Vision 7S: hétüléses villany-SUV jön a Kodiaq mellé

2022.08.31. 10:12

Az elmúlt hetekben először belülről, majd kívülről is megvillantotta elektromos SUV-koncepcióját a Škoda. Most végre a hivatalos bemutatót is megtartották, ahol az is kiderült, hogy a Vision 7S Concept sorozatgyártású változatára nem kell sokat várni. Egy háromtagú modellsorozat tagja lesz, és már 2026-ban megjelenhet a kereskedésekben.

A kifejezetten elektromos autókhoz fejlesztett MEB moduláris platformra épül – ugyanezt találjuk mások mellett az Enyaq iV, valamint a Volkswagen ID.4 alatt is. A Vision 7S-t viszont az Enyaq iV fölé pozicionálják, ez lesz a Škoda villanyhajtású csúcsmodellje, három üléssorral, benne hét üléssel, ami igazából inkább hat és fél, hiszen a hetedik a középkonzolra épített gyerekülés.

A márka új, Modern Solid nevet viselő dizájnnyelvét elsőként viseli a típus, egyébként egy határozott vonalvezetésű, szögletes formákkal operáló autót láthatunk. Az első és hátsó lámpák is T alakzatot formáznak, a lökhárítók hét légbeömlője pedig enyhe Jeep-utánérzést kölcsönöz a nagy SUV-nak. A tanulmány 22 colos kerekeken gurul, ez talán szelídül még a szériaváltozatig, de nem kizárt, hogy a legdrágább kivitelek hasonlót kapnak. Ami viszont szinte biztosan változik: a B oszlop hiánya, és a visszafelé nyíló (ún. öngyilkos) hátsó ajtók.

További érdekesség, hogy a jelek szerint szakítanak a jelenleg használt Skoda-nyíl emblémával, legalábbis az autókon. Helyette minimalista stílusban csupán a Škoda márkanevet használják. Az eddig megszokott logóból készült egy kétdimenziós változat – ahogyan nemrég a Volkswagen is átváltott 3D-ről –, de ezt csak kommunikációs és marketing célokra használják a jövőben.

A beltérben újításnak számít a már említett integrált gyerekülés, amely a középbokszon kapott helyet, ehhez pedig egy kamera is párosul – annak képe megjelenik a központi kijelzőn, így a sofőr a menetiránynak háttal utazó gyermeket is figyelheti. A tanulmányban amúgy szokatlan formájú, inkább lekerekített sarkú téglalapot, mintsem kört formázó kormányt találunk, az ülés fejtámláján olvasható Škoda Sound feliratból pedig az oda beépített hangszóróra tippelnénk.

Mivel elektromos autóról van szó, a töltés idejére is gondoltak a csehek. Az első ülések forgathatóak, ahogyan a 14,6 colos központi kijelző is – utóbbi állóból fekvő formátumúra vált. Így akár filmnézéshez is kényelmesebb pozíciót tudunk felvenni, amíg a delej szivárog az akkumulátorcsomagba. Ezt Relax, azaz Pihenő módnak nevezik.

Ami a technikát illeti, a Vision 7S-be 89 kilowattórás akkucsomagot álmodtak a mérnökök, amely állításuk szerint durván 600 kilométeres hatótávot tesz lehetővé, igaz, ez csupán a WLTP adat. Akár 200 kilowattos gyorstöltésre is lehetőség van, ami jókora előrelépés az Enyaq iV 120 kilowattjához képest. Teljesítményadatokat nem közöltek.

A Vision 7S-ből elkészülő sorozatgyártású modell mellett egy kisebb crossover és egy kis ferdehátú érkezik a Škodától a következő néhány évben. Ez azonban még nem jelenti a teljes elektromos átállást, hiszen jövőre várható az új Kodiaq és Superb premierje.