Ilyen a Toyota forradalma, kívülről-belülről

Tavasszal, Genfben már hüledeztünk egy sort azon, hogy mit küld gyártásba a Toyota. A C-HR, akár annak idején a Nissan Juke, lényegében egy gyártásra alkalmassá tett tanulmányautó. A Toyota, amely az autógyártásban az unalom legalkalmasabb szinonimája lehetne, ha nem volna ebben is eredményes versenytársa a Volkswagen, most valami határozottan érdekeset hozott létre – legalábbis külsőre. Most viszont megmutatták az autó belsejét, ami a külső kialakításhoz képest nem látszik valami ötletesnek.

Olyan, mintha az igény, hogy az autónak legyen belseje is, későn érkezett volna, és a kapkodásban előhúztak egy hagyományos műszerfalat, majd igyekeztek volna feldobni, amivel csak lehet. Szépen bekeretezték például fényes, kék műanyaggal, ami ugyan tényleg oldja valamelyest a sok, olcsó benyomást keltő fekete műanyag egyhangúságát, de az ultrakonzervatív kialakítást, a műszerfalba beleállított tablet és a dupla kerek óracsoport által uralt szabvány-kompozíciót nem igazán feledteti. Talán úgy gondolták, nem hagyhatják teljesen cserben a régi vásárlóbázist sem, akik nyilván keresnék a Toyota karaktert a bátor külső mögött. Nos, ők is megkapják, amit megérdemelnek.

A maga 4,36 méterével a C-HR inkább a Nissan Qashqai ellenfelének számít majd, mint a Juke-énak, bár az 1,795 méteres szélesség, az 1,555 méteres magasság és a 370 literes csomagtér is arra utal, hogy a merész forma mellett a célszerűség szempontjai kissé háttérbe szorultak. Hajtásláncból egyelőre kétfélét kínál a Toyota: az 1,2 literes, négyhengeres, turbós benzinmotor 116 lóerőt és 185 Nm-t adhat le, és a gyári adat szerint 5,7 literből elviszi a termetes ötajtóst 100 km-re. Dízelváltozat nem lesz, helyette a Prius hibrid hajtásláncának egy változatával lehet majd kapni a típust, 122 lóerő csúcsteljesítménnyel és 3,7 literes fogyasztással száz kilométerre. Az EU-n kívül, így Ukrajnában és egyes kaukázusi országokban kapható lesz 2 literes, 150 lóerő benzines szívómotorral is. Kézi váltót csak az 1,2 literes turbómotorhoz kínálnak, és csak fronthajtással, az összes többi kivitelt fokozatmentes automata váltóval kapjuk. Később, a hírek szerint jövőre lesz elérhető a modell Észak-Amerikában, valószínűleg az európai kivitelétől eltérő motorokkal.

A C-HR-en látszik, hogy a Toyotánál valami nagyon friss dolgot próbáltak összehozni, de nagy kérdés, hogy az agyondíszített, de mégiscsak konzervatív belső, valamint a kifejezetten szegényes motorválaszték nem riasztja-e el azokat, akiket a forradalmi forma behozott a szalonokba. Nyilván sok múlik majd az árazáson és a tapintható minőségen – így látatlanban felelőtlenség volna bármi konkrétabbat állítani a típus piaci esélyeiről – de azt mondanánk, a Coupé High Rider (a C-HR ennek a nagyszerű innovációt megtestesítő szóösszetételnek a rövidítése, magyarul talán magas kupénak fordítanám) ebben a formában igencsak kockázatos vállalkozás a Toyota részéről.