A Ford tavaly küldte gyártásba a valódi terepjáróját, a Broncót, amit a szegmensben uralkodó Jeep Wrangler ellenfelének szánnak. A terepen szerzett tapasztalatai miatt nem könnyű utolérni a riválist, de a biztonság terén egyértelműen a Ford van fölényben.
Az IIHS (Amerikai Közlekedésbiztonsági Intézet) alig egy hónapja tesztelte a Broncót - a Wranglert már évekkel korábban - , de az egymás mellé tett videókon látványos a különbség. A 60 km/h-s tesztnél a Jeep kereke az autó alá fordulva rámpaként dobja meg a kocsitestet, ami így az oldalára is borul. A Bronco jó eredménnyel zárta a tesztet, bár a fejtámla és a fényszórók miatt nem kapta meg a kitűnő plecsnit.
Van egy sajátos bája annak, mikor valaki a versenyautójával lábon érkezik a futamra. Az pedig különösen adja, ha valaki a gyorsulásra épített, kőkemény versenyautójával húzza el a cuccait a pályáig egy speciális utánfutón. A pár éve az Ohio állambeli Hebronban tartott Drag Week után is elég sokan húzták haza a cuccaikat a versenyautójukkal.
Aztán amikor egy ilyen adrenalinnal túlfűtött esemény a végéhez ér, mindenkinek a vérében marad még egy kis benzin, pedig már indulni kell haza, ezért ilyenkor a hazaindulás is kiad egy rendes show-t. Itt például azt, hogy a versenyzők még is letoltak pár komolyabb burnoutot, hogy nem akasztották le a cuccolós utánfutót a versenyautóról.
A gumiégetést még így növelt kockázati tényezővel se aprózták el: például az - egyébként rettentő jól kinéző - U-Haul utánfutót húzó lila Holden Monaro becsületesen odapirít és mire elveszi a gázt, már a tempó is elég tisztességes.
A Saab 900 a márka egyik legjellegzetesebb típusa a szinte függőleges szélvédőjével és furán szexi arányaival. A külseje megosztó, de ma már inkább párás szemű nosztalgiával néznek a legtöbben a típusra, a fanyalgók elkoptak, mára egy megkérdőjelezhetetlen ikon vált a 900-asból.
A soron következő Parkoló Parádén lesz autóztatás is és érdekesebbnél érdekesebb autók tulajai jelentkeztek, hogy elhozzák nektek a veteránozás napos oldalát. Például itt ez a gyönyörű állapotú, 1986-os Saab 900 Turbo Aero, ami szürke színével, háromágú felnijeivel és kretén helyre rakott szárnyával már álló helyzetben is garantáltan leveszi a lábáról a legtöbb embert.
Csak képzeld magad a 80-as évekbe, ahogy beülsz a friss és ropogós bőrülésekbe és beindítod a 2 literes, 175 lóerős turbómotort, hogy tetszés szerint egy nyugis krúzolás vagy egy csücskös veretés vegye kezdetét. Akkor is hatalmas élmény lehetett, de az is biztos, hogy most, 36 évvel és 380 ezer kilométerrel később is pont ugyanakkora mosolyt kanyarít az arcra egy ilyen autó, mint amikor új volt.
De szerencsére június 19-én nem csak álló helyzetben lehet majd megnézni a Saabot, aminek szerényen még a rendszáma is az, hogy THE-900, vagyis A 900-as: ha szerencséd van, bepattanhatsz egy körre a Hungexpo aszfaltján. Ha mégse jön össze a Saab, ne csüggedj, hiszen rengeteg jó arc tulaj hozza magával a féltett kincsét, amivel lehet majd körözni.
A Toyota Land Cruiser legenda, ami a világkerülő szuperturistáktól elkezdve az olajsejkeken és amerikai háziasszonyokon át az afrikai hadurakig mindenkinek tuti választást jelent, hiszen kényelmes és nagyjából elpusztíthatatlan.
Még hülyeség ellen is véd - mármint azellennemvéd, de nagyobb eséllyel lehet sérülés nélkül megúszni benne egy olyan villantást, amilyet a pakisztáni Gadani Beach homokos partján mutatott be valaki. A J200-as Land Cruiserrel talán driftelni próbált a sofőr, de a süppedő, nedves homok és a magas súlypont olyan kombó, amit semmilyen terepjáróval nem érdemes megreszkírozni.
Az alábbi, Amerikában történt baleset kiindulópontja, hogy az autópályán haladó Chevrolet Silverado (?) pickup elütött egy őzet, ami miatt az autó önerejéből nem tudta elhagyni a sávját. A sofőr, a 42 éves Susan M. Norberg nagyon helyesen felmérte a kockázatot, és amint tudta, a mostohalányával együtt inkább hátrahagyta az autót.
This wild crash was caught on camera. Take a look.
Az üres pickup mögött eleinte csak gyűlt a sor, majd egyre meredekebb kitéréseket hajtottak végre a hátulról érkezők mielőtt nagyjából tíz perc elteltével megérkezett az - egyébként várható - figyelmetlen kamionos, aki fékezés nélkül rohant bele a pickupba.
A Silverado rögtön ki is gyulladt, de a sofőr és az utasa szerencsére az út széléről nézte végig az esetet.
A Mercedes-AMG One a legösszetettebb hipersportautók egyike, amellyel az AMG célja az volt, hogy a Forma-1-es technológiát adaptálják egy közúti járműbe. Joggal mondták rá a márka képviselői, hogy bizonyára részegek voltak, amikor bevállalták. Egy ennyire végletesen kihegyezett autónál a legapróbb változtatás is befolyásolhatja az autó egészének működését, ez pedig nehéz döntés elé állította a márkát.
Az Egyesült Államokban és Kanadában érvényes szabályozások olyan mértékben korlátoznák az autó képességeit, hogy a vezetőség úgy döntött, a két országban nem fogják homologizáltatni a ONE-t, vagyis közúti forgalomban nem vehet majd részt az autó, a tengeren túliak hagyományos módon nem juthatnak hozzá a 275 darab, 3 milliárdos sportautó egyikéhez sem.
A milliárdosoknak persze megvan a maguk kiskapuja: a "Show and Display" kivétel lehetővé teszi olyan autók importját, amelyeket főként kiállításokra szánnak, és amelyekkel legfeljebb évi 4000 kilométert lehet közlekedni. Az AMG One ezzel olyan díszes társaságba kerül, mint a McLaren Speedtail, a Koenigsegg One:1, és a Bugatti EB110, amik normál körülmények között szintén nem kerülhettek volna az országba.
Vannak olyan videók az interneten, amelyekre nincs magyarázat. És vannak olyanok is, amelyeket nem is kell magyarázni, csak nézni és élvezni. Ilyen ez is, csak a jegyzőkönyv kedvéért legyen meg annyi, hogy itt éppen egy színes ledekkel dekorált, jókora kardántengely forog.
Hogy ennek mi értelme van, azt nem tudjuk, de felhívnánk a figyelmet a nem túl szerény laprugókötegre. Különben meg, ha egy ilyen izével odagurulunk a szerelőakna fölé, máris kész a mini diszkó.
Colin Chapman megmondta, hogy a kis súly a jó sportautó egyik legfontosabb eleme, és ezzel ritkán lehet vitatkozni. Éppen a hagyományos Lotusokon érezni igazán, hogy mennyivel jobb az élmény, ha kevés felesleg vesz körül. Mindennél jobban megmutatja ezt egy ilyen S7, amiben tényleg csak annyi van, amennyi kell. Ülj be június 19-én a Parkoló Parádén, és te is azt fogod gondolni, hogy Chapman egy zseni.
A 80-as években még nem találták fel az íveket, viszont virágzott a vonalzógyártás, ami az autóiparban is jól látható. Ékes példa erre ez az 1987-es Nissan Vanette, ami gyönyörűen kimaxolja a szögletességet és mai szemmel nézve tökéletesen megidézi a 80-as évek hangulatát.
De ez a konkrét autó még annál is sokkal különlegesebb, mint amit gondolnál, ugyanis valószínűleg már csak pár darab létezik belőle. Ez a Vanette egy amerikai modell, Floridából származik és 2,4 literes motorral, illetve automataváltóval szerelték. Ez nem bizonyult jó ötletnek, hiszen több kigyulladt belőle, ezért a Nissan másfél év után abbahagyta a forgalmazását és visszahívta, később pedig bezúzta őket.
Ez azért különösen szomorú, mert az autó különben egészen zseniális. Az egész belső kék, a középső üléssori fotelek forgathatók, a hátsó üléssor ággyá alakítható és még két hatalmas tetőablak is jutott rá. Sőt, még egy kis hűtőszekrény is van benne, fagyasztóval, amiben még gyári jégkockakészítő is van. Ki ne szeretne olyan jégkockát tenni az italába, amit egy kisbusz készített?
Szerencsére akadt pár darab – mint ez is itt – ami elkerülte a megsemmisítést, hogy aztán 35 évvel később eljöhessen a Parkoló Parádéra és levakarhatatlan mosolyt csalhasson sokak arcára. Akár a tiédre is, mivel a következő Parkoló Parádén lesz autóztatás is, így ha szerencséd van, ebbe a gyönyörű Vanette-be is beülhetsz.
Az elektromos hatótáv ellensége a rossz közegellenállás, emiatt egyre több villanyautó kap aerodinamikailag kedvező felniket. Közös jellemzőjük a lehető legzártabb felület, de ennek a zártságnak határt szab a fékek hűtési igénye.
Egy német startup cég, a CompActive most egy olyan megoldással jelentkezett, amelyben hőre reagáló aktuátorok működtetik a vékony lemezbe vágott nyílásokat. A prototípus az Active Aero Wheel nevet kapta, a tömegtermeléshez és forgalmazáshoz egyelőre partnereket keresnek.
Mai napig a McLaren F1 a szupersportautók egyik csúcsa, a leggyorsabb szívómotoros autó és azon kevés szupersportautók egyike, amikben akár hárman is utazhatnak, a vezető lábánál pedig három pedál van, mert kézi váltós. Gordon Murray a modern kornak is alkotott egy hasonló autót a T.50-essel, de ez csak megerősíti, hogy az F1 az eltelt 30 év alatt semmit nem öregedett.
Ritkán gyűlik össze ennyi példány belőle a prototípustól az utcain át egészen a versenygépig, de ezen a kompon most rengeteg dugattyú és elképesztően sok lóerő van, egyúttal több mint 200 millió dollárnyi autó.
Az Opel Rocks-e 2410 mm hosszú, 1390 mm széles, a fordulóköre pedig 7,2 méter. Ilyen adottságokhoz nem katasztrófa-elhárítást társít az ember, az Opel mégis készített egy tűzoltósági változatot. Az építésben a rüsselheimi gyár tűzoltói, az Advanced Engineering and OSV (Opel Speciális Járművek) részleg szakemberei működtek közre.
Az átépítés főleg a piros-sárga festést és a fényhidat jelenti, az extra szerszámokat az ülések alatt és a lábtérben lehet tárolni, az autó célja pedig, hogy a gyár legeldugottabb sarkaiba is elérjen, ha baj történik. Végsebességét 45 km/h-ra limitálták, hogy ne jelentsen veszélyt a gyár területén és az épületekben bóklászó dolgozókra, emellett a hatótávját is 75 km-re csökkentették. Ez utóbbi lépés előnyeit nem látjuk tisztán, de a Facebook-oldalunkon, kommentben jöhetnek tippek.
Az autóvontatásnál hagyományosan az a felállás, hogy egy termetes SUV/pickup/kombi húz egy trélert, amin ott gubbaszt a versenyautó/sportautó/akármi. Persze mindig lesznek olyan érdek-anarchisták, akik pár kattintásért tesznek az effajta konvenciókra.
Korábban nagyot ment a közösségi médiában a kép, amin egy Lamborghini Urus vontat egy Huracánt, Alex Choi youtuber is ugyanezt akarta megvalósítani - csak fordítva. A videóban több autó (RS6, Urus, Toyota Tacoma) is felkerül a trélerre, de előbb-utóbb azért kiderül, hogy a másfél tonnás Lamborghini az 1200 lóerős V10-es ellenére sem erre lett tervezve: a sokadik vontatás után hibát dob az összkerékhajtás - amit azon nyomban figyelmen kívül is hagynak.
A Buick Riviera név akkor is biztos mindenkinek megvan, ha csak egy pán-amerikai óriáskupét tudsz kapcsolni hozzá, segítség lehet, hogy a Grand Tour Lochdown epizódjában is egy ilyennel lebegte végig Skóciát Hammond.
Egy 7,5 literes V8-as Buickhoz Magyarországon keveseknek van bátorsága, de ha mégis szeretnéd megtapasztalni, milyen az, gyere el a következő Parkoló Parádéra, ahol - ha a karburátorok Istene is úgy akarja /idézet a tulajdonostól/ - megautóztathatod magad a fenti, szürke, projektállapotú példányban. Autóztatásra itt tudsz jelentkezni, a PP részleteiért pedig kattints ide, ni!
A fentinél egy generációval korábbi, de az Erőmérőben is megfuttattunk már egy Rivierát:
10:30-kor kezdünk, nem kisebbet vállalunk, mint hogy a tudomány segítségével rátámadunk a tévhitekre. A stúdióban Karotta, Zombi, és a mítoszűző szakemberünk, dr. Dombi Mihály.
Vannak találmányok és kiegészítők, amiket valamiért sosem kapott fel a világ, így megmaradtak az érdekességek szintjén. Ilyen a Lefty is, ami a hosszútávú utazásokat hivatott megkönnyíteni: ha a gázpedál folyamatos nyomásától elfárad a jobb láb, át lehet adni a melót a balnak.
A reklám szerint egy villáskulccsal, 60 másodperc alatt fel lehet szerelni a szerkezetet, komolyabb átalakítás nem is szükséges. A megoldást valószínűleg a redundancia tette feleslegessé - a tempomat egyszerre pihenteti mindkét lábat.
Június 19-én újra megtöltjük a Hungexpo parkolóját a Totalcar Parkoló Parádéval, ahol a tuningautók után most a csillogó lökhárítók és idős vasak lesznek a sztárok. A veteránokat nem csak kívülről lehet nézegetni, hanem be is lehet ülni egy körre, például ebbe a Cadillac Eldorado Biarritzba is.
Aki a Cadillac után egyből valami több mint 5 méteres, uszonyos autóra gondolt, nem téved, de az olajválság után úgy zsugorodtak össze ezek a cirkálók, mintha citromba haraptak volna, ennek a hatása még bőven érződött a '80-as évek végén is. Fényűzés nélkül viszont nehéz volna elképzelni, itt is megvan a V8-as motor, a bőrfotelek és az az életérzés, amit csak egy amcsi vas tud. Ha ezt a bulit nem hagynád ki, akkor autóztatásra itt tudsz jelentkezni, a PP-s jegyvásárlós oldalt pedig itt találod.
Régi hagyomány már a Comói-tó partjánál rendezett Concorso d’Eleganza, mely nem a hagyományos értelemben vett autóverseny, hiszen itt nem a teljesítmény vagy az ügyes pilóta számít, hanem a szépség és a különlegesség. Ilyen eseményt nem csak az olaszoknál és a Pebble Beach-en rendeznek, hanem itthon is, Balatonfüreden.
Galéria: Aston Martin Bulldog Coppa d’Oro díj Concorso D’Eleganza at Ville D’ Este
Legtöbb alkalommal valami gyönyörű olasz sportautó vagy épp art deco szépség viszi el a Coppa d’Oro-t, tehát a legszebbnek járó trófeát. Most azonban a kiállítók a végtelenül egyszerű, szinte ék alakú Aston Martin Bulldogot választották meg a legszebbnek.
Galéria: Aston Martin Bulldog Coppa d’Oro díj Concorso D’Eleganza at Ville D’ Este
Klassz sztorija van az autónak, melyet az utóbbi években kezdtek feltámasztani és tréningezni arra, hogy beváltsa évtizedes ígéretét. A Bulldog azért jött létre, hogy elérjék vele a 200 mérföld/órás sebességet. Ez végül 1980-ban nem jött össze, aztán a költségek miatt elkaszálták a projektet.
1952. február 6-án lépett trónra II. Erzsébet királynő, aki így már hetedik évtizede uralkodik. Ezzel egyébként ő a leghosszabb ideig regnáló brit és női uralkodó a világon. Ennyi idő alatt számtalan történet fűződik hozzá, továbbá az is tudható, hogy nem áll tőle távol az autózás.
1993-ben ezt a klasszikus összeállítású, sötétzöld metál fényezésű, bézs bőrkárpitos Rover Sterlinget a Buckingham-palota rendelte és vette át, így a kis könyvében a londoni rezidencia szerepel első tulajdonosként.
Arról azonban nincs információ, hogy ki használta korábban az autót a királyi családból vagy a személyzet közül. Amikor viszont a palota meghirdette, akkor éltek a szokványos fordulattal és hölgy tulajdonosként szerepeltették a négyajtós korábbi használóját.
Önmagában is jó állapotnak örvend a közel 30 éves Rover, de bizonyára sokaknak inkább a királyi családhoz való kötődése jelenti az autó valódi értékét.
A Star Wars és a Volkswagen együttműködéséről korábban már beszámoltunk, ám akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy a reklámfilm mellett két Star Wars tematikájú ID.Buzz is készül. Most meg is mutatták őket.
Két promóciós modellről van szó, az egyikük a személyszállító változatra épülő ID. Buzz Light Side Edition, a másik pedig a kisáruszállító ID. Buzz Dark Side Edition. A színsémák mellett a hátsó oldalablakokra kasírozott címerek (Birodalom vs. Ellenállás) is hangsúlyozzák a hovatartozást, finom részlet, hogy az autók nevei is a klasszikus Aurebesh betűkészlettel vannak szedve. Az autókat élőben a kaliforniai Anaheimben tartott Star Wars Celebration eseményen lehet megtekinteni - ma estig.
A kedvcsináló alapján a Pear, azaz Körte, egy sportos arcú kompakt lesz, és mivel az autón már rendszámtábla is figyel, elképzelhető, hogy gyártáshoz közeli állapotban van az autó. A cégalapító Henrik Fisker tette közzé a képet, a leírásban pedig az egyszerűsítést ésaz új gyártási eljárásokat hangsúlyozza, amelyek olcsóvá tehetik a kis villanyautót. A Pear még így is szűk 30 ezer dollárba (11 millió forint) kerül majd.
Ez a Corvette valószínűleg rosszul választotta meg az esti étket, ugyanis akkora lángnyelveket robbant ki magából, hogy az valami egészen szürreális látvány. A mérőpadon éppen egy teljes támadás után szusszan egyet, de nem levegőt fúj ki, hanem egy akkora tűzvihart, amekkorával Smaug elpusztította Suhatagot.
A videón jól látszik, hogy a szanaszét húzott, turbós Corvette-et közelről videózó, vélhetően sokat látott arc is meglepődik és alig tud elmenekülni a lángok elől. Sőt, a pirotechnikai előadás a rövidsége ellenére is olyan intenzitású, hogy a falon több dolog is lángra kapott utána.
A Volvo P1800 a márka egyik legszebb autója, aminek sikkes vonalai még mindig nem öregedtek meg igazán. De nem csak a forma volt csodás, a P1800 megbízhatósága is legendás: a mai napig egy ilyen autó tartja a legtöbbet futott személyautó rekordjárt, több, mint 5 millió futott kilométerrel.
A P1800 nem csak kupé kasznival létezett, volt belőle Shooting Brake is, ez volt az ES. A következő Parkoló Parádéra is érkezik majd egy káprázatos aranybarna P1800 ES, amit nem csak nézegetni lehet majd. A 36. Parkoló Parádé a veteránokról és az autózásról fog szólni: különféle nagylelkű emberek érkeznek majd fergetesnél fergetegesebb öreg vasakkal, amikkel akár téged is visznek majd egy kört.
A lehetőség adott: akár ebbe a Volvóba is beülhetsz egy körre. De ne aggódj akkor se, ha a Volvóról lemaradnál, ugyanis rengetegen hoznak majd autóztatós veteránt, így jó esélyed van, hogy az egyikben lesz majd szabad hely.
Mielőtt még leszállították volna amerikai tulajdonosához ezt az eredetileg piros fényezésű és fekete belsős Ferrari 512 BBi-t, betolták a korszak neves tuningműhelyébe, a Koenig Specials-hoz.
Nem spóroltak rajta, rögtön a legsúlyosabb csomagot kérték hozzá, így került a 340 lóerős 512 BBi motorjára két turbófeltöltő, amivel a teljesítmény 650 lóerőre nőtt. A motorban új dugattyúk és vezérműtengely van, továbbá a kipufogórendszert is lecserélték.
Ezzel a módosítással az 512-es 4,3 másodperc alatt gyorsul 100-ra és 330 km/óra a végsebessége, szóval ma is meglehetősen gyors autó. Hogy megbírja ezt a dinamizmust, megerősítették a váltót és olajhűtőt szereltek bele.
A legtöbb kisgyerek valamilyen oknál fogva elképesztő rajongással néz a tűzoltóautókra. És tényleg van bennük valami vonzó: egyszerre monumentálisak és célszerűek, miközben nagyon pirosak is. Hab a tortán, hogy hangosan szirénáznak és általában tempósan közlekednek, miközben a benne utazók is valódi gladiátorok, akik nap, mint nap életekért küzdenek.
Ha nem kopott el benned a belső kisgyerek, akkor jó hírünk van: egy csodáltatos, 65 éves Csepel tűzolóautó is tiszteletét teszi majd a következő Parkoló Parádén. A típusa egyébként D352 és jelen pillanatban a kora dacára is úgy néz ki, mint az új. Garantáljuk, hogy lesz olyan részlete, amit te is áhítattól elkerekedő szemekkel fogsz nézegetni.
És ahogy Horst Fuchs is mondaná: ez még mindig semmi! Mivel a soron következő, - számszerűsítve a 36-odik - Parkoló Parádén autóztatás is lesz, arra is esélyed nyílik, hogy megvalósítsd gyerekkori álmodat és menj egy kört ezzel a gyönyörű Csepellel.
Nem csak tűzoltóautóval lehet majd a Hungexpón furikázni, úgyhogy érdemes lesz figyelned a Totalcar felületeit, mert a PP-ig napi rendszerességgel megosztunk majd egy olyan autót, aminek a tulaja jelentkezett az autóztatásra. A 36. Parkoló Parádé június 19-én lesz és az autóztatáson túl is várható rengeteg nyalánkság, hiszen most a veteránokra helyezzük a hangsúlyt.
A kormány május 26-án bejelentette, hogy a 480 forintban maximált üzemanyagár másnaptól, tehát május 27-étől csak a magyar rendszámos autókra vonatkozik. Ha valaki külföldi rendszámos autóba tankolna, a normál, nem prémium üzemanyagok esetén is a piaci áron tudja ezt megtenni. Ezzel kapcsolatban az EU is vizsgálódik.
A holtankoljak.hu 27-ei közleménye szerint a benzin bruttó beszerzési ára 8 forinttal csökken, a gázolaj ára a héten már nem változik. Ez a változás érinteni fogja a normál üzemanyagok hatósági ár nélkül számolt árát, illetve a prémium üzemanyagok árát is.
Jelenleg a 95-ös, E10-es, normál benzin átlagos, ármaximum nélküli ára literenként 661 forint, míg a normál gázolajé literenként 679 forint. Tehát aki külföldi rendszámos autóba szeretne tankolni, ilyen átlagos áron teheti meg. Ehhez az is hozzátartozik, hogy ármaximum nélkül ezek az árak benzinkutanként jelentősen eltérhetnek.
A régi Mini világa ugyan elég különös, ám nagyon sokat lehet belőle tanulni a veteránozásról. Vendégünk Linczmayer Balázs restaurátor, Mini-guru, 10:10-kor kezdünk! Gyere, nézz és hallgass minket, szólj hozzá a Twitch-en: https://www.twitch.tv/totalcarhu
Miközben a sportfutóműves autóval zötyögtem Budapest hitványabb útjain, közben pedig az araszoló forgalommal együtt feszült neki a lábam a kuplungpedálnak, erősen megkívántam egy automata váltós, hidrós Citroënt. Mivel a hidropneumatikus felfüggesztés annál jobb, minél öregebb, ezért eszembe jutott a fantasztikus CX.
Mára ezek is kinőttek a filléres kategóriából és tartanak a megbecsült veteránkor felé. Nem csak a Turbo változatok és hasonló ínyenc falatok, hanem a véleményesen barna bőrbelsős 2400i is, mint ez. 1983-as az autó, több mint 160 ezer kilométerrel, mindezt 4 millió forintnak megfelelő összegért.
Amennyiben ez túl drága, öreg és nem alapozza meg a biztonságérzetet, akkor marad a kevésbé kényelmes, de még mindig nyugtatóan ringatózó Citroën C5-ös, a veteránozás íze nélkül.
Most jön az elektromos Subaru, korábban pedig ötajtós koreainak kinéző kompakt lett az Imprezából, de nem érdemes búslakodni, mert a bubogó, négyajtós, keret nélküli ablakos gépek még velünk vannak. A június 19-én rendezett autóztatós Parkoló Parádén pedig akár ebbe az 1991-es Legacy Turbo-ba is be lehet pattanni egy körre.
1989-ben érkezett meg az első generációs Legacy, amivel a Subaru szeretett volna nagyot villantani a korábbi modellekhez képest. A Turbo ráadásul igazi csúcsgép, több mint 200 lóerővel és persze, összkerékhajtással. Ha ezt a bulit nem hagynád ki, akkor autóztatásra itt tudsz jelentkezni, a PP-s jegyvásárlós oldalt pedig itt találod.
A nostalgear Insta-oldalára került fel ez a videó, amin egy C5-ös Corvette eszelősen vereti keresztbe a szerpentinen. Elsőre gyönyörűnek tűnik a mutatvány, amit egy közepesen szándékosnak tűnő megforgás követ.
Innen viszont behajt a sofőr az út mellett lévő kavicságyba, úgy, hogy egy darabig még nyomja a gázt is, mintha nem teljesen lenne meg neki, hogy merre is van arccal.
Remek délelőtti program lesz 10-től a Totalcar Twitch csatornáján, Karottával és Gajdán Mikivel jajveszékelünk és aggódunk mindazon, amiről senki nem szeret beszélni (kivéve ha érdeke fűződik hozzá). Ez legalábbis az adásmenet, aztán meglátjuk, hogy hova lyukadunk ki!