Sokkoló eredmény az álmos sofőrökről

2023.03.19. 13:10

Az ittasság és a mobiltelefonálás mellett kevesebb hír szól az autóvezetők figyelmét korlátozó szintén fontos körülményről, az álmosságról.  Egy friss tanulmány riasztó képet fest erről.BMW 530xD Touring 29

Amikor valaki fáradtan ül autója volánja mögé, úgy gondolhatja, hogy ennek nincs nagy jelentősége. Egy kortyot sem ivott és nem fog telefonálni vezetés közben – mi baj történhet? Egy friss kutatásból kiderült, hogy az autósok általában hajlamosak alulbecsülni a fáradságukból fakadó veszélyeket – írja a Jalopnik közlekedési szakportál.

Bónuszt kaptak 

Az American Automobile Association (AAA) autós szövetség nemrégiben egyik kutatásában azt tesztelte, mit gondolnak az autósok álmosságukról vezetés közben. A kísérlet résztvevőinek egy autószimulátorban 150 mérföldet (240 kilométer) kellett levezetniük éjszaka autópályán. Aki a sebességkorlátozás betartásával gyorsabban célba ért, azt pénzjutalom várta.

A sofőröknek lehetőségük volt arra, hogy 20 mérföldenként (32 kilométer) megálljanak, bekapjanak valamit és igyanak egy kávét. A kutatók figyelték az autóvezetők fáradtságát, ezen belül azt, hogy milyen gyakran és milyen hosszúidőre csukódik le a szemük. A kutatás egyik aggasztó eredménye az volt, hogy az autósok ritkán élnek a pihenő lehetőségével. Csak akkor állnak meg, ha nagyon fáradtnak érzik magukat.

A többség nem volt "képben"

Érzékelik, hogy elálmosodtak, ám amikor erről kérdezték őket, akkor 75 százalékuk rosszul mérte fel álmosságát. Azt mondták, nem nagyon voltak dáradtak, miközben a mérési eredmények szerint közepesen vagy nagyon álmosak voltak.

Szintén kiábrándító, hogy még azok a sofőrök is kihagyták a pihenési lehetőségek háromnegyedét, akik úgy érezték, hogy majd leragad a szemük. Még rosszabb eredményt hozott azoknak az autósoknak a tesztje, akik egy-egy hatvan másodpercesidőszakból 15 másodperben már csukott szemmel vezettek. Az ehhez a csoporthoz tartozók negyede úgy értékelte, hogy még éppen hogy csak álmos.

Összességében a vezetők többsége nem csupán tovább hajt annak ellenére, hogy fáradtnak érzi magát,hanem még rossz is méri fel fáradsága mértékét. A célba érés gyorsaságát jutalmazó tesz persze torzíthat,ám a valóságban is vannak ösztönzők, amik siettethetik az autósokat úti céljuk elérésében. Az AAA-hoz tartozó autóbiztonsági alap becslése szerint a halálos kimenetelű autóbalesetek 16-21százalékában játszhat szerepet az, hogy valamelyik jármű vezetője fáradtan, álmosan vezetett.

A tanulságok ennek tükrében nem bonyolultak. A kutatók azt ajánlják az autósoknak: számoljanak azzal, hogy rosszul mérik fel fáradságukat. „Adjanak hozzá” ehhez egy adag fáradságot. Álljanak megrendszeresen egy kávéra vagy akár egy kis szundikálásra. Ne feledjék, hogy bár ez lelassítja őket, ha elalszanak vezetés közben, az életre szóló következményekkel járó tragédiához vezethet.