Kémfotón az utolsó polgári kétajtós Mercedes

2022.02.14. 13:22

A Mercedes korábban a C, az E és az S osztályból is kínált kétajtós változatot, de most újra megpróbálnak mindent egyetlen típussal leváltani.

A C236 és A236 gyári kódú autókat állítólag CLE Coupé és CLE Cabriolet néven vezetik be 2023-ban, nem sokkal a hatodik generációs E osztály előtt. Úgy tudjuk, a típus műszakilag a szintén a közeljövőre várható C osztály alapjaira épül majd, méretben pedig valahová a mai C és E Coupé, azaz 4,7 és 4,8 méter közé várható.

A fotók arról árulkodnak, hogy a karosszéria lágy vonalvezetésű lesz, az alacsonyra helyezett első lámpák alapján valószínűleg hátrafelé erősen emelkedő övvonallal. Az autó műszaki megoldásairól egyelőre csak találgatásokat ismerünk, bár valószínű, hogy az európai választék jelentős része kifejezetten erős hibrid modellekből áll majd.

Valószínű, hogy nagyobb hengerszámú és hengerűrtartalmú motorok helyett itt is a kétliteres AMG motor bukkan majd fel, amely hibrid hajtásban akár 500 lóerő feletti összteljesítményt is szolgáltathat.

Az oldalról ajánljuk

H-alakú váltót szabadalmaztatott elektromos autóiba a Ford
  • Hírek

H-alakú váltót szabadalmaztatott elektromos autóiba a Ford

Jó vagy felesleges ötlet?

március 25., 13:07
BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában
  • Hírek

BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában

Európa sem marad ki a Xiaomi autóiból.

március 25., 09:27
Feketelista készül a szabálytalankodó autósokról
  • Hírek

Feketelista készül a szabálytalankodó autósokról

A sebességtúllépők mellett az ittas vezetők és a mobilozók is felkerülnek a visszaesők listájára.

március 25., 14:16
Már az FBI foglalkozik a Tesla-vandálokkal
  • Hírek

Már az FBI foglalkozik a Tesla-vandálokkal

Trump belső terrorizmusnak nevezte, úgyhogy ennek megfelelően kezelik a helyzetet.

március 25., 14:24
Újabb kínai autómárka érkezik Európába, 1000 kereskedés megnyitása a cél
  • Hírek

Újabb kínai autómárka érkezik Európába, 1000 kereskedés megnyitása a cél

A márka 2025 végéig 10 országban nyitna kereskedéseket. Elsőként Németország, Norvégia, Dánia és Hollandia kerülhet sorra.

március 25., 11:44
F1: az Audi nagyon nem örülne a V10-es motorok visszatérésének
  • Hírek

F1: az Audi nagyon nem örülne a V10-es motorok visszatérésének

Bár a gyártó közleménye diplomatikusan fogalmaz, egyértelmű üzenetet hordoz.

március 25., 10:20
Hullára tört moslék 30+ millióért
  • Belsőség

Hullára tört moslék 30+ millióért

Oda kell menni, meg kell nézni. Roadmovie 38.

tegnap, 17:12
Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen
  • Hírek

Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen

Valószínűleg elfelejtette indulás előtt letakarítani.

március 25., 07:58
Végre egy rendes hibrid rendszeren dolgozik a Volkswagen
  • Hírek

Végre egy rendes hibrid rendszeren dolgozik a Volkswagen

A Volkswagen eddig csak plug-in hibrid és lágy hibrid rendszereket kínált.

március 25., 11:54
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
  • Hírek

Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele

Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.

március 25., 06:00
Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t
  • Hírek

Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t

Valaki nagyon vágyott egy SUV GT-R-re.

március 25., 07:10
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
  • Hírek

Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes

Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.

március 24., 06:05
Valaki épített egy RC autót, 44 köbcentis, V8-as motorral
  • Hírek

Valaki épített egy RC autót, 44 köbcentis, V8-as motorral

Az apró motornak elképesztően jó hangja van és egész hevesen mozgatja az autót, amibe beszerelték.

március 25., 15:12
Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!
  • Közélet

Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!

Elkerülnéd a bíróságra járkálást, de az igazadat érvényesítnéd hibás teljesítés esetén? Van megoldás!

március 25., 05:59
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
  • Hírek

Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe

Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.

március 24., 07:48
Cukorkával csalogatják a villanyautósokat, hogy éjszaka töltsék autóikat
  • Hírek

Cukorkával csalogatják a villanyautósokat, hogy éjszaka töltsék autóikat

Havi háromezer forintot lehet spórolni az autók sz éjszakai töltéssel Floridában.

március 25., 16:13
A Ford anno csinált egy hátsókerekes Focust, 420 lóerős V8-as motorral
  • Technika

A Ford anno csinált egy hátsókerekes Focust, 420 lóerős V8-as motorral

Azt akarták demonstrálni, hogy az új külön is megvásárolható motorjuk milyen könnyen elfér a kisebb motorterekben is.

március 25., 16:52
A legtoyotább Toyota
  • Tesztek

A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.

A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.

március 24., 06:05
A Xiaomi egyetlen autója kelendőbb, mint a Ford vagy a GM villanyautói egyben
  • Hírek

A Xiaomi egyetlen autója kelendőbb, mint a Ford vagy a GM villanyautói egyben

A kínai telefongyártó az autópiacon is nagyon sikeres hazájában.

március 25., 17:19
Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér
  • Hírek

Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér

Összehaverkodna Kína az EU-val?

március 24., 15:19
Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből
  • Hírek

Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből

Egy svájci férfi szerette volna átélni a Ferrari élményt, de nem akarta az olasz autókkal járó nyűgöket a nyakába venni.

március 24., 12:25
Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást
  • Hírek

Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást

Érthetetlen eseménysorozatot rögzített egy autós fedélzeti kamerája Ausztráliában.

március 24., 16:03
Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3
  • Hírek

Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3

Sokat számít, hogy mennyire agilis egy autó.

március 24., 09:09
Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén
  • Hírek

Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén

A pilóta sértetlenül megúszta.

március 24., 10:41
Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek
  • Hírek

Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek

Megtekintettem a legolcsóbb elektromos Cuprát, vagyis a Ravalt, megnéztem a Seat és a Cupra gyárát és meghallgattam a két cég hangzatos ígéreteit.

március 24., 13:36
F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét
  • Hírek

F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét

Az ausztrál esőkáosz után egy valamivel unalmasabb futammal folytatódott a 2025-ös F1-es világbajnokság Kínában, de így is bőven van miről beszélni.

március 24., 17:26
Hyundai Insteroid 2025
  • Hírek

Hyundai Insteroid 2025

március 25., 11:33
Honda NSX (Ferrari 360 Replika)
  • Hírek

Honda NSX (Ferrari 360 Replika)

március 24., 09:04
Nissan Murano GT-R
  • Hírek

Nissan Murano GT-R

március 24., 13:16
F1 kibeszélő Kínai Nagydíj 2025
  • Hírek

F1 kibeszélő Kínai Nagydíj 2025

március 24., 14:06