Élőben a liftaknából előhúzott Alfa-sportkocsi

Január 31. Én akkor kaptam az első facebook-bejegyzést erről az autóról, én csak másnap osztottam meg a saját oldalamon, addigra tele volt a postaládám Messenger-, SMS-, facebook-, Viber-üzenetekkel róla. Megdöbbentő képeket láthattunk - egy koszos, de láthatóan ép Alfa Romeo Giulietta SZ-t emel ki a darus kocsi egy kerítés mögötti gödörből. Ez a normál Giulietta Sprint kupéból készült, már önmagában is rettentő ritka Sprint Speciale-kivitelnek egy nagyon ritka, Zagato-stúdió által átépített alváltozata volt (gyári kódja: 101.26), összesen 235 példány készült belőle, abból az első 18 kizárólag versenyzésre, SVZ néven.

A fura kis púp egy véletlennek köszönheti a létrejöttét: 1956-ban a Zagatónál teljesen újrakarosszáltak egy rommá tört Giulietta Sprint Speciale versenyautót. Ebből készült az eredeti, csak versenyzésre szánt 18 példány, majd 1960-ra úgy döntöttek, hogy szériagyártásba viszik a különlegességet. Franco Scaglione kapta a feladatot, hogy sorozatgyártásra (és napi használatra) alkalmassá tegye a kocsit, melyet 1960-ban, a Bertone standján mutattak be a nagyközönségnek - de később ettől még azért a Zagatónál készült mind.

120 kilóval volt könnyebb a gyári, acélkarosszériás verziónál, s a széria legerősebb, 118 lóerőre felhúzott, 1,3-as motorja volt benne - igen, a legendás Busso (más néven Nord) alublokk, a tetejét koronaként díszítő, kétvezértengelyes hengerfejjel. A karosszéria teljes külső borítása alumíniumból készült, az oldalablakok plexiből, de minden egyéb alkatrészt is könnyítettek benne, amit lehetett - nem tettek bele hátsó ülést, az elsők csak jelzésértékű támlákat kaptak, burkolatok se voltak, csak a legszükségesebb helyeken. A súlyához képest erős, áramvonalas autó szép sikereket hozott készítőinek: az 1957-es Tour de Corse-győzelmet, illetve 1962-ben és 1963-ban a nemzetközi GT-szakosztályban az 1,3 liter alatti kocsik első díját, például.

Különleges formája, technikája, ereje, rikasága és versenysikerei mind oda vezettek, hogy ez az egyik legdrágább, kicsi, háború utáni Alfa Romeo-típus, akinek egy ilyen hever véletlenül még elfeledve a garázsában, simán kaphat érte negyed milliárd forintnyi eurót, ha úgy dönt, eladja. Molesztálatlan, eredeti állapotban pedig a kis darabszámok és a nagy hírnév miatt ilyen autók már nagyon ritkán kerülnek elő. Ezért is volt olyan nagy szenzáció a torinói lelet.

Az autó egy leszakadt lift miatt ragadt a mélyben, a tulajdonosa, egy szerelő pedig nem tudni miért, de sose hozta felszínre, ráadásul végrendeletet se hagyott. Ennek hiányában, két héttel ezelőtt egy rögtönzött állami aukción értékesítették - akkor 567 ezer euróért jutott hozzá a szerencsés nyertes. 

Múlt héten a párizsi Rétromobile veteránkiállításon jártam a Citroen 100. jubileuma alkamából, s teljesen véletlenül, az 1-es csarnok egy eldugott és viszonylag sötét standján botlottam bele az autóba. A fellépő viszketést csak egy, a kocsi előző eladásához hasonló, rögtönzött videóval tudtam csillapítani, azt ágyaztam bele ebbe a posztba. Elnézést a dramaturgiai, ténybeli és szereplésbeli hibákért, úgy készült, ahogy kijött, ismétlés, segítség és bármi nélkül. Olyan nyers, mint a dán hering, ha értik.

Ja, csak annyit - a videóból kiderül, hogy az előzetes híresztelésekkel ellentétben az autó nem 35, csak 23 évet állt, és ami fontos - az árat is elárulja a drága jó kereskedőember. Érdemes megnézni.