Így buktuk az első kihívást

Legutóbb a lakatosműhelyből jelentkeztem a 205-ös mellől, már a pezsgőbontáson gondolkodtam, amikor elkészült a lemezmunka. Elhúzódott rendesen, és bár valójában ez a leglátványosabb, ami egy autóval történhet, közben nem volt mozgásban a GTI. Pedig a szerkesztőségben egymás után kérdezgetik a kollégák, mikor vihetik már próbakörre. Ilyenkor aztán nagy levegőt veszek, és távolba révedő, üveges szemekkel, halkan dünnyögöm az orrom alatt: nemsokára.

Nyilván nem tölthettem munkanapjaimat Csabáéknál, de amúgy sem éreztem volna célravezetőnek a folyamatos nyomasztást. Időnként azért ráírtam, hogy hol tart az autónk, de tudtam, telt házzal üzemelnek, ráadásul ketten irtják a rozsdát, ez nem az a helyzet, ahol a sürgetésnek létjogosultsága lenne. Legközelebb akkor látogattam meg őket, amikor visszaért a fényezőtől a Peugeot: jól sikerült a fújás, a géptetőn és a csomagtérajtón is ég és föld a különbség a korábbihoz képest. A színt ilyenkor már nagyon nehéz eltalálni, gyári színkódoknál valamennyire lehet kalkulálni az évek alatt fellépő fakulással, de esetünkben ez nem játszott, hiszen átfestették már a kasznit.

Amikor először láttam meg az újrafújt elemeket, kiszökött belőlem, hogy milyen szép lett. Aztán éppen Csaba rántott vissza a realitás talajára, és hozzátette, természetes fénynél látni az árnyalatnyi különbséget. Míg az autó alap-feketéje inkább szürkés, a frissen fényezett részekben egy leheletnyi lilát lehet felfedezni. Az összkép mondjuk így is sokat javult. A motortérben is volt dolga a fényezőnek: amikor a karosszériások újraépítették a sárvédő tartólemezét, szépen ki is tömítették, de nyilván ez sem maradhatott fémtiszta vagy alapozott, ott is kifújták feketével.

Most végre a gyári üléseket is a helyükön láthattam – bár egyelőre kicsit koszosan, az utasoldali mindenféle dobozokkal megrakva, de ott vannak. Sokkal jobban beleillenek ebbe a környezetbe, mint a régi, típusidegen Civic-ülések. Dolgozni azért ezeken is kellett egy kicsit, egy-egy kisebb hegesztést igényelt a szerkezetük, de még így is sokkal előrébb vagyunk, mintha szerkezet nélkül érkeztek volna, ahogyan eredetileg számítottunk.

A lakatos becslései szerint már csak néhány munkaóra lett volna hátra: a fényezés utáni összerakás, a géptető és az ajtók beállítása. De itt is jött egy kis komplikáció. Az történt ugyanis, hogy megkértem Csabát, pontozzák vissza azt a rövid síndarabot a vezetőoldali ablakemelőhöz, ami miatt jelenleg nem üzemel a villanyablak, fixen fent van az üveg. Könnyen meg is lett a helye, a rossz hír viszont, hogy az ablak aljára pántolt fém rész, amihez hozzá kellene hegeszteni, elrohadt.

Két esélyünk van, ami valójában csak egy. Ugyanis meg lehetne próbálni leműteni, hátha az üveg sérülése nélkül le lehet választani. Ebben azonban benne van a sérülés veszélye, akkor viszont nem ússzuk meg a cserét. A másik opció az lenne, hogy kapásból megvesszük a komplett oldalablakot (lejáró üveget, hogy szakszerűek legyünk). Nézzük a jó oldalát: legalább nem az emelőmotor halt meg. Egyelőre abban maradtunk, hogy kifűzzük a helyéről az üveget, ami legalább nem volt egyszerű feladat, de végre megy tovább a kocsi az Autódokihoz.

Dokink, Márk amúgy végtelenül türelmes. Ezt onnan tudom, hogy már nekem égett a bőr a képemről, amikor sokadszor is azért kellett felhívnom, hogy még egy kicsit toljuk arrébb a Peugeot átvizsgálását és a műszaki felkészítést. Nem kérdés, hogy ez nem eshetett jól neki, mert ők is alaposan be vannak már táblázva, hárman dolgoznak a műhelyben. A jó szakmunkás nagy kincs, ezt most, a Rulettkerék-kapcsán testközelből tapasztalom. Éppúgy nehezen talál maga mellé embert a kasznis, mint az autószerelő: Márknál és általában Novoth Tibinél is tárt karokkal várnák a dolgozni nemcsak tudó, hanem akaró szakikat.

Műszaki vizsga és immár oldalüveg nélkül a tréler tűnt az egyetlen járható útnak, hogy a kocsi végül a tizedik kerületből eljusson Százhalombattára. Itt jött még egy apró csavar a történetben, mert a tervezett szállítás előtt pár nappal kiderült, hogy az eddig kölcsönkapott autószállítót most nem tudják kölcsönadni nekünk – ez már tényleg csak egy jelentéktelen momentum volt az elmúlt hetek tervmegsemmisítő eseménysorozatában.

Úgy adódott, hogy az átszállításkor nem tudtam a Peugeot mellett lenni, de másnap reggel elautóztam Százhalombattáig. Mire a munkafelvétel papírjait elintéztük, Márk is előkerült, így ketten sétáltunk oda az autóhoz – éppen egy másik 205-ös is parkol az udvaron, a hátsó díszlécen büszkén hirdetve: T16. Erre még majd visszatérek, ha legközelebb ott járok, megkérem, hogy pattintsuk fel a motorháztetőt.

A GTI amúgy járóképesen jött el a lakatostól, így Autódoktorunk egy kis próbakört tudott vele menni. Pöccre indult, de az alapjárati gondokat ő is tapasztalta – annyi egyelőre biztos, hogy a gyújtáselosztó membránja lyukas, emiatt nem megy az előgyújtás-állítás, aminek elvileg főként terhelésen lenne szerepe. Szintén kiszúrta a féltengely kattogását, amiről közben Peugeot-ügyileg igen bennfentesnek számító külsősünket, Szilvesztert is kifaggattam. Kiderítette nekem, hogy a 205-ösöket gyárilag öt-hatféle féltengellyel készítették, amelyeken a fogazott rész hossza, átmérője és a fogak száma kvázi véletlenszerűen változott. Szép...

Nemcsak Szilveszter, hanem öccse, Gergő is segített nekünk egy aprósággal: amikor hátsó ablakmosó fúvókát kerestem, konkrétan a saját autójáról szerelte le, és küldte el nekem postán. Van neki egy donornak való is, de ahhoz mostanában nem fért hozzá.

Autódoktorunkhoz, Márkhoz visszatérve: azt mondja, a féktől és a futóműtől egyáltalán nem tart, ezek rendben lesznek. A nagyobb kihívást inkább az jelenti, hogy felkészítsük egy 3-4 ezer kilométeres túrára a Peugeot-t, hiszen egy ilyen idős, ilyen múltú autónál sok apróság ütheti fel a fejét a legrosszabbkor. Nem kételkedem abban, hogy tudja, mit beszél: pontosan a 205-ös mögött áll saját Lancia Deltája, amivel már messzebbre is elmerészkedett. A napokban tehát megpróbáljuk felpörgetni az eseményeket. A Col de Turiniből nem vagyunk hajlandóak engedni, a Mille Miglia helyett azonban mást kell keresni – vannak ötleteink.