A Red Bull szétesését okozhatja a Horner-ügy

A Forma-1 Bahreini Nagydíj legforróbb témái

2024.03.04. 13:32

Az autóbemutatók és az előszezoni teszt után a Bahreini Nagydíjjal ténylegesen kezdetét vette az idei Forma 1-es szezon. Bár a futam papírforma szerint zajlott – a Red Bull Max Verstappen vezetésével kettős győzelmet aratott, a dobogó harmadik fokára pedig Carlos Sainz állhatott fel – bőven akad beszédtéma a szezonnyitó után.

A Red Bull szétesését okozhatja a Horner-ügy

Christian Horner Red Bull csapatfőnököt azzal vádolják, hogy szexuális jellegű üzeneteket váltott egy női Red Bull alkalmazottal, ezzel pedig „elfogadhatatlan vezetői magatartást tanúsított”. Az 50 éves szakembert övező botrány annak ellenére sem csitul, hogy a független jogi szakértő vezette belső vizsgálat felmentette a csapatfőnököt.

Most hétvégén, a döntés bejelentése után egy névtelen forrás egy fájlcsomagot juttatott el az FIA és a FOM (Formula One Management) alkalmazottainak és a sportághoz közeli újságíróknak, amelyben állítólag Horner és a meg nem nevezett női alkalmazott közötti üzenetváltások, képek találhatóak. Bár azt egyelőre nem tudni, pontosan mit tartalmaztak a beszélgetések, a Horner-ügy ismét lángra kapott, sőt, talán minden eddiginél forróbban ég.

Bár maga Christian Horner a betonnál is szilárdabb csapategységet hangsúlyozza, Jos Verstappen, a Red Bull sztárversenyzőjének édesapja kerek perec kimondta, hogy amíg Horner a helyén marad, a csapatot a szétszakadás veszélye fenyegeti. A volt F1-es pilóta szerint „ez így nem mehet tovább.” Horner az áldozat szerepét játssza, miközben ő maga okozza a problémát.

A Motorsport.com értesülései szerint Christian Horner jövőjétől függően több magas rangú Red Bull szakember távozhat a pozíciójából. A portál szerint ebbe Adrian Newey, a csapat tervezőzsenije is beletartozik, de Max Verstappen maradása sem garantált. A Háromszoros holland világbajnokot azonnal szóba is hozták a Mercedesszel, ahonnan év végén távozik Lewis Hamilton.

A „kisbikáknál” is fokozódik a feszültség

A Red Bull kis csapatánál sem feszültségmentes a légkör. A Visa CashApp RB F1 Team (azaz a volt Alpha Tauri) két versenyzője, Daniel Ricciardo és Yuki Tsunoda már az első futamon összekapott egymással.

Bár Ricciardo az időmérőn hátrébb végzett, a futam hajrájában utolérte japán csapattársát. Ekkor a csapat Tsunodát pozíciócserére kérte, hogy a gyorsabb, lágy gumikon haladó ausztrál megpróbálhassa megelőzni az előttük haladó autókat. Ezt a kérést azonban Tsunoda felháborodással fogadta, és egy ideig nem is engedte el a csapattársát, amitől Ricciardóban is felment a pumpa.

A feszült légkör érthető, hiszen nagy a tét: Helmut Marko, a Red Bull egyik kulcsembere korábban azt mondta, hogy az idén dominánsabb Visa RB versenyző ülést kaphat a nagycsapatban is.

A Red Bull tényleg gyors, de az üldözők is bizakodnak

Bár a Red Bull rendkívül magabiztos győzelmet aratott a szezonnyitón, a címvédő gárda talán nem jár annyival a mezőny előtt, mint ahogy az elsőre látszik. A bikáknál minden összeállt, saját bevallásuk szerint is hibátlan futamot teljesítettek, miközben a fő riválisokat gondok hátráltatták.

Az egyelőre második erőnek tűnő Ferrarinál például Charles Leclerc fékeivel akadt probléma. A monacói pilóta szerint száz fokos hőmérséklet-különbség alakult ki a jobb és bal tárcsák között, ami rendkívül nehezen vezethetővé tette az autót, ő pedig rengeteg időt veszített.

Ennek ellenére a Ferrarinál pozitív a hangulat, mivel számos gyengeségen sikerült úrrá lenni. A 2023-as Ferrari egyik nagy gyengesége a gumikezelés volt, ami idénre sokat javult. Leclerc csapattársa, Charlos Sainz szerint biztató jel, hogy egy olyan híresen gumigyilkos pályán sem voltak ilyen jellegű gondjaik, mint Bahrein. A spanyol versenyző szerint az sem lehetetlen, hogy az idény későbbi szakaszában utólérik a Red Bullt, amennyiben azonnal nekilátnak a fejlesztéseknek.

Hasonló véleményen van Lando Norris, a McLaren versenyzője is. Szerinte a Red Bull – bár nyilvánvalóan előrébb tart – nem játszik másik ligában, Sainz pedig annak ellenére sem volt messze tőlük, hogy a bikák hagyományosan erősek Bahreinben. A brit versenyző saját teljesítményükre is kitért: sokkal jobb pozícióból kezdték a szezont, mint az elmúlt években, de a Ferrari még egy nagy lépéssel előrébb tart, a Red Bull pedig még kettővel.

A Mercedesekben is lakozhat még plusz tempó. Bár George Russel és Lewis Hamilton jelentős hátrányban csak az 5. és 7. helyen zárt, számos probléma hátráltatta őket a verseny során. A csapat mérnökei alulbecsülték az Ezüst Nyilak hűtésigényét, így a két brit pilóta szinte az egész futamon letekert motorral, kímélő üzemmódban vezetett. Ha ez nem lenne elég, a hibrid rendszer akkumulátoraival is gondjuk akadt. A két Mercedes így fél másodpercet veszített minden egyes körben. Ha a fenti gondokat sikerül megoldani, a csapat sokkal jobb helyzetben találhatja magát.

Az Alpine tényleg nagyon lassú

Az Alpine egy teljesen új, agresszív konstrukcióval rukkolt elő az idei évre, amely már az előszezoni teszteken is problémásnak tűnt. A szezonnyitón aztán kiderült, hogy tényleg hatalmas a baj: Esteban Ocon és Pierre Gasly a két utolsó helyen végzett az időmérőn, de a futamon is a mezőny végén zártak.

Otmar Szafnauer, a franciák tavaly év közben menesztett csapatfőnöke nem is hagyta szó nélkül a gyenge produkciót. Szerinte semmi meglepő nincs az Alpine helyzetében, hiszen ez a vége annak, ha a legmagasabb szinteken rossz döntések születnek, embereket rúgnak ki, ezzel pedig teljesen megölik a megmaradt alkalmazottak biztonságérzetét.

Az elvándorlás egyébként tovább folytatódik: ezúttal újabb két kulcsember, Matt Harman technikai igazgató és Dick de Beer, az aerodinamikai részleg vezetője adta be a felmondását a régóta szerkezeti problémákkal küzdő Alpine-nál.

 A 2024-es Bahreini Nagydíj végeredménye:

1 1 Netherlands Max Verstappen Red Bull Racing- Honda RBPT 57 1:31:44.742 1 26 1
2 11 Mexico Sergio Pérez Red Bull Racing- Honda RBPT 57 +22.457 5 18
3 55 Spain Carlos Sainz Jr. Ferrari 57 +25.110 4 15
4 16 Monaco Charles Leclerc Ferrari 57 +39.669 2 12
5 63 United Kingdom George Russell Mercedes 57 +46.788 3 10
6 4 United Kingdom Lando Norris McLaren- Mercedes 57 +48.458 7 8
7 44 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes 57 +50.324 9 6
8 81 Australia Oscar Piastri McLaren- Mercedes 57 +56.082 8 4
9 14 Spain Fernando Alonso Aston Martin Aramco- Mercedes 57 +1:14.887 6 2
10 18 Canada Lance Stroll Aston Martin Aramco- Mercedes 57 +1:33.216 12 1
11 24 China Zhou Guanyu Kick Sauber- Ferrari 56 +1 lap 17   
12 20 Denmark Kevin Magnussen Haas- Ferrari 56 +1 lap 15   
13 3 Australia Daniel Ricciardo RB- Honda RBPT 56 +1 lap 14   
14 22 Japan Yuki Tsunoda RB- Honda RBPT 56 +1 lap 11   
15 23 Thailand Alexander Albon Williams- Mercedes 56 +1 lap 13   
16 27 Germany Nico Hülkenberg Haas- Ferrari 56 +1 lap 10   
17 31 France Esteban Ocon Alpine- Renault 56 +1 lap 19   
18 10 France Pierre Gasly Alpine- Renault 56 +1 lap 20   
19 77 Finland Valtteri Bottas Kick Sauber- Ferrari 56 +1 lap 16   
20 2 United States Logan Sargeant Williams- Mercedes 55 +2 laps 18   
Leggyorsabb kör: Netherlands Max Verstappen ( Red Bull Racing- Honda RBPT) – 1:32.608