Negyedik rész

2016. január 25. hétfő, 0:13

A hét elég mozgalmasan telt, mi sem mutatja jobban, mint a tény, hogy aznap írom ezeket a sorokat, amikor ezt a kedves olvasó is olvassa (illetve nem, de ekkor még ezt nem tudtam). Semmi nem véletlen, előre is elnézést, ha netán nem térek ki minden apró részletre, de a sietségnek oka van. Ezt a cikket nem terveztem, többi időt szántam volna rá, de így alakult. Erről később. A lényeg, hogy vettünk egy Bálnamercit, azaz W140-est. Jó nagyot és hosszút. A történet szép, magyar és kacifántos, ha eddig nem követte volna, bátran olvasson utána és ne csinálja így (vagy csak indokolt esetben, ugye). Itt alant megtalálja az előzményeket szépen sorban.

Mielőtt még nekifutunk a sztori folytatásának, gyorsan felhívnám a figyelmet pár dologra, ami felett sikerrel átsiklanak sokan. Nézzék csak itt jobbra ezt a keretest!

Most pedig csippentsük fel a történet szálát ott, hogy a januári, kora esti sötétben ott maradtam a Mammut I. parkolóházának mélyén, hátam mögött egy 511 centi hosszú, 189 centi széles Sacco-tömbbel és határtalan mennyiségű kétséggel az iránt, hogy ez az autó valaha is a cég nevére kerül. Abban biztos voltam, hogy csak ezt volt szabad megvennem, de ez nem látszott rajtam ott, abban a pillanatban, hiszen úgy festettem, mint a budapesti, aki a vidéki tombolán megnyerte az öt mázsa tehéntrágyát.

Kapaszkodtam a telefonomba és bíztam abban, hogy ha Kopaszra, a Becsületesnepperre zúdítom kérdéseimet, akkor együtt találunk megoldást. Bármire kész voltam annak érdekében, hogy ez az autó minél hamarabb a Totalcar nevén legyen. Ha időközben bedől a cég (ahogy ezt rekedt hangján beharangozta a nepper), akkor lőttek, csak hosszú pereskedés és jogi hercehurca után lehetne hozzájutni a tulajdonunkhoz. Feltéve, hogy igazat mond.

Minden, amire vágytam egy eredetiségvizsga és egy okmányiroda volt. Illetve dehogy vágytam rá, hiszen már a gondolattól is csomóba rándult a hátamon a szőr: mi van akkor, ha tényleg sáros a verda? Mert akkor bizony 1890 kiló szarral állok itt pénz nélkül, és nincsenek kétségeim afelől, hogy egy darabig ingyen dolgoznék a Totalcarnak, a családomat pedig a frissen elkészült BMW-m árából kell addig eltartanom. Na azt már nem, a BMW-met nem adom, az kurvaélet. Jeleztem Kopasznak, hogy szopoknyalokgombotvarrok, csak korán reggel azonnal foglaljon egy időpontot a telephellyel szemközti eredetiségvizsgálónál, és ha lehet, akkor a legmenőbb ügyintézőjét is izzítsa be, mert ha nem, akkor végem és vége ennek a remek Rulettkerék-projektnek is. Megtesz, amit tud, ó, ez remek, Kopasz érzi a bugit és megbízható partner az elmebajban. Most már csak minden klappoljon.

Közben beesteledett, siettem volna haza, hiszen minden megbeszélt időpontról és fix programról (játék, fürdetés, mese) lemaradtam. De először az első útba eső helyre volt szükségem, ahol kaphatok olajat a váltóba és a motorba. Mindkettő nívója a minimumon, ráadásul előbbi még csöpög is (a mélygarázsban hagyott folt csalóka, hiszen az olaj eleve nagyon terül, plusz több napja állt ott helyben). Mindegy volt hol, az sem érdekelt, ha szűzlányok véréből facsarják a sarki fűszeresnél, csak legyen, mert ha megáll, akkor beszoptam: ezt nem viszi csak úgy el akármelyik autómentő, de még a középső sávból kitolni a padkáig sem egy álom.

Az első benzinkúton gyorsan betöltöttem egy liter Dexron II-est és két liter 10W 40-est, ennyitől a váltóolaj-szint elmozdult legalább a minimumtól, a motorolaj pedig középre állt be. Lövésem sincs, mi kellett volna pontosan, illetve mi volt benne, de a váltóval sok rosszabb nem történhet, a félszintetikus 10W 40-nel pedig csak kihúzza addig, amíg leérek Kareszhoz. Ha leérek. Ha már ott voltam, gyorsan lecsapattam a kézi mosóban és rácsodálkoztam, hogy 8-10 méterről egész egyben lévőnek tűnik. A sötétben. Aztán észrevettem, hogy nem működik a távfény, és hogy milyen elképesztően kényelmesen ülök még ebben a széttaposott ülésben is.

Mondjuk a komfortérzetet jelentősen növelte volna a létező fűtés, de az sajnos nem volt, úgyhogy kockává dermedve hullottam ki belőle, miután odahaza leparkoltam vele a ház előtt.

Nem volt nyugodt estém, nyomasztott a másnap. Iszonyatosan fáradt voltam, mégsem tudtam elaludni, úgyhogy elkezdtem kitúrni, hogy alvázszám alapján mit is vettünk. Először akkor könnyebbültem meg, amikor kiderült, hogy egyáltalán létezik ez a szám (bár tudjuk, hogy az létezik, amit egyszer az okmányiroda beír, a Biblia nem a Szentírás, utóbbit özv. Megmondtam Gézáné született Gretsch Mancika gépelte be a vídiakemény dauer alatt 21 éve) , hiszen hiába néztük át több helyen is Bandival, mégsem lehettünk biztosak semmiben. Tudjuk, hogy idehaza olyan magas szinten és profi technikával művelik az ikresítést és a VIN-mágiát, hogy a legrafkósabb eredetiségvizsgáló sem jön rá. Másodjára akkor esett le rólam némi teher, amikor kiderültek a következő tények, melyek alátámasztották egy kicsit a jármű fizikai létezését:

- 1991 decemberében gyártották, '92-ben vette át a megrendelő.
- 1994 óta van az országban, ami döbbenetes, hiszen minden épeszű számítás szerint már nem lenne szabad léteznie. 21 év egy ilyen kategóriájú autónak idehaza felér egy világégés-túléléssel, ráadásul úgy, hogy szinte működőképes. Ez az az autó, amely ha beszélni tudna, inkább nem mondana semmit.
- A gyári színkódja a 199-es, ami blauschwarz-metallic színt takar, és rákeresve a neten világos lett, hogy ugyanaz, mint amit én simán szürkének látok. Talán a schwarz-szó jelentése lehet a magyarázat arra, hogy anno az okmányirodában miért feketézték le egyszerűen.

- Megdöbbenteni azonban az döbbentett meg a leginkább, hogy igen, ebben az autóban tényleg nem volt klíma, nélküle rendelték anno. Hihetetlen, de igaz, én sem láttam még ilyet, de most itt van. Teljesen más a fűtéskonzol, utánanézve találtam meg az infót, hogy bizony feláras volt akkoriban és jó eséllyel annyi pénzt elkértek érte, amennyinél olcsóbb volt, ha az ügyfél megrendelte az elektromos tetőablakot és a hővédő (zöld) üvegezést. Sofőroldali elektromos-memós ülés, fekete szövetkárpit, típusjelzés nélküli kivitel, tempomat és fényszórómosó-berendezés (azaz kis ablaktörlők), ennyi. Nem egy túlextrázott példány, de ennek csak örültem, hiszen rengeteg hibalehetőséget kizártunk ezzel. Persze maradt még bőven, de konkrétan most a klíma hiánya sem zavart, egy kicsit sem. Nincs ajtóbehúzó kis motorocska, hátsó motoros ülés sem. A hiperaranyos tolatópálcikák pedig működnek mint a kisangyal.

Nem emlékszem, hogyan aludtam el, csak hogy reggel az első gondolatom a Kopasz fején megcsillanó napsugár volt, úgyhogy amilyen gyorsan csak tudtam összeszedtem magam, berohantam a cégbe mindenféle meghatalmazásért, és persze a kicsivel több mint 150 ezer forintért, amibe körülbelül belefért az eredetiségvizsga és az átírási illeték. Utóbbi 127 ezret tett ki, ami húzós, sok nem maradt a tárban, és az autóhoz még hozzá sem nyúltunk.

Életem legidegfeszítőbb órái következtek. Ha tehettem volna, a szó szoros értelmében elrágtam volna egy doboz cigarettát az eredetiségvizsga alatt, így csak próbáltam jó pofát vágni az egészhez, mintha nem az én tökeim lennének satuban. De a bálna átment. ÁTMENT! üzentem meg Bandinak, és Gödöllőig hallatszott a robaj, ahogy az ő szívéről is leesett a szikla, hiszen legalább olyan felelősnek érezte magát ebben, mint én az ő Mareájában. De a neheze csak most jött. Illetve nem az, hanem az ügyintéző jött, és vitte a papírokat, mindet. Szűzmáriámirgalmazz.

Ismerik azt a jelenetet a Jó, a Rossz és a Csúfból, amikor Szőke, Angyalszem és Tuco összenéznek? Megvan, az a pillanatnyi, vibráló feszültség?

Na ilyen volt, csak négy órán át tartott. Fejben végigpörgettem az összes forgatókönyvet, már azt is kitaláltam, mennyit kérek majd a BMW-mért és hogyan magyarázom el otthon, amikor csörgött a telefon. MEGVAN! Legálisan és abszolút tisztán a miénk! Van Isten, és lenézett rám, ó, hát ez hihetetlen.

Ezek szerint nem tette még rá senki a kezét, létező cégek álltak az adásvétel mögött, és most már nem veheti el tőlünk senki. A csillagot csak hullamerev ujjaim közül lehet kifeszegetni. Hatalmas fieszta kezdődött, egyszerre esett le rólam a Mount Everest és az Olümposz. Lassan megint sötét lett, a rövid ideig a kereskedés kapuja előtt hagyott bálna körül már gyülekeztek a cápák, látszott, hogy nem lesz nehéz eladni. De az még messze van. Most jön a szopás (hiszen nem véletlenül került 350 ezerbe), aztán – remélhetőleg – az élvezet.

Siettem volna haza, de láttam, hogy 11 nem fogadott hívásom van a szerkesztőség random tagjaitól – mondjuk ebből hét Csikós volt -, tárgyaláskor vagy fontos események alatt le szoktam némítani a telefont, mert nem szeretném, ha velem is eljátszanák a na-na-megveszed? ugyemegveszed?-játékot, amibe Csiknek azóta is beremeg a szája sarka, ha felemlegetik neki. Tudtam, hogy be kell mennem a szerkbe, mert várnak és kíváncsiak, be vannak zsongva, mintha tényleg 1994 lenne, és először látnának ilyen autót. Kit a szakmai kíváncsiság, kit a rajongás vezérelt, más csak tunkolni jött egyet és forgatni egy kicsit a kést, de elkerülhetetlen volt, hogy bemenjek még aznap este.

Tudják jól, ki volt az első, aki a garázsfeljáróban várt.

De nézzük, mit is vettünk. Menjünk sorban, ahogy eszembe jut, aztán – egy bekezdés erejéig – befejezzük azzal, miért tartok hajnali kettőkor még mindig itt, miközben már rég aludnom kéne. Szóval, ami elsőre látszik:

- A fényezés egységes, apróbb karcok, parkolási sérülések akadnak rajta. Pár horpadás is, jellemzően a jobb oldalán, amely végig lett húzva. Nem nagyon, de látszik, hogy az utasoldali ajtó második harmadában (hátrafelé haladva) kezdődik egy horpadás, majd a hátsó ajtó élénél akadt meg valamiben és összegyűrte a jobb hátsó doblemezt a C-oszlop vonalától lefelé. Talán egy ügyes horpadásjavító képes kihozni döntetlenre, feltéve, ha marad rá pénz.

- Csipás mind a négy sárvédőív, nem vészesen, de mivel a csipa alulról nyomakodik, sanszos, hogy ott már átrágta magát a lemezen. Meglátjuk, kezdünk-e ezzel valamit, szívem szerint gatyába ráznám, mert ilyen vagyok és kedvelem ezt a nagy, melák bambát.

- Repedezett a hátsó lámpatest, a sokévnyi UV-sugárzás megtette hatását, a finom repedésekben megült a kosz.

- Nem tudni, működnek-e a fényszórómosó-lapátok, a tetőablak működik, de ki kell pucolni a mechanikát, mert nem zár teljesen. Amúgy nem csoda, hiszen csak a motortér üregeiből fél kiló diót és több évnyi nedves komposztot kapartam ki a kezemmel, ezek teljesen eltömítették a lefolyókat.

- A hátsó, többrétegű ablak repedt, de a bontóban akad, ha netán pótolni akarjuk, hiszen jellemzően az első szélvédő a kurrens cikk.

- A négy 19 colos felni közül az egyik karcos, a másik három aránylag szép. Jó eséllyel másolatok, de jó minőségűnek tűnnek, a felniközepek is megvannak. Eladjuk őket, van áruk. Be kell szerezni négy rendes téli gumit, mert ezeken az irányprofilos Pirelliken hátul (elöl egy pár Federal), télvíz idején, ESP nélkül egy kéttonnás autóban vidám tud lenni az élet, hej!

- A kipufogó kifúj alul, ez javítható. Elgondolkodom majd azon, hogy ne rakjunk-e fel valami kevésbé zajos dobot. Az ABS működik.

- A vezető- és utasoldali üléskárpit gyalázatos, a könyöklő is. Elviszem Bőrös Viktorhoz, nézzen rá, ugyanakkor szétnézünk a bontóban, hátha akad ilyen üléspár, bár sok esély nincs, hogy hibátlant találjunk. Könnyen lehet, hogy olcsóbb újrakárpitozni őket. Az ülésfűtés nem működik, de minden kis motor teszi a dolgát, a fejtámláé is. Zseniális, hogy az ülőlap ki-be húzható, függetlenül a támlától. A memória rögzíti az állást. A tetőkárpit tökéletes, a hátsó traktus szinte újszerű, minden hamutartó és rekesz szépen, csillapítottan nyílik, kivéve a középkonzol tetején a tárolót, az a sok napsütéstől kicsit megvetemedett. A hátsó utasoknak járó két sminktükör begyógyult a tetőbe, ezt orvosolni kell sk. És persze alaposan kitakarítani.

- A bőr sehol nem szakadt, de pár helyen már elvált a hordfelülettől illetve kikunkorodott a kéder alól. A középkonzol és a váltókulissza kapcsolói hajlamosak beesni a mélybe. Ezzel újfent Viktort látogatom meg, ellesek tőle pár trükköt, mert már a telefonban nagyon hasznos tanácsokat adott.

- A hátsó futómű nem túl acélos, a gátlók biztosan a végüket járják, de nehéz megítélni, amíg ezeken a malomkerekeken fut. Az eleje aránylag jó, a kormány bálnásan ugyan, de pontos, a fék jó.

- A váltó az ismert baján túl jól teszi a dolgát, meglátjuk, meg lehet-e menteni, millió oka lehet a megcsúszásnak, meglátjuk, mit mond a viszi mágus.

- Ami jó hír, hogy a motor nagyon finoman és selymesen jár, hangja szinte semmi, talán csak a nagy hidegben, indulás után csattognak picit a hidrotőkék. Erős, nem csak amúgy, hanem emígy is. 3500-as fordulatszámtól felfelé egyáltalán nem érződik lustának. Az egyik motortartó bak kuka (jobb oldali).

- Nincs fűtés, ez a legnagyobb gond, de a szabályzó- és kezelőszervek működnek, ahogy az elektromos ablakemelők, a pneumatikus központi zár és az elektromos visszapillantók is. Ettől függetlenül a zárakat ki kellene majd pucolni, mert a kulcs – minden lötty ellenére – meg sem mozdul bennük. A kormányoszlopot ki-be állító kallantyú letört (de megvolt az ajtózsebben), a mechanika nem reteszeli a kormányt a hossztengely mentén. A lábkéziféket oldó kallantyú is eltört, darabjai megvannak, kézifék amúgy sincs.

- A gyárinak mondott, teli áron 63 ezer forintba kerülő ablaktörlő-pár lapátjai tönkrementek, valószínűleg megrendeljük a gyári Bosch-gumit, nem kell cserélni mindkét lapátot. Vagy megnézzük, mennyi kedvezménnyel rendel Karesz.

- A fabetétek helyenként elengedték magukat, a kormány fékezéskor finoman balra húz, menet közben jobbra, de az autó két nyomon megy, meglátjuk, mit mutat majd pár futóműalkatrész cseréje után. Az egyik első felniről vagy elmaradt a felnisúly, vagy rosszul centrírozták ki, mert 60-80-as tempó között rázni kezdi a kormányt, fölötte minden sima és nyugodt.

- A tempomat működik, a légzsákok a helyükön vannak, de az olajnyomás-gomba és a vízhőfok-mérő szinte biztos, hogy rossz. Annyit tankolni még nem tudtam bele, hogy kiderüljön, jól mutat-e a tank szintjelzője, mert a 8000-es tankolás meg sem (vagy csak észrevehetetlenül) mozdította a mutatót. Mivel a tank 105 literes, nem is csodálkozom. A kormányról hiányzik a bőr.

Hirtelen ennyi jutott eszembe, de minden kiderül, miután alaposan beletúrtunk Karesznál és megnéztük, hogy egyáltalán miből építkezünk. És eljutottunk a ponthoz, amikor magyarázatot kell adnom arra, miért lépek én most le lóhalálában Viszre, hogy végre értő műhelyben lássam a Bálnát.

Miután a szerkesztőségi megtekintés után hazaértem, ellenőriztem a folyadékszinteket, megállapítottam, hogy a váltóolajból alig fogyott, a motorolaj pedig tartja magát. A kiegyenlítő is jó szintet mutatott (akkora a tartály, mint egy gyerekkád), de ha már ott voltam, észrevettem, milyen egyszerűen lepattintható a fényszóróburkolat, és belenéztem. Meg is oldódott gyorsan a reflektor-gate: nem volt benne izzó. Pár órával később, az ágyban fekve arra jutottam, hogy az eladó srác tényleg csak megjátszotta a Szécsi Pált és valójában minden nyomasztás lényege csak az volt, hogy gyorsan eladja és zsetonhoz jusson. 

Hoppá! És vajon ha izzó nincs, akkor fagyálló van-e? Basszus, mekkora barom vagyok, meg se néztem, a hálószoba ablakkeretére rögzített hőmérő pedig mínusz tízet mutatott. Az első dolgom, hogy reggel berohanok a legközelebbi alkatrésznagykerbe és veszek fagyállót.

Félúton az óbudai lakásunk és a Szentendrei úti végcél között kezdte el forralni a vizet. Hallottam a jellegzetes, bugyogó hangot, finom pára is megjelent a pingpongasztal sarkában, bumm, vajon kibírta, vagy máris megöltem?

Szinte levett gyújtással gurultam be a parkolóba, a hátam csatakosra izzadt az előző nap háromezerért vásárolt szivargyújtós ülésfűtésben (legalább ennyi legyen, ha már a lábujjaim kékre fagynak), hagytam egy kicsit hűlni, majd óvatosan letekertem a kiegyenlítő sapkáját.

A sebtében kibuggyanó kábé négyliternyi víz nem hagyott kétséget afelől, hogy műszaki gonddal szembesültem a januári hidegben. Megfogtam a hűtő mindkét csövét, melegek voltak, tehát nyit a termosztát. A viszkó is tekeri a lapátot, de míg az E30-as BMW-men bátran meg mertem fogni (és meg is állt, hiszen szar volt), addig itt ezt nem mertem meglépni. A nagy hidegben, rendesen működő hűtőrendszer mellett amúgy sem kellene sűrűn dolgoznia, ekkora zsalugáteren keresztül azért erősen kapja a menetszelet a hatalmas hűtő, ráadásul a klímáé sem blokkolja, hiszen nincs. Valamennyi fagyálló lehetett benne, mert a gőznek édeskés illata volt, de színe semmi. Talán már annyira híg volt a keverék, hogy nem bírta ezt a hideget, de simán meglehet, hogy mással van a baj.

Száz szónak is egy a vége, beleöntöttem egy liter kék fagyállót és két liter desztvizet, jól kiböfögtettem, megjárattam benne, majd ugyanazon az útvonalon visszaindultam. Most minden jónak tűnt, de a biztonság kedvéért az este a szerkesztőségbe beugró Pere Lacival hozattam még egy litert, aminek a felét még sikerült egy félórányi küzdelem után lenyomni a torkán. Igaz, az már zöld színű volt, márpedig a fagyállót keverni nem szabad, de jóformán csak egy odautat kell kibírnia Viszre, attól még baja nem lesz. Legalábbis nagyobb baja nem. A biztonság kedvéért a Bálnát a hétvégére beraktam a szerkesztőségi parkolóházba, ott nincs annyira kitéve az időjárás viszontagságainak, mint a ház előtt.

De világossá vált, hogy soron kívül időpontot kell kérnem Karesztől és – az ő nagy örömére – fel kell borítanom a családi idillt és a munkamenetet, mert itt gyors beavatkozásra van szükség, ha nem akarjuk, hogy ez a móka idő előtt véget érjen. Úgyhogy hétfő délután (azaz ma) rajtolok, lábam köré tekerem a fűtött üléspárnát, elmondok egy Miatyánkot, aztán menjünk. Feltéve, hogy nem egy szétfagyott romot találok a 140-es Mercedes helyén a parkolóházban. Bár - és ezt Csikósnak is elmondtam, mikor egy pillanatra kettesben maradtunk a parkolóház tetején - az a zseniális a Bálnában, hogy ez emelt fővel menetel a halálba is. Van benne tartás.

Ha minden jól megy, jelentkezem a műhelyből, de ha netán túl rapszodikusnak éreznék az elkövetkező napok Rulettkerék-infóját, annak nem a lustaság az oka, hanem dolgozunk, mint az állat. Igyekszem majd legalább a Totalcar Facebook-oldalán tudósítani az eseményekről, ha pedig sikerül, akkor itt, sok betűben és képben is. Gyáva népnek nincs hazája. Induljunk!