Béke poraikra - ezeket a modelleket nem gyártják többé 2024-től

2023.12.29. 06:13

Mindig szomorú hír, amikor befejezik egy modell gyártását. A gyártó jó előre szokott szólni erről, sőt, előfordul, hogy tisztességesen, egy limitált szériával búcsúztatják is az adott típust. Az idei évben is jó pár modell jutott erre a sorsa, összeszedtük, hogy milyen autók nem kerülnek a gyártósorra 2024-től.

Audi TT

Kezdjük is a számunkra legfájdalmasabbal. 25 évvel a megjelenése után elengedték az Audi TT kezét, ami nemcsak egy meghatározó sportautója volt az európai autópiacnak, hanem magyar, azon belül is győri gyártású. Az Audi TT koncepcióját először az 1995-ös Frankfurti Autószalonon mutatták be, de csak három évvel később került a szalonokba.

Az Audinak fontos volt a TT, úgyhogy meg is kapta a maga búcsúszériáját, az utolsó TT pedig november közepén gördült le a győri gyártósorról, ami az Audi Tradition gyűjteményében marad meg az utókornak.

Audi R8

A német gyártó másik meghatározó sportautójáról már pár éve tudni lehet, hogy a halálsoron van. Jöttek pletykák elektromos utódról, búcsúverzió-belengetés is volt, és már az ABT is piacra dobott egy elmebeteg R8-at, az ABT XGT-t

A225050 large

2024-től pedig már nem lesz belőle új, így az R8 nem éri meg a felnőttkort, ugyanis így 17 évesen fog búcsúzni. Ez idő alatt két generációja készült, amelyek közül az elsővel még 2003-ban lehetett találkozni koncepcióautóként a 2003-as Genfi Autószalonon. Ahogy a TT-nél volt, az R8-cal is 3 évet vártak, mire értékesíteni kezdték, 2006 szeptemberében.

Chevrolet Camaro

A Camaro halott, legalábbis az eredeti, belső égésű motoros verziójában. Ugyanis december közepén elkészült az utolsó, kéziváltós ZL1 1LE a lansingi gyárban. Búcsúzóul bemutatták a Collector’s Editiont, ami egy 350 darabos limitált széria lesz. Ebben igazából az a szomorú, hogy ez csak egy egyedi fényezést és egy sorszámozott kormánykereket jelent. Legalább ott van a Hennessey ezer lóerős Exorcistje, mint igazi búcsú.

2024-chevrolet-camaro-002

A Camaro a pony car kategória egyik kiemelt versenyzője volt a Mustang és a Charger mellett, amelyet először 1966-ban mutatattak be, majd 4 generáció után 2002-ben szüneteltették a gyártást. 2006-ban felizgattak mindenkit a Camaro Concepttel, aminek a végleges, tehát az ötödik generációra 2010-ig kellett várni. Utána 2016-ban jött a hatodik és egyben a(z egyelőre) utolsó generáció.

Chrysler 300

A Chrysler 300 nem volt épp meghatározó modellje a magyar forgalomnak, és ez 2024-től már biztosan nem fog változni, ugyanis idén befejezték a gyártását. Búcsúként még 2300 darabot készítettek – 1450-et V8-cal, 850-et V6-tal.

300c

A 300-at 2005-ben kezdték el értékesíteni, és ez a típus is két generációt élt meg. Vagyis másfelet. Ugyanis a 2010-ben bemutatott második generáció már az LD platformra épült, ami valójában az első generációs LX platform továbbfejlesztése. 2015-ben az autó kapott egy faceliftet, de az eladási számokon ez nem látszódott. Míg 2014-ben az Egyesült Államokban 53 382 darabot adtak el belőle, addig 2015-ben 53 109. Aztán az eladási számok 2018-ban csaknem megfeleződtek, ami főleg annak köszönhető, hogy eljárt az idő az autó felett. Az utolsó darabok is 2015-ös technikával búcsúztak.

Dodge Charger

 A Chargerről is tudni egy ideje, hogy vágóhídra kerül. Méghozzá a benzinfaló fanatikusok számára egy eléggé morbid módon. Ugyanis alig pihenhették ki a hírt, hogy befellegzett a Charger és Challenger belső égésű motoros verziójának, jött a morzsaporszívó hangú Dodge Charger Daytona SRT. De ez csak egy koncepció, és nem ilyen lesz ugye? Ugye?

Ahogy a Camaro, a Charger is '66-ban jelent meg, bár először '64-ben láthatta a közönség koncepcióként. A Dodge nem aprózta el, 1987-ig öt generáció jelent meg a Chargerből, majd parkolópályára tették egészen 2006-ig, amikor is jött a hatodik generáció, aminek legnagyobb változtatása talán az volt, hogy ötajtós izom-szedán lett belőle. 2011-ben érkezett a hetedik generáció, ami 2015-ben egy jelentős frissítésen esett át. Hogy ezután mi lesz a Charger névvel, nem tudjuk, de a V8-as korszaknak 2024-gyel biztosan vége.

Dodge Challenger

A Chargerrel együtt a Challenger is megy sajnos, ugyanazon okból. Viszont a Challengernek még nem láttuk utódját, bár a Charger Daytona SRT lehet a két elköszönő modell keveréke. Az első Challengerrel 1970-ben (a modellnévvel már '59-ben a Dodge Silver Challenger szerepében, de nem a Challenger széria részeként) találkozhattunk először, amit '74-ig gyártottak. Aztán jött a második generáció 1978-1983 között, amiről inkább nem illik beszélni, ugyanis egy átemblémázott Mitshibishi Galant Lambda kupé volt.

2023-dodge-challenger-srt-demon-170

A következő igazi Challengerre pedig 2008-ig kellett várni, ugyanis ekkor került piacra a harmadik generáció. Ez a forma az, amit a mai napig látunk, csak több kisebb-nagyobb frissítéssel. A legnagyobb, hivatalos faceliftet 2015-ben kapta az autó, ami nyugdíjazta az SRT-8 verziót, és megjelent a mára már ikonikus SRT Hellcat. Aztán a Dodge-nál elgurult a gyógyszer, és 2018-ban kiadták a Demont, ami technikailag egy utcai dragster. Erre pakoltak rá egy adaggal idén márciusban, amikor bemutatták az SRT Demon 170-et a maga gyári 1025 lóerejével. Ez a legerősebb és egyben utolsó különleges Challenger. 

Kia Stinger

A Kia 2017-ben gondolt egy nagyot és kiadta első igazi GT autóját, a Stingert. Hátsókerék meghajtás, lapos szedánforma, V6-os motor, dél-koreai dizájn. Papíron sokakat megmozgató receptnek hangzik, a végtermék viszont mégsem lett sikeres, így 2024-től utód nélkül véget ér a típus pályafutása. Bár a gyártó azt mondja, az EV6 GT a közvetett utód, de ez olyan, mint a Ford Mustang Mach-e-t igazi Mustangnak tartani.

2023-kia-stinger-tribute-edition-3

A bukás ellenére a Stingert is megtisztelik egy limitált búcsúszériával, ami a Tribute Edtition nevet kapta.  Ez egy fullextrás GT verzió, amit különleges színekben, barna bőr belsővel kínálnak. Összesen ezer darabot gyártanak belőle, és mindegyikben a 3,3 literes, V6-os turbómotor kerül, ami 368 lóerőt és 510 Nm-t tud.

Mercedes-Benz C-Klasse kupé és kabrió, CLS, E-Klasse kupé és kabrió

Technikailag mind megszűnik, de mégsem. A Mercedes idén úgy döntött, hogy gatyába rázza a modellpalettáját, hogy kevesebb különböző, mégis hasonló célközönséget elérő modellt kelljen gyártaniuk. 

420A7637

Kezdetben a CLS befejezését jelentette be a gyártó, aminek dátumát az új E osztály megjelenéséhez kötötték. A C és E osztály kupéi is eltűnnek, helyükre egy modell jön, a CLE, ami C osztály méretében az E osztály technikáját közelíti. Ugyanez a sorsa a C és E osztály kabrióinak is. Konkrét modell nem lesz helyettük, hanem a CLE kabrió váltja őket.

Porsche Panamera Sport Turismo

A Panamera szerencsére nem, de a kombi verziója, a Sport Turismo megszűnik létezni. Oka? Keveset vettek belőle, így feleslegessé vált.

Az Autocar információi szerint az alacsony eladási ráta itt konkrétan tíz százalék alatti számokat jelent, úgyhogy a Porsche elengedte az álomkombi következő generációját. Tulajdonképpen a szedán verzió is egy ferdehátú, tehát olyan orbitális különbség amúgy sem volt a kettő között.

Említésre méltó modellek

A Ferrari háza táján is két modellen belüli változattól búcsúzhatunk. Az egyik az F8 Tributo, de a drop-top Spider verzió még mindig kapható belőle. A Portofino M is leköszönőben van, azt a Roma Spider váltja. 

A McLaren 720S valójában nem vész el, csak átalakul. Ugyanis a750S váltja, ami nem más, mint egy alaposabban felfrissített 720S. Viszont maga a modellnév megszűnik.

A Volvo utolsó dízelmotoros autóját szintén 2024 elején gyártják le, utána nem készítenek több gázolajost a svédek. De ha minden igaz, az S90 modelltől is jövőre köszönhetünk el, helyére pedig egy tisztán elektromos típus jön.