Az előző posztomban elmeséltem az utóbbi, nagyjából háromévnyi hobbiautós ténykedéseimet, van azonban az életemnek egy sokkal régebbre visszanyúló autós szála, amikor még hobbiautóról szó sem lehetett, hiszen a használós autóra valót is nehezen kaparta össze az ember. Szarfranciákról lesz most szó, amik az utóbbi lassan 20 évemet átölelték, és mindig kihúztak a szarból. Álljon itt most egy szép írott keretbe öltött cikk az életem Peugeot-iról. Hosszú lesz, előre szólok.
A magyar Suzuki Swift 30 éves évfordulójára készített megemlékezésünkben ott hagytam abba, hogy elkezdtünk családosan lakókocsizni egy piros, 1,3-as 16 szelepes Swifttel, amely motorerőben tökéletes volt, de voltak vele azért alapvető problémák. Vontatáshoz ugyanis méretben elég kicsike volt a Suzuki (tömeg, légellenállás, virsli gumik) – mivel szabályos méretű, tömegű lakókat húztunk mindig is, illetve édesapám 40 évnyi sofőrködése miatt minden tudása megvolt hozzá, így hálistennek soha nem volt vele gondunk, de éreztük, hogy erre a célra talán létezik optimálisabb választás. Mellékes, de nem elhanyagolható tény volt az is, hogy ha az ember 2-3 hétre nyakába veszi Európát egy olyan gondos anyukával, aki egy komplett lakásnyi felszerelést pakol be, akkor azért tud cucc keletkezni rendesen, ezért mivel egy idő után kicsit már kényelmetlen volt, hogy a nyugágyak és a gombakonzervek több száz kilométeren keresztül nyomták a vesémet, elgondolkodtunk a váltáson.
Akkoriban elég gyakran cserélgettük az autóinkat a folyton változó igények miatt, illetve mivel családunkban elég komoly számban képviseltette magát a márka, amelyről most szó lesz, ezért hogy valamennyire követhető legyen a történet, három fonalat húztam ki időben. Apai, anyai és egy saját Peugeot-ág. A tér-idő kontinuum azért így is elég erősen meg lesz hágva, ezért elnézést, de a végére összeáll a kép, hogy miért is gyűltünk most itt össze.
Apai vonal
2003-2007 – Francia Fertőzés (Peugeot 307 Break 1,6 16V 109 lóerő, benzin)
Az újautó-értékesítés aranykorát éltük, és talán még újságban láttuk, hogy az egyik Peugeot-kereskedés nyílt napot szervezett egy szép péntekre, éppen nem volt dolgunk délután, így elmentünk megnézni. Arra emlékszem, hogy hihetetlen nyüzsgés volt, mindenféle program, konfettieső, gyerekprogramok. Voltatok mostanában újautó-kereskedésben? Ugye, hogy elképzelhetetlen a dolog, pláne, hogy lehetett új autót is venni éppen, volt raktárkészlet, ami ma már szinte hihetetlennek tűnik. Állt bent jó pár autó, egymás mellett egy metálkék 307 kombi (nem SW, hanem sima Break, az SW különálló ülésekkel rendelkezett a középső sorban, és a csomagtartóba még két különálló ülést szuszakoltak be) és 206 SW.
A 206-os egy ezüst színű, elég magas, talán Sport felszereltségű, 1,4-es 16 szelepes, 90 lóerős kis gép volt, önmagában jó vétel lett volna az is, de vesztére ott állt mellette egy 307-es kombi, Recife kék színben (ezt a fajta kéket nagyon szerettem mindig is, a kedvenc autóimat is végigkövette - Subaru Impreza WRX STi, Octavia RS, BMW M2). Anyummal megálltunk mellette, Apum még győzködött minket egy darabig, hogy de nézzük meg a 206-ost, az egy picivel olcsóbb és nem sokkal kisebb, gyengébb, de mi nem tágítottunk. Aztán hátra beülve mindkét autóba meggyőztük. Az alap ötajtós 307-nek is nagyobb a tengelytávja, mint a 206 SW-nek, a kombi 307 verzió pedig még ennél is 10 centivel nagyobb tengelytávot kapott.
Gyönyörű, tágas autó volt, pont kellemes teljesítményű 1,6-os, 16 szelepes, 110 lóerős benzinmotorral, hatalmas csomagtartóval, vonóhoroggal (ráfutófékkel 1100 kg-ot húzhatott), ez volt nekünk a tökéletes autó – ha nem lett volna a nagyravágyás, akkor szerintem még ma is ezzel az autóval járnának szüleim. Rengeteget kirándultunk vele, és külföldre is sokszor elvitt minket, az 500 liter körüli csomagtartóba bőven tudtunk pakolni, iszonyat kényelmes volt több száz kilométeren keresztül is. 2007-ben váltunk meg tőle, kicsit meg is sirattam – ez az autó indította el bennünk a francia autók iránti szeretetet). Három évig és nagyjából 25.000 km-ig volt meg (hiba nem volt persze), most néztem meg SZÜF-ön, jelenleg nagyjából 350.000 km van benne.
2007–2012 - jött a facelift és a nagyravágyás (Peugeot 307 2,0 HDi 136 lóerő)
A kiszámolós Csernok Miklós egyik cikkében találkoztam pár éve először az "életszínvonal inflációja" kifejezéssel ("Az életszínvonal, ami tegnap még vonzó volt, mára értéktelenné válik a szemedben, ezért kénytelen vagy még nagyobb áldozatokat hozni, hogy elérd a következő vonzó lépcsőfokot. Ami szintén értéktelenné válik pár hónapon, vagy éven belül.").
Ez az autó és az akkori helyzetünk, azt gondolom, tökéletesen leírja a fenti definíciót. Megtudtuk ugyanis, hogy az egyik ismerősünk hamarosan leadja az akkori (Peugeot-flottás) céges autóját. Ez már egy faceliftelt verzió volt, gyönyörű sötétkék színben, bézs plüss belsővel, fabetéttel, gyakorlatilag fullos volt az autó. Ami pedig nem elhanyagolható, hogy megkapta a kétliteres dízelmotort, amely már 136 lóerőt és 340 Nm nyomatékot tudott. Főleg az utóbbi volt elképesztő az 1,6-os szívó benzines 147 Nm-éhez képest. A hatos váltó és az a tény, hogy ráfutófékkel 1600 kg-ot húzhatott, elég vonzóvá tette nekünk. Elcsábultunk, na. Ment is mint az állat, keveset is fogyasztott, szerettük. Nekem és szerintem szüleimnek sem volt már olyan kötődése hozzá, mint a kombihoz, de bajunk ezzel sem volt, apum pedig élvezte nagyon a teljesítményét.
Új és erős autóhoz pedig új, majd később nagyobb lakókocsi is dukált persze (életszínvonal inflációja ugyebár). Kimaxoltuk a vontathatóságot, vettünk egy hatalmas Hobby lakókocsit, és 2012-re, nagyjából 10 év lakókocsizás alatt bejártuk Európát. Mufurc kis tini pöcs voltam, de egyrészt láttam, hogy szüleim megszakadva dolgoztak meg azért, hogy meglegyen mindenünk, amiért nagyon hálás vagyok nekik, másrészt rengeteg emléket gyűjtöttem akkoriból, és ennek részesei voltak a Peugeot-k is. Egy időre itt vége szakadt a lakókocsizásnak, Apum nyugdíjba ment, szüleim eladták a lakókocsit és a sötétkék Peugeot-t is, hogy az életkezdésben tudjanak nekem segíteni. A lakózáshoz visszatértek még később, szerencsére az unokák is meg tudták tapasztalni már, illetve nagyon szeretném én is folytatni ezt a hagyományt, ha nagyobbak lesznek kicsit a gyerkőcök.
2014–2017 - a szürke (igazából jégkék) igásló (Peugeot 206 1,4 8V 75 lóerő)
Vettünk egy kis telket Szentbékkállán, rajta egy brutál ramaty állapotú házzal, bedőlt terméskő kerítéssel, olyan eldzsungelesett növényzettel, hogy a National Geographic Channel is sírva könyörgött volna a receptért. Ehhez mindenképp kellett valami kisteherautó, egy Hyundai H100 Porter (a béka) lett a befutó, a kicsi, dupla hátsó kerekei miatt. Könnyebb volt rá kézzel pakolni, a terhet is jól bírta, illetve olcsóbb is volt az akkori Mazda E 2200-kínálathoz viszonyítva. Jól teljesített a kis Hunyadi, hátsókerekes, üresen könnyű hátsó révén jókat lehetett driftelni vele az aprókavicsos földúton – haverom mesélte.
Egy idő után elfogytak a teherautót igénylő munkák, ami volt, azt egy kis utánfutóval meg tudtuk oldani, így ismét egy személyautóra volt szüksége apumnak. Ekkorra volt már a családban egy nagyon jól teljesítő kis 206-os, így ebbe az irányba kezdett el nézelődni, viszont a cuccolás miatt mindenképp egy kombi kellett, vonóhoroggal. Megnéztek kettőt, a második volt a nyerő. Semmi flanc, 1,4-es, 8 szelepes motorral, klímával. Megbízható kis igásló volt, talán a lámpáit cseréltük, mert azt teljesen megette az UV, illetve a szokásos torziós rugóval szerelt, csatolt lengőkaros hátsó futóművet kellett cserélni. Ettől rettegnek az emberek, pedig viszonyítás kérdése, van aki vidáman cseréli a Passatjában a PD elemeket is. Ez ahhoz képest aprópénz, nagyjából százezer kilométerenként belefér az a hetventől százezer forintig terjedő költség – a másiknál például meg is úsztuk.
Klasszikus értelembe véve élmény nem sok fűzött hozzá minket, ami érdekes, hogy volt egy másik 206-osunk, amiről a következő rész fog szólni, az féléves kora óta a miénk volt, nagyon vigyáztunk is rá, és sokkal inkább egyben volt, nem zörgött belülről semmi, míg ennél itt-ott azért megszólaltak a dolgok a beltérben. Miután eladtuk, Apumnál a Suzuki-vonal köszönt vissza – itt lett egyszerre két ugyanolyan, egy számmal eltérő rendszámos Balenónk (neki szürke, nekem kék).
Anyai ág
2005-2022 – Kispiros, Jirka – bizony, neki becenevei is voltak, igazi családtag volt. Ha olyan szar, akkor miért volt meg 17 évig? (Peugeot 206 1,1 benzin 60 lóerő)
Anyukám egész életében keményen dolgozott, általában egyszerre több helyen is, ezért a trabantos korszak után sok-sok évvel igazán megérdemelte már az autó nyújtotta mobilitást. A kis 206-os Peugeot nagyon tetszett neki, olyan kék színben, mint a kombi 307-esünk volt. A vételi szándék nem volt napi szinten terítéken, de azért ott motoszkált benne a vágy. Az egyik időszakos szervizre együtt mentek szüleim, és amíg apum autóját csinálták, sétálgattak a Peugeot City használtautós telepén. Állt ott három 206-os, két fehér és egy piros, féléves flottaautók voltak tízezer kilométerrel.
Megállt anyu a kis piros Peugeot mellett, és nem tágított. Aznap lefoglalózták, majd pár nap múlva átvehető volt. Emlékszem, hogy én mentem el vele, volt bennünk egy kis izgulás, de nem is csak emiatt, hanem mert egyrészt az első utunkon hazafelé egy talicskát vettünk, amit nagy nehezen pont be tudtunk rakni az autóba (így onnan én gyalog folytattam utamat – két sarok volt össz-vissz). Másrészt mert új autót nem hagyunk kint a ház előtt, viszont a beálláshoz egy kilenc méter hosszú bejárón kellett bejönni, amit annak idején, az 1900-as évek elején nem igazán autókra terveztek, emiatt igencsak szűk volt, behajtott tükröknél volt pár centi hely, egy speckó kerékvezető rendszer akadályozta meg, hogy ne tudjunk falnak menni, majd ha ezen túlestünk, egy összegyűrt zsebkendőnyi helyen kellett megfordulni. Mindketten leizzadtunk, de megcsináltuk, ügyes volt anyum.
Innen indult Kispiros 17 éves pályafutása, 18 éves lett egész pontosan (2004-es gyártású), amikor elhagyta a házat – felnőtt a gyermek. 17 év alatt egy hűtő volt soron kívüli csere nála, azt is napokkal előtte jelezte egyre intenzívebb csöpögéssel, majd a házunk előtt engedte el magát, nem hagyott ott minket sehol, sőt ő vontatta haza a kis Hyundai teherautót, amikor a kuplungja megadta magát. Rajta tanultam meg vezetni, bírta a kettesben kilencvenet, és lett fogalmam a lendületből autózásról. Kilométerből nem ment bele sok, mégis nagyon sokat használtuk, bármi volt, ő jött menteni. Minden nap elvitte anyumat dolgozni, illetve egy időben engem is egyetemre, amikor flottaracionalizálás volt családon belül, sőt a feleségemért is ezzel mentem az első randira.
Nagyon megszerettük az évek során, műszakilag elképesztően stabil volt. Ami szegénynek a legnagyobb hátránya volt, az a klíma hiánya (a 60 lóerőhöz mondjuk nem is volt nagyon indokolt), a fekete belső nyaranta elképesztően fel tudott forrósodni, szellőztethettünk akárhogy. Egyébként nagyon kényelmesek az ülései, 17 év után is tartósak, és nem izzasztottak a kis szürke-fekete kockás huzatok.
Egy jó darabig bent állt a kertben, volt, hogy fedett helyen is, majd egy idő után az utcára kényszerült, ami a gyenge pontján képező fényezésnek nem igazán tett jót. Nem is a festékkel volt a gond, hanem a lakkréteggel, nagyjából 16 év után elkezdett lepattogni. Szegényke így már elég csúnya lett (ha egy méterről néztük, messzebbről nem látszódott), pedig nagy baja még mindig nem volt, egy új fénnyel újra szép lehetett volna. Viszont a klíma hiánya folyamatosan probléma volt, így nézelődtünk, de a vételi szándék nem volt komoly.
Az élet viszont nagy játékos, és ha az ember valamit nagyon akar és tesz is érte, akkor az megadatik. A 2021-es karácsonyi vásárlást Kispirossal intézték szüleim (még szerencse, hogy nem a kétéves S-Crossszal) és egy nyolcvan fölötti úr, miután elnézett egy elsőbbségadás kötelező táblát, a Peugeot oldalába csapódott. Nagy baja nem lett, jól meg is védte szüleimet (ez volt az utolsó segítsége nekünk, amiért nagyon hálás vagyok neki), viszont a legjobban a gazdasági totálkárral jártunk, korrekt volt a biztosító is, így egy kicsit előrrébb is lendült az autó csere.
Swifteket nézegettünk, elég sok volt a lelakott, komolyan sérült autó. Árak persze az egekben, nem volt egyszerű a keresgélés. Egy telepen megnéztünk két Swiftet is, nem nyerte el tetszésünket egyik sem, viszont kérdezte a kereskedő, hogy ragaszkodunk-e a Swifthez, mert van itt egy SX4, ami tényleg szép állapotban van. Kérdeztük hol, mutatott a telephely végére, ott állt középen, és mintha glória magasodott volna felé, úgy kitűnt állapotával a tömegből. Ötvenezret futott bácsiautó volt, elhunyt az öreg, egy ideje csak állt a garázsban, az örökösök nem használták, így megváltak tőle. Nem volt olcsó, de jó érzés a mai napig beleülni, és van benne klíma, ezzel zárult le anyum Peugeot-vonala is.
Saját fonalam
2008-2010 – Peugeot 306 1,6 8V XS 88 lóerő – 1996. (Kisoroszlán)
Egy szép augusztusi munkanapo... akarom mondani munkaidőn kívül persze, pörgettem a Youtube-ot és feldobott egy tuningolt piros 306-os Peugeot tesztet az alapjáratos srácoktól. Még fel is szisszentem, hogy hoppá, pont ilyen volt az első autóm. Ahogy ráfókuszáltam a kis borítóképen a rendszámra, ledermedtem. Basszus, ez az én első autóm, kisoroszlán még mindig él, és milyen jó egészségnek örvend!
Innen jött az egész bejegyzés ötlete, hogy ha már felbukkant életem első autója, és mivel a jelenlegi autóm is egy Peugeot, szép keretet adhatnék a az egész történetnek. Ez is, ahogy a mostani autóm is Peugeot - ez gondolom már kiderült az eddigi körülbelül hétezer karakterből. Az viszont nem, hogy mindkettő 1,6-os, 8 szelepes, napfény-/ panorámatetős és hármassal kezdődik a típusa, mennyi egyezés, ugye?
2008-ban végeztem a Szent István Gimnáziumban és felvettek a gödöllői Szent István Egyetemre, ami kilométerben nézve tök közel volt hozzánk, hiszen Rákospalotán éltünk, viszont tömegközlekedéssel nagyjából két óra lett volna az út, ráadásul napi kétszer oda-vissza, kollégium pedig nem játszott, így elkezdtünk autókat nézegetni nekem. Szüleim inkább a 106-os Peugeot felé tereltek volna, és nem is lett volna semmit bajom vele, úgy gondoltam, első autónak mindegy mi, nem baj, ha kicsi, csak guruljon. Aztán egyik nap pont hazaértem, és apum egy hahu hirdetéssel várt, nézzem meg ezt! Nem voltak jók róla a képek, de az autó ott volt mögötte, egy piros, háromajtós, napfénytetős 306-os Peugeot, ráadásul 1,6-os, már-már big blockkal. A keretbe is beleillett, ötszázezer forint körül hirdették, nézzük meg. A pécsi Peugeot márkaszervizben hirdették, így alá is tudtunk menni az autónak. Pár elemén látszódott, hogy újra volt fényezve, ha szépen le volt mosva, nem látszott rajta - márpedig első autóként mindig tiszta volt, hétvégente hat órán keresztül nyalogattam.
Friss egyetemistaként egy piros, háromajtós, napfénytetős, sportkipufogós, hunyorítva 205 GTI nagy királyság volt. Vitt minden nap egyetemre, haverokkal Balatonra, aludtam benne télen hálózsákban a koli előtt, ha éppen nem tudtam bejutni senkihez, elképesztő szabadságot adott. Az 1,6-os, 88 lóerős motorja pedig pont kezdőjogsi-friendly volt - nem ölt meg, de nem is vánszorgott. Ezzel mentem el csúszkálni a hóban, majd akadtam el, amikor ráparkoltam a két centi hótól nem látszó tükörjégre – végül sikerült kitolnom, viccesen mutathattam a puszta közepébe vezető, kijáratok nélküli körforgalomban, ahogy tologatom a saját autómat. Nem volt benne semmi elektronika, megtanított vezetni, szerintem tökéletes kezdőautó volt, amellett, hogy vagány volt az XS felszereltséghez tartozó sportüléseivel, a sport-lökhárítójával, amit a két ködlámpa még külön feldobott.
Két műszaki hibája volt az idők során, a katalizátor elhalálozott, illetve az alapjárati motor beszart. Egyikkel sem hagyott ott az út mellett, általános szervizelések során ezeket megcsináltattuk, még a vásárlás során vettünk rá négy darab négy évszakos gumit, és használtam, amíg el nem jött az ideje, hogy kicsit racionalizáljunk a három autón.
Nagy üresség volt bennem, amikor el kellett adnom, azóta is nézegetem őket hahun.
2021-napjainkig: Peugeot 308 SW 1,6 BlueHDI 120 lóerő - 2015. (SeRPa, a tökéletes célszerszám)
Több mint egy éve készítettem a vásárlásról videót, azóta csak annyit tudok mondani, hogy ugyanazt tudja azóta is stabilan. Az AdBlue-tartály a kényes pontja, nekem gariban cserélték a kupakját, így nem volt még azzal sem problémám. Tízezrenként kap új olajat, illetve százötvenezernél megkapta pár hete a vezérléscserét. Hivatalosan kicsit később kellene, de ezzel nem szeretek játszani, nagy károkat tud okozni, ha nincs időben elvégezve.
Azt tudja, ahogy a többi korábbi Peugeot is a családban, hogy mindig beindul, mindent bele tudunk pakolni, és kényelemben, biztonságban elvisz minket bárhova. Ez még ráadásul az istennek se akar sokat fogyasztani, az üvegtetőt imádják a gyerekek, és a kombi forma miatt raklapemelő békától kezdve, asztalon át, két méter húsz centis sörpadig minden belefér. Ha nem, akkor ott a vonóhorog és az utánfutó.
Manapság egy Euro 6-os dízel kombi egyre kevésbe divat, hiszen három és fél tonnás elektromos SUV-kkal mentjük meg most éppen a világot, így nagyon nehéz előre látni, hogy mi lesz következő családi autónk, vágyni jelenleg egyedül egy M3 Touringra tudok, az számomra az utóbbi idők tökéletes autója (510 lóerős kombi, nálam sokkal intelligensebb összkerékhajtással), illetve annyit rontottak el rajta, hogy nem lehet vonóhorgot kérni hozzá. Ennyi baj legyen, ha annyi pénzem lenne, úgyis lenne egy cuccolós és egy lakóautóm mellette. Na jó egy Alfára még, vagy valami kicsi könnyű hot hatch-re mondjuk nagyon vágyom, tervezek is egyet írni, hogy milyen hot hatch-eket és hot hatch “light”-okat nézegetek, csak az asszony meg ne lássa.
Így, hogy elmeséltem már a BMW-hez fűződő kapcsolatomat, most pedig a Peugeot-hoz kötő szálakat, nagyjából összeállt a flotta története (azt meséltem már, hogy amikor megállt Bömbike üzemanyag-szivattyúja, akkor Attila barátom vontatott haza... egy Peugeot-val).
Ennyi egyelőre a flottáról, a Lada még megvan, nem is tudtam, hogy ekkora a családom, nagyjából 30 tesót gyűjtöttem, amíg hirdettem az autót, de egyik se jött el – pedig az egyik érdeklődő szó szerint könyörgött, hogy neki ez az álma, én pedig ellágyult szívvel belementem a találkozóba, és vártam őt. Sajnos azóta is sietve érkezik trélerrel, ennek nagyjából egy hónapja. Újra feléledt bennem a vágy, hogy megcsináljam, csak jó lakatos kéne, aki nem egy budapesti panellakás áráért csinálná meg.
Ami még hiányzott, és múltkor sokan hiányoltátok, az a bemutatkozás. Ez teljesen jogos, a nevemet tudjátok a cikk fejlécéből, arról meséltem már, hogy mikkel járok, a Totalcarnál pedig hétvégente mentjük meg Juhász Petivel és Vass Levivel a címlapot.
