- Elképesztő izgalmakat, kiélezett versenyt és kiszámíthatatlan időjárási körülményeket hozott a 92. Le Mans-i 24 órás verseny.
- Bár a csúcskategóriában a 6-os számú Porsche indulhatott az első helyről, az összetett győzelmet végül az 50-es Ferrari szerezte meg a 7-es Toyota és az 51-es Ferrari előtt.
- Az LMP2 kategóriában a 22-es United Autosports, az LMGT3-ban pedig 91-es Manthey Porsche győzött.
Elképesztő izgalmakat, kiélezett versenyt és kiszámíthatatlan időjárási körülményeket hozott a 92. Le Mans-i 24 órás verseny. A hatalmas, 23 fős Hypercar mezőnyben, az LMP2-ben és az LMGT3 kategóriában is folyamatos csata zajlott az előkelő helyezésekért, a győztesek kiléte pedig a verseny végéig kérdéses maradt. Mindezt jól jelzi, hogy a Hypercar kategóriában 24 óra után kilenc autó is körön belül ért célba, a győzelemről pedig mindössze 14 másodperc döntött, de a negyedik helyezett is csak 37 másodperces hátrányban futott be.
A versenyzők dolgát a folyamatosan változó, kiszámíthatatlan időjárás is jelentősen megnehezítette. A verseny nagy része nyirkos körülmények között zajlott, miközben az eső hol eleredt, hol pedig elállt. Az éjszaka folyamán, vasárnap hajnalban 4,5 órán át körözött biztonsági autó mögött a mezőny, mivel a csapadék és a rossz látási viszonyok miatt a pálya állapota nem volt versenyzésre alkalmas. Mindezek tükrében az, hogy a 63 indulóból 47 autó célba tudott érni, kifejezetten jó eredménynek tűnik.
Hypercar
Bár a csúcskategóriában a 6-os számú Porsche indulhatott az első helyről, a harmadik és negyedik helyről rajtoló két Ferrari remek tempóban kezdte a versenyt, és előrébb küzdötte magát. Hamarosan azonban megérkezett az eső, így a mezőny nagy része a boxba hajtott esőgumikért. Nem mindenki tett azonban így: az 50-es és a privát 83-as Ferrari kockáztatott és slick gumikon kint maradt. Végül ez a döntés bizonyult helyes döntésnek: hamarosan az esőgumira váltott autók is jöhettek vissza slickekért, a két éllovas pedig tekintélyes előnyre tett szert.
Időközben a 20-as számú BMW az utolsó kanyarban nekicsapódott a gumifalnak, a két Alpine pedig gyors egymásutánban motorhiba miatt adta fel a versenyt.
Az időjárási körülmények ellenére az első biztonsági autós fázisra éjszakáig kellett várni. Ekkor a 83-as Ferrari lökte meg a 15-ös BMW-t, mely így nagy erővel a korlátnak csapódott és összetört a Mulsanne egyenes végén. Bár a baleset nem tűnt annyira súlyosnak, a korlát javítási munkálatai elhúzódtak, a safety car pedig közel 2 órát töltött a pályán.
A vasárnap hajnali órákban aztán nagyobb eső érkezett, a versenyirányítás pedig a körülményekre való tekintettel ismét beküldte a biztonsági autókat, melyek végül négy és fél órán keresztül el sem hagyták a pályát. Napfelkelte után újabb incidensek borzolták a kedélyeket: először a 4-es Porsche csapódott a gumifalba az Indianapolis kanyar felé menet, majd valamivel később a 311-es Cadillac is ugyanígy járt, a 83-as Ferrari pedig lángra kapott a boxutcában.
Bár a verseny egyes szakaszain a Porschénak és a Cadillacnek is esélye mutatkozott a győzelemre, a hajrára fordulva az 50-es Ferrari vezetett, nyomában a 7-es Toyotával. A helyzet akkor vált igazán kiélezetté, mikor a Ferrari ajtaja menet közben kinyílt, a versenyirányítás pedig a tervezettnél előbb a boxba rendelte az autót. Ekkor elképzelhetőnek tűnt, hogy az éllovas alakulatnak egy előre be nem tervezett plusz kiállást is teljesítenie kell, mely lényegében biztos Toyota győzelmet jelentett volna. A Ferrarinál azonban kockáztattak: két elnyújtott etappal akarták befejezni a versenyt úgy, hogy a győzelemhez Nicklas Nielsennek a drasztikus üzemanyagspórolás mellett elég erős tempót kell diktálnia ahhoz, hogy a mögötte érkező 7-es Toyota ne érje őt utol.
A dán pilóta keze nem remegett meg, sikerrel teljesítette ezt a kivételesen nehéz feladatot az ismét eső áztatta pályán, így az olasz csapat sorozatban második győzelmét aratta a legendás versenyen. Kissé meglepő módon a Toyota hamar belenyugodott a második helybe. Bár kivételesen gyors körökkel – és egy kis szerencsével – José María Lópeznek esélye lehetett volna utolérni az 50-es Ferrarit, a csapat meg sem próbálkozott az üldözéssel és óvatosságra intette a versenyzőt.
Bár a dobogó harmadik fokáért késhegyre menő csata zajlott az 51-es Ferrari és a 6-os Porsche között, végül az olaszoknak ez is sikerült: az első mellett a harmadik hely is az övék lett.
LMP2 és LMGT3
Bár a csúcskategóriában kuriózumnak számít egy ennyire kiélezett verseny, az LMP2-ben mindez teljesen megszokott. Ezúttal egészen a 22. óráig a 28-as IDEC Sport vezetett, ám ekkor a rendre rendkívül erős Le Mans-i 24 órást futó United Autosports 22-es számú autója átvette a vezetést. Az IDEC Sport autóját végül még a tavalyi meglepetésgyőztes InterEuropol is megelőzte, így a gárdának meg kellett elégednie a harmadik hellyel.
Az LMGT3-ban egy darabig úgy tűnt, az élő MotoGP legendát, Valentino Rossit is a soraiban tudó 46-os számú Team WRT BMW M4-nek lehet a legnagyobb esélye a győzelemre, ám ez az alakulat egy balesetet követően feladta a versenyt. A 31-es számú testvérautó szintén kiemelkedően szerepelt, és két órával a vége előtt vezette a kategóriát. Az ismét eleredő esőben azonban a 91-es Manthey Porsche jobban teljesített átvette a vezetést.
A sorrend végül nem is változott a leintésig: a 91-es Porsche nyert, a 31-es Team WRT BMW második lett, míg a harmadik és negyedik helyet a Proton Competition két autója szerezte meg a 88-as és 44-es Ford Mustanggal.
A 2024-es Le Mans-i 24 órás verseny végeredménye
Hely | Kategória | Rajtszám | Csapat | Versenyzők | Autó | Gumi | Kör | Hátrány |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Motor | ||||||||
1 | Hypercar | 50 | Ferrari AF Corse | Antonio Fuoco Miguel Molina Nicklas Nielsen |
Ferrari 499P | M | 311 | 24:01:55.856‡ |
Ferrari F163 3.0 L Turbo V6 | ||||||||
2 | Hypercar | 7 | Toyota Gazoo Racing | Kamui Kobayashi José María López Nyck de Vries |
Toyota GR010 Hybrid | M | 311 | +14.221 |
Toyota 3.5 L Turbo V6 | ||||||||
3 | Hypercar | 51 | Ferrari AF Corse | James Calado Antonio Giovinazzi Alessandro Pier Guidi |
Ferrari 499P | M | 311 | +36.730 |
Ferrari F163 3.0 L Turbo V6 | ||||||||
4 | Hypercar | 6 | Porsche Penske Motorsport | Kévin Estre André Lotterer Laurens Vanthoor |
Porsche 963 | M | 311 | +37.897 |
Porsche 9RD 4.6 L Turbo V8 | ||||||||
5 | Hypercar | 8 | Toyota Gazoo Racing | Sébastien Buemi Brendon Hartley Ryo Hirakawa |
Toyota GR010 Hybrid | M | 311 | +1:02.824 |
Toyota 3.5 L Turbo V6 | ||||||||
6 | Hypercar | 5 | Porsche Penske Motorsport | Matt Campbell Michael Christensen Frédéric Makowiecki |
Porsche 963 | M | 311 | +1:45.654 |
Porsche 9RD 4.6 L Turbo V8 | ||||||||
7 | Hypercar | 2 | Cadillac Racing | Earl Bamber Alex Lynn Álex Palou |
Cadillac V-Series.R | M | 311 | +2:34.468 |
Cadillac LMC55R 5.5 L V8 | ||||||||
8 | Hypercar | 12 | Hertz Team Jota | Callum Ilott Norman Nato Will Stevens |
Porsche 963 | M | 311 | +3:02.691 |
Porsche 9RD 4.6 L Turbo V8 | ||||||||
9 | Hypercar | 38 | Hertz Team Jota | Jenson Button Phil Hanson Oliver Rasmussen |
Porsche 963 | M | 311 | +3:36.756 |
Porsche 9RD 4.6 L Turbo V8 | ||||||||
10 | Hypercar | 63 | Lamborghini Iron Lynx | Mirko Bortolotti Daniil Kvyat Edoardo Mortara |
Lamborghini SC63 | M | 309 | +2 kör |
Lamborghini 3.8 L Turbo V8 | ||||||||
11 | Hypercar | 94 | Peugeot TotalEnergies | Paul di Resta Loïc Duval Stoffel Vandoorne |
Peugeot 9X8 | M | 309 | +2 kör |
Peugeot X6H 2.6 L Turbo V6 | ||||||||
12 | Hypercar | 93 | Peugeot TotalEnergies | Mikkel Jensen Nico Müller Jean-Éric Vergne |
Peugeot 9X8 | M | 309 | +2 kör |
Peugeot X6H 2.6 L Turbo V6 | ||||||||
13 | Hypercar | 19 | Lamborghini Iron Lynx | Matteo Cairoli Andrea Caldarelli Romain Grosjean |
Lamborghini SC63 | M | 309 | +2 kör |
Lamborghini 3.8 L Turbo V8 | ||||||||
14 | Hypercar | 11 | Isotta Fraschini | Carl Bennett Antonio Serravalle Jean-Karl Vernay |
Isotta Fraschini Tipo 6-C | M | 302 | +9 kör |
Isotta Fraschini 3.0 L Turbo V6 | ||||||||
15 | LMP2 | 22 | United Autosports | Bijoy Garg Oliver Jarvis Nolan Siegel |
Oreca 07 | G | 297 | +14 kör‡ |
Gibson GK428 V8 | ||||||||
16 | LMP2 | 34 | Inter Europol Competition | Vladislav Lomko Clément Novalak Jakub Śmiechowski |
Oreca 07 | G | 297 | +14 kör |
Gibson GK428 V8 | ||||||||
17 | LMP2 | 28 | IDEC Sport | Reshad de Gerus Paul Lafargue Job van Uitert |
Oreca 07 | G | 297 | +14 kör |
Gibson GK428 V8 | ||||||||
18 | LMP2 (Pro-Am) | 183 | AF Corse | Ben Barnicoat François Perrodo Nicolás Varrone |
Oreca 07 | G | 297 | +14 kör‡ |
Gibson GK428 V8 | ||||||||
19 | LMP2 | 10 | Vector Sport | Ryan Cullen Patrick Pilet Stéphane Richelmi |
Oreca 07 | G | 297 | +14 kör |
Gibson GK428 V8 | ||||||||
20 | LMP2 (Pro-Am) | 14 | AO by TF | Louis Delétraz P. J. Hyett Alex Quinn |
Oreca 07 | G | 295 | +16 kör |
Gibson GK428 V8 | ||||||||
21 | LMP2 (Pro-Am) | 33 | DKR Engineering | René Binder Laurents Hörr Alexander Mattschull |
Oreca 07 | G | 295 | +16 kör |
Gibson GK428 V8 | ||||||||
22 | LMP2 | 25 | Algarve Pro Racing | Olli Caldwell Roman De Angelis Matthias Kaiser |
Oreca 07 | G | 294 | +17 kör |
Gibson GK428 V8 | ||||||||
23 | LMP2 (Pro-Am) | 65 | Panis Racing | Mathias Beche Scott Huffaker Rodrigo Sales |
Oreca 07 | G | 293 | +18 kör |
Gibson GK428 V8 | ||||||||
24 | LMP2 (Pro-Am) | 47 | Cool Racing | Matt Bell Naveen Rao Frederik Vesti |
Oreca 07 | G | 291 | +20 kör |
Gibson GK428 V8 | ||||||||
25 | LMP2 | 24 | Nielsen Racing | David Heinemeier Hansson Fabio Scherer Kyffin Simpson |
Oreca 07 | G | 291 | +20 kör |
Gibson GK428 V8 | ||||||||
26 | LMP2 | 37 | Cool Racing | Lorenzo Fluxá Malthe Jakobsen Ritomo Miyata |
Oreca 07 | G | 289 | +22 kör |
Gibson GK428 V8 | ||||||||
27 | LMGT3 | 91 | Manthey EMA | Richard Lietz Morris Schuring Yasser Shahin |
Porsche 911 GT3 R (992) | G | 281 | +30 kör‡ |
Porsche M97/80 4.2 L Flat-6 | ||||||||
28 | LMGT3 | 31 | Team WRT | Augusto Farfus Sean Gelael Darren Leung |
BMW M4 GT3 | G | 280 | +31 kör |
BMW P58 L Turbo I6 | ||||||||
29 | Hypercar | 311 | Whelen Cadillac Racing | Jack Aitken Pipo Derani Felipe Drugovich |
Cadillac V-Series.R | M | 280 | +31 kör |
Cadillac LMC55R 5.5 L V8 | ||||||||
30 | LMGT3 | 88 | Proton Competition | Dennis Olsen Mikkel O. Pedersen Giorgio Roda |
Ford Mustang GT3 | G | 280 | +31 kör |
Ford Coyote 5.4 L V8 | ||||||||
31 | LMGT3 | 44 | Proton Competition | John Hartshorne Christopher Mies Ben Tuck |
Ford Mustang GT3 | G | 280 | +31 kör |
Ford Coyote 5.4 L V8 | ||||||||
32 | LMGT3 | 85 | Iron Dames | Sarah Bovy Rahel Frey Michelle Gatting |
Lamborghini Huracán GT3 Evo 2 | G | 279 | +32 kör |
Lamborghini DGF 5.2 L V10 | ||||||||
33 | LMGT3 | 55 | Vista AF Corse | François Heriau Simon Mann Alessio Rovera |
Ferrari 296 GT3 | G | 279 | +32 kör |
Ferrari F163CE 3.0 L Turbo V6 | ||||||||
34 | LMGT3 | 78 | Akkodis ASP Team | Timur Boguslavskiy Arnold Robin Kelvin van der Linde |
Lexus RC F GT3 | G | 279 | +32 kör |
Lexus 2UR-GSE 5.0 L V8 | ||||||||
35 | LMGT3 | 155 | Spirit of Race | Conrad Laursen Johnny Laursen Jordan Taylor |
Ferrari 296 GT3 | G | 279 | +32 kör |
Ferrari F163CE 3.0 L Turbo V6 | ||||||||
36 | LMGT3 | 777 | D'station Racing | Erwan Bastard Satoshi Hoshino Marco Sørensen |
Aston Martin Vantage AMR GT3 Evo | G | 279 | +32 kör |
Aston Martin M177 4.0 L Turbo V8 | ||||||||
37 | LMGT3 | 87 | Akkodis ASP Team | Jack Hawksworth Takeshi Kimura Esteban Masson |
Lexus RC F GT3 | G | 279 | +32 kör |
Lexus 2UR-GSE 5.0 L V8 | ||||||||
38 | LMGT3 | 82 | TF Sport | Sébastien Baud Daniel Juncadella Hiroshi Koizumi |
Chevrolet Corvette Z06 GT3.R | G | 278 | +33 kör |
Chevrolet LT6.R 5.5 L V8 | ||||||||
39 | LMGT3 | 86 | GR Racing | Riccardo Pera Daniel Serra Michael Wainwright |
Ferrari 296 GT3 | G | 278 | +33 kör |
Ferrari F163CE 3.0 L Turbo V6 | ||||||||
40 | LMGT3 | 70 | Inception Racing | Brendan Iribe Ollie Millroy Frederik Schandorff |
McLaren 720S GT3 Evo | G | 275 | +36 kör |
McLaren M840T 4.0 L Turbo V8 | ||||||||
41 | LMGT3 | 92 | Manthey PureRxcing | Klaus Bachler Alex Malykhin Joel Sturm |
Porsche 911 GT3 R (992) | G | 273 | +38 kör |
Porsche M97/80 4.2 L Flat-6 | ||||||||
42 | LMP2 (Pro-Am) | 23 | United Autosports USA | Filipe Albuquerque Ben Hanley Ben Keating |
Oreca 07 | G | 272 | +39 kör |
Gibson GK428 V8 | ||||||||
43 | LMGT3 | 81 | TF Sport | Rui Andrade Charlie Eastwood Tom van Rompuy |
Chevrolet Corvette Z06 GT3.R | G | 267 | +44 kör |
Chevrolet LT6.R 5.5 L V8 | ||||||||
44 | LMGT3 | 60 | Iron Lynx | Matteo Cressoni Franck Perera Claudio Schiavoni |
Lamborghini Huracán GT3 Evo 2 | G | 258 | +53 kör |
Lamborghini DGF 5.2 L V10 | ||||||||
45 | Hypercar | 99 | Proton Competition | Julien Andlauer Neel Jani Harry Tincknell |
Porsche 963 | M | 251 | +60 kör |
Porsche 9RD 4.6 L Turbo V8 | ||||||||
46 | LMGT3 | 77 | Proton Competition | Ben Barker Ryan Hardwick Zacharie Robichon |
Ford Mustang GT3 | G | 227 | +84 kör |
Ford Coyote 5.4 L V8 | ||||||||
NC | Hypercar | 20 | BMW M Team WRT | Robin Frijns René Rast Sheldon van der Linde |
BMW M Hybrid V8 | M | 96 | Nem értékelt |
BMW P66/3 4.0 L Turbo V8 | ||||||||
DNF | Hypercar | 83 | AF Corse | Robert Kubica Robert Shwartzman Yifei Ye |
Ferrari 499P | M | 248 | Elektronikai hiba |
Ferrari F163 3.0 L Turbo V6 | ||||||||
DNF | Hypercar | 3 | Cadillac Racing | Sébastien Bourdais Scott Dixon Renger van der Zande |
Cadillac V-Series.R | M | 223 | Mechanikai hiba |
Cadillac LMC55R 5.5 L V8 | ||||||||
DNF | LMGT3 | 59 | United Autosports | Nicolas Costa James Cottingham Grégoire Saucy |
McLaren 720S GT3 Evo | G | 220 | Nem ért célba |
McLaren M840T 4.0 L Turbo V8 | ||||||||
DNF | LMGT3 | 95 | United Autosports | Hiroshi Hamaguchi Nico Pino Marino Sato |
McLaren 720S GT3 Evo | G | 212 | Nem ért célba |
McLaren M840T 4.0 L Turbo V8 | ||||||||
DNF | Hypercar | 4 | Porsche Penske Motorsport | Mathieu Jaminet Felipe Nasr Nick Tandy |
Porsche 963 | M | 211 | Baleset |
Porsche 9RD 4.6 L Turbo V8 | ||||||||
DNF | LMGT3 | 27 | Heart of Racing Team | Ian James Daniel Mancinelli Alex Riberas |
Aston Martin Vantage AMR GT3 Evo | G | 196 | Baleset |
Aston Martin M177 4.0 L Turbo V8 | ||||||||
DNF | LMP2 (Pro-Am) | 45 | CrowdStrike Racing by APR | Colin Braun Nicky Catsburg George Kurtz |
Oreca 07 | G | 149 | Rosszul rögzített kerék |
Gibson GK428 V8 | ||||||||
DNF | LMP2 (Pro-Am) | 30 | Duqueine Team | James Allen John Falb Jean-Baptiste Simmenauer |
Oreca 07 | G | 112 | Motorhiba |
Gibson GK428 V8 | ||||||||
DNF | LMGT3 | 66 | JMW Motorsport | Giacomo Petrobelli Larry ten Voorde Salih Yoluç |
Ferrari 296 GT3 | G | 112 | Üzemanyag pumpa hiba |
Ferrari F163CE 3.0 L Turbo V6 | ||||||||
DNF | LMGT3 | 46 | Team WRT | Ahmad Al Harthy Maxime Martin Valentino Rossi |
BMW M4 GT3 | G | 109 | Baleset |
BMW P58 L Turbo I6 | ||||||||
DNF | Hypercar | 15 | BMW M Team WRT | Raffaele Marciello Dries Vanthoor Marco Wittmann |
BMW M Hybrid V8 | M | 102 | Baleset |
BMW P66/3 4.0 L Turbo V8 | ||||||||
DNF | Hypercar | 36 | Alpine Endurance Team | Nicolas Lapierre Mick Schumacher Matthieu Vaxivière |
Alpine A424 | M | 88 | Motorhiba |
Alpine 3.4 L Turbo V6 | ||||||||
DNF | LMP2 | 9 | Proton Competition | Macéo Capietto Jonas Ried Bent Viscaal |
Oreca 07 | G | 86 | Akkumulátor hiba |
Gibson GK428 V8 | ||||||||
DNF | Hypercar | 35 | Alpine Endurance Team | Paul-Loup Chatin Ferdinand Habsburg Charles Milesi |
Alpine A424 | M | 75 | Motorhiba |
Alpine 3.4 L Turbo V6 | ||||||||
DNF | LMGT3 | 54 | Vista AF Corse | Francesco Castellacci Thomas Flohr Davide Rigon |
Ferrari 296 GT3 | G | 30 | Baleset |
Ferrari F163CE 3.0 L Turbo V6 | ||||||||