Ez elrohadt, az elfolyt, én kigyulladtam - a szerkesztőség idei legszebb autós szívásai

Hálátlan szerepet vállaltam magamra azzal, hogy feltéptem a kollégák kisebb-nagyobb sebeit: az autós malőrjeikről faggattam őket, hogy aztán egy kegyetlen karácsonyi posztba húzzam össze az év legnagyobb szívásait. De hát igazából ez passzol a magyar valósághoz, hisz az autóállomány átlagéletkora 15 év, ez alól mi sem vagyunk kivételek. Ilyen korban szinte már minden nyűgös vagy problémás lesz, csak valami kicsit kevésbé, valami pedig ahogy a művelt angol mondja: pain in the ass.

A cápázás áldozata - Balogh Bence

Nem nevezném klasszikus szívásnak, hogy kiderült, nincs más választásom, mint felújíttatni a Cápámat. Miért? Mert már a vételkor tisztában voltam vele, hogy egy műszakilag rendben tartott, esztétikailag finomításra szoruló veteránt veszek. Az összecsapott lakatolás és a sok árnyalatban pompázó fényezés ugyan nem könnyen és olcsón orvosolható problémák, de a használhatóságot nem befolyásolták. Ezeket nem szükségből, hanem szeretetből fontos a lehető legokosabban helyrehozni. Ez azt jelenti, hogy amit csak lehet, egyszer végezzünk el az autón, a szét- és összeszerelésen például lehet spórolni.

Juhász Dani a Shark Service Hungarytől E28 guru, tőle tudom, hogy ez a gányolt lakatolás rosszabb az átrozsdásodott, de gyári állapotnál, és hiába nincs nyoma a korróziónak, árthat a karosszéria-merevségnek, ami akár a B-oszlop töréséhez is vezethet. Mivel az 520i-mben nyitott ablaknál és tolótetőnél heves kipufogógáz-szag volt, és a szőnyeg, illetve az utólagos alvázvédelem között kicsi, de határozott lyukakat talált a padlón, nem volt kérdés, hogy ezt a telet érdemes a Cápának a műhelyében töltenie. Nem lesz olcsó kör, viszont a szakértelem megvan hozzá, a végén a gyárinak megfelelő állapotban lesz.

Azért meglepetésekben is volt részem az együtt töltött bő egy év alatt, először az akkuja halt meg, utána a korábban meggyűrt tankja adta fel, de a kuplung munkahengerei is kalandossá tették a kijutását a mélygarázsból, ahol akkor lakott. Kiderült, hogy az egyetlen fogyasztónak mondható óracsoport leszívja az akksit, ezt Petrány Máté kollégám javaslatára egy csavaros leválasztóval oldottuk meg. Nála bevált, és most már én is ajánlom mindenkinek. Felmerült a kérdés, hogy egyáltalán érdemes-e költeni erre a Cápára? A válasz igen, mert így garantált a kívánt állapot, ráadásul az Edition kivitel is ritkának számít.

Vastag rozsdából happy end - Pásztor Csaba

Idén márciusban kellett vizsgáztatni az Accordot, ezért még januárban átnéztük az autót, hogy van-e valami, ami javításra szorul. Egyetlen baja a huszonéves autók tipikus hibája volt, a rozsda. De ez sem volt olyan vészes, legalábbis első ránézésre: mindkét hátsó sárvédőn a festék mögött pár centi rozsda van. Erre nagyjából egy hét munkát kalkuláltunk, ki is vettem a szabadságomat, hogy lazán kész legyünk vele. Nem így lett.

Ugyanis a megbontás során az a kis rozsda valójában nagyobb lett, mint gondoltuk, mindkét küszöb végét elvitte az infláció, valamint a legnagyobb probléma, hogy a jobb hátsó lengéscsillapítóhoz tartozó rugótorony is nagyon elrohadt, ami már a balesetveszélyes kategóriába sorolható. Így a laza egyhetes lakatolás két és fél hétig tartott, közben már dolgoznom is kellett, és így további másfél hétig semmi másból nem állt egy napom, minthogy aludtam, dolgoztam, majd az autón dolgoztam. Minden nap azt éreztem, hogy csak egyre távolabb vagyok a céltól és egyre fáradtabb, reményvesztettebb.

De két hét után eljutottunk oda, hogy már csak a javított részeket kellett lefújni, majd várni, hogy megszáradjon. Aztán ha már ennyire szétkaptuk az egészet, kapott egy új alvázvédelmet is. Az Accord kész lett, dicséretet is kapott állapotára a vizsgán, és azóta egy rozsdamentes 25 éves Accord boldog tulaja vagyok.

Az önáltatás áldozata - Perlaki Péter Zsolt

Persze az fáj igazán, hogy ez az egész megelőzhető lett volna, de az utólag megokosodással még senki nem lépett át a mennyország kapuján. Olyan balgaságokkal ámítottam magam, hogy egy kicsit még figyelem, hogy tényleg magasabb fordulaton jár-e a motor, mint amire emlékeztem, meg hogy igazából sosem volt annyira egyenletes az alapjárat. Meg hát amúgy is: egy Németországból 350 ezer kilométerre visszahazudott autótól mit várjak? Szalonállapotot? Na mindegy, legalább lehet ilyeneket kommentelni majd, hogy addig jár a korsó a kútra...

Igen, elindultunk. Családostól. Egy igazi régi társasághoz, azokhoz, akikkel a húszas éveinket töltöttük, ahol a feleségemmel megismertük egymást. Nosztalgia, barátság, közös sztorik - csak hát az élet széjjelspriccelt minket. Régi cimborákkal találkozni, azzal a remélni is alig mert rózsaszín tévképzettel felütve, hogy talán majd a gyerekeink is barátok lesznek - csak persze majd kevesebbet és szolidabban buliznak. :D A sütögetés a helyén volt, persze peregtek a régi sztorik és a gyerekek is visítva játszottak. Mégis mi baj lehet?

Hát például a fojtószelep. Mármint amikor megmakkan, na az egy kicsit fel tudja borítani a terveket. Már akkor sem fogott el a jó érzés, amikor azon a bizonyos másnapon, 130 kilométerre az otthonunktól úgy hallottam, mintha nem indulna valami szépen az 1.6 Octavia. De mit lehet tenni? Gyerek hátul, mi meg elöl. Még meg is fordult a fejemben, hogy hazáig nem állunk meg. Aztán Bodajkon mégis megálltunk. Az autó is. Csak utóbbi éppenséggel meg is makacsolta magát ebben az állapotban. "Kedvenc" szívás? Nincs ebben semmi kedvenc. 5 óra hosszán keresztül lekötni egy 4 éves gyereket egy ismeretlen kisvárosban, ahol járás távolságra csak egy retró cukrászdát, meg egy talponálló kocsmát találtunk, nem a világ legjobb vasárnapi feladata.

A felmentő sereg végül megérkezett. A Skodáért előbb az autószállító képében, aki elszállította Székesfehérvárra egy műhelybe, értünk meg Dave cimborám az 5-ös BMW-vel, Budapestről. Előbbiért egy köteg pénzzel, a cimborámnak meg - akinek nyilván lett volna jobb dolga vasárnap este - örök hálával fizettem meg. És ebben az egészben csak egy tanulságot hagynék: ha úgy hallod mintha valami nem klappolna a kocsival, akkor hidd el, valami nem klappol, ne csináld azt, mint én! Az önáltatás káros. És egy cseppet sem szórakoztató.

A modern technika nehézségei - Rási Richárd

Az idei évem vicces, ugyanakkor meglehetősen rövid autós szívását Ákossal éltem át az új Tesla Model 3 Highlandben. Elcsentük egy rövid körre Karottától az autót, és Budán tettünk vele egy kisebb kitérőt, amikor félrehúzódott Ákos egy buszmegállóban, hogy cseréljünk. Az ülés beállítása után csatoltuk az övet, majd szerettünk volna indulni, de az irányválasztó D-be húzása után nem történt semmi. :D Percekig álltunk és tanakodtunk, mi lehet a gond, mivel az autó semmilyen módon nem kommunikálta felénk, hogy mi lehet a fennakadás oka. Már próbáltunk mindenféle menüpontot előhozni a tableten, nyomkodtuk a maradék fizikai gombokat, de semmire nem reagált az autó elindulással, visszajelzéssel.

A szitu különös komédiáját tényleg az adta, hogy már magunk előtt láttuk, hogyan lök odébb minket egy busz a megálló közepéről. Vizualizációnk után egyszer csak snitt, és az autó kinyögte, mi a baja. A kiszállás miatt újra aktiválni kellett az autót a kulcskártyájával, amit a középkonzolon található töltőpadhoz kellett érinteni. Ezután már minden rendben volt, és Karotta telefonos segítségére sem volt már szükség.

Váratlan tócsa az Audi alatt - Szentkuti Ákos

Elképesztő mennyiségű autós szíváson vagyok túl idén, de ezek nagy része leginkább nem hagyományos szerelési művelet, hanem logisztika volt: túlnépesedett az autóparkom, vágyak mindig vannak, de el kellett fogadnom, hogy a lehetőségek korlátozottak. Sokat foglalkoztam idén az E30-as BMW-mmel, felkaroltam egy nagyon szép, de foglalkozós 120-as Skodát, fut egy pályanapozós MX-5 projekt is – a hobbiprojektek mindig adnak munkát, viszont ha nem mennek, akkor sincs égető gond, ezeknél természetes, hogy néhány hetet/hónapot állnak. Ha viszont a napi járós autó kezd szivatni, akkor már nagyobb a baj.

A rondAudi pedig elkezdte folyatni a vizet. Számomra nehezen volt lokalizálható a probléma, az egyértelmű volt, hogy a motor hátsó része felől érkezik a víz, és nemcsak nyomás alatt, hanem mindig, egészen nagy tócsákat hagyott maga alatt az autó, azonnali megoldásért kiáltott. Kiderült, hogy bár a tűzfaltól szörnyen rosszul hozzáférhető hátsó vízcsőcsonk egyik tömítését már kicseréltük, a többi is megadta magát.

Úgyhogy ugyanaz a művelet újra, csak immár érkezett gyári új fűtéscső, beépített O-gyűrűvel (35 ezer forint, és ne keresd az utángyártottat, az O-gyűrűt meg külön nem tudod benne tökéletesen kicserélni), és minden tömítés azon a csonkon – mint kiderült, a hengerfej és a csonk közötti tömítés is el volt szakadva. Persze erre is csak többszöri próbálkozással (szétszedés, víz le, összerakás, víz vissza) jöttünk rá. Mindegy, addig sem a kocsmában ittunk. Innen is köszi a kitartó segítséget Dani barátomnak!

Csak öreg, de nem beteg (még) - Jakusovszky Kristóf

Bár a szerkesztőségben az én autóm a legöregebbek között van, ezért talán várható lenne, hogy tuti megállás nélkül szívok vele, de igazából nem. A 31 éves Astra megy, megy és a változatosság kedvéért még megy is. Voltak apróságok, hogyne, de semmi olyan, amire teljes vállszélességgel azt merném mondani, hogy ezt most csúnyán beszoptam.

Az idei év főleg a csöpögő folyadékoké volt: például elfáradt pár résolajcső, a tövénél elrepedt egy nagyobb vízcső, illetve a szelepfedél-tömítésnél és a kartertömítésnél is szivárgott az olaj. Ezek közül a legdrágább a vízcső volt, azért kemény 7 ezret kellett fizetni, a többi tétel ennek a töredéke volt csupán. Mindent szépen kicserélgettünk, semmivel nem adódott komplikáció. Még a kartertömítés se volt valami nagy mutatvány, mivel a szívódízelen a leömlő a tűzfal felé megy, így a kipufogót se kellett bántani a karter levételénél.

Az autó korából adódóan azért volt pár bosszantóbb apróság is, ami nem a klasszikus kopó-fogyó számegyenesen mozgott. Például a vezetőoldali ajtó megevett egy ablaktekerőt, mert az ablak szorul a sínjében egy korábbi sérülés miatt, így a tekerés is nehézkesebb, idővel elfáradt a kar. A csomagtérajtó is elkezdett kellemetlenül zörögni, arra a zár beállítása volt a megfelelő megoldás.

De hogy véletlenül se maradjon le a kárörömről az, aki ezt igényli, lesz még szívás, abban biztos vagyok, ugyanis van olyan probléma, amivel még nem foglalkoztam, de lassan időszerű lesz. A küszöbök hátsó felén kezd látszani, hogy három és fél éve nem látott garázst az Astra, illetve a vákuumrendszer és a futómű is igényel majd némi törődést a közeljövőben. Tehát idén semmi komoly, jövőre viszont lesz pár olyan részlet, ami potenciálisan keményebb melónak ígérkezik. Meglátjuk.

Hibrid sztróker - Horváth Máté

A hibrid akkum vérrög volt, amit egy előző tulajdonos, egy nyomorult kereskedő vagy az egyszerű lehetőség göngyölgetett nekem, szenvedjek majd agyi katasztrófát, amikor kivillan a piros háromszög a műszerfalon. Horvátországba menet a Bécsi úton még csak a benzinmotor nem állt le, a Könyves Kálmánon gyulladt egy check engine, végül az Üllőin sújtott le a full karácsonyfa. Mélységesen elkeserítő érzés volt, átgondoltam, hogy a bölcsődétől kezdve milyen döntések vezettek idáig, miért vettem hibridet, miért Priust, miért ezt a Priust, de legalább nem külföldön, egy legénybúcsús másnapon fosott bokán az autó. Az is valami.

Áldott anyósomtól, Szolnokról éjfélre lett egy Aygo csereautó, másnap ócska sörök és sligovicának hazudott mezőgazdasági alkoholok mellett megbeszéltük a haverokkal, hogy semmi vész, biztos csak cellahiba, közben kicsit arrébb egy utcácskában gyerekek és küszöbre kiült szomszédnénik között hat horvát énekelt békésen. A teljes pakkot cserélni kellett. Ha hibridezel, nagyságrendileg tudod, ez mit jelent. Dühített, szomorított, szívó-Hondára csere érdekelt hirtelen, de azóta kicsit Buddhább, kicsit a küszöbre kiült horváth szomszédnénibb vagyok. Vállat vontam. Sztrókot is kaphattam volna.

Autópályán tüzelő francia - Sturcz Bertalan

Hetek óta tűkön ülve várt nyaralásom indulhatott el végre egy szombat hajnalban a párommal. Szezonon kívül, de még kellemes nyári 25 fokos melegben indultunk el a hajnali órák végén az akkor már egy éve dédelgetett Peugeot 1007-esemmel, amiről majd később egy vaskosabb posztban fogok beszámolni - bőven van nyalánkság. Nagy felkészítéssel nem foglalkoztam, hiszen tudtam, hogy van egy stabil autóm, miért kéne bíbelődnöm egy ilyen egy-két ezer kilométeres kör előtt?

Ennek fényében indultunk el, felkeringtem az M7-es autópályára, stabil 130-ra belőttem a sebességet. Az apró 1.4 HDi finoman morgott a motortérben, a hangulat is kellemes, csak néha törte meg az utat valami gyanús, fémes szag. Gondoltam, biztosan kívülről jön, persze amikor már több helyen is ugyanazt a szagot éreztem, akkor már gyanús volt. A leállásig már csak akkor jutottam el, amikor az esőcsatorna felől fura fehéres füst gomolygott ki, de szerencsém volt, mert éppen ki tudtam sorolni egy pihenőre.

Az autót azonnal bevágtam egy üres parkolóba, és a barátnőmet kiparancsoltam a jobbegyről az autótól tisztes távolságra. Előkaptam egy tiszta rongyot az ülés alól, és lassan közelítettem a már felpattintott motorháztető felé. Óvatosan húztam fel, mert nem tudtam, mi éghet, fehér füstjelek alapján - a pápára, haha - elektromos tűzre számítottam, bár az autó semmilyen hibajelet nem adott. Óvatos nyitás és egyre erősebb füst mellett finom kis lángcsóva villant fel a motortér elejéből, ugyanis a katalizátor hővédő burkolata gyulladt ki. Igen, az amúgy hővédőként funkcionáló és TŰZÁLLÓ anyag. Az égett.

Történt ugyanis, hogy egy előző tulaj nem vette komolyan a szelepfedél-tömítés folyását, és az onnan kiszabaduló olaj finoman felszívódott a már szebb napokat is látott katalizátor-hővédő burkolatába. Az akkorra már késő nyári 30 fok és az autópályás nyüstölés miatt tűzforróvá avanzsált katalizátor elég volt ahhoz, hogy bekövetkezzen a baj. Jobb híján egy kezemre tekert ronggyal kezdtem el kitépkedni az égő azbesztet a motortérből és szórtam a mellettem lévő meleg aszfaltra. Ezek után az ember nem szívesen folytatja az utat egy ilyen gyúlékony autóban, tehát kis logisztika után édesanyám Honda Civicjével toltuk le a nyaralást. Az amúgy jól sikerült.