Rulettkerék 3. Emléke örökké élni fog

Rengetegen kérdezték és érdeklődtek már, mi lesz a Rulettkerék-sorozattal?! Hogy akkor most meghalt, kimúlt, ezértkárvolt, mekkorahülyékvagyunkmár stb. Nos, mindenki nyugodjon meg, a kerék pörög tovább, viszont közben – bármennyire is élvezem a W140-nel töltött minden kilométert – azért a napi teendőkről sem szabad megfeledkezni. Így történhetett meg az, hogy miután visszajöttünk hegyi túránkról, a Bálna hatalmas teste lepihent Újpesten, Ámonéknál, mi pedig nekifutottunk egy Genfi Autószalonnak, ami sok-sok készülődéssel-szervezéssel jár, közben abszolváltunk egy igazi monstre SUV-tesztet plusz ebbe belejött a tény, hogy szervezni kellett a Bálna további életét, új szponzorok, új lehetőségek és kihívások. Magyarán nem unatkoztunk.

Na de vissza a kályhához, mert sokan félreértették a projekt lényegét. Kiindulva abból, amit eddig a Rulettkerék-sorozattól megszokhattak, ez egy kicsit más. Eddig elődeim azt játszották, hogy kitűztek egy célt és ha azt sikerült megvalósítani, akkor gól. Ebben volt kihívás, szerelés, izgalom. Na de – és én így gondolkodtam már az elejétől fogva –, vajon mi lehetne nagyobb kihívás egy huszonéves, kiszolgált és diszkréten lepattant néhai luxuslimuzinnal kapcsolatban a mindennapi életnél? Amikor úgy használom, mintha a sajátom lenne és úgy is törődök vele, ahogy a saját autóimmal? Nem esett nehezemre, mert mindig is imádtam a W140-et, ezért is esett végül rá a választás. Na meg: ebben van húzás.

Így hát minden, ami történik, az pontosan úgy zajlik, mintha a saját autómban ülnék. Csak az öreg, patent kis E30-asom helyett egy másfél méterrel hosszabb és 600 kilóval nehezebb panelházzal megyek. A mindennapi életnél nagyobb próbatétel pedig nem kell ennek az autónak, ha ezt a darálót kibírja, akkor bármit. Na pontosan ezért nincs körülírható, kitűzött cél, nincsenek elérni kívánt köridők és távolságok: a Bálna van, létezik és az egyedüli értelme az egésznek, hogy amennyire lehet, annyira szedjem rendbe és jó szívvel adjuk majd el annak, aki megveszi valamikor április végén. Megmutatni sokaknak, hogy mire számítsanak, ha olcsón lépnek be egy ilyen kategóriájú autóba. Szerintem még nem is állunk rosszul. Nem mondom, hogy az egész szerkesztőséggel egy állásponton vagyunk abban, hogy mi mindent kéne rajta megcsinálni, de mivel én viszem ezt a történetet, ezért enyém a felelősség is, így tiszteletben tartják ezt, és nem ver közénk kéttonnás éket a Mercedes.

Tátra-túránk is régen érett már, egybeesett azzal, hogy itt a Bálna (ha nincs, akkor a kis BMW-mmel megyek, az biztos). Sajnos az idő pocsék volt pont akkor, amikor ott jártunk. Snowboard Peti itt dolgozik a cégnél, és nem fél a kihívásoktól, viszont csak adott időben ért rá. Mire leesett a hó, addigra már Ausztriában zúzott a sípályán, szóval pont lemaradtunk arról, hogy magunk után kötve húzzuk végig közfelháborodást okozva a behavazott Donovaly városkában. Ettől függetlenül – ha már egyszer ott voltunk – kiokoskodtuk valahogy és megoldottuk a dolgot, sőt, találtunk egy rövid darab jeges útszakaszt, ahol Iván kipróbálhatta Dr. Vladimír szöges GSX-R-ét, de összesítve elmondható, hogy az időjárás keresztbe tett nekünk. Kész szerencse, hogy legalább a Bearcat-et és a Lavinát ki tudtuk rendesen próbálni. Na meg a BikeBoard-ot is, ezt annyira, hogy hamarosan fogorvoshoz is kell mennem, mert ugye tempót mentünk a jégen. De ez egy másik történet.

Szóval az időjárás eléggé kitolt velünk, a második napon (eleve háromra mentünk, plusz egy nap odaút) lényegében ömlött a víz az égből, és csak bámulni tudtunk kifelé az ablakon, na meg egymásra rajzolni. A hó elolvadt, meleg volt, de legalább sár és eső: nem túl biztató. Aztán este leszakadt a hó, ami mentett valamennyit a helyzeten, de az elpazarolt időt nem adta vissza senki. Sebaj, van még érdekes anyag onnan, hamarosan sort kerítünk arra is, addig is azonban álljon itt a kisfilm.

Hogy mi lesz most? Megmondom, hogy mi lesz most. - mondaná Marsellus Wallace és meg is mondom. Most, hogy lecsengett a genfi őrület, elkészültek lassan a nagy SUV-teszt videói, képei és minden hozzávaló, most ideje, hogy felemeljem az imádott Bálnát.

Amely végül is nem szolgált meglepetéssel. Hiszen azt sejtettük, hogy egy reptérnyi hely kell neki még az Ámon-féle SUV hegesztett difijével is ahhoz, hogy beforduljon, és az sem lepett meg, hogy az eleve problémás, így-úgy feltámasztott négygangos automata beadta a kulcsot. Én mondjuk arra tippeltem volna, hogy valahol a hegyen, éjszaka makkan majd meg, nem véletlenül voltunk jól ellátva erős vontatókötéllel és egy összkerekes kísérőautóval (mondjuk a DSG-s, összkerekes Multivan megtudta, hol lakik az úristen, mire hazahúzta 150 kilométerről a kéttonnás, hegesztett difis bálnát) ennek ellenére két perccel a végszó után, az autópályán, nyugodt 110-es tempó mellett gondolták úgy az ősöreg lamellák és a megfáradt fékszalagok, valamint a váltó olajszivattyúja, hogy elég volt, kaptam az utóbbi években eleget, most szenvedjen más.

Mondjuk meg is szenvedtük a magunkét, mert ha van dolog, amit nem szeretnének 5-6 órán át maguk előtt látni négy méterrel éjszaka, a szakadó esőben, akkor az egy hatalmas, barna Multivan-hátfal két ledes hátsó lámpával. Pár óra után már megkértem Balázst, hogy ne fékezzen, mert fizikai fájdalmat okoz, inkább majd fékezek én. Kész mák, hogy a zsíros, hathengeres Mercedes-motor finoman purrogott, így volt világítás, fűtés és kormányszervo. Az órák nem teltek unalmasan, azt számoltuk, hogy mikor és mennyi szál pattan el a flexibilis vontatókötélből, és tisztelettel adóztunk a Volkswagen vonóhorog-műhelyének, hogy ennyire edzett anyagból készítették magát a horgot, és a csatlakozást sem hanyagolták el: dolgozott rendesen, be is gyakoroltuk a gyors fejbehúzást, ha netán egy fura hang kíséretében benézne a szélvédőn. De nem történt ilyesmi, a konvoj, ha lassan is, de haladt.

Vácon kiadtam az ukázt, hogy aludjunk 20 percet, bármennyire is közel vagyunk, már mindenki készen volt. A fáradtságból származó balesetek túlnyomó többsége az úti célhoz közel történik, ezzel nem jó viccelni és keménykedni, hogy én nem alszom el, mert pontosan úgy bólint be az ember, hogy észre sem veszi.

Hajnali kettőkor letettük pihenni oda, ahonnan pár nap múlva felrakom egy naaagy trélerre és Gyuszi barátommal levisszük Szegedre, ahol aztán Bor Gabival (tudják, a srác, aki körénk szervezett lényegében egy bálnamentő-hálózatot) megtesszük azt, amit eddig is kellett volna: felújítjuk a váltóját. Gabi az alkatrészeket Hollandiából rendeli és – bár egyelőre nem tudjuk biztosan mi az, ami pontosan kelleni fog – előzetes számításaink szerint egy százasból nagyjából kihozható a felújított váltó.

Vehettünk volna bontottat olcsóbban, de szó ne érje a ház elejét: ha csak pár tízezer a kettő között a különbség, akkor jobb a békesség, legyen így. Természetesen ott leszek én is, van mit csinálni addig is, amíg megérkeznek a cuccok, de már előre félek, mert ez a fanatikus őrült már ott tart, hogy rendeljünk hozzá alvázszám alapján új kulcsokat, hiszen csak valami 10 ezer forint az egész. Na meg túl sok cikkszámot tud fejből ahhoz, hogy ne rángasson bele a felújítós mocsárba. Hogy miért nem Kareszhoz? Egyrészt ő nem szeret a váltóval szöszmötölni és felújítást nem csinál, mert – és ez nagy erény egy szerelőnél – bevallottan nem ért hozzá annyira, hogy belemenjen. Persze más már az ő tudásának a felével is szétborítaná, de Karesz szégyelli, ha garanciában bármi visszajön hozzá, ezért amiről nincs teljesen meggyőződve, azt egyszerűen nem vállalja. Nos, az automata teljes felújítása ilyen, ez nem egy egyszerű szeleptömb-csere, amit csináltunk és sokan váltócserének hitték.

Miután mindez megvan (lesz pár nap, nem kapkodunk), akkor folytatódik az élet. Ha megfigyelik, támogatóink között feltűnt a Pipepperoni, ahol majd szép és ízléses kinézetű kipufogódobot készítenek nekünk, de tervben van a horpadásjavítás és a javított részek újrafényezése is. A bálnát újra szolgálatba helyezzük, szebb és jobb lesz, mint valaha volt, aztán toljuk a csillagot, hiszen a horizonton már újabb kalandok tűntek fel.

Igen, igen, készítünk egy tisztességes képgalériát is róla, ígérjük. Azt hitték, már vége? Ne vicceljünk, kérem! A váltó meghalt, éljen a váltó! Emléke örökké élni fog.