi. És azt is, hogy jön majd közbe valami. Azt is, hogy lesz olyan, amikor a két gazda fejében megfordul, hogy eeej, bár ne kezdtünk volna bele.

Jól tippeltem, voltak ilyen pillanatok bőven. Én ilyenkor színre léptem, és ahogy a két autó egyre inkább kezdett darabjaira oszlani, egyre magasabb és magasabb, pofátlan hiénához illő áron kínáltam be a Zombit. Aljas módon egymás ellen is igyekeztem kijátszani őket, ezért Marcinak többször súgtam oda, hogy figyeld, a Tibby hogy vigyorog, most kínált öt kilót a Trabantért, de nekem te vagy a szimpatikusabb, neked négyötvenért odaadom.

Amikor Karesz hegeszteni kezdett, Tibbyt környékeztem meg, hogy figyelj, mi szőrös arcúak tartsunk össze, ha most rábólintasz, egye fene, négynyolcvanért viheted. Mégiscsak egy rendes autó, nem ilyen vén bontószökevény rozsdaboglya. Legfeljebb a Marcinak visszaadom az öt kilót, amit az előbb már kifizetett. Biztos haragszik majd, de nekem a mi barátságunk megér ennyit.

Megtaláltam azokat a pontokat is, ahol a mély sebbe szúrt sós reszelőt tudtam megforgatni. Az alváz és a bódé összefogató csavarjait jó álló órája püfölő Tibbynek többször megjegyeztem, hogy egy Trabantnál ilyen hiba még elméletben sem fordulhat elő. Momentán pont tudok egyet, ami eladó.

Voltak a szívemnek kedves pillanatok is, amikor a megnyúzott alvázon pihenő motorra próbálták fel az NDK-s elektronikus gyújtás osztófejét, akkor gyorsan megalkottam a "homeopátiás Trabant" kifejezést, amely olyan Bogarat jelöl, amely nagyon erős hígításban Trabant alkatrészeket tartalmaz. Természetesen itt sem mulasztottam el megjegyezni, hogy épp tudok egy valódit is, ami momentán mondjuk eladó egy tisztességes összegért.

Hasznos munkát csak az elején végeztem, kikapkodtam az üléseket, lebontottam az ajtókat, aztán néhány órán át igyekeztem a Domsjö-DVD-n annyiszor megénekelt csokis paránnyal együtt a jelenlévők idegeit is pusztítani. Ja, meg persze az egyetlen megmaradt flexkorongunkat törtem darabokra, amikor a bekapcsolva maradt flexet óvatlanul bedugtam, aztán a perdület kikapta a kezemből a gépet. Ott és akkor nem voltam meggyőződve arról, hogy Pupp Balázzsal kötött barátságunk kibírja ezt a fajta szabotázst.

Persze végül életben hagyott, hiszen úgy tűnt, szükség van rám. Eredetileg az elektromos munkákra szerződtem, de az újraházasítás olyan messzire tolódott, egy ködös, ismeretlen jövőbe, hogy délutánra az unalomtól már el-elszenderedtem. Az ébren töltött időszakban meg olyanokon elmélkedtem, hogy ugye amikor a motor és a karosszéria találkoznak, házasságnak nevezik, akkor a mi esetünkben tulajdonképpen swinger-buliról beszélhetünk?

Na, de mindegy is, estére gyakorlatilag katatón állapotba kerültem, kicsit reményvesztett is voltam talán. No nem a Bogarak miatt, hiszen NEKEM volt autóm, kettő is, ráadásul az egyik épp eladó volt, de ezt talán már említettem. Sokkal inkább az zavart, hogy reggel hagytam magam rábeszélni, hogy Tibby Eurovanjával jöjjek, a Swiftet meg náluk hagytam. Úgy tűnt hát, hogy én is beleragadtam ebbe a kilátástalan, csirizes-szurkos légypapírba, Tibby jóindulatán múlik, hogy újra láthatom-e a családomat. Próbáltam hasznos munkát is végezni, de addigra kiderült, hogy a két autó elektromos rendszerének cseréje tulajdonképpen esélytelen belátható időn belül, szóval már megint nincs mit csinálnom.

Nem fokozom, leültem egy Bogár-székbe, közben Rozi már tízpercenként hívott fel, hogy mikor érek már haza, egyébként vannak-e itt lányok, és ha megcsalom az anyukáját, felhívja az enyémet, és megmond.

...és akkor megjött Novoth Tibi, és megmentett. Visszavitt az autómhoz. Én pedig beröffentettem a fél V6-ot, és hazasüvítettem.

Pupp Balázs:

Itt azért már erősen este volt, látható volt, hogy ha megfeszülünk, se végzünk aznap. Kb. autóformájúra csavaroztuk a két Bogarat, belepakoltunk mindent, összepakoltuk a szerszámokat, alapszinten kihordtuk a sittet a kukába, aztán annyiban maradtunk, hogy vasárnap még ki-ki belátása szerint visszajön és segít, ahogy tud, mert hétfőre innen el kell tűnni mindennek.

Rita, Tibbyné:

Este nyolckor megcsörrent a telefonom. Éreztem, nagy a baj. Éhesek, szomjasak, bárhol is vagyok, bármit is csinálok, hagyjam abba, és ezt azonvást oldjam meg. Jöjjek, mert már csak öten maradtak és eléggé fáradtak. Öt fáradt, üveges szempár fogadott, tele élményekkel. Túl voltak rengeteg probléma megoldásán, de lankadatlanul dolgoztak, egymásban tartva a lelket. A két Bogár ott állt, mint az Ál/Arcban. Olyan érzésem volt, mintha két plasztikai műtét történt volna, és egymást nézegetnék, kinek hogy sikerült. Vacsora után csak a pakolás maradt, Novoth Tibi megengedte nekik, hogy másnap folytassák, tizenegy körül mindenki szétszéledt. Nem lettem volna a helyükben. Megbeszélték, hogy vasárnap hajnalban újra elkezdik. Na, ennyit a hosszú hétvégéről.

Tibby:

Persze volt B-tervünk arra az esetre, ha valami mégsem adná ki. Délben már biztos volt, hogy első nap nem végzünk, és az is, hogy a hétvége további részében nem számíthatunk sok segítőre, így újraszerveztük a csapatot. Biztosra akartunk menni, nem tehettük meg Novoth Tibivel, hogy a műhelyben nem tudnak hétfőn kezdeni. Biztos volt, hogy Kareszéket meg kell kérnünk, akik örömmel jöttek vasárnap is segíteni. Marcival is ott voltunk a gáton, és jött még Balázs is. Göbi is becsatlakozott délutánra. Így, váltott műszakokban intéztük a készre szerelést, de legalább volt idő szüttyögni a beltérrel. Tudták, hogy két autót összelegózni kétszer akkora meló, mint egyet? Este 11-kor mindkét autó a saját erejéből ki tudott állni a műhelyből, világított, kanyarodott, tolatott, és nem égett lánggal. Akkor már csak bő kétórányi takarítás várt ránk.

Marci:

Persze a főellenség itt is a végére maradt, mikor már indultunk volna haza, nem volt önindító. Szétcsúszott valahol egy kábel. Abból kiindulva, hogy az autón milyen javításokat kellett a bódécsere óta eszközölni (hangsúlyozom, semmi köze a dolgoknak a bódécseréhez), teljes mértékben meggyőződtem róla, hogy egy guruló élőhalottal fogok közlekedni heteken belül. Az élőhalottat természetesen a szó legnemesebb értelmében használva, vigyorogva. Én autóval ennyi idő alatt ennyire sok évre elég emléket és mesélni valót sosem gyűjtöttem még. Nem is próbálom meg felsorolni őket, de az biztos, hogy csodálatosan éreztem magam, még akkor is, amikor páros lábbal rúgott arcon a szar közepén, amikor másfél órán át szenvedtünk egy csavar átvágásával, vagy amikor az egész végén kiderült, hogy beszart a motorom. Most is épp szervizben van, új henger-dugó szett kell rá, meg némi gépmunka.