Villanyautó-tesztpályát épít a porszívógyár
Még tavaly jelentette be a drága, és általában műszakilag sem hétköznapi háztartási eszközöket gyártó Dyson, hogy elektromos autók gyártását tervezi, sőt, az idén az is kiderült, hogy három modell készül majd, viszonylag kis példányszámban, 2021-től. Ám most kezdenek bele az első látványos beruházásba: egy saját, zárt tesztpálya megépítésébe.

Az autótesztelés önmagában is komoly szakmának számít manapság, csak Nagy-Britanniában több nagy tesztpálya működik, ahol megbízásra végeznek méréseket, méghozzá egész hatékony titoktartás mellett, de úgy tűnik, a Dyson ezt nem tartja megfelelőnek. Inkább átalakítanak egy régebbi repülőteret – szerencsére ilyen komplexumból van bőven a szigetországban a két világháború hagyatékaként.
A Hullavington repülőtér a Brit Királyi Légierő bázisaként működött 1937 és 2016 között. A Dyson fejlesztői tavaly költöztek be a területre, de csak most jelezték, hogy 200 millió fontos beruházással durván 17 kilométer tesztpályát és korszerű fejlesztőbázist hoznak létre, ahol zavartalanul folyhat a villanyautók tervezése és kipróbálása.
Ez is jelzi, hogy a Dyson komolyan gondolja az autó-projektet, ahogy az is, hogy a jelenlegi mintegy 400 főn kívül, aki ezen a területen dolgozik náluk, további 300 fő felvételét tervezik csak Nagy-Britanniában. Egyelőre annyit tudunk biztosan, hogy szilárd elektrolitos akkumulátorokat terveznek alkalmazni az elektromos autóikban: egy ilyen fejlesztéseket végző amerikai vállalatot már 2015-ben, amely a jelenlegi Li-ion akkumulátorokhoz képest dupla energiasűrűségű és féláron gyártható akkukat ígért.
A Dyson korábban jelezte, hogyt 2 milliárd fontot – mintegy 727 milliárd forintot – szán a villanyautó-gyártás megalapozására.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Ősztől nemcsak a gyomrodat, hanem a villanyautódat is töltheted a KFC-nél
Az áramot nem kosárban adják.
- Hírek
A Mercedes már dolgozik az AMG ONE utódján
Erre utal egy sejtelmes kép, valamint iparági források is.
- Gumidoktor
Hóban is jó lesz a négyévszakos gumi az ezres Swiftre?
Két szett helyett egy kéne az öreg Suzukira.
- Közélet
Külföldi nyaralásra kötöttem biztosítást, de itthon égett ki az autóm
A biztosító nem akar fizetni, érdemes perelni?
- Hírek
Most tied lehet az egyik legritkább Mazda MX-5
Csak az Egyesült Királyságig kell érte menned.
- Hírek
Baleset történt a Flórián téri felújításon, fél Budapest elesett
Az sem járt jobban, aki az M3-as autópálya környékén szeretné megközelíteni a fővárost.
- Hírek
Nem lehet leszoktatni az embereket az autózásról, ezt már a környezetvédők is látják
Meglepő mondás a fő környezetvédőtől. Kérjük vissza a szedánokat!
- Hírek
Új elektromos modelljéről tett közzé fotókat a Mercedes
Az elektromos SUV még álcázva futja a tesztköröket, de a lényeg már látszik.
- Tesztek
Joggal lehetett volna az Év AutójaTeszt: KIA EV3 Long Range Earth Plus
Tisztességes valós hatótávjával máris felfelé lóg ki a sorból, és ez nem minden.
- Hírek
Javítják a burkolatot, sávzárásra kell számítani az M0-son
A halásztelki csomópont térségében, az M1-es autópálya irányába.
- Hírek
Íme az uniós terv a feltápászkodásra, Magyarországnak is jó lehet
Uniós hátszelet kaphat az akkumulátorgyártás.
- Közélet
A gatyáját is kifizette olvasónk, pedig ha OT rendszám, akkor kedvezményes biztosítás!
Az OT plakett kiváltásával automatikusan jár a kedvezményes KGFB is. Csak az időzítés nem mindegy.
- Hírek
Külön sávot kapnak a telekocsik és buszok a párizsi körgyűrűn
Csak a hétköznapi csúcsidőkben.
- Hírek
Ennél menőbben nem lehet megünnepelni a Porsche 912 hatvanadik születésnapját
A magyar KAMManufaktur kitett magáért.
- Hírek
Trump vámjai miatt akár 4,5 millió forintos áremelkedés jöhet az amerikai autópiacon
A vámok emelése kéz a kézben jár az árak emelkedésével, amely az autóiparban járhat a legsúlyosabb következményekkel.
- Hírek
Extra pénzért árulna utólag aktiválható hatótávot a Rivian
Ez úgy lehetséges, hogy a Large+ akkumulátor teljesen megegyezik a Max változattal, ám előbbi kapacitását szoftveresen korlátozták.
- Hírek
Másfél milliárd eurós hátbaszúrást kapott a Maserati
Et tu, mi fili, Stellantis?
- Tesztek
Jönnek a fiatalok, de a V12 örökBemutató: Rolls-Royce Ghost és Cullinan Series II
- Hírek
Magyarországra érkezik a Chery második modellje, pedig még az elsőt sem láttuk
A Tiggo 7 és a Tiggo 8 az idei év második feltől lesz kapható.
- Tesztek
Az egyik Yaris széttép, a másik meg ritkább, mint egy Bugatti
Bő 20 évvel ezelőtt is volt turbós Toyota Yaris, de az nem volt annyira brutális, mint napjainkban.
- Hírek
Minden negyedik ellopott autó Toyota Land Cruiser volt Japánban
A tízes toplistán csak Toyoták és Lexusok vannak.

