Az ős-terepjáró, amit elfelejtett a világ

A BT harckocsik történetéről keresgéltem információkat a neten, amikor beleakadtam ebbe a furcsa kis járműbe. A Battle of Khalkhin Gol wikipédia-oldalon jött szembe, ami az oroszok és japánok csatározásairól szól a mandzsu-szovjet határon 1939-ből. Ahhoz képest, hogy milyen komoly harci eszközökkel illusztrálták az angol szöveg nagy részét, egész meglepően hatott ez a cuki kis kétüléses, vászontetős, bütykös kerekű roadster-szerűség, ami alatt magyarázó szövegként az állt, hogy „Zsákmányolt Type 95 felderítő autó.”

Ez önmagában nem mond sokat, hiszen a japán hadsereg sok mindent hívott ugyanígy akkoriban, ami a külső szemlélő zavarba ejtésének egyik legjobb módja. Készült Type 95 könnyű harckocsi, Type 95 nehéz harckocsi, Type 95 75 mm-es vontatott löveg, motorkerékpár, torpedó, és sorolhatnám. Ezekben csak annyi a közös, hogy mindet 1935-ben rendszeresítették, ami a japán időszámítás szerint történetesen a 2595-ös évnek számít. (Könnyen összekeverhető elnevezésekben egyébként is élen járnak a világ hadseregei, a kedvenceim az amerikai szárazföldi haderő, ahol egy időben M1-től kezdtek el besorszámozni mindent, a kulacstól a puskán át harckocsiig, de ez tényleg egy másik történet.)

Annyi azért hamar kiderült, hogy a kedves külsejű kisautót Kurogane Type 95-ként a legegyszerűbb azonosítani, és nagy vonalakban azt is sikerült kideríteni, hogy miféle szerzet. Nevezhetjük az első szériagyártású, személyautó-méretű, összkerék-hajtású katonai terepjárónak, hiszen évekkel előzött meg minden hasonló járművet, bár az ilyen elsőségek soha nem teljesen egyértelműek. Mindenesetre az 1938-tól gyártott GAZ-61-est, és az 1941-től gyártott Jeep változatokat biztosan megelőzték vele, hiszen a japán hadseregben 1936-ban kezdték alkalmazni.

A szükség szülte: korábban a japán hadsereg teherautókat és motorkerékpárokat rendszeresített, személyszállításra pedig polgári autókat használtak. A mandzsúriai hadjárat során azonban kiderült, hogy a kínai úthálózaton a motorkerékpárok nedves időben túl gyakran akadnak el, ahogy a személyautók is: kellett valami, ami biztosan halad szinte bármilyen körülmények között, de jóval olcsóbb és kevesebb nyersanyagot igényel, mint egy teherautó.

Erre az igényre lett a válasz a Kurogane Type 95: az első változat csupán háromszemélyes volt, és egy kéthengeres léghűtéses motor hajtotta. A tervezésnél fontos volt az egyszerűség, ezért is használták motorkerékpárból származó blokkot. Az első prototípusokban 1,2 literes motort használtak, a szériaváltozat viszont eleinte 1,3, majd 1,4 literes motorral készült. A 33 lóerős csúcsteljesítmény a kor műszaki színvonalán egyáltalán nem volt kevés. 75 km/h-s végsebességet lehetett elérni az autóval, 7,5 liter körüli fogyasztás mellett. A nagy újítás azonban nem ez volt, hanem a kapcsolható összkerék-hajtás, ami ugyan nem volt új ötlet, de korábban elsősorban teherautókon volt jellemző a használata.

A viszonylag egyszerű felépítésű, alvázas kisautó feltűnően nagy átmérőjű kerekeket kapott bütykös gumikkal, ami szintén hozzájárult jó terepjáró képességeihez. A gyártás első éveiben különös módon csak egy üléssoros, roadster-jellegű példányokat gyártottak, és csak 1939-től készült a négyszemélyes, két sor üléses, célszerűbb változat, a Type B. Kísérleteztek négyajtós, hosszabb karosszériával is, de ehhez már nem volt elég erős a motorkerékpárból átvett léghűtéses blokk. Legvégül, 1944-ben egy kétüléses pickup-kivitel is készült, Type C néven. A gyártásnak is ebben az évben lett vége. Az okokat csak találgatni lehet, de ekkortájt már komoly nyersanyaghiánnyal küzdött japán, és ami alapanyag még elérhető volt, azt a fegyver- és repülőgépgyárakba irányították, az amerikai bombázások elleni védekezés fenntartása érdekében.

A nagyjából 1100 kilós és 3,6 méter hosszú kisautóból valamivel több, mint 4700 példány készült – a pontos szám bizonytalan – ám nagyon kevés ép példány maradt meg. 2013-ban kapott ismét némi figyelmet a típus, amikor Kyotóban, egy szerelőműhelyben találtak egy még menthető autót. Ez a hetedik ismert túlélő, amelyhez a hiányzó alkatrészek egy részét meglepő módon Oroszországból sikerült beszerezni.

A sors különös fintora, hogy a háború után Japánban számtalan kisebb-nagyobb Jeep utánzatot és utánérzést építettek: szinte minden nagyobb cég készített ilyet, a Toyotától a Nissanon át a Mitsubishiig, miközben a Kurogane terepjáró szép csendben feledésbe merült. Maga a gyártó cég, eredetileg Japan Internal Combustion Engine Co., majd Tokyu Kurogane Industries néven később kis méretű teherautók gyártására szakosodott, ám 1962-ben, több más céggel való összeolvadás után elvesztette önállóságát, és a Nissan része lett.